Mr. Blues

Írta: Simon Judit - Rovat: Kultúra-Művészetek, Zene

Zenész, énekes, tanár, producer, zeneszerző, dalszövegíró, a blues zene romániai meghonosítója.

A bukaresti zeneművészeti egyetemen tanult zeneszerzést és zenepedagógiát, kortárs zene szakon mesterizett. Élt és dolgozott Izraelben, Németországban, sikeres zenész és tanár volt az Egyesült Államokban, de mindig hazatért, ha nem is szülővárosába, Nagyváradra, de az országba.

Zenekarával és szóló estjével lép fel bel- és külföldön. Teljesült az álma, a művészetéből él, elismert, híres, megkapta egyik a legmagasabb művészeknek járó romániai kitüntetést.

AG Weinbergerrel a szintén váradi Simon Judit beszélgetett.

Magas, jóképű, gitározik, énekelni is tud – szóval minden adott volt, hogy a váradi lányok finoman szólva is bomoljanak Weinberger Attiláért, akit immár AG Weinberger néven ismer ország-világ.

Nagyváradon születik és nő fel a belváros egy csendes, elegáns utcájában, vagy, ahogy ő fogalmaz, piros téglás házban, polgári körülmények között.

Nagyon fiatalon zenésznek készül, arról álmodozik, hogy együttese lesz, híres zenész válik belőle. Mennyire határozta meg a fiatalságát, hogy zsidó? – kérdem, de csak a rend kedvéért, hiszen váradiként tudom, a piros téglás házakban lakók számára nem volt meghatározó.

„Sosem éreztem a különbséget” – jön a válasz. „Másképpen néz ki a kapu, ahová próbálni megyünk a Talmud Tóra kórusba, amelyet anyám unokatestvére, Villán György alapított. Nekem természetes volt, hogy az épület másképpen néz ki, mint a református templom, ami mellett születtem és éltem. Semmilyen eszmei, egzisztenciális dilemmát nem jelentett, hogy miért van ez így.”

Érettségi után elviszik katonának. A vasútnál lényegében munkaszolgálatos. Brassóban, majd Ramnicu Valcea-n „építi a szocializmust”. „Rossz volt a nevem, apám ’56-ért ült, ez a bélyeg rajtunk maradt.”

Katonaság után hazamegy Váradra. 1985-öt írunk. Tízéves kora óta zenélni akar. „Egyetlen lehetőségem volt: bekerülni Várad legnépszerűbb és legfoglalkoztatottabb rock zenekarába, a Metropolba, ami trambulint jelentett. Más együttesnek nem volt ilyen lehetősége. Nem voltam a zenekar tagja, sosem szerettem azt a zenét, amit ők játszottak, ma sem tetszik, de 21 évesen engem az érdekelt, hogy bekerüljek a show bizniszbe, és minél több ismeretségre tegyek szert, amit a számos turné során összehozhattam.”

 

„Senki sem tökéletes”

Közvetlenül a rendszerváltás után, 1991-ben fellép Szebenben, az ország legnagyobb dzsesszfesztiválján, és ezzel elindul a nemzetközi karrier felé. A koncert után összebarátkozik az izraeli zenekar egyik tagjával. „Egy srác angolul megkérdezte: zsidó vagy? Mondtam, persze, senki sem tökéletes. Másnap reggel a repülőtéren találkoztunk, mindketten Bukarestbe mentünk, én akkor éppen egy tévéfelvételre. Meghívott a bukaresti koncertjükre. A koncert után elmentünk az akkori izraeli nagykövet rezidenciáján tartott fogadásra. Zvi Mazelnek hívták a nagykövetet. Amikor bemutatkozáskor rám került a sor és megmondtam a nevem, a nagykövet felesége megkérdezte, hová valósi vagyok, és hogy hívják anyukámat.  Mondtam, váradi, anyukám neve: Judit. A hölgy elkezdett sírni. Eszembe jutott, anyám mesélte, hogy ’44-ben egy szennycsatornában bujkált két kislánnyal. A nagykövet, Zvi Mazel felesége, Paula volt az egyik kislány, akik hét-nyolc évesen a váradi Teleki utca 12. szám alatt rejtőztek, nem messze a Gestapo parancsnokságától.

Másnap megvolt az izraeli vízumom. Ez az első Öböl-háború után történt.”

Április végén érkezik Izraelbe. A Szebenben megismert basszusgitárossal zenekart alapít. „Megtetszett az ottani élet és alijáztam. Szeptemberben hazajöttem.” Azóta is izraeli állampolgár, bár rég nem járt arrafelé, amint 2007 óta Amerikában sem volt, nem tudja, érvényes-e még a zöld kártyája, de erről majd később.

