Mani Lejb 1883-ban az ukrajnai Nizsinben született. A tehetséges és művelt cipész 1905-ben emigrált Amerikába, és cipőgyárakban dolgozott, míg a tuberkulózis nem kényszerítette rá, hogy könnyebb munkát keressen. A Di Junge művészcsoport vezéralakjaként az egyéni hangulatokat helyezte költészete középpontjába, és az orosz szimbolistákhoz hasonlatosan úgy vélte, hogy a hétköznapi érzéseket a költő képes művészetté alakítani.

 

A dallamos, puha hangzású versekhez megszabadította a jiddis szókészletet szláv és héber elemeitől, különösen a gutturális hangzóktól, és halk alliterációkat, asszonáncokat alkalmazott. Az egyszerűség esztétikai igénye vonzotta őt a népdalokhoz és népi motívumokhoz, valamint a gyermekversekhez. A 20-as évek elején költészete elmélyült. Orosz és ukrán költőket fordított a Forvärts c. jiddis hetilapba, ahol saját verseket is közölt. Tudatában lévén a hiányzó klasszikus hagyománynak a jiddis költészetben, kései szonettjeivel ezt valamiképpen pótolni igyekezett. Az igen összetett élmények kifejezésére a formailag kötött szerkezetben talált megoldást. 1953-ban halt meg New Yorkban.

 

Szagok

 

Egy régi klojz* áporodott szaga,

mint szent helyen** a halottmosdató,

penész, a kancsó rézből és a kézmosó,

prajhesz*** selyemből, por, molylepkék testes illata.

 

A szent könyvekből kiárad áldozati oltár.

viaszgyertya, édes bor és Isten szava,

a megvilágított boltívekből rád ront

ősi siralomkönnyek érdes sószaga.

 

Édes és zamatos illat csupán

a ragacsos asztalokból árad,

mitől akaratlanul kicsordul a nyálad,

 

mézessütemény és pálinka illata, amit

briszek**** után bő kézzel osztanak

a hátsó szegénysoroktól előre, egészen a keleti falig.

 

 

A gój költőnek

 

Shakespeare, juhászok és lovagok örökösének,

mily jó neked, gój költő, ha tudnád!

Tiéd a föld, hol dagadt disznód lépked:

táplálja fűvel, eteti múzsád.

 

Te ülj csak, s trillázz, mint rigók énekelnek,

visszhangzik a négy égtáj felől mindenhonnan,

jóllakott mezők, tágas városok felelnek,

s jóllakott lelkek elégedett nyugalomban.

 

Ám itt vagyok én, zsidók költője, ki senkinek nem kell,

ki idegen földön nőtt fel vad füvekkel,

poros szakállal vándorló, fáradt atyák fia,

 

kiknek szent könyvek s vásárok porát kell innia.

Éneklem idegen világban, idegen csillagok alatt

a könnyek énekét, mi sivatag vándorából fakad.

 

 

A szilva

 

A ház ura egy hűvös estén

a fáról egy szilvát letépett

levelestől, és beleharapott az érett,

harmatos kék bőrbe, s a gyümölcs álmos testén

 

hűvös habbal végigcsordult a lé.

S a férfi, hogy tenyerébe zárja

összes levét – egy csöpp se vesszen kárba

–, lassan, ahogy az ember serlegét

 

nyújtja borral*, két markából adott

asszonyának, finoman odakínálva

ajkához. Ő pedig egy kedves

 

„Köszönöm”-mel harapott a szilvába,

míg amannak kezében csak a héja s a nedves

magja maradt, meg a buborékhabok.

 

 

A nap mindenkihez jó

 

A nap mindenkihez jó. Süt a gyerekeknek

az utcán, házak kapujában a fáradt öregeknek,

vándoroknak, kik méricskélik az utat,

a néma teheneknek s a mező kalászainak.

 

Még a farkasokhoz is jó, a fegyvercsempészekhez,

a kurvákhoz, kik az est sötétjével kelnek,

mert a nap akkor nyugat felé halad,

s a világot átadja az éj hordáinak.

 

A nap mindenkihez jó. Fénye végigsuhint

a temetőkerítésen, a holtak sírjain, s a sugarak

a kis fűért, vak kukacért is világítanak,

 

az elmúlás rohadt beleiből, hogy felemelje őket mind,

Isten biztatásként ősi jelet ad:

hogy még a halálból is élő élet fakad.

 

 

 

Nitl*

 

 Rézharangokat ébreszt ez az éjjel,

fáklyákkal, faggyal, tömjénnel kel a város,

békében ébred istenük a halálból,

tömegek vonulnak hosszú rúdon a képpel.

 

Gyűlöletet visznek a vak döngő léptek,  

és a szűkös, néma emeleteken

Izrael gyermekei várják rettenetben

– ó, kegyelmes Isten, segítséged.

 

Az ajtókon és palettákon túl a hó dalol,

a tágas kék ég fagyosan csillog,

az éjszaka koronáján és palástján

 

nyugalom, melyen egy sikoly áthatol,

végighasít az összes ház nyugalmán,

sikít a félelem s a vér a kés alól.

 

Szántó T. Gábor fordításai

 

 

* haszid imaház

** a jiddis nyelv a temetőre eufemisztikus kifejezést használ

*** a tóraszekrényt előtti függöny

**** körülmetélés

* mint a kiddusnál, a szombat vagy az ünnepek megszentelésénél

* A karácsonyestre vonatkozó Natoli Dominus: “az Úr születése” latin kifejezésének elferdítése jiddisül.