„Nem tudjuk, műalkotások nélkül milyen lenne a világ” – Interjú Nemes Jeles Lászlóval

Írta: Ayhan Gökhan - Rovat: Film, Kultúra-Művészetek

A nagy sikerű Saul fia című film után elkészült Nemes Jeles László második, Napszállta című filmje nem akármilyen súlyú problémákat boncolgat. Új filmjéről, a történelem rejtett erőiről és a Saul gyermekei emlékprogramról is kérdeztük az Oscar-díjas rendezőt.

Nemes Jeles László (Fotó: Czirják Pál)

Több helyen azt nyilatkozta, hogy a Napszállta ötlete megelőzte a Saul fiát. A Saul sikere befolyásolta a második film esetén a kivitelezést, eltért a korábban kigondolt ötletektől, tervektől?

Nem biztos, hogy utólag képes vagyok rekonstruálni az egésznek a pontos menetét. Ha az vetődik fel kérdés gyanánt, hogy a két film között létezik-e összefüggés, a válaszom az, hogy igen. A két forgatókönyv egyes időszakokban egymás mellett formálódott. Foglalkoztatott, hogy készítsek egy filmet a huszadik század elejéről és a holokauszt engem foglalkoztató részéről, s abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a két téma iránti kíváncsiságom találkozott egymással.

Egy elv létezett előbb, amire felhúzott egy témát, vagy minden pont fordítva történt?

Kezdetben egy érzés volt meg, és az vitt el egy ösztönösen jött történet irányába. A történet magja viszonylag hamar megvolt, utána egy kis időre volt ahhoz szükség, hogy minden egyes részlet megfelelően összeállhasson.

A forgatás során végig tartotta magát az eredeti forgatókönyvhöz?

A forgatókönyv változhat. A munka alatt a jelenetekhez hozzáadunk és el is veszünk belőlük, új elemek kerülnek be a filmbe, néhányszor egyszerűsödik a jelenet. Egy filmkészítő sem vonhatja ki magát ez alól.

A film az első világháború előestéjén játszódik. A huszonegyedik század eleje és a századforduló között vonható párhuzam? Egy nagy várakozásban élünk, nem kizárt, egy nagy katasztrófa előszobájában…

Egyértelműen igent mondanék. Kicsit olyan is a Napszállta, mint egy felkiáltójel.

A jelekre figyelmeztet?

Nem mindig olvasható ki egy adott helyzetben az, ami a mélyben működik arra várva, hogy a megfelelő pillanatban felszínre törjön. A társadalomban és az egyének lelkében mozgó erők megértése, a személyiséget radikálisan átalakító folyamatok alakulása foglalkoztatott, a felismerés, hogy az ígéretben a saját elpusztításunk is benne rejlik. A jelenkort is áthatja a várakozás izgalma.

A jónak vagy a rossznak érzi jobban a realitását?

Nem tartom magam prófétának, nem szívesen bocsátkoznék jóslatokba.

Napszállta, Jakab Juli

Chaplinnek sikerült…

A diktátorban? Ő a kivétel. Kevésbé tetten érhetőek a dolgok most, mint akkortájt, a harmincas években. Az atmoszféra érzékeltetésére és nem a pontos körülírásra tudok vállalkozni.

A filmben Budapest is megjelenik. A várost ért megannyi sérülés, annak ellenére, hogy egy részét a rekonstruálási munkálatok sikeresen eltüntették, nemzedékről-nemzedékre öröklődik, a lakosság lelkében is nyomot hagy?

Maradjunk annyiban, hogy látszanak a várost és az embereket ért sérülések. Budapest nagyon megszenvedte a huszadik századot, hatalmas sebeket ejtett rajta a történelem. Ha végigmegyünk a húszas években készült fotókon, fájóan vesszük tudomásul, hogy azokon egy másik Budapest tárul elénk. A Horthy idején felrobbantott Tabán, a különleges építésű hidak eltűntek, ma már semmi nem ugyanolyan, mint akkor. A régi, joggal a világ egyik legszebb városának tartott Budapestből egy fantomkép, egy romokból összetákolt valami maradt, árnyéka egy csodálatos világnak. Minél hosszabb ideig időzök a régi Budapestet ábrázoló képeknél, annál nagyobb szomorúság fog el.

Ön szerint milyen a mostani Budapest?

Türelmetlen és szomorú embereket látok magam körül.

