Lajtán innen, Lajtán túl

Írta: Bóka B. László - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

A fenti beszédes alcímmel jelent meg Gottdank Tibor A magyar zsidó építőművészek öröksége című 384 oldalas impozáns kötete a K.u.K. kiadónál, amely 228 zsidó magyar építészt mutat be.

A kötetben nagyon sok fotó látható, melyek egy részét maga a szerző készítette, de az igazán nagy öröm, hogy könyv végén egy kiválóan használható, rendkívül alapos áttekintő függelék is található, amely nem csupán a kedvet kelti fel, de keresést is megkönnyíti. A könyvet leginkább az építészet és a zsidó kultúrtörténet iránt érdeklődő olvasóknak ajánljuk.

Kétségtelen tény, Gottdank Tibor nem építész, mégcsak nem is építészettörténész, de az anyag kezelésén látszik, hogy az építészet szerelmeséről van szó. A szerző építésznek készült, tanulta is, és bár végül nem lett az, az építészet őszinte szerelmese maradt. A könyvbe úgy tíz évvel ezelőtt vágott bele, esténként munka után kezdett írogatni, akkor már célirányosan forgatott hasonló témájú könyveket és elkezdte a forrásgyűjtést. Eredetileg csak a századfordulóról írt volna, de aztán úgy gondolta, lehetne nagyobb korszakot átfogni, ráadásul magyar zsidó építészekről ilyen mélységgel és alapossággal még soha nem írtak, és ilyen megközelítéssel sem, hiszen a kötet nem csupán az építészetről szól.

A szerző alapcélkitűzése volt megmutatni, hogy a zsidó sorsot megélt, kiváló építőművészek mit adtak ennek az országnak, hogy ezek a tehetséges építészek mekkora örökséget hagytak ránk. Nem tagadja, a kötet megírásának személyes okai is voltak, hiszen zsidó őseinek is emléket akart állítani. Gottdank szimpatikusan lehetetlen küldetésre vállalkozott, ugyanis minden erejével a teljességre törekedett. Kutatás közben szembesült azzal a művészet- és építészettörténetben nem ritka sajátossággal, hogy bár nagy mennyiségben állnak rendelkezésre források, de egyrészt ezek hitelessége kérdéses, másrészt nagyon aránytalan az eloszlásuk. Találkozott például olyan szituációval, amikor rendkívül fontos építészről alig állt rendelkezésre információ, kevésbé fontosakról pedig nagyon sok. Akár azért, mert a rokonság jobban támogatta az emlékének kutatását, vagy azért mert szerencsés volt és fontos épületeket tervezhetett. Olyan könyveket kezdett forgatni, amelyekből általános összképet kaphatott a korról. Több forrást is megnézett, például a Rados-, a Merényi-Déry-, a Sisa-féle építészettörténeti köteteket, arra volt kíváncsi, vajon ezekben a művekben hol vannak a hangsúlyok. Utána már minden könnyebb volt, hiszen világossá vált, milyen struktúrát érdemes követni.

Ennyi építész bemutatása megköveteli, hogy valamiféle egyensúly teremtődjék, ezt Gottdank Tibor logikusan úgy oldotta meg, hogy akikről többkötetnyi irodalom jelent meg, azokkal kissé kevesebbet foglalkozott. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem írt róluk, hiszen fontos eredményeik ott vannak a kötetben. Megpróbált olyan képet adni, hogy az adott építészeknek képes legyen megmutatni tényleges szakmai és művészi rangját, és ez sikerült is.

Gottdank Tibor

A kötet az 1867-es emancipációs törvénytől indul és nagyjából a rendszerváltásig jut el. Benne van a historizmus, a szecesszió, az art deco, a premodern és a modern, sőt bemutatja az emigráció építészetét is. Gottdank pontosan ismerteti, hogy elsősorban a német származású építészmesterek műhelyeibe 1867-től egyre több zsidó származású tehetséges építésztanonc került. Itt alapvetően Ybl, Hauszmann, Steindl és Alpár irodáira kell gondolnunk. Ezek a fiatal építészek egy-két évet töltöttek el ezekben az irodákban, utána önállósodtak és azonnal rengeteg megrendelést kaptak. Legtöbbjüknél megfigyelhető egy fontos időszak, ugyanis az egyetem elvégzése után azonnal külföldre, elsősorban Olaszországba, Németországba és Franciaországba utaztak, ott látták a nemzetközi példákat. A századfordulón olyan mértékű volt a fellendülés az építészetben, hogy egy-két év alatt nem néhány ház, hanem akár egy egész utca épült fel. Az első világháború után persze minden megváltozott, hiszen óriási volt a gazdasági visszaesés. Egyre kevesebb volt a munka, így például Baumgarten Sándor temetkezési vállalkozó lett, Speigel Frigyes babákat készített vagy Málnai Béla díszleteket tervezett. Volt azonban sajnos olyan is, épp Lajta Béla, a kötet egyik „főszereplője”, aki egy bécsi elmegyógyintézetben halt meg. Ő volt a korszak talán legnagyobb magyar építésze, aki sajnos nem kapott képességéhez méltó megrendeléseket.

Gottdank Tibor könyvének jelentősége többek között abban rejlik, hogy nem csupán pontosan mutatja be egy-egy építész szakmai arcát, de képes megrajzolni emberi sorsukat is. Ezek megformálásához sok segítséget és információt kért és kapott hozzátartozóktól, családtagoktól, örökösöktől, leszármazottaktól is.

Összegzésképpen elmondható, bármilyen stílusirányzatban, korszakban, formanyelvben vagy művészeti irányzatban található jelentős magyar zsidó személyiség. Minden korszakban voltak és vannak szellemi áramlatok, amelyek meghatározóak, és az adott kor építészei, már akik valamit adtak magukra, követték ezeket. Ezek az építészek a különböző stílusváltások idején is mindig élen jártak. Talán leírni sem kellene, de a kötet megjelenését követően Gottdank Tibor újabb információkra és adatokra bukkant, így akár már meg is írhatná a kötet bővített kiadását.

 

támogatás

Címkék:magyar zsidó építészek