Legközelebb majd sikerül

Engem az emberek valamiféle megbízható és jóindulatú nagybácsinak tekintenek (az okok egy részét tudni vélem. Úton-útfélen megállítanak, s beszélgetést kezdeményeznek. Sokan keresnek a neten, kérik, találkozzunk – élet-halál kérdése –, csak én segíthetek. Néha nem sikerül elzárkóznom. Aztán a kávéházban várnak, s rendre kiderül, hogy párkapcsolati (válási, szakítási) tanácsot kérnek. Van abban ráció, hogy tőlem: kétszer váltam, továbbá jogi diplomával rendelkezem, meg ugye a közismert empátiám. Emiatt fontolgattam egy ideje, hogy egy hozzám hasonló amatőr kapcsolatjavítóról írjak könyvet… – ajánlja olvasói figyelmébe a szerző Athenaeum kiadónál megjelent új könyvét, melyből részletet közlünk. 

A KILENCEDIK zárótétele úgy indul, hogy a hangszerek segítségért kiabálnak, baj van! baj van! nagy a baj!!! Bőgők, üstdob, bőgők, jaj, jaj-jaj-jaj. Utána viszont enyhülés, mintha azért megoldódnának a dolgok. Akkor kezdi az egyik férfi, a bariton: Ó, barátaim, ne ezeket a hangokat! Hadd zengjünk kellemesebbeket és örömteljesebbeket!

Oh Freunde, nicht diese Töne! sondern lasst uns angenehmere anstimmen und freudenvollere!

És Örömóda. Szoprán, alt, tenor, bariton. Plusz a vegyes kórus. Ezt még Kispéter Iván mutatta a partitúrában. Az ujjával jelezte, hol tartunk. Nagy Iván úgy érezte, megelevenednek a kottafejek az ötvonalas sorokban. D-moll, mint rendesen, ha fölkavaró érzelmekről szól a zene.

Fölkavaró érzelmek… Ivcsi, bazmeg, hol vagy? – a plafonra nézett, ahová Gigi ovális gipszstukkót tetetett a festővel. Az általa muránóinak nevezett csillár köré, mely egyszerű üveggolyókból álló utánzat volt, bármely lámpaboltban kapható.

Hátha van Isten, mégis… talán Emőke, Gigi és Kispéter Iván odafönn az égben lebeg, dumálnak, esetleg Aperol Spritz-cel koccintanak, s rám gondolnak.

A hangmérnök hiányzott a legfájóbban. Íme bizonyság Isten és ember előtt, hogy a barátok fontosabbak, mint a nők. Nem, a nagy barátság fontosabb, mint a… nagy szerelem? Ha ugyan nagy szerelem volt az a kettő…

Nemrég olvasott egy tanulmányt, mely valamilyen értelemben hátrányos helyzetű embercsoportok lelki problémáit elemezte, reprezentatív mintán végzett közvélemény-kutatások alapján, öt európai országban.
Nagy Iván figyelmét azért keltette föl, mert az első célcsoport az árvák. Szerette volna, ha ügyesebben kezeli a faramuci helyzetet, hogy Balu apjává tette a… végzet.

Az árvák, az alkoholisták, a holokauszt-túlélők, és utóbbi két kategória gyerekei egy szempontból azonos nehézséggel küzdenek a tanulmány szerint. Nehezen tudnak különbséget tenni az érzelmek között. Többé-kevésbé összefolyik számukra a szerelem, a barátság és a szeretet, továbbá az is, hogy mit éreznek ők, és mit a másik. Példának okáért, ha ellenszenvesnek találnak valakit, akkor megeshet, hogy inkább a másik látja őket ellenszenvesnek, csak átveszik és magukévá teszik ezt.

