Miért is ne?

Dubb László Majdnem csodák című könyve válaszkeresés. Olyan kérdésekre, ami ma már (sajnos) sok embert nem érdekel. A válaszkísérletek ennek ellenére jókedvre derítik azokat, akik szeretik az enyhén groteszk hangulatú – szórakoztató-fantasztikus – rövid prózát, amely különben igen kockázatos vállalkozás manapság. A feltett kérdésből kiderül a szerző érdeklődése egy letűnőben levő, de a többi nemzetiségek létéhez szorosan kapcsolódó világ – az erdélyi zsidó közösség élete – iránt. Az egykor menedékként szolgáló közösségek felbomlottak, megszűntek, nélkülük a szülőföldön maradt álmodozók válasza egyénivé lett, ahogyan az természetes is, mint ahogyan a szerző válaszához kapcsolódó humor is az. Dubb László író, mérnök, volt egyetemi oktató, s ma a Marosvásárhelyi Zsidó Hitközség elnöke. Részlet a Mentor Könyvek Kiadónál megjelent kötetből.

 

Hányszor mondjam még: miután kizártad a lehetetlent,

ami marad, bármilyen valószínűtlennek is tűnik,

az maga a csóré igazság.

(Arthur Conan Doyle)

Tisztában vagyok vele, ha ez az írás hamarabb kerül a Szent Szék elé, mint az Amerikai Találmányi Hivatal (USPTO)^[1] asztalára, kiközösítésem belátható közelségbe kerül. Annak ellenére, hogy nyugodt életvitelt folytatok, mind kevésbé értem, mi folyik a világban. Könnyen depresszióssá válok a legkisebb kudarc esetén is, vagy akármely meg nem érdemelt győzelem után. Pszichiáterem azt mondja, csak egy lépés választ el a megmentő misztikus krízistől: beletaszítsalak?

Sokat tudok a pokolról, a mennyekről jóformán semmit.

Egy héttel ezelőtt egyik haverom átküldött egy elektronikus levelet, csatolmánnyal együtt, amit csak azért nyitottam meg, hogy meg ne sértődjön. Az efféle küldeményeket rendszerint a szemétbe lököm. Ha nem ezt teszed, legalább tíz életre van szükséged, hogy magadra ne haragítsd az ilyen barátokat. Egy vékonyka hang, amelyet alig lehetett kiszűrni a hangok és hörgések halmazából, éppen rászól valakire. „Smettila di scherzare, accidenti, signora”, ezt követően azonban a hangfelvétel értelmetlenné torzult, egy sípolás vet véget. Visszahallgattam. A Google fordító segítségével érthetővé tettem:

„Ne viccelődjön, a fenébe is, asszonyom!”

Lehetett bármiféle szóváltás kezdete vagy vége, amely két olasz között zajlik: férj és feleség, két szerető, vagy a férfi maffiózó, a nő a következő áldozat. Bizonyára a haverom most tűkön ül, arra vár, hogy rákérdezzek: mi ez? A várakoztatásnak is megvannak a maga gyönyörei. Hagytam, hadd főjön a saját levében.

Bekapcsoltam a tévét. Szlatina főutcáján egy hatvanéves gépkocsivezető (szó szerint hatvanéves idős férfi) elsodort az anyjával együtt egy hatéves gyereket a gyalogátjárón. Arad és Várad között egy kamion frontálisan ütközött egy magyar rendszámú Trabanttal. A Renarthro étrendkiegészítő az egész testet megdolgozza. Biblia, egyiptomi papiruszok. Már a Védákban és a Koránban is említés történik a tömjénről és mirháról, a három királyok, Gáspár, Menyhért Boldizsár tömjént és mirhát hoztak a gyermek Jézusnak. A gyerek többszörös törést szenvedett, de túl van az életveszélyen.

Megcsörren a mobilom. Még várjunk egy keveset. A nevelőanyát kiskorú sérelmére elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával a szemtanúk vallomása alapján kihallgatták. Holnap hatvannégy leszek.

– Megnyitottad?

– Meg.

– Tudod, kinek a hangját hallottad?

– A Gabriele D’Annunzióét?

Nem nagyon ment mellé a válasz. Giuseppe Verdi jobban hangzott volna, a másik Giuseppe, Garibaldi még inkább, de mindez azt jelentette volna, hogy komolyan veszem.

– Ne marháskodj! Próbálkozz tovább!

– Szó sem lehet róla. Szia.

Mondanom sem kell, ismét felhívott. Fogózz meg jól, mondta.

Leonardo da Vinci hangja.

Felrúgtam a széket, egy hosszabb vonítást eresztettem meg, mint aki a földre zuhan. Nos, elégedett vagy?

