„Láthatatlanok”

Film azokról a zsidókról, akiknek sikerült életben maradniuk a náci Berlinben.

1943 májusában, túl temérdek deportáláson és gyilkosságon, a nácik „judenfrei”-nek, zsidómentesnek nyilvánították a német birodalmi fővárost. Nem számoltak azzal a mintegy hétezer zsidóval, akik a városban maradtak, és gyakran nem is pincékben vagy padlásokon bujkáltak, hanem hamis identitással, mindenki szeme láttára jöttek-mentek a városban,

A „Láthatatlanok” c. német film négy ilyen zsidó történetét mondja el, akik a berlini társadalom sűrű szövetébe ágyazódva találtak menedékre. Alapjául Leonard Gross „The Last Jews of Berlin” c. 1982-ben megjelent, és kedvező kritikákat kapott könyve szolgált. A fim a dokudráma műfajába sorolható: négy túlélővel folytatott beszélgetések váltakoznak játékfilmes elemekkel.

Claus Rafle rendező és társ-forgatókönyvíró számára a történet egészen furcsa környezetben – egy vöröslámpás házban – kezdődött. 2004-ben dokumentumfilmet forgatott a Salon Kitty-ről, arról a legendás bordélyházról, ahová a náci elhárítás poloskákat telepített – németek és előkelő külföldiek lebuktatása céljából. A kutatási fázisban egy idős ember beszélt neki egy fiatal zsidó nőről, akit a bordély tulajdonosa bujtatott, és aki a háború után kivándorolt az USÁ-ba.

Rafle megtudta, hogy a szóban forgó nő szerepelt Ralph Edwards ötvenes évekbeli népszerű amerikai dokumentum tévéműsorában, a „This is Your Life”-ban. Rafle-t megragadta a történet, és agya rögtön a megfilmesítés körül kezdett forogni.

Történészek segítségével mintegy 20 túlélővel készített interjút. A film végül négyük, két férfi és két nő: Hanni Levy, Ruth Gumpel, Cioma Schonhaus and Eugen Friede sorsát kíséri nyomon. Elhagyott házakban bujkáltak, vagy jó szándékú németek rejtegették őket. Schonhaus például többszáz hamis útlevelet készített, és az utolsóval maga szökött át Svájcba közvetlenül a lebukás előtt. Friede a zsidó ellenállási mozgalomhoz csatlakozott, röplapokat terjesztett és zsidó kollaboránsokat leplezett le.

A „Láthatatlanok” Rafle első játékfilmje, korábbi alkotásait a német tévé sugározta. Részben a nagyobb képernyő miatt a szokványostól eltérően, nem az interjúkat elegyítette archív felvételekkel, hanem valóságban megtörtént eseteket filmesített meg.

A nézők reakciója a rendezőt igazolta. A viszonylag kevés számú – 55 – kópia ellenére már több mint százezren nézték meg a német mozikban. Az amerikai bemutató január 25-én lesz New Yorkban és Los Angelesben.

Az 57 éves Rafle nagyapja náci volt. „Azokhoz a németekhez tartozott, akik hittek a náci mozgalom igazában. Emlékszem, amikor 13–14 évesen megkérdeztem, szolgált-e a hadseregben, de nem akart beszélni róla.”

The Invisibles – Official Trailer

SUBSCRIBE: http://bit.ly/GreenwichSub In June 1943, Nazi propaganda minister Joseph Goebbels infamously declared Berlin “free of Jews.” Little known is that there were still 7,000 German Jews in hiding. This is the true story of four young people among the 1,700 of Berlin’s Jews who ultimately survived until liberation.

Talán ez is közrejátszott abban, hogy Rafle bizonytalan volt a film izraeli fogadtatását illetően az áprilisi bemutatót megelőzően. „Kissé ideges voltam, mert a (zsidó) történelem érzékeny pontjára tapint rá.” A jeruzsálemi és tel-avivi nézők azonban lelkesen fogadták a filmet.

„Az izraelieknek tetszett, hogy a film olyan németeket mutatott be, akiknek volt szívük, akik segíteni akartak. Igaz, nem sokan, de mégis akadtak ilyenek. És nekik köszönhető, hogy a sötét korszaknak voltak túlélői Berlinben.”

Izraeli tartózkodása idején Rafle felkereste a Jad Vasemet. Nagy megelégedésére szolgált, hogy a négy túlélő összes segítőtársa ott szerepel a Népek Igazai között.

A visszajelzések pozitívak voltak, de a neonácik sem késlekedtek a válasszal az interneten. „Nem kaptam emaileket, mert nem vagyok fenn közösségi média oldalakon. Hallottam róluk, de nem olvastam.” – így a rendező.

Miután Hanni Levyvel műsort készítettek Rafle társaságában a francia tévében, előbbi olyan súlyos fenyegetéseket kapott, hogy a dologból rendőrségi ügy lett.

A „Láthatatlanok“ amerikai bemutatója múlt évben a New York-i Zsidó Filmfesztiválon volt. Rafle feleségével együtt ott volt a vetítésen. A zárójelenetben az orosz katonák elfognak két fiatalembert, akikről azt gondolják, hogy nácik. Ők bizonygatják, hogy zsidók, de az oroszok nem tudják elképzelni, hogy a háborúnak akadhatnak zsidó túlélői Berlinben, és nem hisznek nekik. Végül az egyik katona, aki zsidó, azt követeli tőlük, hogy mondjanak egy zsidó imát. És ők elkezdik a Smá Jiszraélt.

Rafle: „A nézőtér szélén álltunk és láttuk, hogy a sorokban ülők közül jó néhányan együtt suttogták az imát a szereplőkkel.”

A JTA cikke nyomán Bassa László