Nem hallgat a múlt

Sándor Iván legutóbb megjelent, A Vanderbilt-jacht hajóorvosa című kötetében, korábbi regényeihez hasonlóan a múltból kinéző események rekonstruálásáról, mint aktusról van szó, olyannyira, hogy az egész regény idősíkok közt ugrál, s szereplői díszletszerűen kölcsönöznek színt a fontosabb háttérhez, a történelemhez.  

Az assmanni forró emlékezés fényében megírt regény kalandfilmbe illő epizódok sorozatával indul, így az olvasó azonnal a könyv kalandos szálára figyel, s aztán lassú biztonsággal sodródik bele a történet mögötti történetbe – a történelem problémái és krízisei közé.

Egy Kellermann Ferenc nevű fiatal medikus egy milliomos, a nagyvonalú és elegáns Cornelius Vanderbilt Alvának keresztelt óceánjáróján kap orvosi állást, s bejárja szinte az egész világot, pazar helyeket és kikötőket váltogatva. Aztán, mint az lenni szokott, egy jelentős fordulat – második világháború, nácizmus – következtében az idilli és problémáktól mentes világból veszélyesebb vizekre evez, s megjelennek az ideológiák és a történelem összecsapásai.

Néhány évtized után a hajóorvos egyik rokona, Kellermann Gyuri nyomozásra indul a család múltjában. Segítik őt a levelezések és a naplók, a magyarországi és holland leszármazottaknál fennmaradt tárgyi adatok, így a darabokat, töredékeket összeillesztve lassan előáll a hamisításoktól, félrevezetésektől megszabadított múlt.

Sándor Iván mostani könyvében, s általában a regényeiben a múlt soha nem lezárt fogalom, hanem kereteit szétfeszítő, magának utat törő, állandóan változó organizmus, s változtatásához egyaránt hozzájárul a hivatalos, történelmileg elfogadott diskurzus és a családtörténetekben élő magánbeszéd. A múltat tehát mindig több nézőpontból látjuk, s az hat a jelenkorra, a jelenben élő nemzedékek életére.

A második világháborút megelőző, és az utána érvényes időben létező emberi sorsok jelennek meg a magukon viselt háborús emlékjelzésekkel; s a hétköznapi életbe és beszédbe beszivárgó múlt tárul fel perspektívaként a regény lapjain.

A múlt örökölhető, s ha feldolgozása elmarad, az meggyötör, kétségbe vonja a létezést, s idővel a szálak kibogozhatatlanná válnak, olyannyira, hogy a történelem félrevezetett párkái egy hamis múltat szőnek újra, mint azt a közelmúlt hazai eseményei is igazolni látszanak. A könyv vége felé megjelenő egykori náci gyereke képtelen szembenézni az apja, s ezáltal a saját múltjával, a mentegetés históriáját választja, ahelyett, hogy a múlt elfogadásával, tudatos feldolgozásával a megtisztulás, az őszinte tisztázás felé indulna el. Sándor Iván figurái valahol a történelemmel, s az erre adható válaszlehetőségek szembesülnek – a hús-vér személyiségek mögött tehát igenek és nemek, tagadások és beismerések sorakoznak.

Sándor Iván könyvei az esztétikai értéken, a lendületes, azonnal magával ragadó, izgalmas és jól eltalált mondatokon túl a tisztánlátás esélyével kínálják meg az olvasót, s tesznek hitet minden félrevezetés és hamisság ellen. A magyar történelem jobb megértéséhez garantáltan szükségesek Sándor Iván regényei és esszéi, s a Követés című, remekműgyanús regénye után A Vanderbilt-jacht hajóorvosa ehhez a megértéshez újabb kiváló alkalom.

Sándor Iván: A Vanderbilt-jacht hajóorvosa. Kalligram kiadó, 2014, 203 oldal, 2.990 forint

*

(Sándor Iván regényei, elsősorban Követés c. műve lesz a téma a Szombat irodalmi sorozatának soron következő szemináriumán.)