Neológ nevelésfilozófia

Írta: Verő Tamás - Rovat: Kultúra-Művészetek

Vitaindító

Verő Tamás

Fotó: Hirado.hu

A magyarországi neológiát gyakran éri az a – sok szempontból jogosnak tartható – kritika, hogy nincs egyértelmű és világosan kommunikált filozófiája, világszemlélete és céljait összefoglaló „küldetés megfogalmazása”.[1] Napjainkban az sem egyértelmű, hogy egységes mozgalomként lehet-e beszélni a neológiáról. Többek között ezért sem vállalkozhatok arra, hogy megpróbáljam megszabni a neológiának, mint mozgalomnak az irányvonalait. Pusztán azt tűztem ki célomul, hogy olyan neveléselméleti alapelveket fogalmazzak meg, amelyek reményeim szerint relevánsak és hasznosak lesznek a de facto neológia számára. De facto neológia alatt értem a jelenleg a neológ hitközségi keretekhez tartozó zsinagógákat és a bennük működő oktatási kereteket, azaz a zsinagógákban és a Talmud Tórákban folyó rabbinikus oktatást.

Természetesen az alábbiakban csak általános oktatási, nevelési értékek és elvek következnek, amelyek konkrét megvalósítása mindig az adott zsinagóga rabbijától és/vagy tanárától függ.

A zsinagógai oktatást az informális oktatás részének tekintem. Az informális oktatáshoz tartozónak tekintek minden olyan keretet, amely nem kifejezetten oktatásra szakosodott intézmények programjain (zsidó iskolák, zsidó egyetem) belül zajlik. Nem kívánok tehát foglalkozni a hivatalos neológ zsidó oktatási intézmények nevelésfilozófiájával. Továbbá nem foglalkozom az olyan informális oktatási keretekkel sem, amelyeket a zsidóság más irányzatai szerveznek (ortodox, reform stb.), hiszen ezen irányzatoknak – bizonyára – megvan a maga önálló nevelésfilozófiája.

Remélem azonban, hogy noha meglátásaim nem kifejezetten rájuk vonatkoznak, mégis bizonyos fokig érdekesek lehetnek az olyan, irányzatokhoz nem tartozó, nem vallásos, de neológ rabbikat is meghívó oktatási kereteket biztosító intézmények, szervezetek számára, mint például a szarvasi tábor, az ifjúsági mozgalmak és a Bálint Ház.

Célom ambiciózus, de nem irreális, hiszen olyan a zsidó kánon elfogadott részét képező források alapján meghatározott értékekről van szó, amelyek – mutatis mutandis természetesen – valóban széleskörűen alkalmazhatóak napjaink nevelési folyamatában is.

 

A zsidó oktatás célja

Mint tudjuk, Maimonidész mind a Tóra, mind pedig saját művének A tévelygők útmutatójának célját a test és a lélek, azaz a gyakorlat és az elmélet megjavításában, jobbításában látta. Ez az általános cél irányadó marad napjainkban is, még ha az oktatás konkrét tartalma jelentősen meg is változott, ahhoz képest, amit Maimonidész elképzelt.

Gyakorló rabbiként teljes meggyőződéssel vallom, hogy változatlanul feladatunk az Örökkévalóban való hitre nevelni a zsidó közösség tagjait és a zsinagógákat látogató nem zsidókat is. A zsidó vallás alapvető teológiai igazságainak megismerése akkor is fontos cél marad, ha ma már kevesebben mernék Maimonidészéhez hasonló bizonyossággal vallani, hogy a helyes metafizikai ismeretek jelentik a biztos bejutást az eljövendő világ kapuján. Ugyanakkor a bálványimádás, Isten antropomorf felfogása, a Gondviselés és a Teremtés fogalmainak infantilis értelmezései elleni harc napjainkban nem kevésbé aktuális, mint Maimonidész idejében volt. A vallás teológiai, metafizikai részének tanítása véleményem szerint egyáltalán nem vált feleslegessé, de ezzel együtt figyelemmel kell lennünk nemcsak arra, hogy napjainkban a hit különösen nagy válságáról beszélhetünk, hanem arra is, hogy maga Maimonidész is úgy vélte, a gyakorlati vallásoktatás, és a vallás erkölcsi, társadalmi igazságainak megismerése időben meg kell, hogy előzze a metafizikai ismeretek elsajátítását. Úgy vélem, Maimonidész szellemével és hálákhájával egyaránt összhangban maradva mondhatom, hogy napjainkban a zsidó oktatás első számú célja – legalábbis kronológiai szempontból – a zsidó identitás megerősítése kell, hogy legyen.

