Klein Rudolf: Kaschau-Kassa-Košice – Zsinagógák a kiszorítottság korától a meghatározó zsidó jelenlétig

Paul-Henry Chombart de Lauwe (1918–1998), francia városszociológus írta, hogy egy társadalom képe a talajra íródott – utcák, terek, középületek és lakóházak mind-mind arról szólnak, hogy miként működik egy társadalom, és azon belül az egyes társadalmi csoportok. Noha õ a liberális keresztény gondolkodás hagyományához köthetõ, és nem a zsidók kiszorításának tanulmányozója, módszerei mintha csak erre lettek volna kitalálva. Kutatta egyének és csoportok útjait a városban, és arra a megállapításra jutott, hogy azok igen szûkek: az emberek önként vállalják, hogy egyfajta testre szabott, egy pontból csillagszerûen kiinduló „gettóban” éljenek.

Nem így a zsidók, akik városföldrajzi szempontból sajátságos csoportot alkottak a felvilágosodás után. A modern világ számára meghatározó hosszú 19. század során igyekeztek kitörni a gettóból és stetlbõl, „belakni” az európai városokat, és nemcsak belakni, hanem továbbépíteni is, messianisztikus mennyei Jeruzsálemmé tenni azokat, mint azt a bécsi Ringstrasse (mindennapi szóhasználatban Zionstrasse is) és a budapesti Andrássy út példázzák. Ám ez nem mindenütt ment könnyen. Kassán különösen nem.

Míg számos magyarországi városban a 18. század végén megalakulnak az elsõ zsidó hitközségek, Kassa 1840- ig judenfrei.

1765-ben még büntetést szabtak ki arra a keresztény polgárra, aki zsidótól vásárolt. A zsidók mozgástere azután is szûk volt, zsinagógáik is elég behatárolt területen épültek, városképi szerepük sokáig alárendelt maradt. Ez akkor igazán feltűnő, ha figyelembe vesszük, hogy számos magyar városban, mint például Szabadkán, Kecskeméten a zsinagóga és a zsidó intézmények közel kerülnek a város szívéhez – az utóbbi esetben a fõterhez, bár Kecskeméten csak városrekonstrukció nyomán jutott ki Zitterbach remek zsinagógája a fõtérre a többi felekezet templomaival és a Lechner Ödön tervezte városházával együtt, azzal farkasszemet nézve.

Kassán a zsidók visszafogott építészti-városépítési jelenléte csak a csehszlovák időkben változott meg, amikor a zsidóság meghaladhatta korábbi felekezeti státusát. Az 1921-es és 1930-as népszámláláskor a város 11 500 zsidó lakosának (az össznépesség 16,4 százaléka) több mint fele etnikumként jelölte meg zsidóságát!

Ám e „zsidó reneszánsz” nem tartott soká, Szlovákiának a Magyar Királysághoz visszacsatolt területein és a Tiso tiszteletes vezette „független” Slovenský štát ban (1939–1945) is megszûnt a második világháború előestéjén. Ám a szűk két csehszlovák évtized két nagy és egy kisebb zsinagógát hozott létre Kassán, melyek ma is a városkép meghatározó elemei, a zsidó városföldrajzi jelenlét kiemelkedő emlékei. (E zsidó reneszánsz gyümölcse a pozsonyi Heyduková utcai zsinagóga is, mely az izgalmas életútú és identitású, Schlesingernek született, majd Szalatnay, illetve Slatinsky Arthúr néven futó építész műve.) E gyakran „modern” jelzővel illetett, alapvetően modern szerkezetet alkalmazó és azokat gyakran be is mutató, de formavilágukban historizáló zsinagógák az európai modernizmus érdekes színfoltjai.

Kassa városstruktúrája jellegzetesen felvidéki: a főtér a főutca kiszélesedése révén jött létre. Városmagja körtére emlékeztet, a déli városfal ívelt, északon meg elkeskenyedõ. Utóbb egy második, trapezoid alaprajzú gyűrű jött létre. Az első gyűrűn belülre soha nem épült zsinagóga és késõbb is csak a városmag déli peremeire, kijelölve a zsidó lakosság legintenzívebb mozgásterét.

Kassán az első nagyobb zsidó imahely a Repaszky Mihály tervezte neológ (később status quo ante) zsinagóga 1866-ból, mely gyakorlatilag a történelmi városmagon kívül épült a glacis szélén, következésképp jó rálátással, mögötte a Kórház utcából nyíló iskola. Neológgá csak a felépülés után két évvel vált, az 1868-as vallási szakadás után, melyet azonban számos zsinagóga elrendezése és építészeti megfogalmazása évtizedekkel korábban megelőlegezett. Tömegkompozíciója a jeruzsálemi templomot idézi a bécsi Tempelgasse-zsinagóga (Ludwig Förster, 1853–58) közvetítésével. A haladó közösség felzárkózik a Berlinből és Bécsből jövő reform mögé, zsinagógájának jobbára hosszanti alaprajza elhagyja a zsidó hagyományokat és a katolikus templomokhoz hasonul. Salamon Templomát idézve lemond a visszatérésrõl Izráel Földjére, és Kassán is teremt egy kisebb templomot, mely immár nem pusztán a gyülekezés helye (beit hakneszet), azaz zsinagóga, hanem egy kicsit „templom” is, ami leginkább a város – és a keresztények – felé megfogalmazott építészeti prominenciában ölt testet.