A film keveset mutat a budapesti panorámából, pedig mindenki szívesen megnézte volna a századfordulós Andrássy utat. Ehhez képest csak a film főcímében látjuk – festményen. Giccsesnek gondolta volna a pesti panorámát megmutatni?

Ötven métert sem találtunk meg a régi Budapestből. A huszadik század történelme egész városrészeket tüntetett el. Alig akadt abból az időszakból hiteles, nyugodt szívvel felhasználható kép. Túlságosan jól ismerem az akkori helyzetet és állapotot ahhoz, hogy boldogan tudjak végignézni a budapesti utcákon.

A múlt század fordulójának osztrák és német novellisztikája tele van olyan elbeszélésekkel, amelyek alkalmasak lettek volna a megfilmesítésre ugyanebből a témából. Miért nem egy adaptációból indult ki?

Nem találtam a mi történetünkhöz megfelelő és akár elemeiben használható történetet.

A történelem mindig átrendezi a szabályokat, nem létezik egy minden korszakra érvényes játékszabály, amiből események kimenetelére következtethetünk?

Pusztítás és építés visszatérő vágya kéz a kézben mennek előre, a kettő egymástól elválaszthatatlan, mélyen ott van az ember mindennapjaiban.

Egy jelenben játszódó film a Napszállta és a Saul végkimenetele lehetne, nem? Foglalkoztatja egy most játszódó film ötlete?

Még nem tudom, mit csinálok legközelebb. Ha a máról is készítek filmet, az húsz év múlva megint csak a múlt részét képezi majd. Meglátom, milyen irányba megyek tovább.

Nevelhető a néző?

Próbálom a nézőt az érzékenységre és az intelligenciára ösztönözni. Filmkészítőként az a dolgom, hogy kimozdítsam a nézőt a komfortzónájából. El kell fogadtatni a nézővel, hogy a filmkészítés egy kaland, nem egy márványba vésett nyelvezett, ezért mindig meg kell kérdőjelezni az eddig használt kódokat, törődni az új irányok megtalálásával.

Elégedett az eddigi visszajelzésekkel?

Még az egésznek az elején vagyunk. Az eddig érkezett visszajelzések föként pozitívak, és belőlem is sok örömteli érzést váltanak ki. Meghat a film fogadtatása és a filmet övező érdeklődés és kíváncsiság.

Egy másik kocka a filmből: Vlad Ivanov

Megkönnyebbült, hogy a második filmmel is elkészült?

Mindig jó elengedni egy filmet, de még messze nem tartunk a végén. A szorongás és izgulás sajnos része a filmkészítés kalandjának. Hetven országban mutatják be a filmet, jó pár helyen ott kell lennem, ezért sem mondom, hogy elengedtem.

Van olyan téma, ami filmre kívánkozna?

Ettől eltérő módon közelítem meg a szakmámat.

Az 1945-öt jegyző Török Ferenc többször említette, hogy egy Kádár-film nagyon hiányzik a magyar filmgyártásból…

Mint mindenkinek, úgy nekem is megvan a saját működési mechanizmusom. Ha készült is film egy témáról, attól még az új és új értelmezés mindig érdekes és feladata is a filmkészítőknek.

Idén nyáron jelentették be a Saul gyermekei emlékprogramot, amely a holokausztban meggyilkolt gyermekek nevét és élettörténetét szeretné feltárni. Kötelességtudatból vállalta a programban való részvételt, jelezvén, hogy a holokauszt története még korántsem fejeződött be?

Mi határozottan azt gondoljuk, hogy a holokauszt részét képezi a nemzeti emlékezetnek. Azért is csináltam a Saul fiát, hogy ne lehessen a borzalmakra messze lévő múltként tekinteni, hanem hogy olyan esszenciális dolgot érthessünk meg a holokausztból, ami abban segíthet, hogy jobb emberré váljunk. A Saul gyermekei program szintén ezt szeretné megerősíteni, hogy a holokauszt és a holokauszt rengeteg áldozata a nemzet számára közös ügy legyen, akármennyire is nagy feladatnak tűnik.

Nincs ebben szemfényvesztés? Műalkotásokkal még soha nem sikerült jobbá tenni a világot…

Egyelőre még senki nem bizonyította be, hogy nincs hatása a műalkotásoknak. Nem tudjuk, műalkotások nélkül milyen lenne a világ. Én mindenesetre hiszek abban, hogy az alkotásokkal igenis lehetséges változásokat elérni.

támogatás