Napjainkban a zsidó származású lakosság nagy része nemhogy az Istenben való hittől és a zsidó vallás mindennemű gyakorlatától került rettentő távol, de magától a zsidó közösségtől is elszakadt. A zsinagógákba járók jelentős része pedig egyáltalán nem Istent, hanem csak a közösséget keresi. A zsidó iskolákba járó gyerekek szülei közül sokak – talán a többség – számára inkább ijesztő, mintsem örvendetes fejlemény lenne, ha gyermekük a hívő és hálákhát követő életformát választaná. Ezek az okok érthetővé teszik, miért gondolom, hogy irreális lenne a hitre való nevelésre, és teológiai elvek oktatására helyezni a hangsúlyt. Napjaink zsidó oktatásában a hagyomány gyakorlati elemeivel, erkölcsi tanításával való megismerkedésnek meg kell előznie a „hitoktatást”, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a zsidó hagyomány teológiai elveinek oktatása ne lenne fontos cél. Mindössze arról van szó, hogy nem ezzel kell kezdeni az oktatási folyamatot, és az első, a gyakorlati oktatási fázisban inkább csak említésszerűen, és általánosságokra szorítkozva kell Istenről és hitről tanítani. Ez az elv, mint ahogy fentebb megmutatni igyekeztem, véleményem szerint teljesen összhangban áll a maimonidészi neveléselmélettel is.

Éppen ezért első tételemet úgy fogalmaznám meg: Napjainkban a mai magyarországi zsidó oktatás első számú célja és feladata a zsidó identitás megerősítésének kell lennie, és a célt a zsidó hagyomány gyakorlatának és erkölcsi, társadalmi igazságainak megismertetésén keresztül kell elérni. Csak ezt követheti a zsidó teológia tételeinek tanítása. A teológiai, filozófiai oktatás valószínűleg a későbbiek során is csak a közösség egy szűkebb köre számára tud relevánssá válni, mint a zsidó közösségi összetartozásra és a mindennapi zsidó életre vonatkozó, gyakorlati vallási ismeretek.

 

A zsidó identitás megerősítése

Hasonlóképpen ahhoz, hogy Maimonidész korában valószínűleg mindenki egyetértett volna azzal az állításával, hogy a Tóra célja az ember testi és szellemi valójának tökéletesítése, valószínűleg ma sem sok zsidó neveléssel foglalkozó szakember vitatkozna azzal az általános céllal, hogy napjainkban a zsidó oktatás és nevelés legfontosabb célja a zsidó identitás erősítése. A viták többnyire nem az általános célokról folynak, hanem arról, hogy ki mit ért az adott kifejezések alatt, így volt ez Maimonidész korában, és így van ez a 21. században is.

Arra kérem az olvasót, képzelje el, mennyire más lenne a magyarországi neológia megítélése, ha az összes – vagy legtöbb – neológ rabbi egységesen és tudatosan közvetítené közössége számára a neológia értékeit.

A rabbikar például felvehetné tevékenységei közé azt, hogy minden évben meghatározza, hogy elsősorban milyen értékekre és ismeretekre akarják nevelni a közösségüket. Ettől természetesen minden rabbi megőrizhetné az autonómiáját, és a saját stílusában és a saját hangsúlyaival közvetíthetné az üzenetet, de az általános „neológ üzenet” mégis artikuláltabbá és egységesebbé válna.

Úgy vélem, számunkra, rabbik számára, akik elsősorban felelősek vagyunk a zsidó közösség fennmaradásáért, hatalmas lehetőség rejlik a madrichokkal, az ifjúsági szervezetekkel és a zsidó iskolákkal való együttműködésben. Amennyiben sikerül elérnünk, hogy minél több iskolai osztály és informális ifjúsági csoport látogasson el rendszeresen a zsinagógáinkba, és azokban otthon érezzék magukat, akkor már néhány éven belül kialakul egy olyan fiatalokból álló réteg, akikkel közösen, velük együttműködve tudjuk a fentebb vázolt nevelési célokat megvalósítani. Ha akarjuk, nem álom.

 

[1] E némileg esetlen kifejezés az angol mission statement magyarítása próbál lenni.

Címkék:2014-05

[popup][/popup]