Lanczkor Gábor versei

Bükk

A felhős semmi-fényben
monokróm tompasággal

ragyog a meredek, havas völgyoldal, mintha mélysége
nem lenne,

mélysége-nincs függőleges felületén
sötéten feszülnek sorban egymás mellett a bükkfák
hosszabb-rövidebb törzsei.

Mint egyetlen öreg bükk,
az oldal,

az évgyűrűre évgyűrűvel
világosan odafeszülő kéregbevésett dátumok, monogramok, nevek sötétje.

(Amit ennek…)

Amit ennek a meggyűrt lapnak a tetejéből letépett
papírszeletre írtam
fel,
a Siratófal
papírdarabokkal teletömött egyik résébe tömve
a nagy fehér mészkőtömbök között egyetlen akarat
csak,
s a többivel is egy: amíg két sima oldala, mint a
kváderkövek élei voltak,
a letépett papírszelet két tört széléhez,
akár a Fal fölött a Templom hűlt helye,
ez az egyetlen egy odaillő
cserépdarab.

Mózes

Egyre csak nyílik
a vesszőpalánk-sűrű
sűrű, ahogy lépdelsz benne
előre, ám ha megállsz végignézni
a csupasz fatörzsek moccanatlan erdején,
már össze is zárt előtted.

Úgy nyílik tovább,
mint a Vörös-tenger,
míg a vákuum közlekedőedénye, a tavasz
a hegygerinc déli oldalán
elszívja, és percről percre bomladozó rügyei végébe
hajtja testnedveit
a puszta földkupaccá omlott

Sár szörnyetegének

a nyomodban. Reggelre egy népes hangyaboly
állandó bizsergése már ki is váltotta
a tiszta patak démonjai közé szökött
finom idegrendszerét

sár

vizének.

A hóolvadás után egymásra száradt foltos levelek,
a megtömődött barnás
bükk-avar az ösvény két szélén
mint egymásba préselt hullámok metszete
a tenger félretolt vizében