Miért jó ez nekünk?
„Kohn és Grün a kávéházban üldögél. Kohn újságot olvas. Az egyik hír fölkelti érdeklődését: – Mit szólsz hozzá: a pesti állatkertben vizilóbébi született! Grün kétkedően csóválja a fejét: – Na és jó az nekünk?”
Két új zsidó viccantológia látott nemrég napvilágot. Miért jó ez nekünk?
Hernádi Miklós: A zsidó vicc világképe, Gondolat Kiadó, Budapest, 2014. 282 oldal
A kötetben bevezetőként művelődéstörténeti, társadalompszichológiai értekezést olvashatunk a zsidó viccek világképéről – gondosan felrajzolva a zsidó vicckultúra természetrajzát. Az utószó a viccek logikáját vesébe látó bonyolult lélektanú viccekkel illusztrálja. A tematikus vicctár számos viccgyűjteményből merít, pontos forrásmegjelöléssel.
Hernádi Miklós szociológus a zsidó viccet, mint folklórműfajt vizsgálja, melynek mélyek a gyökerei a mindennapi életben, a bennük megrajzolt figurák, kellékek, okfejtések azonban az irodalmi képzelet (sűrítés, tipizálás) termékei. De milyen világképet tükröznek?
A zsidó hagyomány a jeruzsálemi templom lerombolásában leli meg minden córesz ősforrását. A szakadatlan balsors és kétség közti vergődés sötét tónusú világlátást eredményez. A zsidó vicckultúra leleplez, bevilágítja a szellem a lélek félhomályos zugait. Egy sorsüldözött nép saját gyengeségein derül, jellemzője az öngúny, önirónia. Világképe az átmenetire, a tökéletlenre, az ingatagra épül. Az igazi zsidó vicc szerint minden hochmecolás (okoskodás) ellenére az abszolút igazság elérhetetlen, az emberi gyarlóság határtalan.
A zsidó viccek világában sem az Istent, sem az embert nem tisztelik. De beszélhetünk-e egységes zsidó világképről egységes zsidó világ nélkül? Igen: különböző évszázadok és földrészek zsidó társadalma a viccek világképében osztozik, ez az ideális és osztatlan zsidó közösség.
A legtöbb vicc dramolett, miniatűr humoros történet: színhelye, időpontja, szereplőgárdája és kelléktára van. A csattanóból szállóige lesz, felidéz egy élethelyzetet. Ez biztosítja a viccek utalásokon alapuló körforgását. Évszázadok zsidó (és nem-zsidó) életében az életvezetési tanácsok folklorisztikus formában zúdultak az egyénre: példázatok, közmondások, vallási tanítások, imarészletek stb. formájában. A „bizakodó közmondást” a kelet-európai zsidó folklór a „lemondó közmondással” helyettesíti, amely minden reményt kiküszöböl („Sohasem javulhatnak a dolgok”). Ez a sötét hangoltság átfolyhat a nem-zsidó folklórba is, hisz a nem-zsidó világ is tud hevesen reagálni a balsorsra, és onnan is átszivároghatnak viccek a zsidó folklórba, pláne ha zsidó problémát tematizálnak.
A kelet-európai zsidó vicckultúra a közösségi kohézió fenntartásának eszköze, de „Ki az a mesüge, aki azért szeretne beletartozni egy közösségbe, mert az – miként a zsidó viccek társadalma – csupa szélhámosból, szószegő csalóból, becsületes munka helyett folyton csak hochmecoló és schnorroló léhűtőből áll?”
A zsidósághoz való tartozás tehernek tűnik, bár senki sem menekül el a felfestett arcképcsarnok hatására, inkább örömmel mesél és hallgat viccet.
A zsidó viccek logikája dramolettbe ágyazott paradoxon, hiszen a zsidó ember helyzete az újkori társadalmi világban ambivalens: ha körülnéz a világban, ott is problémát lát, ahol esetleg nincs. Fokozott éberségre van kárhoztatva, mivel egyidejű összekötöttsége a társadalmi világgal, és egyidejű elszakítottsága tőle, a cselekvéseit, gondolati műveleteit problematikussá teszi. Kínzó ambivalenciáit az asszimiláció tovább mélyítette. Egy példa a vicc-paradoxonra:
„Lejzer és Simon együtt sétál, s elered az eső. – Lejzer, nyisd ki az ernyőt! – mondja Simon.– Nem ér semmit, tele van lyukakkal. – Akkor minek hoztad magaddal? – Nem gondoltam, hogy esni fog!”
A vicc folklór iránytű: beavat, ki kinek (minek) tűnik és kicsoda valójában, kihez hogyan közeledjünk. Felcímkézi a világot.
A vicc nem lehet igaz a köznapi létezés logikája szerint, ám az irodalmi képzelet világában igen. A zsidó viccek legjava a mindennapi élet dilemmáiból fakad, s ambivalens életvezetési tanácsai is oda irányulnak, ám valóságuk az irodalom (fiktív) valósága.
