Nem mindennapi élet

Anyai ágon nagyapja báró Weiss Manfréd volt, apai ágon Kornfeld Zsigmond.

A visszaemlékezés szerzője, Kornfeld Tamás, Magyarország egyik leggazdagabb családjába született bele 1924-ben. Anyai ágon nagyapja báró Weiss Manfréd volt, a magyar fém-, konzerv- és legfőképpen a hadiipar kiemelkedően tehetséges felvirágoztatója, apai ágon pedig Kornfeld Zsigmond, aki a bécsi Rothschild-bankház küldöttéből a Magyar Általános Hitelbank és magyar tőzsde elnöke lett. Édesapja Kornfeld Móric, a Ganz-gyár egyik vezetője, a csepeli Weiss-gyár igazgatóságának tagja, régi földbirtokos.

A fiatalember előtt úgyszólván korlátlan lehetőségek álltak, de az ország német megszállása – ekkor mindössze húsz éves, a pécsi orvosi egyetem hallgatója – félbetöri az asszimilálódott zsidó család életét. A család negyven tagja a németekkel kötött „szerződés” keretében, elhagyhatta az országot. Kornfeld Tamás húsz évet élt itthon – hetvenet az Egyesült Államokban.

A kötetet a szerző jelenlétében Frank Tibor történész és Széchenyi Ágnes irodalomtörténész mutatja be 2014. március 27-én csütörtökön 16 órakor a Rózsavölgyi Szalonban (V. kerület, Szervita tér 5.)

Első fejezet

Kornfeld Zsigmond

Apai nagyapám, Kornfeld Zsigmond 1852-ben született, Csehország, a mai Cseh Köztársaság egy Goltsch-Jenikau (Golčův Jeníkov) nevű kisvárosában. Édesapja kis szeszlepárlót bérelt, ahol gyümölcspálinkát készített. Úgy tizenöt évvel Zsigmond születése után az üzlet tönkrement, és a fiút nem tudták tovább taníttatni. Hatodik gimnáziumba járt, két év hiányzott az érettségihez.

Jóformán semmit sem tudok a rokonairól. Néhány fivére diplomás lett – orvos, ügyvéd –, de róluk nincs tudomásom. Feltételezem, hogy az Izraelben élő Raphael Kornfeld egyikük leszármazottja lehet. A család ortodox zsidó vallású volt, egyik tagja rabbi. Reb Aron Jenikau, Zsigmond nagybátyja, köztiszteletnek örvendett a hitközségben, híres talmudista volt. Egy kedves történet szerint egy forró nyári napon, hazafelé tartva a szomszéd faluból, egy hívével találkozott, aki így szólt hozzá: – Rabbi, nagyon nagy a hőség egy magafajta öregembernek. Miért nem bérel kocsit? Csak két korona az ára, bőven telne magától. – A rabbi elmosolyodott: – Két korona valóban telik tőlem, és éppen ezért egy szegény embernek adtam, akinek nagyobb szüksége van rá, mint nekem.

Elhagyva az iskolát, Zsigmond Prágába, Csehország fővárosába került, és a M. Thorsch és Fiai bankban kapott állást. Jó munkaerőnek bizonyulhatott, mert hamarosan a nagy nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező Wahrmann Bank alkalmazta. 1870-ben Párizsba küldték, ott érte a francia-porosz háború és a párizsi kommün. Párizsban zűrzavar uralkodott. Zsigmond alighanem szörnyűségeknek volt szemtanúja, mert élete végéig hallgatott az átéltekről.

Két év múlva visszatért Prágába, karrierje felívelt, és huszonnégy évesen már a prágai bankárszövetség alelnöke, majd elnöke lett, hamarosan pedig a Rothschild Credit Bank prágai ágának igazgatója. 1877 decemberében Albert Rothschild báró Bécsbe hívta, és felkérte, utazzon Budapestre, és nézzen utána, hogyan menthetné meg a Rothschild Bank fiókintézményét, a pénzügyi nehézségekkel küszködő Magyar Általános Hitelbankot.

A cvikkert viselő, szakállas Zsigmond 1878. március 12-én érkezett Budapestre. Pénzben nem bővelkedett, egy árva szót sem tudott magyarul, munkája révén azonban rögtön a bank és az ország problémáinak sűrűjébe került. Hamarosan már az igazgatótanács tagjaként képviselte a Rothschild Bankház ügyeit, és alig egy év múltán felajánlotta a magyar kormánynak, hogy az ország tetemes adósságát járadéki kölcsönné alakítja. Szinte egyedül az ő erőfeszítésének volt köszönhető, hogy a kormány néhány hónap múltán 313 millió forint értékű aranyfedezetű kötvényt adhatott el a német, holland és francia piacon. Alig egy év múlva 6%-os aranyfedezetű kötvényt adott el 400 millió forint névértékben.

Ez idő tájt csatlakozott hozzá felesége, újszülött fiukkal, Györggyel. Kornfeld Zsigmond felesége beleegyezésével úgy döntött, Magyarországon telepednek le, és Budapesten lesz az otthonuk. Magyarul kezdett tanulni Balog Ármin professzortól, Bacon és Spinoza magyar fordítójától, aki jó barátja lett, és fél évszázaddal később bekövetkezett haláláig a család barátja maradt. Nem tudom, hol volt a család első budapesti lakása, csak azt, hogy 1890 körül Zsigmond megvette a Bajza utca 32-es számú nagy házat. Családjával az első emeleten lakott, a második emeletet bérbe adták, a harmadik emeletre Balog professzor költözött feleségével és fiával.

