Koestler leghíresebb regényének eredeti változata magyarul

Arthur Koestler Sötétség délben című műve közismert. Mégis, 2015-ben felbukkant egy német nyelvű kézirat, melyről kiderült, hogy az Koestler leghíresebb regényének mindaddig elveszettnek hitt eredeti, német nyelven írt változata, merthogy a korábbi kiadások az angol szöveg alapján készültek. A Magvető Kiadónál a német eredeti alapján készült most új kiadás. A fordító, Mesés Péter alábbi írása, mely a könyvhöz írott utószóként jelent meg, a kéziratok körüli rejtélyeket is megvilágítja.

A könyvkiadás gyakorlatában egyáltalán nem ritka jelenség bizonyos, főleg jelentős művek újrafordítása, majd újrakiadása. Ellenkezőleg, kifejezetten megszokott ez a nemzetközi gyakorlatban, de egyre gyakoribb Magyarországon is. Megvan ennek a maga jó oka, és ez az esetek döntő többségében egyáltalán nem a fordítások minőségében keresendő. Változik a nyelv, maga a nyelvhasználat, így ha egy egyébként értékes és jó műfordítás az idők során nem is veszít önmaga értékéből, az olvasói igény, a szociolingvisztikai környezet megköveteli, megkövetelheti irodalmi, filozófiai művek újrafordítását.

Esetünkben egészen más a helyzet. A Sötétség délben Magyarországon hivatalosan csak 1988-ban jelenhetett meg, bár egy nagyon szűk réteg szamizdatban már korábban is hozzáférhetett. Nem gondolom, hogy nekem ezen a helyen fordításkritikát kellene írnom, de azt hiszem, annyit nyugodtan leírhatok, hogy az Európa Könyvkiadónál 1988-ban megjelent könyvet, Bart István fordítását kiváló munkának, értékes és jó műfordításnak tartom. Nem gondolom azt sem, hogy az azóta eltelt alig harminc évben bármit is veszített volna „érthetőségéből”.

Ha kései is az első „legális” magyar kiadás, azért azóta harminc év mégiscsak eltelt, így joggal gondolhatnánk, hogy Arthur Koestler regénye aligha számít újdonságnak. Joggal is gondoltuk az utóbbi néhány évben, évtizedben, egészen pontosan 2015-ig. Ekkor történt ugyanis, hogy egy Matthias Weßel nevű kasseli doktorandusz, aki Koestlerből írta doktori dolgozatát, anyaggyűjtés közben a zürichi Zentralbibliothekban teljesen véletlenül rábukkant egy kéziratra, a következő felirattal: „Rubaschow. Unveröffentlichtes Manuskript, März 1940”. Vagyis:

“Rubasov. Kiadatlan kézirat, 1940. március”.

A Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúja szerint ugyan sokáig maga sem hitte, de amint végül kiderült, megtalálta Koestler leghíresebb regénye mindaddig elveszettnek hitt eredeti, német nyelven írt kéziratát. Pedig nem is azt kereste.

A Sötétség délben először angolul jelent meg, a fordítást Daphne Hardy, az író akkori barátnője készítette, mégpedig úgy, hogy miközben Koestler írta a regényt, ő egyből fordította, Párizsban tűkön (és bőröndökön) ülve, hogy a küszöbönálló német invázió elől menekülve mikor mehetnek már végre Angliába. Hardynak ez könnyen sikerült, lévén brit állampolgár, de Koestlerre még hosszas tortúra várt, mielőtt végre ő maga is megérkezett Londonba. Internálótáborba került, amikor kiengedték, valósággal nyomorgott Párizsban, újra letartóztatták, majd végül Lisszabonon keresztül jutott el hónapokkal Hardy után Angliába. Mindeközben nem feltétlenül volt módja vigyázni személyes holmijára. Mindenesetre hosszú évtizedekig úgy tűnt, a menekülés zűrzavarában az eredeti kézirat eltűnt, így minden fordítás alapja is az angol kiadás, a Darkness at Noon lett (a könyv végül világhíressé vált, Miltont idéző címét egyébként Daphne Hardy adta). A regény (eddigi) német változata, a Sonnenfinsternis (Napfogyatkozás) is visszafordítás.