A második nagyobb zsinagóga, az ortodox, már zártsorú beépítésen belül jön létre 1899-ben. Csak fõhomlokzata jelenik meg a keskeny és görbe Harang utcában (Zvonárska), mely követi a várfal nyomvonalát. (A városfalakat a 18. század végétől 1856-ig fokozatosan lebontották, csak a Hóhér-bástya és kisebb falszakaszok maradtak meg, de helyük település-földrajzilag és a zsidó topográfia szempontjából mindvégig érezhetõ.) Építésze, Balog János, helyi vállalkozó – az ortodoxok ebben az időben szívesen bonyolították építkezéseiket „házon belül”, ellentétben a neológokkal, akik számára az építész szakmai elismertsége lényeges volt, és nem ritkán keresztényeket is alkalmaztak, akkor is, amikor már mûködtek zsidó építészek. Balog szintén hosszanti alaprajzot hoz létre, de középen elhelyezett bimával, enyhén orientalizáló belsõvel. A homlokzatokat a felköríves romantika uralja, mely ekkor már igencsak divatjamúlt formavilág, és ezért az óhitűek szívesen alkalmazzák az újat kedvelõ neológokkal szemben. Az 1850 táján épült együttes mikvét, hitközségi irodákat, téli imaházat is magában foglal. Jelenleg az épület felújítás alatt van.

A hászid zsinagóga szerényebb épület 1920-ból, félköríves ablakokkal az imatermen, illetve négyszögletes ablakokkal a női karzaton és alatta, követve az évszázados hagyományokat. Nem messze található a nagyobbik ortodox zsinagógától, udvarban.

A Puskin utcai nagy ortodox zsinagógát Ludovit Oelschläger és Gejza Zoltán Boško tervezte 1926-ban. Szakítottak az ortodoxok vizualitás iránti érdektelenségével és pompás együttest hoztak létre, melynek főbejárata az utca kiteresedésére nyílik. A téglány alaprajzú fõtömegből előcsarnok ugrik elő, mely két alacsonyabb árkádos taggal kötődik a szomszédos házakhoz. A homlokzat egésze pártázattal zárul, mely olvasható a helyi, felvidéki reneszánsz felidézéseként, de a Keletre való utalásként is. Belseje nagyjából központi tér, centrális kupolával, mely alatt a bima kapott helyet, U-alakban fut körül a nõi karzat, melyen fém mehica (elválasztó) található. Az épület kiemeli a vasbetonszerkezet adottságait nagy fesztávú áthidalóival, a födémből és nem csegelyekbõl kinövõ kupolával. Formavilága a két világháború közötti konzervatívabb díszítőművészetből, expresszionizmusból és art decóból táplálkozik – még a neológ zsinagógák is ritkán vállalták fel a Bauhaus-típusú purista modernizmust, hát még az ortodoxok. De az ortodoxián belül az épület határozottan modernnek számít. Hangsúlyos frigyszekrény díszíti a keleti oldalt hatalmas oszlopokkal, melyek a Jákhinra és Boázra utalnak, Salamon Temploma elõtt álló két szent pillérre.

A Kozma Lajos tervezte neológ zsinagóga 1927-ből, mely a Repaszky-féle zsinagógát váltotta le, építészettörténeti furcsaság. Már az is különös, hogy az alapvetõen modernista Csehszlovákiában miért alkalmaznak egy magyar illetőségű, és ekkor még kifejezetten konzervatív építészt, aki zsidósága ellenére szívélyes kapcsolatokat ápolt a Magyar Királyság neobarokk köreivel – a neobarokk itt Szekfû Gyula értelmezésében veendő, azaz nem pusztán mûvészettörténeti, hanem szociológiai fogalom. A neobarokk élvezõi a Mária Terézia korából lepárolt, már-már iskolásan barokk villákban, templomokban és középületekben álltak ellent a 20. század társadalmi, kulturális és építõművészeti kihívásainak. Hogy erre miért haraptak rá a kassai neológ zsidók, egyelõre talány. Kozma behódolt a rendszernek, miután részt vett a Tanácsköztársaságban – utóbb ki is lépett belõle, modernista lett. Kozma az 1920-as években mintha menekült volna a zsidó szellemiségű modernizmustól. Lajta Béla, a korai modernizmus egyik megteremtõjének irodájában a díszítést rajzolta 1910-tõl, amikor a mestert már egyértelmûen a terek és tömegek érdekelték, azaz a modernizmus judaizmushoz is kapcsolódó világa. Kozma fejlesztette ki a népies barokk díszítést, amelyet a késõbbi Lajta sírokon is láthatunk, és amely az úgynevezett „Kozma-barokk” villákon is visszaköszön. Mindez érthetõ a nagyságos, méltóságos és tisztelendõ urak világában, de egy zsinagóga esetében furcsa. Az épület nagy, hengeres-kupolás tömege nem a magyar zsinagógák tradícióját követi, hanem a magyarországi barokk, illetve klasszicista templom-hagyományhoz kötődik. (Németországban számos ilyen zsinagóga épült az első világháború körüli időszakban.) Az épület sajátságos neobarokkjára a szocializmus korában „rádolgoztak” egy szocialista realista előépületet, miután a zsinagógát hangversenyteremmé alakították. Az ünnepélyes porticus áldozatul esett, de az épület 37 méter magas kupolája, melynek alaprajzi átmérője 24 méter, a keresztények építészeti nyelvén ma is hirdeti, hogy a kassai zsidóság vagy nyolc évtized alatt befutott. Bő másfél évtizedre rá, 1944. május 16. és június 5. között, Kassa ismét magyar állampolgárrá vált zsidó lakosságát Auschwitzba deportálták.

A kassai zsinagógák és városépítészeti, valamint városföldrajzi szerepük hűen példázzák egy nem kifejezetten barátságos környezetben magát sikeresen megvalósító, vallási irányzatokra tagolt zsidóság történetét.