Gyerekkoromban ismertem meg az épület egész első emeletét elfoglaló lakást. Számos hálószobán kívül volt egy nagy nappali szobája, nagy szalonja, kisebb könyvtárszobája és igen nagy ebédlője, ahol akár huszonöten is elfértek a hosszú, ovális asztal körül. A jó minőségű, főleg biedermeier berendezést makulátlan állapotban tartották. Ha éppen nem volt vendég, a legtöbb bútort porhuzat védte – ezt csak akkor vették le, amikor nagyanyám társaságot várt. A nappali szoba egyik sarkában kártyaasztal állt, négy karosszékkel, ahol nagyanya és idős barátnői whistet játszottak. Mind a nappaliban, mind a szalonban ezüst és kristály tárgyak álltak kis asztalkákon, de egyik szoba sem látszott zsúfoltnak. Ezzel együtt gyerekkoromban úgy éreztem, múzeumba kerültem, nem igazi emberek igazi lakásába.

Kornfeld Zsigmond az 1890-es évek kezdete táján az akkori Csehországban megvásárolt egy ezerholdas birtokot, Rákfalun, azaz Rakovicén. A birtokon igen szép, kora tizenkilencedik századi ház állt, nagy kertjében tó is volt.

A család ott töltötte a nyarat, és nagyapa vonattal járt Budapestről Pöstyén – szlovák nevén Piešt’any – városába, mintegy tizenöt kilométerre Rakovicétől. Amikor egy alkalommal Budapestről vidéki otthona felé vonatozott, a kalauz, aki hetenkénti utazásairól ismerte, tudatta, hogy megőrizte a könyvet, amit nagyapa előző héten a vonaton felejtett. Nagyapa megkérdezte: honnan tudja, hogy az övé a könyv, mire a kalauz így válaszolt: – Uram, ön az egyetlen úriember ezen a vonaton, aki latinul olvas. – A könyv Kempis Tamás műve, a Krisztus követése volt, az ideális katolikus magatartást leíró teológiai szöveg.

Nagyapa Rakovicén zsinagógát építtetett a környékbeli zsidó közösség számára. Budapesten is tevékenykedett zsidó ügyekben, bár sem ő, sem a családja nem volt különösebben vallásos, nem látogatta a zsinagógát, és nem tartotta az étkezési szokásokat.

Kornfeld Zsigmond igazi magyar lett. Magyar intézménnyé fejlesztette a bankot, kilépett a Rothschild-ház kötelékéből, sőt évek múlva vitába keveredett velük Magyarországnak a Monarchiában elfoglalt gazdasági és intellektuális szerepéről. Egyike volt ez sok győztes csatájának. Vezető szerepre tett szert a magyar gazdasági életben, és kiváló kapcsolatot létesített mind a kormányzat, mind az üzleti élet köreivel. Idővel számos pénzügyi vállalkozásban vállalt tevékeny szerepet. Mint Magyarország egyik akkori legnagyobb bankjának tagja, tekintélyes hatalomra tett szert a korszak pénzügyi világában. 1900-ban Pallavicini Ede őrgrófot követte a Hitelbank vezérigazgatói-elnöki székében.

Számos sikeres üzleti vállalkozás mellett egy olajfinomító és -kereskedelmi társaságot is létrehozott Fiuméban. 1899- ben megválasztották az intézmény elnökének. Ugyancsak Fiuméban megvásárolt egy rizshántoló malmot, és részvénytársasággá fejlesztette. A részvények a család tulajdonában voltak. Bányatársaságot alapított Boszniában, és létrehozta a Transylvania Petróleumtársaságot. Érdeklődését felkeltette a szállítmányozás; megalapította a Budapest-Pécs Vasúttársaságot, az Elektromos és Szállítmányozási Társaságot, valamint a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaságot, amelynek elnöke lett. Kezdeményezésére a Bank 1887-ben átvette az ellenőrzést a Magyar Fém- és Izzólámpa Társaság felett, és még ugyanabban az évben a Danubius Hajógyárét is. Az utóbbi egyesült a Ganz Vasút- és Fémművekkel, és a kor legnagyobb magyarországi ipari szervezetévé vált Ganz-Danubius néven.

Kornfeld Zsigmondnak talán legfontosabb hozzájárulása a magyar gazdasági élethez a Budapesti Áru- és Értéktőzsde kibővítése és átszervezése volt. 1899-ben megválasztották a Tőzsde elnökének. Előzőleg minden tőzsdei tranzakciót a bécsi osztrák Tőzsde kezelt. Mint a Tőzsde második elnöke, mindaddig példátlan lépésként az ott használatos német nyelvről magyarra váltott. Halála után bronz mellszobrát a Tőzsdepalota előtt állították fel.

Nagyapám a magyar kulturális életben is tevékeny részt vállalt. Megvásárolta a Franklin könyvkiadó céget, amely többek között egy álomfejtéssel foglalkozó igen népszerű könyvsorozatot bocsátott ki. A Franklin Társulat első igazgatósági ülésén nagyapám állítólag kijelentette, hogy a sorozatot meg kell szüntetni. „Nem szabad félrevezetni az embereket!”, szögezte le. Vezetésével a Franklin Társulat egyike lett a legnagyobb tiszteletnek örvendő, legkomolyabb magyar kiadóvállalatoknak.

Kornfeld Tamás: Nem mindennapi élet, fordította: Borbás Mária, Corvina Kiadó, 2014. 224 oldal, 2990 Ft.