Montreal „védőszentje”

Leonard Cohen kultusza szülővárosában nagyobb, mint valaha.

Halálának első évfordulóján koncertekkel, kiállításokkal és huszonkét emelet magas freskóval emlékeztek meg róla.

Montreal egyik beceneve „A szentek városa”, minthogy a főként katolikus város sok utcáját nevezték el kanonizált alakokról. A montreáliak mostani rajongását látva az az érzésünk lehet: csak idő kérdése, hogy Saint Leonard megjelenjen a város térképén.

Néhány évfordulós esemény sorában: a város főutcáin két hatalmas falfestmény jelent meg; az érkezőt Cohenre utaló transzparens fogadja a reptéren; a kikötőben álló hatalmas silóra dalszövegeit vetítik éjszakánként; emlékkoncertjén számos popcsillag lépett föl; kerekasztal konferenciákon vitatják művészetét; múzeumi kiállítások nyílnak; balett előadásokat tartanak; a költő és dalszerző lemezeit egyenként idézik föl előadásokon; karaoke események zajlanak a metróban, csak hogy a legfontosabbakat említsük. Életében nem volt ilyen felhajtás körülötte szülővárosában, talán azért sem, mert az utóbbi évtizedekben Los Angelesben élt.

A túlnyomórészt frankofon város lakói közül sokan csodálkoznak mindezen, de a zsidó közösséghez tartozókat is büszkeség tölti el.

„A Leonard halálát övező mély gyász nem ért meglepetésként, ám azt nem gondoltam volna, hogy az emlékezés ilyen sokáig tart” – mondja a 71 éves Eddie Singer nyugdíjas, aki egész életében rajongója volt. „Úgy látszik ez már örökké így lesz, és Cohen sohasem megy feledésbe.”

Singer egyike annak a 18 embernek, akik a helyi Kortárs Művészeti Múzeum (MAC) multidiszciplináris kiállításán vetített, Candice Breitz által rendezett videóban szerepelnek. Hogy idáig eljussanak, a meghirdetett pályázaton a legalább 65 éves férfiaknak arról kellett írniuk, hogy Cohen milyen hatással volt életükre. A mintegy 200 jelentkező közül kerültek ki azok, akiknek az énekes 1988-as “I’m Your Man” c. albumának dalait kellett előadniuk. A klipekből állt össze a szereplőket életnagyságban ábrázoló 19 csatornás video installáció.

„Azok közül, akik személyesen ismerték, számosan azt mondták nekem, hogy Leonard zavarban lenne, ha mindezt látná és hallaná” – nyilatkozza Singer, aki ott volt a művész kedvenc étteremében (The Main) rendezett közös éneklésen. “A minap valaki a rádióban megjegyezte: ki gondolta volna, hogy a Crescent Streeten, egy 22 emeletes lakóház oldalán megjelenik (Lorca lánya fotója alapján, híres kalapjában készült) hatalmas portréja, a Saint Laurent Boulevard közelében pedig egy kilencemeletes épületet festenek ki? Mondtam is lányomnak, ilyen még Frank Sinatránál sem volt. Ezután már csak a szentté avatás jöhet.”

Hatalmasabb, mint életében volt

Novemberben a nemzetközi repülőtérre érkezőket a Montreal felirat fölött a legendás kalapos kép fogadta. Az emberek sokat és bőségesen beszélnek róla, dalairól, könyveiről, sokan vele kapcsolatos történeteket idéznek fel, és Leonardként emlegetik.

A Museum of Jewish Montreal (MJM) épületében „A hiány rituáléi” címmel rendeztek emlékkiállítást olyan fotókból, amelyek Cohen közelben lévő lakása környékén a halála óta eltelt év során készültek és emlékével kapcsolatosak. A 34 éves Zev Moses a MJM alapító igazgatója arról beszél, hogy a helyi zsidókhoz miért áll olyan közel legendás földijük.