„Szeptember végén hazajöttem, hogy elvigyem anyámat. Anyám nem akart menni, ott senkije sem volt, egyedül lett volna a barátai nélkül, a nyugdíját sem tudtuk, hogy intézzük, inkább Váradon maradt.”

Attila viszont tovább megy, Németországban él pár hónapot. Aztán úgy dönt, itthon épít karriert, de ehhez a fővárosba kell költöznie. Bukarestben él 1993 óta.

„A 80-as évek közepén megismerkedtem az Európa-szerte ismert, örmény származású dzsesszzongoristával Hary Tavitiannal, és a 80-as évek végén megalapítottuk az első romániai blues zenekart, Transylvanian Blues Community néven, majd 1987-ben megszerveztem az addig Romániában egyedülálló dzsessz weekendet.”

 

A blues meghonosítója

Amint lecsendesül a forradalom, 1990-ben elkezdődik a szabad dzsesszfesztiválok szervezése. Attila az ország nagy városaiban koncertezik, többek között Bukarestben és Konstanzán. Két évre rá, 1992-ben meghívják koncertezni a román főváros talán legrangosabb koncerttermébe, a Sala Palatului-ba (Palota Terme), a dzsesszfesztiválra. Összetalálkozik egy volt szerelmével, aki portugál férjével dzsessz vagy blues klubot akar nyitni Bukarestben, és megkéri Attilát, segítsen nekik.

„Azért jöttem 1993-ban Bukarestbe, hogy részt vegyek az élő zenét szolgáltató első romániai klub létrehozásában. A klub neve You and Me volt, 1993 májusában indult, román, zsidó, portugál befektetéssel (én is tettem bele kis pénzt). Számos új és régi zenész jött és fontos blues zenekarok kerültek ki abból a kis csapatból. Ott alakult a Weinberger Blues Machine nevű zenekarom. Rá egy évre, 1994-ben a szervezőcsapatból kettőnket meghívtak, hogy vegyünk részt egy – később kultikussá vált – bukaresti hely létrehozásában. A Laptaria lui Enache (Enache tejivója) rövidesen a román főváros fontos kulturális csomópontja lesz. Tíz évig működik, nagyszerű és nagynevű zenészek lépnek fel. Aztán megnyílt a Green Hours, ami szintén kultikus hely lett. Lassan kialakult egyfajta életérzés és a vágy az ilyenfajta időtöltésre.”

Bátran kijelenthető: a váradi zsidó fiú, AG Weinberger honosította meg a bluest Romániában. „Én alapítottam Románia első blues zenekarát Tavitiannal és ezt hivatalosan felvállaltuk. Mind esztétikailag, mind stilisztikailag hűek maradtunk ehhez a zenéhez, és igen, 1986-ot lehet úgy tekinteni, mint az évet, amikor útjára indult a blues Romániában.

Enache tejivója – a bukaresti Nemzeti Színház teraszán

Attila, the Transylvanian Guitarman

Kisebb-nagyobb megszakításokkal nyolc és fél évig él az Egyesült Államokban. Első alkalommal 1996-ban, amikor meghívják egy blues fesztiválra Memphisbe. „Ott léptem fel először, és számos emberrel megismerkedtem. Az úriember, aki ezt a fesztivált szervezte, Elvisnek a szaxofonosa volt. Akiket akkor megismertem, sokat segítettek nekem a későbbi amerikai útjaim alkalmával. Amikor 98-ban második alkalommal mentem, már ismerősként üdvözöltek.

Ismét hazatér, majd 2000-ben meg sem áll Las Vegas-ig. Akkoriban az a hír járta, hogy Attilának rosszul megy Amerikában, de mint kiderült, épp az ellenkezője történt.

„Valószínűleg azok táplálják ezt a legendát, akik minden sikerre irigyek. Az igazság az, hogy Amerika hullámos. Én közel 200 ezer dollárral jöttem haza. Persze voltak olyan időszakok, amikor a szemetes kukából ettem, mert nem volt semmi jövedelmem. Amikor Las Vegasban éltem, be kellett osszam a nagyon kevés pénzemet. Másfél hónap után megint feljött a csillagom. Elkezdtem kaszinókban játszani, így kezdődött a jobb létem. Híres kaszinókban, híres művészekkel. Megnyitottam a gitáriskolámat, amiből a legtöbb pénzt kerestem.”

A gitáriskola meghozza az anyagi biztonságot és a szabadságot, hogy építhesse a már gyermekkorában megálmodott karrierjét. Demókat, sajtócsomagokat készít, és küldözgeti mindenfelé. Nem hiába, érkezik a lemezszerződés a Hart and Soul Records-tól.