Hacsak úgy nem… Zsidó alapviccek Dés Mihály válogatásában,
(Válogatás, előszó: Dés Mihály) Budapest, Corvina Kiadó, 2014. 146 oldal
Dés Mihály összegyűjtötte azokat az alapvicceket, melyeken évtizedek óta derülünk. Tematikus vicckollekciójához stílusos előszót írt.
A zsidó vicc karikíroz és karakterizál, nem álszemérmes, nem visszafogott, bár akad köztük közhelyes. Tematikusan lefedi az élet minden területét, a születést, a házasságot, a halált, a vallási életet, a városi lét és üzlet kacagtató helyzeteit. Nem öncélú, valós helyzetet világít meg. Univerzális.
Mi a különbség a holokauszt előtti és utáni vicc között? Van-e humor Auschwitz után?
Halálosan komoly ez a válogatás. De miért jó ez az antológia? Mert személyes és választékos. Szűri a régi kollekciókban található vicceket, és a gyatra fordításokat az író a maga nyelvi képére formálta. Dés a régebbi zsidó vicctáraknál nehezményezte, hogy (döbbenet!) nem tartalmazzák a legfrappánsabbakat, és amikor a Pesti barokk kötetéhez kereste minden idők legjobb vicceit, kiszúrta, hogy az eddigi – zsidók által összeállított és hahotázva olvasott – kollekciók antiszemita és nőgyűlölő vicceket is tartalmaznak. Bár a zsidó viccek erénye az önkritikus él, a gyűjtemények tobzódnak az öngyalázó vicc-variációkban.
Ha egyes népek nem sok hízelgőt hallanak magukról – gondoskodnak (saját) magasztalásukról. Csak nem mindegy, hogyan. Az a legjobb vicc, amely „abszurditásig vitt vaslogikával a talpáról a feje tetejére állítja mind az önsajnálat, mind pedig az öndicséret lélektanilag amúgy nagyon is indokolt műveletét”. Valahogy így:
„Kohn ül a padon és újságot olvas. Grün elképedve kérdezi: De Kohn! Ez egy szélsőjobboldali újság! Miért nem egy normális lapot olvasol? – Ide figyelj, Grün! A normális újságok állandóan antiszemitizmusról, Auschwitzról, a palesztin-izraeli konfliktusról írnak. A szélsőjobb újságokban viszont egyéb sincs, mint hogy a zsidóké minden pénz, a zsidóké minden bank, a zsidók irányítják az országot, sőt: az egész világot. Hát nem sokkal jobb egy ilyen újságot olvasni?”
A hitsorsosokat ellenszenvesnek láttató vicceknek egy variánsa, ahol az önbecsmérlés nőbecsmérlésbe vált, és mintha a II. világháború előtti asszimilálódó zsidó középosztály nem talált volna kivetnivalót az öngyűlölő humorizálásban.
Az antiszemita-gyanús és nőgyűlölő viccek mellett más típust is mellőzött a szerző. Egyrészt a falucsúfoló adomákat. Másrészt a – hagyományban járatlanok számára – érthetetlen vicceket, melyek egy vallásos szövegrész félreértésén vagy félremagyarázásán alapulnak. Bár „A zsidó vicc az, amelyiket egy gój sem ért, és minden zsidó ismer.”
A zsidó humor az asszimiláció miatt a legegyetemesebb. „Az időtálló zsidó vicc valahol a belterjesség és a teljes beolvadás konfúz mezsgyéjén jön létre, és kell hogy legyen benne egy olyan, a zsidó mentalitásra, gondolkodásmódra jellemző szubsztancia, amiben mások is magukra ismernek”. Amelyekben ennek nincs nyoma, kihullottak a kötetből.
A zsidó vicc sokszínű, kifinomult, és „nincs az az emberi gyarlóság, társadalmi visszásság, ami megmenekülhetne kaján kritikájától.” A talmudi hagyományokban gyökerezett az a sajátos dialektika, ami a zsidó humor éltetője, és a hohmecolás, szőrszálhasogató okoskodás, ami a zsidó humor egyik céltáblája. Emellett az azeszség a zsidó humor másik karikaturisztikus specifikuma. Az azesz pónem: a szemtelen pofa, a beszólós alak.
A humor a szenvedők mentsvára. A vicc demokratikus műfaja a modern korban bontakozott ki: éltető forrása a XIX. század végi – XX. század eleji kelet-európai stetl világa, és a századfordulós Közép-Európa, a Monarchia és Németország városai, jórészt asszimilálódott zsidóságukkal. E két nagy tradíció kiapadhatatlan. Virulnak a régi viccek, és az új történelmi helyzetek a zsidó vicc reneszánszát hozták. Nálunk a Kohn és Grün viccek váltak bánatosan szkeptikussá és közéletivé.
A jó alapvicc alaphelyzetet figuráz ki példázatszerűen. Csattanója szállóigévé vált:„Abból élek, hogy szombaton zárva tartok”, „Akkor ki van az üzletben?”, „Hacsak úgy nem…” bármikor vigaszt és útmutatást nyújt.
Kapcsolódó cikk:
Az antiszemitizmustól az alapviccig – A zsidó humor fényei és árnyai
Címkék:2015-06, gasztronómia