Éjszaka azonban felébredtem, ugyanis nyugtalanító déjà vu érzésem támadt.

Eszembe jutott a hír, mely öthat évvel ezelőtt nagy feltűnést keltett akadémiai körökben, élénk érdeklődést váltott ki a tudományos és művészvilágban. A firenzei egyetem kutatóinak sikerült rekonstruálnuk a Mona Lisa alkotástörténetét az első ecsetvonástól az utolsóig. Step by step. Byzance après Byzance.^[2] Fennmaradtak a kortársak perdöntő vallomásai. Leonardo nem keverte ki előzőleg a palettán a színeket, hanem közvetlenül a festővásznon dolgozta ki a megfelelő színeket és árnyalatokat, ami tipikusan az a fajta technikai megoldás, ami a szó legnemesebb értelmében egy efféle nyughatatlan elméjű zseniális fickóra vall. Nagy dolog, mondanátok. Tény, hogy egyelőre a vén Európát kísértésbe hozta. Emlékeztek még az ördögi Nicolò (Nicolò il diabolico) botrányos esetére? Nem a Macchiavelliére, hanem a másik Miklós, a Paganinifélére. Egy japán milliomos egy Amati hegedűt ajándékozott a yokohamai műegyetem robotépítő karának, a hozzávaló állkendővel együtt. A megrökönyödött londoniak előtt a kiborg^[3] a Capricciók előadása után megtörölte verítékező homlokát a zsebkendővel. A vibrato egyenesen halálos volt, minden, de abszolút minden hangjegy a helyén volt.

Túlságosan is a helyén. Az egyetem kénytelen volt viszszaadni az Amatit az adományozónak.

Kemény lecke volt.

Egészségügyi védőövezeteket kellene húzni a civilizációk közé.

A Sonynál bütykölő japcsik azonban nem hagyták szó nélkül lesajnáló véleményemet. Nem egész két nap múltán Firenzében voltak, egy héttel később a Louvre-ban. Jól betanult leckével léptek fel: előbb a saját portájukon néztek szét. Az úgynevezett Edo iskola festői, körülbelül azonos században alkottak a reneszánsz kori kollégáikkal, a vonalvezetés tisztaságának megszállottjai voltak, az ecsetet kinyújtott kézzel kezelték, amit kétségtelenül a vitéz szamurájok mozgásából vettek át. A kihegyezett végű hosszú ecsetek 80-90 cm távolságot jelentettek a válltól a vászonig. Ezzel szemben Leonardónál, a sűrű ecsetvonások okán, a művész szája és a festőállvány közötti távolság fele sem volt annak, mint ami a cseresznyevirágos kartásainál fennállt. Ebből következően – heuréka! – Leonardo szférikus hanghullámainak becsapódása a festővásznon sokkal erőteljesebb kellett legyen, mint a Felkelő Nap országának piktoraié. Ezek a hanghullámok mikrobarázdákat szántottak a lenolajban oldott festék lágy felületébe. Digitálisan rekonstruálva, mintegy követve a rétegek felvitelének sorrendjét, elérhetővé válik nem több, de nem is kevesebb, mint a festő hangjának visszaadása. Hála istennek, nehezen hihető, hogy abban a két évben, amikor Lisa Gheraldini a firenzei mesternek modellt ült, a két ember ne szólt volna egy-két szónál többet egyről és másról.

Nem hitted ugye, hogy a technokraták képesek lennének efféle cizellált finomságokra?!

Újra belehallgattam a felvételbe. Határozottan rossz fényt vet a mester zsenijének lényegére. Sokkal férfiasabb hangra számítottam, legalábbis a szakállához mérten. Nem csupán én voltam így ezzel. A Facebookon, az Instagramon sokan hamisítványnak nyilvánították. Álhírnek – szakszóval fake news-nak. Ennyi volt. Egyetlen tiltakozás, egyetlen alapos technikai bolhavadászat sem indult a műalkotás eredetiségét illetően. Azt reméltem, legalább a mérnökök vagy a fizikusok le fogják leplezni az átverést. Nagyképű magyarázataikból, melyekben arra az átkozott Fourier-féle sorra hivatkoztak, semmit sem értettem, a 24 éves fiatalasszony talányos mosolya, mely onnan fakadt, állítólag, hogy terhes volt, elle avait chaud au cul (vagy tüzelt éppen némely rosszmájú műkritikus szerint) arra késztetett, hogy ejtsem a témát.

Furcsa fickó volt ez a Leonardo. Nyakig beleártotta magát mindenbe. Talán a hangszíne arról árulkodik, hogy veszekedős alak volt. Némely felfedezéseket azonnal vissza kellene fedni.