Balu ugye árva, én egy holokauszt-túlélő fia, nem csak a haláltáborok számítanak, apa hetedmagával jött vissza az ötezer fős munkaszolgálatos izéből… zászlóaljból, vagy mi a túró volt az. Akkor talán a kissrác mégsem utál annyira… lehet, hogy én utálom? Á… Mióta az anyja nincs, mintha picit barátságosabb volna velem. Hát… mondjuk úgy: nem annyira szúrós. Persze, én azóta jobban figyelek rá.

Nagy Iván tiszta erőből próbált hősileg helytállni ideiglenes nevelőszülőként. Pedig néha nagyon nehezére esett. Ilyen rendszerességre soha nem kényszerült még. Szerencsére a Lilike szerezte ügyvéd elintézte, hogy maradhasson a budakalászi házban, és hozzáférhessen Gigi bankszámláihoz. A dzsipet is visszahozták, talán csak átmenetileg, mindenesetre a bíróság döntéséig. De ő nem használta. Szörnyűséges gondolat, hogy Gigi holtában is rendezte az anyagi helyzetét.

Kitöltötték a kilónyi nyomtatványt az örökbefogadáshoz a gyámhatóság irodájában, ehhez Lilikére is
szükség volt, azt hazudták, élettársak, amit az ügyvéd tanácsára előzőleg bejegyeztettek a közjegyzőnél – semmi jelentősége, bármikor lehet törölni.

Tavasszal beíratta Balut a békásmegyeri Montessori iskolába, közelebb van, mint a pomázi óvoda. Amikor szeptemberben Balu járni kezdett, hamar kiderült, Nagy Iván jó döntést hozott, a liberális szellemben oktató tanárok tudták, mekkora tragédiát élt át a kisfiú, és a szokásosnál is kesztyűsebb kézzel bántak vele. Így a várakozással ellentétben egészen jól tanult. Nagy Iván minden egyes piros pontot megtapsolt.

Balu Ivánnak szólította. Ő nem is vágyott rá, hogy apának vagy apunak hívja.

Atyaságom is Giginek köszönhető. Amíg élt, nem becsültem eléggé.
Az istenit, én senkit nem becsültem eléggé! Magamat a legkevésbé. Ideje változtatnom ezen… ha nem
késő. Azért talán maradt még időm hogy… – számolgatta, hány éves lesz, mire Balu elvégzi az általánost.
És amikor leérettségizik. Tulképp megérhetem, ha egészségesen élek.
Lilike lehülyézte, táncolni fogsz a lakodalmán, s amilyen peched van, velem!
Ez a lába miatt derűlátó kijelentés. A bal bokája tökéletesen meggyógyult, jobb lábáról áprilisban levették a Lánchidat, de a térde nem hajlott rendesen. Járni tudott, bottal, táncról azonban szó se lehetett. Egyelőre! – mondta ő. Amilyen elszánt, képes és beteteti magának a protézist, noha az orvosai szerint nem száz százalék, hogy azzal táncolhat.
Nagy Iván habozott, vajon Lilike iránt mit érez? Főleg hálát? Szeretetet? Barátságot? Vagy?

Most már úgy vélte, Emőkébe és Gigibe szerelmes volt, csak ezt nem tudta elhinni. Hm, és ha inkább azok voltak szerelmesek beléd? Ugyan már, egy ilyen öreg csótányba… – Emőke hívta így Nagy Iván kortársait.
Talán azért nem nősültél meg soha, mert őket kellett volna megkérned.
Eegen… melyiket? Esetleg mind a kettőt. Vagy még Lilikét… ő az egyetlen, aki benne volna a trigámiában.
Lilikébe biztosan szerelmes voltál az elején. Ő beléd nem, világosan megmondta. A kelleténél többször.
Akkor ez fájt. Lám, Emőke és Gigi már nincs sehol, Lilikére viszont számíthatsz. És egy őrangyal sokat ér.
Ebben a pillanatban habozás nélkül oltárhoz vezette volna, ha Lilike rááll. Arra semmi esély. Pedig már közös gyereketek is van… kis túlzással.