Napfogyatkozások és harsonás angyalok

Válogatás Ámos Imre utolsó képeiből

A balatonaligai munkatáborból írta 1940-ben a művész Anna Margithoz Rád gondolva c. versét.

Nyitott ajtajú börtönben járok
Elmenni hozzád mégsem mehetek
Köt a parancs s én gyáva lázadó
Csak állok, nézek s csendben szenvedek

Síró fekete fák közt mint terhes,
Fázom, remegek féltve magzatom
A gyötrő vágyat mely hozzád vezet
S a hosszú napi imát mormolom

Könnyes levelek érintik halkan
Zizzenő szóval sápadt fülemet
Sóhajtva súgják föld felé tartva
Az utunk innen máshová vezet

Megállás nincsen ródd a lépteket
A kerék egyszer akit elkapott
Addig csavarja el nem ereszti,
Míg a nedves föld reá nem hullott.

Pályaíve megtört, a festőt 1944-ben elnyelte Ohrdrurf koncentrációs tábora, életműve örökre torzó maradt.

Ámos Imre Szolnoki vázlatkönyve képben olyan, mint Radnóti Miklós Bori notesze versben. Próféta volt, a munkaszolgálat poklában rögzítette a vészterhes idők apokalipszisét, lángokkal, angyalokkal, a lelkeket égbe vezető létrákkal és a szenvedő Krisztussal.

A szentendrei Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum új időszaki kamarakiállítása, a Cinóber alkony a festő 1939–1944 között alkotott, főként grafikai műveiből válogat, melyek a munkaszolgálatok közötti időszakban születtek, és korábban ritkán láthatta őket a közönség. Az  évtizedek óta raktárban szunnyadó anyag a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményéből származik, és a művész felesége, Anna Margit festőművész hagyatéka.

Öt festmény (pl. egy a Sötét idők sorozatból, egy önarckép és egy kettős portré) és huszonöt grafika ábrázol egy látomásos, gyötrelmektől terhes világot, a darabjaira hulló valóságot, amelyet elhagyott a nehézségi erő és a víziók jelképrendszerének tengerébe zuhant. Ahol már a szentendrei házak faláról is csorgott a rémület. A munkaszolgálatok során átélt élmények, érzések lebegősen, de szuggesztíven szűrődtek át, motívumtára új jelképekkel gazdagodott: égő üszkös fahasábok, csonka fák, hulló madarak, pusztító alakok fejezik ki a háború iszonyatát. Az akvarell, gouache, tempera és tus alkotásokon lírai elem a felkelő és lenyugvó nap ábrázolása, a tébolyult világ és idilli természet kontrasztjában szikrázik az alkonyat, és a nap okker, narancsvörös, kobalt és cinóber színben úszik a valószínűtlen égbolttal. Ilyen drámai ellenpontozású akvarelleket festett a művész a balatonaligai naplementéről, szinte háborús képeslapként…

A művész álomszerű látomásai, szimbólumai és törékeny víziói  a tragikus valóság érlelte szorongás metaforamezői. Emberi tartást őrző képek a kiszolgáltatottság időtlen pillanataiból.

Művei legfontosabb kísérőfigurája az angyal: sok szerepkörben látható – sőt, még az árnyékával is. Mintha maga is munkaszolgálatos angyal lenne.  A kezdetben az égen suhanó, a festőpárt és az otthon békéjét őrző és a festő ecsetjét vezető égi hírnök, a vigasztaló védőangyal a fokozódó megaláztatások nyomán harsonáját fújó, keserű könnyeket ontó Síró angyallá vált, mint a kiállítás záróképén.

A festőt 1940–1944 között négyszer hívták be munkaszolgálatra. 1942 márciusában az ukrán fronton nyírfakéregre rajzolt, akvarelleket festett, verseket írt, de műveit hazatéréskor a határnál egy csendőr megsemmisítette. 1944. június 1-jén indult utolsó munkaszolgálatos útjára, először Jászberénybe, majd Szolnokra terelték a századát, itt átélte a város bombázását. Halála előtti látomásait egy füzetben, a Szolnoki vázlatkönyvben örökítette meg, melyet feleségének utolsó találkozásukkor a budapesti Lehel úti kaszárnya kerítésén keresztül nyújtott át.

Ámos emberi és művészi nagysága abban rejlik, hogy akkor is alkotott, amikor körülötte minden elnémulni látszott és hallgatott.  Művészete szimbólumok által közvetített humanista helytállás.

A kiállításhoz kapcsolódva tekinthető meg Petényi Katalin dokumentumfilmje; Ámos Imre, az Apokalipszis festője címmel.

 

 

Cinóber alkony – Válogatás Ámos Imre műveiből

Ferenczy Múzeumi centrum / Anna Margit – Ámos Imre Emlékmúzeum, Szentendre

2017. június 1. – augusztus 20.

Kurátor: Kopin Katalin