Michael Blumenthal versei

Michael Blumenthal 1949-ben született, New Jersey-ben. Filozófiát és közgazdaságtant tanult, majd a Cornell Law School-ban szerzett jogi diplomát 1974-ben.
Kreatív írást tanított, és tanít, többek között a Harvard Creative Writing programjának igazgatója volt. Hét verseskötete jelent meg, nemzedéke egyik legjobb amerikai költőjének tartják. Weinstock Among The Dying című regénye, melyből korábban a Szombat is részletet közölt, 1994-ben elnyerte a Hadassah Magazine Harold U. Ribelow díját, melyet a tárgyidőszak legjobb zsidó prózájának ítélnek. A kilencvenes évek elején Fulbright ösztöndíjjal több évet töltött Magyarországon. Közép-európai témákat körüljáró esszégyűjteménye, a When History Enters the House (1998) ekkor keletkezett. All My Mothers and Fathers (Harper Collins, 2002) címmel jelent meg memoárja. Német, francia és magyar nyelvből fordít angolra, és Budapesten pszichoterápiás gyakorlatot is folytatott. Nyarait Balaton melletti házában tölti.

A vidám vers

Ez egy vers a hamis jámborság és szomorúság ellen.

Egy vers a gyász és a szentség buta azonosítása
ellen, egy vers, mely nevetni merészel
a hervadt tulipánon és a kiégett jácinton.

Ez egy vers a széles nyakkendő és a keskeny nyakkendő ellen,
egy vers, mely nem hajlandó újabb elégiába fordulni
Crane-ért, vagy Berryman-ért, sem Sexton-ért, vagy Plath-ért.

Ez az a vers, mely nem létezett a Holokauszt idején.
Ez a vidám zsidó verse az engesztelés
és az alacsony sámli ellen, a kóserság és a körülmetélt pénisz ellen.

Ez az a vers, mely besurrant a széderre,
hogy beleigyon Elijáhu nyomorult poharába.

Ez egy vers a szerelem hazug tiltásával szemben,
a hangos gyásszal szemben, a hazug őszinteséggel szemben.
Ez egy vers Simone de Beauvoir-ért.

Ez egy vers a körbe nem járó ajándékokért,
a tétlen spermák és az össze nem tört tojások ellen,
Egy vers a takarók ellen.

Ez egy vers, mely őrülten szeret egy éjszakán
vagy egy hétvégén át, de sosem vesz feleségül.
És sosem felejted el.

Legfőképp pedig, ez egy vers a magunkra rótt szenvedéssel szemben.
Egy vers minden olyan versemmel szemben,
melyeket nem e sorokkal kezdtem: Hét éve már, én kedvesem,
fogaidba szerelmesen.

Ez hát a versem. Ez hát a versed.
És nem sajnál semmit sem…

Még ezt sem.

 

És itt tartasz

Mily megkönnyebbülés egy-egy éjszakán látni kisétálni
az ajtón a nőt, akit szeretsz, mert tíz óra és szükséged van
a nyolc óra alvásra, s az egy pohár bor is több volt, mint elég,

és a vágy – mi tagadás, legtöbbször megvagy nélküle és
örülsz annak is, hogy az ukrán masszőrnő, aki minden szerdán
jön, nem szerelmes beléd, és nem is tervezi, merthogy a hátfájás

a legfőbb, amitől szabadulni akarsz, nem az ambivalens feszültség,
és haverjaid vad sikerei nem zavarnak többé,
sem megoldatlan vallásos vágyaid, sem a világ általános igazságtalansága,

nem, meglehetősen kevés dolog zavar mostanában, amikor
először a nekrológokhoz lapozol, azután a tőzsdehírekhez, majd,
hosszú szünet után a könyvkritikákhoz, jó polgárrá válsz,

reggel tornázol, számolod felhalmozódott áldásaidat,
hálát adsz az Úrnak, hogy házad előtt épp egy troli, mely barátnőd
hazaszállíthatja saját ágyába, s itt tartasz, reggel van, egyedül

vagy, minden egyes szívdobbanásod a tiéd, dédelgetheted, a jövő
semmi máson, mint saját forgácsain ég, és bármi legyen is a
lángjaiban, nem te vagy, s most lezuhanyozol és ennyi.

Szántó T. Gábor fordításai