„Ebből lett a Nashville Calling című lemezem, amit Nashville-ben vettem fel, és hét kategóriában javasoltak a Grammy díj nevezési futamába. A lemezből 68 ezer darabot adtam el világszerte. Ha ez azt jelenti, hogy nekem rosszul ment Amerikában, akkor mindenkinek kívánom, hogy ilyen rosszul menjen nekik.”

Elindul a karrierje, de mégsem teljesen elégedett. „Jól ment, volt évente 180-200 fellépésem, koncertem a – nevezzük úgy – második ligában. Ezt én sem értettem, hogy van, aztán megmagyarázták. Az én ügynököm három államot – Kaliforniát, Nevadát és Oregont fogta át, nyolc zenekarral és nyolc fellépő művésszel dolgozott, mindenkinek volt 150-200 fellépése évente. Ez hatalmas biztonságot jelentett. Engem úgy hívtak, hogy Attila, the Transylvanian Guitarman. 15-19 dollár volt a belépőjegy a koncertünkre, 1000-1200 dollárom maradt fellépésenként, ezt szorozd meg kétszázzal. Megvolt a lemezem, koncertjeim voltak, ismertek, benne voltam egy jó körben.”

A siker, a pénz akár boldoggá is tehetnék, de AG Weinberger többre vágyik. A zenei világ csúcsaira tör, nem rajta múlik, hogy nem stadionokban zenél több tízezer nézőnek.

„2002-ben vagy 2003-ban hallottam a Crossroads fesztiválról, szerettem volna bekerülni. Az ügynököm kijelentette, oda nem tud bevinni, mert az egy másik liga, ahová neki nincs bejárása. Felajánlotta, hogy ha meg akarom próbálni, akkor felbontjuk a szerződést, és barátságosan elválunk. Én megpróbáltam, de nem sikerült. Az egy hermetikusan zárt világ.  Lehetnek vagy háromszázan összesen, Lady Gagatól a Rolling Stones-ig, akik stadionokban lépnek fel, és benne vannak az igazi bizniszben. Oda vagy megöröklöd a helyet, vagy valakinek a gyereke vagy, aki már benne van, vagy megveszed a helyedet. Esetleg valaki, aki már oda tartozik, beajánl. A „lordok házába” nem lehet csak úgy bekerülni, nagyon telített.

„Kiábrándultam. Én azért mentem ki Amerikába, hogy megmérettessem magam a világ legkeményebb zenei piacán, ahol a piac reakciója igazi és őszinte. Sok mindent elértem, de többre vágytam. Egy amerikai lemezcéggel kötött szerződéssel, eladott lemezekkel, számtalan koncerttel a hátam mögött érkeztem haza. Nem fogadtam el, hogy nekem nincs bejárásom a lordok házába, de bevallom, a kapzsiság is belejátszott, itthon, akkor többet kerestem.

Fotó: kronika.ro

Zenében és szóban

Meglepetést okoz, amikor AG Weinberger zenésznek könyve jelenik meg. Érdekel, hogy a zenész, énekes, zeneszerző, tanár miért ír könyvet, miért gondolja, hogy a zenén túl kell még egy kifejezési forma.

„Az utóbbi tíz évben azt vettem észre, hogy az emberek nem hallgatják meg a másikat. Nem értem, hogy ha kérdeznek tőlem valamit, miért nem kíváncsiak a válaszra? Amikor írsz, senki nem szakít félbe. Elkezdtem blogot írni, de azt nem olvasták. Jött a könyv ötlete. Írtam még egy csomó szöveget, kötet lett.

Évente csak Romániában tart hatvan-hetven koncertet. Minden alkalommal beszél a könyvéről is. „És láss csodát, állnak sorban a könyvemért a koncertek után. Váradon egy példányt sem adtam el. Van egy kis hőzöngős pökhendiség Váradon, aminek nincsen társadalmi alapja. Már nem találom az én Váradomat, kicserélődtek az emberek.  Nekem Várad azt jelenti, hogy én Adynak és Hayden-nek a földjéről való vagyok. Abból a kulturális közegből jövök, abból a városból, amit a magyar szabadkőműves zsidóság épített föl.”

Budapesten készül a legújabb lemeze, ennek kapcsán fordul a szó a zeneszerzésre. „Manapság arrogancia azt mondani, hogy zenét írsz. Már minden zenét megírtak. Olyan vagyok, mint egy egzotikus mesterszakács. Az alapanyag: a 12 hang. A különbség, hogyan kombináljuk térben és időben, hogyan szervezzük meg ezeket. Én ezt nem zeneszerzésnek, hanem szakácskodásnak szeretem nevezni. Ez a szakmám. Kortárs zenével is foglalkozom, ebből az irányból is közelítek a zenés folyamat megélésére és annak átadására. A szövegeket én írom.

