Margit – Molnár Ferenc felesége

Írta: Sárközi Mátyás - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

Az idei Könyvhétre jelent meg a Kortárs Kiadónál Sárközi Mátyás új kötete, a Margit, ami nagyanyjáról, Molnár Ferenc feleségéről, egyetlen gyermekük, Molnár Márta édesanyjáról szól. Vészi Margit kezéért hajdan, a századforduló utáni békeidőkben Ady és Molnár vetekedtek egymással. Molnár lett a győztes, de nem volt benne köszönet. Rosszul sikerült a házasság.

Sárközi Mátyás

Sárközi Mátyás ezzel befejezte családi panoptikuma ábrázolását, hiszen könyvet írt nagyapjáról, Molnár Ferencről (külön kötetet a szerelmeiről), apjáról, a munkatáborban éhen halt Sárközi György költőről, valamint Levelek Zugligetből címmel anyjáról is.

A Margit szövegét Sárközi Mátyás úgy szerkesztette meg, mintha a történet hőse memoárokat írt volna élete utolsó éveiben, a spanyolországi Alicante városában, ahol kispénzű amerikai nyugdíjasként telepedett le. Íme egy részlet, amelynek a család étkezési szokásairól szóló, humorral átszőtt sorai tulajdonképpen Molnár Márta visszaemlékezéseiből származnak.

*
Korán kopaszodó, cvikkeres, gömbölyded  apám, Vészi József, kedves mosolyú, szeretnivaló ember volt, politikusként azonban akaratos, főszerkesztőkén pedig olykor dührohamos. Velünk szemben sohasem dühöngött. Mint sajtócézár mindig sietett, kapkodott. Láttaam egyszer vezéraciekket diktálni. Gyors léptekkel járt fel s alá a szobában és pattogó monddtokat fogalmazott. Egyszer csak megállt, tartott egy pillanat szünetet és villanó cvikkere mögül szeretettel nézett rám, szeme feledhetetlen kék szikrázásával.

A Budapesti Napló vezércikkeit rendszerint ő maga írta. Kosztolányi, aki huszonvalahány éves korában dolgozott ott, valamelyik róla szóló jubileumi felköszöntőjében emlékezett olyanformán ezekről a cikkekről, hogy a nagy Vészi József a mondataival egyaránt hajigált hol rózsát, hol záptojást. Mert hát a szerkesztőségben regényírók és novellisták forgatták a tollat: Ady, akiről persze még sokat elárulnék, aztán Bíró Lajos, aki elvette Jolán húgomat feleségül, meg Szép Ernő, Kabos Ede, Lengyel Géza, Hegedűs Gyula. Remek kompánia. Az egyik asztalnál Csáth Géza Wagnert és Puccinit fütyült, a másiknál a nagyeszűek Herbert Spencerről és Nietzschéről vitatkoztak. Papa nagyapai szigorral és lágysággal trónolt fölöttük. Azt mondják, sokat dolgozott. Kosztolányi úgy látta, hogy csak játszott a szavakkal. Attól maradt friss.

Anyám, júnói termet, a hat szüléstől igen csak megvastagodott. Márta lányom megfigyelése volt, hogy ha valamelyik unokáját ölbe vette, avagy inkább megpróbálta a nemlétező ölébe venni, csak finoman a teste és az asztal pereme közé préselve tarthatta ott a kisgyereket.

Azt hiszem szép gyerekkorunk volt a magyar történelem egy nyugodt korszakában, a XIX. század legvégén.

Ami a vallást illeti, mindegyikből azt tartottuk be, ami jó. A zsidóból a geil süteményeket, a keresztényből a karácsonyi halvacsorát. Olasz módra, olajban rántott, paradicsomos harcsa került az asztalra. De az osztrák konyhát se vetettük meg. Papa kedvence volt a libamájjal, velővel, sonkával és gombával rakott, besameles palacsinta. Növesztett is tekintélyes pocakot. Idős korában orvosi szigorú diétát írtak elő számára a túlsúly miatt. “Nem fogok éhen halni csak azért, hogy tovább éljek” – mondta. Titokban kiszökött pörköltözni vacsora előtt. Mama sóhajtozva panaszkodott: – Jóska étvágyával nagy a baj, már ennek a kis tökfőzeléknek is otthagyja a felét…

Karácsonyra fát állítottunk és ajándékokat vettünk, nem csak egymásnak, de a cselédségnek is. Hosszúnapkor viszont böjtöltünk, hogy előtte haboskávé-ozsonnával készüljünk fel a koplalásra, utána pedig májgombócos húslevessel vigasztaljuk a gyomrunkat. Papa és Mama bőjtölt, mi fiatalok csak a haboskávét, meg a húslevest tartottuk be.

A karácsonyfát a Nagycsarnok mellett, a rakparton választotta ki Mama. Gyula inassal hozták haza, ügyesen lavírozva. Mama az Izraelita Nőegylet elnöke volt, nem mutatkozhatott csak úgy egy jókora karácsonyfával. Tehát, ha a főrabbiné közeledett, Gyula gyorsan befordult egy mellékutcába.

Úrilányok tanintézetébe, az Állami Felsőbb Leányiskolába jártam, a magas tandíj kirekesztette onnan a kevésbé tehetőseket. A Millennium éveiben oda íratták be Dénes Zsófiát is, tizenöt éves csitriként barátnők lettünk, majd felcseperedve mindketten Ady Endre szerelmének tárgyai.