Liverpoolban leleplezték a Beatles menedzserének szobrát

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek, Zene

Az eseményre Brian Epstein halálának 55. évfordulóján került sor a város központjában.

 

Epstein 1934-ben született zsidó szülők gyermekeként a liverpooli Whitechapel negyedben. A család lemezboltja a most emelt szobor közelében működött.

Tommy Calderbank, a Brian Epstein Örökség Projekt vezetője mondta az avatáson: „Kötelességünk volt emléket állítani az együttes szülőapjának… Hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról, akik a háttérből kovácsolják a sikert.”

Epstein 1961-ben a liverpooli Cavern Clubban hallotta először az együttes egy számát. Kiváló üzleti érzékén túl a zenekar külső megjelenésének – öltözetének, stílusának, a gombafejnek – kialakításában is főszerepet játszott.

Olyan híres korabeli bandákat is menedzselt, mint a Gerry and the Pacemekers, Billy J. Kramer and the Dakotas. Ő támogatta Cilla Black énekesnőt is.

Jane Robbins, a bronzszobor egyik alkotója elmondta, hogy unokatestvére, Paul McCartney Epsteint „haláli fazonnak” nevezte.

Az együttes sikereinek csúcsán, 32 évesen halt meg, valószínűleg gyógyszer-túladagolás következtében.

Az ünnepségen részt vett Steve Rotheram, Liverpool főpolgámestere. A tömeg Beatles nótákat énekelt.

Az Epstein életéről szóló filmet Midas Man címmel forgatták a múlt évben Eddie Marsan és Emily Watson főszereplésével, és hamarosan vetíteni fogják a mozikban.

BBC – Bassa László

Címkék:Beatles, Brian Epstein, Liverpool

[popup][/popup]