Daphne Hardy ekkoriban huszonhárom éves volt, szobrász, az irodalommal leginkább csak Koestler révén került kapcsolatba. Nem rendelkezett semmiféle fordítói tapasztalattal. Koestler önéletrajzi írásaiból tudjuk, hogy nem volt feltétlenül boldog és elégedett a fordítással. Azt, hogy mégis elfogadta, a szakirodalom két dologgal magyarázza. Az egyik, hogy mégis örült, mert a fordítás egyáltalán elkészült, és azonnal kiadót is találtak rá (vagyis pénzhez jutott), a másik pedig, hogy méltányolta barátnője meglehetősen mostoha körülmények között végzett munkáját, és nem akarta megbántani azzal, hogy a fordítását kritizálja.

Ezek után adja magát a kérdés, vajon mit tart most kezében a tisztelt olvasó. A válasz nem lehet más, mint hogy a Sötétség délbent. Annak a szövegnek a fordítását, amelyet Arthur Koestler saját maga írt meg. Az eredeti és nem a fordítás alapján készült fordítást.

Aki már olvasta magyarul, nem kap kezébe egy másik regényt, a regény ugyanúgy kezdődik, és ugyanúgy is végződik, Rubasov sorsa nem más, mint ahogy azt eddig tudta. A cselekményben nincs különbség, legfeljebb nüansznyi eltérések vannak, néhány mondat és egyetlen korábban hiányzó bekezdés került bele, s mindezek a lényegen nem változtatnak.

A szöveg mégis más.

A Hardy-féle angol fordítás kerüli a durvaságokat, keménységeket. Tán ifjonti szemérmessége okán nem szerette a durvábbnak tűnő kifejezéseket, és nyilvánvalóan a Szovjetuniót, de a börtönök világát sem ismerte olyan jól, mint Koestler. Ahol csak tehette, és persze a regény egészében megtehette, finomított, véleménye szerint alighanem javított a szövegen. Ezáltal az eredeti kézirathoz képest lényegi hangulati elemek elvesztek. A másik, jelentős szövegszintű, hangulati eltérés az angol és a német nyelv sajátságaiból ered. Az angolban nem egyértelmű a tegeződés-magázódás kérdése, leginkább a szövegkörnyezet hangulatából állapítható meg, ki kit magáz, vagy éppenséggel tegez. A németben viszont ez egyértelmű, és a regény szereplői között a stilisztikai „finomítások” elhagyásával egészen más viszonyrendszert hoz létre. Kijelenthetjük tehát, hogy ha a regény cselekménye nem is lett más,

a történelmi körülmények ábrázolása mégis egészen más lett.

A legjobb tudásom szerint igyekeztem lefordítani a kéziratot, megőrizve és lehetőség szerint visszaadva Koestler szövegének szikárságát, keménységét, ritmusát. Azt persze, hogy ez mennyire sikerült, majd az olvasó dönti el.

Még egy megjegyzés engedtessék meg nekem. A regény irodalmi vonatkozásain túl számomra személyes jelentéssel is bír. Először a nyolcvanas évek legelején, gimnazista koromban olvastam szamizdatban, és Sinkó Ervin Egy regény regénye című műve mellett döntő hatással volt rám, arra, hogy leszámoljak a szovjet típusú szocializmus iránt az úttörőtáborokban még kétségtelenül meghitten ápolt szimpátiámmal, nagymértékben hozzásegített ahhoz, hogy képessé váljak felismerni és egy életre meggyűlölni a mindenkori diktatúrákat. Amikor először olvastam a kézirat felbukkanásáról, egyből arra gondoltam, hogy a magyar könyvkiadás tartozik annyival a Budapesten született Arthur Koestlernek, hogy ha legfontosabb és leghíresebb regényének kézirata előkerült, akkor az eredeti kéziratból készült fordítást a magyar olvasók számára hozzáférhetővé tegye.

Köszönöm a Magvető Kiadó összes munkatársának, hogy ezzel a gondolatommal és tervemmel nem hagytak magamra. Végül külön köszönetképpen álljon itt néhány ember neve, akik nélkül ez a könyv ilyen formában bizonyosan nem született volna meg: Dávid Anna, Jászberényi Attila, Kutas Gyula, Mo Sela (Vízvári Péter), Orzóy Ágnes, Szegő János, Szijj Ferenc és Zádor Éva.

Budapest, 2019. január 8.