Nem demokratikus a zsidó közélet – Kutatás a magyarországi zsidóságról

A Mazsihisz reformra szorul, hogy jobban képviselhesse a magyar zsidóság érdekeit, szükségleteit. A teljes zsidó intézményrendszernek át kell alakulnia, egy demokratikus felépítésű ernyőszervezetre van szükség, hogy a viszonyok minden tekintetben igazságosak legyenek.

A brit Institute for Jewish Policy Research sorozatában jelent meg, illetve került fel az Internetre magyarul és angolul Kovács András szociológus és Forrás-Biró Aletta pszichológus fontos munkája, mely a rendszerváltás utáni zsidó állapotokat veszi számba, új módon. (Az ezzel egy időben megjelent lengyel áttekintés szintén olvasható az Interneten.) A magyar zsidó közélet fontos szereplői, szám szerint tizennégyen, interjút adtak a szerzőknek, illetve egy fókuszcsoportban is kifejtették véleményüket.
A más országokat is érintő sorozat magyarországi része szinte enciklopédikus részletességgel és alapossággal ismerteti az utóbbi húsz év tényeit és tendenciáit.
A kötet tulajdonképpen kétrétegű, nem csak tartalmi, hanem stiláris, emocionális értelemben is: a szikár tényeket közlő, a problémákat neutrális nyelven előadó alapszövegre épülnek rá a megszólalók véleményei. A kötet egészének feszességét éppen a szikár mondatokat követő szubjektív vélemények, állásfoglalások biztosítják, sőt fokozzák.

A Vallási intézmények és hitélet
fejezetben például a szerzők leírják a mai magyar zsidó vallási infrastruktúrát (hány neológ, ortodox illetve Chabad zsinagóga működik Magyarországon), illetve leszögezik azt, hogy a neológ templomjárók egy részét egy liberálisabb vallásgyakorlat vonzotta volna, de ennek az alternatívának a létrehozását a Mazsihisz nem vállalta fel. Ekkor részlet következik az egyik interjúalany megnyilatkozásából: „Tehát a magyarországi rabbiság túlnyomó többsége jelen pillanatban nem neológ rabbi lelkileg – fizetésileg azért igen –, lelkileg olyan zsidó emberek, akik a neológiánál dolgoznak rabbiként, mert nem fogadják el őket az ortodoxok igazi vallásos és ortodox zsidó rabbinak. Emiatt állandó lelkiismeret-furdalásuk folytán a neológia hagyományait megpróbálják kicsit visszakormányozni az ortodox hagyományok felé, ami a huszadik századi nagy neológ rabbik törekvésével éppen ellentétes. A közösség pedig a lábával szavaz…”(17.)
A vallási irányzatok normatív, értéksemleges leírását követi a Chabad képviselőjének álláspontja a neológiáról: „A jelenlegi rendszer a szocializmusból fönnmaradt gondolkodásmódot tükrözi….” illetve egy kritikus vélemény a Chabadról: „Óriási veszélynek tartom a Chabad megjelenését, mert egy totalitárius hatalomra törekvő, minden demokráciát, minden más hangra való nyitottságot nélkülöző szervezet…”
A Chabad képviselőjétől nem idegenek a radikális javaslatok: „Én meg merészelem… kockáztatni, hogy lehet, hogy szerencsésebb lenne, ha nem lenne egyáltalán… állami pénz. Azok az élősködők, akik… kihasználják a helyzetet, eltűnnének, viszont előjönnének azok a kezdeményezések, amiknek valódi értéke van…”

Az adományozás kultúrája

Nagyon jellemző az, ahogyan a magyar zsidó élet fontos jellemzőjéről, az alacsony adományozási hajlandóságról szólnak a nyilatkozók. Itt – korábbi saját kutatásra alapozva – a kötet szerzői is erőteljesebben fogalmaznak: az egyébként meglévő hajlandóságot is erősen rontja a zsidó szervezetekről való tájékozatlanság, illetve az, hogy pontosan nem látják át a potenciális adományozók, milyen célokra is adományoznának. Az egyik megszólaló így fogalmaz: „…a kérés kultúrája nincs meg. Itt is egy kapcsolatról beszélünk, illetve, hogy ezt a kapcsolatot hogy lehet fönntartani. Ennek vannak feltételei, megbízhatóság, átláthatóság, hitelesség. Idetartozik, hogy mennyire átlátható a szervezeti struktúra, a vezetőség, kontroll, hogy nyilvánosak-e a döntéshozatali folyamatok, költségvetések, prioritások. Ezek az alapfeltételek nincsenek meg….”(41.)

A szerzők itt kilépnek eddigi neutrális alapállásukból, és nyíltan megfogalmazzák: „Korábbi kutatásaink egyik meglepő eredménye az volt, hogy az országban működő zsidó intézmények nagy részét az adakozástól egyébként nem elzárkózók zöme sem ismeri. Hiányzik a nyilvános kommunikáció a zsidó társadalomban a zsidó intézményekről, azok vállalt feladatairól, a zsidó jótékonyság lehetséges irányairól és módjairól. Az adománygyűjtő tevékenység professzionalizálása valószínűleg jelentősen növelné az adományozó készséget, de erre a zsidó civil szervezeteknek nincsenek meg az anyagi és szellemi forrásaik.”(42.)

Egy új típusú érdekképviselet igénye

Az összegzés – az interjúalanyok véleményeire támaszkodva –kiválóan summázza a mai magyar szervezeti zsidóság változásért kiáltó alapproblémáit. A Mazsihisz reformra szorul, hogy jobban képviselhesse a magyar zsidóság érdekeit, szükségleteit. A teljes zsidó intézményrendszernek át kell alakulnia, egy demokratikus felépítésű ernyőszervezetre van szükség, hogy a viszonyok minden tekintetben igazságosak legyenek. A szervezeteknek valódi vallási pluralizmust kell kialakítaniuk, és a nem halachikus zsidók státuszával is kezdeni kellene valamit. Megfelelő koordináció szükségeltetik a zsidó szervezetek között, elkerülve az intézmények kiüresedését, illetve multiplikálódását, mely – ezzel bőven foglalkoznak a szerzők – jellemző a magyar szervezeti zsidóságra.
Ha mindezek a változások végbemennének, életünk unalmasan átlátható, szervezetten racionális lenne. Ma azonban még bőven vannak feszültségeink, izgalmaink, sértődéseink, e sajátos magyarországi zsidó világ – mely kívülről erősen szubkultúrának tűnik – anakronisztikus beidegződései és szokásai máig velünk vannak, mindenki hordozza ezeket.
A világos elvárások, a nagyobb demokráciára, átláthatóságra, igazságosságra való törekvés igénye ott munkál a sorokban, szinte felszólítja az olvasót és a közélet aktív szereplőit: ne hagyják a dolgokat úgy, ahogyan vannak. Változtassanak, amin csak tudnak.

(Kovács András – Forrás-Biró Aletta: Zsidó élet Magyarországon. Eredmények, kihívások és célok a kommunista rendszer bukása óta. JPR Kutatási beszámoló. Institute for Jewish Policy Research, 2011.)