„Leonard Cohen viszonya a judaizmushoz nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan a montreáli zsidók élik meg azt. Olyasvalaki volt, aki ugyancsak sokat küszködött vallásával és a hagyományokkal. A zsidó közösség tagjai közt számosan vannak, akik ugyanezt élték vagy élik át. Élete vége felé írásai és zenéje egyre közelebb került a zsidósághoz, és utolsó albumán (You Want It Darker) a Shaar Shamayim zsinagóga – a hagyományos judaizmus montreáli bástyája – kórusa működik közre” –mondja Moses.

A zsinagóga a város Westmount negyedében található. Cohen itt született 1934-ben, és itt nőtt fel. Az egyik falon osztályok képei vannak, az egyik 1949-ben készült fotón Cohen kétsoros zakóban és nyakkendőben látható. A szentély közelében dédapja és nagyapja portréja függ, akik a zsinagóga elnöki tisztjét töltötték be. Shaar Shamayim is részese a művész irányában megnyilvánuló érzéseknek és a felfokozott érdeklődésnek. Gideon Zelermyer kántor, aki ugyancsak énekel az utolsó albumon, elmondja, hogy montreáliak és külföldiek, zsidók és nem zsidók, jönnek a zsinagógába és Cohennel kapcsolatban érdeklődnek. Kérdezik, részt vehetnek-e olyan bár micvón, amilyen az övé volt heten éve.

„A montreáliak szeretik a győzteseket”

A 65 éves Eric Scott, montreáli dokumentumfilm-rendező, akinek egyik munkája a korábbi francia-kanadai antiszemitizmussal foglalkozik, nem csodálkozik azon, hogy a város értékeli és kedveli a zsidóságot.

„Még az antiszemita montreáliak is szeretik a montreáli füstölt húst és a Montreal bagelt. Hogy miért? Mert ínyencek és tehetősek. A montreáliak kedvelik a sikert. Cohen pedig sikeres volt, ugyanúgy, mint a helyi jéghoki csapat annak idején. Cohen a nemzetközi porondon aratott sikert költészetével és zenéjével, ami nem ismert határokat. Nem érdekelték a québeci nacionalisták. Furcsa dalait franciául énekelte, híres dalának hőse Suzanne (Suzanne Verdal), francia lány volt. Hát hogyne szerették volna?” – mondja Scott.

A francia anyanyelvű, montreáli születésű 55 éves számítógépes Josée Plamondon még diákkorában szerette meg Cohent. „Néhány bigott kivételével az itteniek nem vallási alapon határozzák meg magukat. Cohen nagy művész volt, aki hozzájárult a város oktatási, kereskedelmi, művészeti és tudományos fejlődéséhez. Büszkék vagyunk rá, és a hozzá hasonlókra a zsidó közösségből. Többségük Kelet-Európából vándorolt be. Még étrendünkre is hatással voltak: sok francia barátkozott meg a töltött káposztával, füstölt húsos szendviccsel, savanyú uborkával és répával.”

Nagy múzeumi kiállítás és emlékkoncert

A MAC három éven keresztül készült a Leonard Cohen: A Crack in Everything c. kiállításra. Ezen helyi és nemzetközi sztárok vesznek részt műveikkel, amiket a nagy ikon élete és művészete ihletett. A show az 1992-es himnuszra, az “Anthem” c. dalra utal, annak is gyakran idézett refrénjére: “There’s a crack in everything, that’s how the light gets in.” (Mindenben ott a repedés, így jut be a fény.)

Izraelt Ari Folman filmrendező (a Libanoni keringő c. animációs film rendezője, 2008) képviseli a kiállításon, aki kilenc esztendős korában Haifán, drámai körülmények között ismerte meg Cohen dalait. „Egy nap, amikor nővérem 18 éves volt, barátja otthagyta, ő pedig mély depresszióba zuhant. Bezárkózott a szobájába, és egyfolytában a ‘Songs of Leonard Cohen’ c. lemezt játszotta. A család a szobája előtt állt, napokon keresztül, attól félve, hogy kárt tesz magában. Azt tudtuk, hogy amíg a zene szól, ő is életben van. Végül kijött. Azóta Cohent egy édes, melankolikus, ismerős érzéssel hozom kapcsolatba: hagyjatok egy kicsit magamra, szeretnék magammal foglalkozni.”