Paradox módon az ügy lekerült a hírlapok első oldaláról. Mint a vízüzemű motorok és a klónozás.

A múzeumok begyulladtak. Volt is miért reszketniük. Gondolj bele, Caravaggio izgága lókötő volt, El Greco sokat fecsegett a Nagy Inkvizitorral.

Végre egy olyan ügy, ami megbontja a hallgatás falát.

Da Vinci? Caravaggio? Ugyan már!

Free your mind!^[4]

A publikum drámát követel, élénk mozgást, csodákra áhítozik.

Nos, lássuk az én javaslatomat. Minden álszerénységet félretéve, képes vagyok olyan merészet felmutatni, melynek párja nincs.

Kinyitottam a Google Maps térképtárat, annak is a profi változatát. Azt mondják rossznyelvek, ugyanezt használja valamennyi terrorista.

Mond nektek valamit az a földrajzi fogalom, hogy Jabal Mūsā? Szináj? Hóreb? Mózes hegye? Könnyedén megleltem. Marsbéli táj. Vörös gránit, vulkánikus eredetű sziklák körös-körben gyűrűszerűen elhelyezkedve. A sziklák közül, akár a gigantikus kiálló fogak közül, az agyagos pala úgy ereszkedik alá, mint a gleccserek, egyfajta arénát alkotva. Világos, hogy a táj viharos földtani múltról árulkodik. Kb. 2600 évvel Ádám teremtése után hetvenkét középkorú férfiú üggyel-bajjal megmássza a hegyet. Nadab Áron elsőszülött fia, őt követte Abihú. Kegyetlen sors vár rájuk, de nincs honnan tudniuk erről. Áron a főpap, Mózes pedig Mózes.

        „Azután felméne Mózes és Áron, Nadab és Abihu, és az Izráel vénei közül hetvenen; És láták Izráel istenét és annak lábai alatt valami zafirfényű tárgy vala, és olyan tiszta, mint maga az ég. És Izráel fiainak e választottjaira nem bocsátá kezét, jól lehet láták az istent, mindazáltal ettek és ittak is.” (Mózes II:24. 9–11.)

Vagyis a vének egyáltalán nem voltak lenyűgözve a pillanat ünnepélyességétől.

Mózes tudott valamit, ami előttünk rejtve marad. Hallga:

„Felkele Mózes és az ő szolgája, Jozsué, és felméne Mózes az Isten hegyére. A véneknek pedig mondja: Várjatok itt reánk, míg visszatérünk hozzátok. Imé Áron és Hur veletek vannak; kinek valami ügye von, ő hozzájok menjen.” (Mózes II. 24.13–14.)

Mindez azután történik, hogy „Elméne azért Mózes, és elbeszélé a népnek az Úr minden beszédét és minden rendelését”. (Mózes II: 24. 3.)

Valamennyi törvényét!

„Az egész nép pedig egyező szóval felelé, mondván: Mindazokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt, megcselekesszük.” (Mózes II:24.3.)

Szeretném én látni, ha abban a tumultusban valaki mást merne mondani!

A véneknek azonban elegendő idő adatott, hogy mindent részletesen megtárgyalhassanak. Mózes nyugtalan. Hat éjszakán át várakozik, hogy beléphessen az Isten dicsőséges fellegei közé. Tézisemnek ezen a pontján, kérem tisztelettel, az okfejtés szellemi feszültsége alábbhagy, tekintettel arra, hogy felhők, bármifélék is legyenek, vízpárából vannak alkotva. Aki járt már a magas hegyek között, az tudja, ha elkap egy felhő, az bizony bőrig áztat. A nedvesség fellazította a palarétegeket a sziklák között. Ez a lágy és képlékeny anyag, hasonló ahhoz az agyaghoz, amelyből a Mindenható Ádámot formálta, RÖGZÍTETTE A FENNVALÓ HANGJÁT a Mózesével összekeveredve.

Rettegve gondolok arra, miféle követkeményekkel járna szerény felvetésem, ha bebizonyosodna.

Sebestyén Mihály fordítása

 

Jegyzetek

[1] United States Patent and Trademark Office.

[2] Lépésről lépésre (ang.). Bizánc utáni Bizánc, Nicolae Iorga román történész könyvének címe, a bizánci kultúra és hitvilág továbbéléséről Konstantinápoly 1453-as ostromát követően.

[3] kiborg = a kibernetikus organizmus kifejezés rövidítése. Ez biológiai és gépi elemek együttműködését jelenti. A biológiai aggyal irányított egyszerű robotok sorolhatók ide.

[4] Tedd szabaddá az elmédet! (ang.) Átvitt értelemben: szabadulj meg előítéleteidtől, légy befogadó.

Kapcsolódó cikk: Marosvásárhely kis ékszerei