“Nem szabad elfelejteni és nem szabad beleőrülni”

Írta: Mika Klára - Rovat: Film, Irodalom, Kultúra-Művészetek, Történelem

Ma délután mutatták be Váradi Júlia riportkönyvét – Saul útja, A gondolattól a világhírig –az Örkény István Könyvesboltban. A bemutató díszvendége volt a film főszereplője, Röhrig Géza, aki a holokauszt jelentésére reflektált.

váradi júlia

Váradi Júlia, a könyv szerzője (Fotók: Mika Klára)

A holokauszt görög eredetű szó – fejtegette – akkor találták ki, amikor a Tórát lefordították görögre. Jelentése: teljesen elégő áldozat.

Röhrig sérelmezte, „hogy ezt a szörnyűséges történelmi katasztrófát egy vallásos műszóval jelölik, hiszen áldozatot a papok szoktak bemutatni, és nem a nácik.”

„Furcsa paradoxon – vélekedett – egészen a hatvanas évekig nem nevezték a Soát holokausztnak; vészkorszakról beszéltek. De ezt tapadt meg, sajnos ezt nem fogjuk tudni megváltoztatni hirtelen, innen Budapestről.”

Úgy véli, hogy két dolgot nem szabad a Soával csinálni: nem szabad elfelejteni és nem szabad beleőrülni. „Ez a két dolog egyszerre fontos, nagyon nehéz megtalálni a helyét a tudatban. Ha központi helyet foglal el, akkor előbb-utóbb belebénul, tönkremegy bele az ember. Ez nem a mi malmunkra hajtja a vizet. Ez olyan, mintha posztumusz mi magunk is beledöglenénk, s ezt nem szabad. Nekünk muszáj a boldogságra való kapacitásunkat megőrizve és használva a világra rácsodálkozva élni, mint Isten gyermekei. Ugyanakkor elfelejteni sem szabad, bagatellizálni, a margóra szorítani. Ezzel zsonglőrködünk, hogy képben is legyen, ugyanakkor ne takarja el az eget. Ez a nagyon nehéz dolog a holokauszttal, mert ez dinamikus viszony. Az európai mitológiában, történelemben, tudatban ez a mi démonunk és nekünk ezt folyamatosan egyrészt karban kell tartanunk, másrészt magunkat is karban kell tartanunk.”

röhrig

Röhrig Géza

„A film készítői, mindannyian a gyilkossági övezetből jövünk. Ez valóban a mi történetünk. Auschwitz minden harmadik áldozata magyar anyanyelvű volt. S amikor a film játszódik, az ezerfős Sonderkommando egynegyede magyar emberekből állt. Ezek közül ma már senki nem él.”

Röhrig elmondta, hogy ismer egy görög túlélőt, s Debrecenben találkozott egy volt Sonderkommandós lányával, aki felvette videóra, ahogy apja elmeséli emlékeit, s ezt a nagyközönséggel is megpróbálják megosztani majd.

„Én a Soát nem szeretem nemzeti módon megközelíteni, én ezt az európai keresztény civilizáció összeomlásának, tragédiájának és csődjének tartom. A magyar epizód lényegét tekintve nem különbözik a lengyeltől, a csehtől vagy a szlováktól. Ami itt történt, az túlmutat a határokon. Azt is gondolom, hogy a nemzeti büszkeség olyan, mint a vérnyomás, nem jó, ha túl magas és nem jó, ha túl alacsony. Vannak gyönyörű pillanatok, amelyekre muszáj emlékezni. Hogy ne menjünk túl messze, 1956-ban azok a srácok a Molotov-koktéljaikkal egy egészen csodálatos tavaszt tudtak az őszben csinálni, és ezt nem szabad elfelejteni.”

„Az ember ahhoz a nemzethez tartozik, amelyikként szégyellni tudja magát” – idézte Adam Michnik gondolatát.  „A magyar történelem legsötétebb epizódjai bőven gondoskodnak arról, hogy a nemzeti büszkeségünk ne legyen túl magas. Nem merném azt állítani, s nem is szabad senkinek azt állítani, hogy a jó és a rossz valahogy kiegyenlíti egymást – ez mind mi vagyunk.”

Röhrig a fesztiválokon, amelyeken részt vett, a felé irányuló megnyilvánulásokból úgy érezte, „hogy a modern identitás egy diffúz identitás. Nincsen olyan ember, aki csak magyar, csak zsidó, csak ez, meg csak az. Ezek a dolgok egymásra rétegződnek, ilyenek vagyunk. Csak úgy működhet jól a modern identitás, hogyha nem játsszuk ki sem magunkban, sem másokban az egyik komponenst a másik ellen. Én ténylegesen – anélkül, hogy erre bárkitől engedélyt kértem volna – 15 millió ember Sauljaként ültem ott (az Oscar gálán) s mind a mai napig ezt gondolom, most meg így állok itt.”

támogatás
Pop up banner

Címkék:holokauszt, Röhrig Géza, Saul, Váradi Júlia

[popup][/popup]