Mahler és a zsidóság
Gustav Mahlert a legnagyobb zsidó zeneszerzők között szokták emlegetni, de felmerül a kérdés, hogy valóban zsidó zeneszerző-e? Mennyiben kötődött a zsidó kultúrához, mennyire figyelhetünk meg zenéjében zsidó motívumokat? Míg a keszthelyi kántor fia, Goldmark Károly zenei munkásságában vitathatatlanul utolérhetők zsidó motívumok, (gondoljunk bibliai témájú operájára, a Sába 19-20. századi kelet-közép-európai teljesen asszimilálódó zsidóságnak. Csehországban született német anyanyelv zsidó családban, és egész életét a német kultúra, a német nyelv és zene, mindenekelőtt Wagner vonzásában élte.
Egyértelmű, hogy Mahlernek a zsidó vallással nagyon hamar megszakadt a kapcsolata, 1897-ben katolizált is. Budapesti vagy bécsi évei alatt kapcsolatba kerülhetett volna Herzllel vagy Max Nordauval is, de a zsidóság nemzeti eszméje sem érdekelte, bár nem annyira annak zsidó, mintsem inkább nemzeti jellege. Az eddigi kutatások alapján úgy tűnik, hogy a szocializmus egy darabig megérintette, de általában a kor politikai mozgalmai hidegen hagyták. Ahogy Szegedy-Maszák Mihály Nemzeti kultúra és világszínvonal: feszültség vagy összhang című tanulmányában hangsúlyozza: Mahler általában idegenkedett a nemzeti mozgalmaktól, Smetana cseh zenei törekvéseit szintén idegenül fogadta, mivel „megbénította szakmai képességének hiánya és cseh származása, amely elvágta őt az európai művelődéstől” – idézi Mahler legjelentősebb kutatójának, Henry-Louis de la Grange-nak alapművét.
Mahler neveltetésére nemcsak a csehországi zsidóság német orientációja nyomta rá bélyegét, hanem a keletközép-európai zsidóság asszimiláció iránti elkötelezettsége is. Magyarországi szerződtetésében tudat alatt szerepet játszhatott éppen ez a dinamizmus is, amellyel a magyar zsidóság 1867 után alig húsz év alatt asszimilálódott és bekapcsolódott az ország modernizálásába. S bár elterjedt az a nézet, miszerint Mahlernek az antiszemitizmus miatt kellett távoznia az Operaház éléről, nagyon valószínű, hogy a Mahler elleni támadások többségét az Operaház akkori kormánybiztosának és Mahler feltétlen támogatójának, Beniczky Ferencnek szánták, más részüket pedig az Operaházon belüli intrikák, Mahler művészeti politikája váltotta ki. Távozásában nem annyira az új kormánybiztos, Zichy Jenô gróf antiszemitizmusa, mint inkább a két ember közötti személyes és művészeti konfliktusok játszottak szerepet. Az 1888–1881 közötti Országgyűlési Naplók tanulsága szerint miközben a Parlamentben Beniczkyt állandó kritikák érték, addig Mahler igazgatói működésének megítélése pozitív volt. Mindössze egy esetről tudunk, amikor a Parlamentben antiszemita támadás érte, de a Komlóssy Ferenc képviselőtől származó antiszemita megjegyzést nemcsak az Országgyűlés elnöke, hanem maga Baross Gábor belügyminiszter is határozottan visszautasította. A magyar politika nemcsak Mahler szakmai munkáját ismerte el ezzel, hanem azt is, hogy maximálisan igyekezett teljesíteni a kinevezésekor vele szemben támasztott törekvést, azaz a nemzeti szellemű operajátszás megteremtését. Mindez ismét arra enged következtetni, hogy Mahler a közép-kelet-európai zsidóság asszimilációs törekvéseit testesíti meg.
Abban a korszakban, mely a magyar (német) nemzetiségű, mózeshitű zsidó ideáljának fénykora volt, Mahler számára is adott lehetett volna a kettős identitás lehetősége. Azonban Mahler láthatóan minden lelki vívódás nélkül katolizált pályája érdekében, és noha egyes kutatók igyekeznek „judaizáló” utalásokat keresni életrajzában, zenéjében, ezek inkább spekulációk. Az ilyen, tudományos értelemben vérszegény bizonyítékokat jól reprezentálja Vladimír Karbuciskynak szintén Szegedy-Maszák által idézett következtetése. Karbucisky szerint Mahlernek ott kellett lennie Salomon Sulz (1804–1891) bécsi kántor ötvenéves kántori évfordulóján, mert „elképzelhetetlen, hogy ne vett volna részt”.
Sokkal erősebbek azok a bizonyítékok, amelyek azt mutatják, hogy Mahler a német kultúrához akart asszimilálódni, minden értelemben. Erre utalnak feleségéhez írott levelei, amelyekben a faji elméletet azzal cáfolja, hogy nem érez közösséget a lengyel zsidókkal, vagy az a megjegyzése, amelyben elismeréssel adózott Wagnernek, amiért „oly okosan” figurázta ki a zsidók „kicsinyes értelmességét és mohóságát”.
Még kevesebb nyomát látjuk a zsidóságnak Mahler zenéjében. Sok kutató próbál zsidó motívumokat találni műveiben, de gyakorlatilag csak az elsô szimfónia harmadik tételében bukkanhatunk zsidó témára. A szakirodalom nagy része szerint az Európaszerte népszerű francia dal (Frére Jacques) feldolgozása szerepel a D-dúr szimfónia harmadik tételében. Ennél valószínűbb, hogy egy német-cseh területen ismert zsidó dalról van szó, amire az említett francia dal volt hatással. Egyes vélemények szerint ugyanebben a tételben egy zsidó liturgikus dallamot is feldolgozott. Az első szimfónián kívül azonban Mahler más műveiben sikertelenül próbáltak zsidó zenei témákat azonosítani. Életútja mellett így zenéje is arról tanúskodik, hogy Mahler nemcsak életében, de zenéjében is szakított a zsidósággal, és a német tradíciókat követte.
Peremiczky Szilvia
Felhasznált irodalom
Szegedy-Maszák Mihály (2007): Nemzeti kultúra és világszínvonal: feszültség vagy összhang = Sz.-M. M. (főszerk.), A magyar irodalom történetei, I., 572–583.
Peremiczky Szilvia (2007): Az emancipáció utáni fin de siècle. Budapest és Mahler = Budapesti Negyed (megjelenés előtt): http://www.habsburg.org.hu/files/hti_konferenciak/2006_mahler_emancipacio_utani.pdf.
De la Grange, Henry-Louis (1983): Gustave Mahler: Chronique d’une vie II: L’age d’or de Vienne (1900–1907), Paris, Fayard.
Karbusicky, Vladimír (2005): Gustav Mahler’s Musical Jewishness = Barham, Jeremy (szerk.) Perspectives on Gustav Mahler, Aldersnot, Hants., Ashgate, 195–216.
