Berlinbe kerül Nádas Péter archívuma – “A 20. század katasztrófái által sújtott zsidó család”

Írta: Szombat - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek, Történelem

A Berlini Művészeti Akadémia megnyitja a Nádas Péter-archívumot az író 80. születésnapja alkalmából, az október 16-ai ünnepségen Nádas Péter is részt vesz – közölte pénteken a német főváros tekintélyes nemzetközi művésztársulása.

Nádas Péter (Fotó Wikimedia Commons)

A Berlinben nyíló archívum egyebek közt az író, fotográfus kéziratait, jegyzeteit, emlékiratait és fényképfelvételeit mutatja be.

A délelőtt 11 órakor kezdődő megnyitón Navid Kermani német író, Katharina Raabe német kiadó-szerkesztő, valamint Iris Radisch irodalmi újságíró beszélget majd Nádas Péterrel, aki ezt követően az idén megjelent Rémtörténetek című regényének első német nyelvű kiadásából olvas fel. “Nádas Péter olyan meghatározó művekkel lépett a világirodalom porondjára, mint az Emlékiratok könyve, a Párhuzamos történetek vagy a Világló részletek című önéletrajza” – áll az akadémia közleményében. “Az elbeszélések pontosan leírt képekben, a szemünk előtt bontakoznak ki, míg (Nádas) fényképei epikus mélységekbe engednek betekintést” – írják.

A hatalmas, 240 irattartóból álló archívum tartalmazza az író könyveinek kéziratát – köztük a tizenegy éves korában íródott prózai művet -, az ezekhez tartozó vázlatokat, háttéranyagokat, feljegyzéseket, továbbá családi leveleket, személyes tárgyakat, esküvői fényképalbumot. “Nádas Péter múltjának lenyomatai nemcsak életéről mesélnek, hanem egy, a 20. század katasztrófái által sújtott zsidó család sorsát mutatják be” – írja az akadémia.

Fotók a Világló részletek családtörténeti dokumentumaiból – Berlini Művészeti Akadémia, Nádas Péter gyűjtemény (Fotó: Kertin Marth)

A levelezések mintegy 14 ezer dokumentumból állnak, olyan nagynevű irodalmi óriások tollából, mint Ottlik Géza, Örkény István, Szabó Magda, Mészöly Miklós, Eörsi István, Spiró György vagy Esterházy Péter, akivel Nádas jó barátságot ápolt.

A számos elismerést kiérdemelt író, fotográfus október 14-én tölti be 80. életévét, s 2006 óta a Berlini Művészeti Akadémia tagja.

Az akadémia őrzi Kertész Imre, Konrád György és Esterházy Péter irodalmi hagyatékát is.

*

A Szombat októberi számában Nádas Péter Újlipótváros képével és Berman Irodalmi Díjával foglalkozunk, mellyel a zsidó tradíció szellemében olyan írói életműveket díjaznak, melyek a gazdag zsidó kulturális élményanyagból merítenek, ugyanakkor túlmutatnak az időn és a kultúrákon az egyetemes emberi felé.

[popup][/popup]