Ezek után nem meglepő, hogy Folman műve a tárlaton a Depressziós kamra nevet viseli. Ez az első terem, rögtön a bejárattól jobbra. A látogatók zárt, sötét teremben találják magukat. A padlón hanyatt fekve hallgatják Cohen 1971-es dalát a híres kék ballonkabátról (Famous Blue Raincoat), miközben a mennyezeten a szöveg olvasható fekete-fehérben. Az 55 éves Folman szerint ez a szerző leginkább depressziós dala, elsősorban az előadásmód miatt.

A John Zeppetelli, a MAC igazgatója és a kiállítás főkurátora így emlékezik: “Azon agyaltam, hogyan csatlakozhatunk a hívószavakhoz: Montreal, hidak építése – globális perspektívában. Arra jutottam nincs még egy olyan személy, akit annyira azonosítanának Montreallal, ugyanakkor annyira univerzális figura, mint Leonard Cohen.”

A 2001-ben elhunyt Mordechai Richler neves montreáli íróval ellentétben Cohen nem volt megosztó személyiség. Richler, aki hitsorsosait kíméletlen őszinteséggel ábrázolta, és ezzel kihívta haragjukat, a québeci nacionalistákat is ostorozta, amit meg a francia kanadaiak nem fogadtak lelkesen.

„Leonardot a város összes közössége kedveli” – mondja az 56 éves Zeppetelli, a város szülötte. „Fogalmam sincs, miért van így. Talán ő a város megtestesítője. Kozmopolita figura, mindkét nyelvben otthon érzi magát, viselkedésében elegáns, mondhatni Montreal nagykövete. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy nemzetközi ikon.”

Ikon státusza újfent beigazolódott a halálának első évfordulóján a Bell Center jégstadionban rendezett teltházas koncerten, ahol híres kanadai és külföldi muzsikusok léptek fel. A 17.000 fős közönség soraiban ott volt Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke, Philippe Couillard, Quebec tartomány miniszterelnöke, és Valérie Plante, a város előző nap megválasztott, első női főpolgármestere. A forró hangulatú koncerten olyan sztárok léptek fel, mint Sting, Elvis Costello, Courtney Love, Feist, Lana del Rey. 22 dal hangzott el Cohen repertoárjából, az előző 50 év legnépszerűbb darabjai. Cohen fia, a 45 éves Adam tehetséges énekesnek és zenésznek bizonyult, és ő volt az esemény egyik producere. Elmondta, hogy ezzel lezárult a zsidó hagyományok szerinti, édesapja halála feletti egyéves gyász ideje.

Justin Trudeau és felesége Sophie is megjelentek a színpadon. Nagy tisztelettel beszéltek Cohenről, a csodált és legismertebb kanadai zsidóról, akit világszerte rajongás övezett. „Leonard különleges kanadai volt, de főleg Montreal óriása” – mondta Trudeau, amihez Sophie hozzátette: „Mi montreáliak szeretjük azt gondolni, hogy Leonard a miénk, de emlékezzünk rá, hogy ő az egész világé.”

Egy 2006-os interjúban Cohen azt nyilatkozta: „Úgy érzem magam otthon Montrealban, mint sehol másutt a világon. Nem tudom, hogy van ez, de ez az érzés az öregedéssel egyre erősebb lesz bennem.” Most a város viszonozza ezt a szeretetet, amikor az egykori kedves zsidó fiút a szentekhez közeli státuszba emeli.

A Times of Israel cikkét Bassa László fordította.