Mire használjuk a múltat?

Kiállított Múlt – Befogadó Jelen?

Zsidók helytörténete Magyarországon     
kutatás- és kiállítás-módszertani konferencia     
Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár – Goldmark Terem, 2014 december 14. vasárnap

זְכֹר יְמוֹת עוֹלָם בִּינוּ שְׁנוֹת דּוֹר וָדוֹר שְׁאַל אָבִיךָ וְיַגֵּדְךָ זְקֵנֶיךָ וְיֹאמְרוּ לָךְ

„Emlékezzetek meg a múlt napjairól, gondoljatok nemzedék meg nemzedék éveire. Kérdezd atyádat és tudtodra adja, véneidet és elmondják neked.” Deut. 32:7

Szép is, de közben fáj ezt a tórai sort olvasni. Hiszen hogyan kérdezzem meg felmenőimet, akik már nem élnek, vagy nem tudnak válaszolni? Az emberiség válasza erre a történelem létrehozása, és az adatok levéltárakba vagy múzeumokba való rendezése. Alapvetően emiatt ellentmondásos a viszonyom a „vitrin mögötti” zsidósággal. Egyrészt segít emlékezni, és nem engedi a felejtést. Másrészt egy kiállítás nem csak elválaszt a bemutatott anyagtól, hanem sokszor múlttá is teszi azt.

Nézd: ilyen volt, ami már nincs.

Nagyon rideg élmény tud lenni, amikor egy könyvet, tárgyat látunk, amit nem lehet megfogni, nem tapasztalhatunk meg emberként, csakis nézőként. Szóval alapvetően erős a szkeptikusság bennem a múzeumokkal, levéltárakkal szemben, ha zsidóságról van szó. Közösséget kell építenünk, és nem romantikáznunk – gondolom sokszor.

Azonban kellemes meglepetésben volt részem, amikor részt vettem ezen a rendezvényen. Muzeológusok, levéltárosok beszéltek arról, miben változott az utóbbi évtizedben a Soá- és családfakutatás. Rengeteget. A jövőben lehetséges lesz a nemzetközi kooperáció a szomszéd országok levéltárai között – említette Toronyi Zsuzsanna, a konferencia fő szervezője, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója. Déd- és ükszüleim Munkács-Szatmár-Nagyvárad környékéről származnak. Keveset tudtam a történetüket kutatni, ugyanis ezekről a területekről (mai Románia és Ukrajna) egyelőre nagyon kevés elérhető információ van családfakutatás szempontjából. Ez az együttműködés fantasztikus lehetőség lenne. Azonban egy másik minőségi változás is történt az utóbbi időben mind a kutatás és bemutatás terén.

A számok, adatok kezdenek háttérbe szorulni az emberi arcokkal, közösségi és személyes történetekkel szemben.

Korábbi Soá-kiállításokon nagy szerepet kapnak listák, térképek, szárazabb tények, és leginkább a háború és a tragédia részletei. A Goldmark teremben kiállított, a Heves megyei zsidóságot bemutató tablók a 70. évfordulóra készültek el: rajtuk már helységek, emberek és közösségek történetét olvashatjuk, sok fényképpel. „Az arcok a fontosak” – mondta Szegő Ágnes az ORZSE könyvtárának megbízott igazgatója.

A könyvtár feltárásának két vezető munkatársa (Bartha Anita és Ledniczky Lívia) bemutatta, hol tartanak a munkában. Itt is nagyon látszik már a tendencia, ami más előadásokban is előbukkan:

a Soá és az antiszemitizmus a zsidó közösség történetének része, és nem egésze.

A magyar zsidóság termékeny korszakai (legyen 19. vagy 20. századi) kutatásának elképesztő lehetőségeit mutatták be. Olyan időkről beszélünk, amikor a győri sakter könyvet írt, és a Bacherek (neológok) a munkácsi (nagyon ortodox) haszidokkal folytattak eszmecserét. Bartha Anita külön említette, hogy a katalogizálás során a neológia női Tóraszertartására is rábukkantak egy luachban (naptár, ismeretterjesztő cikkekkel). Bányai Viktória, az ELTE oktatója hasonló indíttatásról számolt be, amikor a sírkövek vizsgálatáról beszél: női kutatóként inspirálja az a tudat, hogy „a temetőben egyenlőek csak igazán a zsidó férfiak és a nők”. Igaza is van, ha történettudományról beszélünk: a magyar zsidóság csak kevés eredményt ért el a nők egyenjogúsítása terén. De vajon száz év múlva is szeretnénk, ha egy hasonló konferencián az alábbi mondat hangzana el?

„Nem nagyon találtunk női résztvevőket, vagy rájuk utaló dokumentumokat a 21. század zsidó közösségeiben.”

Ne így legyen, és talán van is erre remény. Most már látszik, hogy a muzeológia és a levéltárak kutatása is elindult egy tudatosabb, kissé emberközelibb irányba. Örülhetünk, ha programjuk modernebb, és egaliterebb, mint korábban (amúgy is női többségről beszélhetünk az előadóknál). Nem létezhet objektív történettudomány, de ez a tény előnyünkre is válhat. Hallani szeretnénk az elhallgattatott témákról: a nők szerepéről a zsidóságban, a magyarországi zsidó tudományról (Wissenschaft des Judentums), elásott és elfelejtett könyvekről és dokumentumokról, és arról, hogy a feltárt anyag hogyan segítheti, inspirálhatja létező közösségek munkáját.