AG Weinberger színházi zenét is komponál. Jelenleg a Bukaresti Állami Zsidó Színház alkalmazottja. Az intézmény igazgatója, a világhírű romániai zsidó színművész Maia Morgenstern. Első színházi munkája az Esőhozó ember című dráma zenéje volt, a legutóbbit nemrég fejezte be.

Gitározni tanít fiatalokat és időseket, korhatár nincs, az egyetlen feltétel a zene szeretete. Szeret oktatni, szeret bevezetni másokat a zene univerzális nyelvébe. Amerikában kezdte, Bukarestben folytatja az oktatói munkát.

„Itthon tanítok, van egy gitárklubom, gitáriskolám, de kevés időm marad erre. Tervezek nyitni egy komoly iskolát, tantervvel, ahol az érdeklődőknek rengeteg sikerélménye lesz, és megértik majd a gitározás lényegét. A gitáron, mint hangszeren keresztül megtanulnak egy új nyelvet, a zene nyelvét. Szeretek tanítani, mert úgy gondolom, át kell adni a stafétát, lehetőleg minél hitelesebben és szervezettebben. A tanítás felelősségteljes, érzékenységet igénylő, komoly munka, amit csak hozzáértéssel lehet végezni.”

 

Identitás-saláta

A számos vele készült interjú egyikében úgy határozta meg az identitását, hogy magyar-román-zsidó. „Zsidónak születtem, magyarul nőttem fel, románul élek, de angolul dolgozom és remélek. Egy abszolút skizofrén lét. Identitás-saláta, de lehet szabadságnak is nevezni.”

Hogy éli meg ezt a „salátát” – kérdezem, s a válasz komolyabb, mint amire számítok. „Szerintem nem meg-, hanem túlélem.  Az egész létem ennek a salátának a keverése kevés finom borecettel. Nekem az a dolgom, hogy kérdőjeleket tegyek, hogy beültessem a kételyt az emberekbe. Megértetni a gondolkodás szükségességét. Gondolkodás és ideológia nélkül nem lehet élni, mert akkor az ember nem a saját maga kortársa, hanem mások eszköze.”

Mindezek mellett AG Weinberger a bukaresti zsidó hitközség oszlopos tagja. „Túlzás, hogy oszlopos” – vág közbe. „Bukarestben általában a kelet-európai, orosz területekről származó zsidók vannak többségben, az egykori haszid vonalról. Váradon, ahol felnőttem, a neológ közösség volt lényeges többségben, azaz a Mendelssohn-féle gondolkodásmódot követjük. Bukarestben minket, neológokat, nem nagyon szeretnek. Engem megtűrnek, mert nem tudnak mihez kezdeni velem, ugyanis híres vagyok. Tartom is, meg nem is a zsidó ünnepeket. Jom Kippurkor böjtölök, de dolgozni muszáj. Én a koncertekből élek, nem tudom lemondani, mert ünnep van. Esetleg éhesen megyek játszani, vizet sem iszom, és alig várom, hogy vége legyen a koncertnek, hogy igyak és egyek. Nem tehetem meg, hogy szigorúan betartsam az előírásokat. Meg nem is nagyon érdekel engem ez a fajta szigor. Etnikai zsidónak tartom magam. Zsidónak születem, szabadgondolkodású, gnosztikus, logikus ember vagyok. Engem nem nagyon érdekel a hagyomány. Nem tartom a szombatot, tehát rossz zsidó vagyok, disznóhúst is eszem, ahogy a váradiak mondják, a kósertést. Nem tartozom a képmutató zsidók közé, akik azért járnak zsinagógába, mert segélyeket kapnak.”

 

Túlélni önmagát

AG Weinberger, vagy ahogy a román sajtó nevezi, Mr. Blues bizonyíthatóan sikeres ember, és annak is tartja magát. „Nyolc lemezem van, ezekből eladtam több mint 350 ezer példányt világszerte. Kitüntettek a magyarországi Erkel-díj romániai megfelelőjével, az Ordinul cultural in grad de cavaler (Kulturális Lovagrend), amit 2011-ben vettem át a köztársasági elnöktől. Három évig volt egy heti hárommilliós nézettségű műsorom a közszolgálati tévében. Van egy könyven, amiből március óta eladtam 1000 példányt. Mi ez, ha nem siker egy váradi zsidó gyereknek?”

A jövőbeni terveiről csak ennyit mond, igaz, nevetve: „Túlélni saját magamat.”

*

AG Weinberger magyarországi bemutatkozó koncertje október 4-én.

AG Weinberger magyarországi bemutatkozó koncertje

No Description

 

Címkék:A. G. Weinberger, Mr. Blues