„Kislánykoromban selyempapírra rajzoltam a mesekönyve mintáit” – interjú Zoób Kati divattervezővel

Írta: Németh Ványi Klári - Rovat: Irodalom, Képzőművészet, Kultúra-Művészetek, Történelem

Korábban már dolgozott együtt a Petőfi Irodalmi Múzeummal. A 2011-es TeXtúra – Szövet és Szöveg című kiállítása nagy sikert aratott. Balatonfüreden a Vaszary Galériában nyílt kiállítása Ki látott engem? címmel (Ady Endre 1914-ben megjelent kötetének címét idézve), ahol Lesznai Anna műveivel együtt lépett nyilvánosság elé. 

Zoób Kati (Fotó: Bézsenyi Zsolt)

Miért esett választása a kortárs kultúrában kevéssé idézett költő-iparművészre?

Az életem és a munkám nem nélkülözik a személyes szálakat. Nemrég egy barátom nagy rajongással mesélt nekem Máliról, a sok mindenben kimagaslóan tehetséges művészről, aki Észak-Magyarországon, egy zempléni faluban nőtt fel egy hatalmas birtokon, meseszerű kertben. Felnőttként a huszadik századi Magyarország legjelentősebb intellektueljeivel és művészeivel, írókkal, festőkkel, filozófusokkal, szerkesztőkkel tartott barátságot, majd Amerikában… Felejthetetlen, mennyire szégyenkeztem, hogy fogalmam sem volt, hogy ki lehet az a Máli.

Persze, az volt az első, hogy rákerestem az interneten és akkor jött az igazi döbbenet! Máli, akiről a barátom olyan nagy szenvedéllyel beszélt, nem más, mint Lesznai Anna. Az a Lesznai Anna, akinek a mesekönyveit gyermekkoromban olvastam, sőt nemcsak olvastam, hanem illusztrációit, rajzait selyempapírra átrajzoltam. A mesére már nem is emlékeztem pontosan, de a rajzok szinte minden girlandjára igen. Mese a bútorokról és a kisfiúról. A meséinek képi világa nagyon nagy hatással volt rám, erős indíttatást adtak.

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy egy kiállítás-sorozattal aktivizáljam a dobozokban pihenő textilgyűjteményemet, ami egyben tartalmi, művészeti és kulturális érték is. Sokáig nem találtam rá arra a kapocsra, ami a kézimunkákat, évszázados textileket össze tudja kötni egy-egy korszakos alkotóval. Ekkor találkoztam Málival, aki ornamentális művészetté emelte a népi motívumokat és a hímzést, így született meg a kiállítás. A Petőfi Irodalmi Múzeummal most is nagyon inspiráló és szinte magától értetődően könnyű volt együtt dolgozni, kicsit azért is, mert az említett TEXtúra kiállításról már ismertük egymást.

Lesznai Anna művészetének egyik legfontosabb alkotóeleme a mese. Lesznai inspirálta a 2018-as tavaszi-nyári Fairy Tale haute couture kollekcióját is, melyben a környező országok népi díszítőművészetének különböző elemeit emelte be?

Majdnem fél éven át a Lesznai életmű bűvkörében éltem. Ekkor született meg többek között az említett haute couture kollekció, melyben egy székely népmesét, a szamárbőrű királyfi történetét dolgoztam fel. Az aktualitást az is fokozta, hogy a világ nagy divatházai néhány éve sorra mutattak be fairy tale témájú kollekciókat, évről-évre egyre többen mondták el a divat eszközeivel saját világuk meséjét. Ehhez a sorozathoz csatlakozott a mi haute couture mesénk is. A szamárbőrű királyfi története az elfogadás meséje, ami sok jelentést hordoz, sok mindenre megtanít, például arra, hogy a különbözőség milyen csodálatos jeleket, értékeket hordoz. Ha lehetőséget adunk és kapunk arra, hogy különbözőségünk értékeit megmutassuk, abból csodák is születhetnek. A szépség is nagyon sokféle fogalom, nem szabad kizárólag egy ízlés, egy szempontrendszer, egy elv alapján ítélni. A Szamárbőrű királyfi országról-országra vándorolt, sok karakterrel találkozott, így a mese lehetőséget adott arra, hogy közép-kelet-európai textilgyűjteményem eredeti elemeit beépíthessem a kollekcióba.

Zoób Kati ruhái a kiállításról (Fotók: Martinovics Tibor)

Lesznai Anna különösen nagy figyelmet szentelt naplóiban az ornamensnek. Az ön hímzéssel díszített ruhái és Lesznai Anna hímzéstervei hogyan hatottak egymásra a kiállítótérben? Az ön ruhái közül is sok hímzett darabbal találkozhatunk. Tudatosan tervezett ilyen darabokat?

Lesznai Anna költő, író, képző- és iparművész, akinek egy időben saját hímző-műhelye volt. Ma is különlegesen modern díszpárnáit, hímzett ruháit a világ számos országába szállította rendelésre. A kiállításnak és a kollekciónknak is egyik legerősebb eleme a hímzés. A népi motívumokat, meseelemeket, magyar ruhákat, mint például a király és a királynő ruháit Lesznai által inspirált, nagy léptékű, ornamentikus motívumokból építettük fel. Amikor a kiállításon a Lesznai Anna életmű műtárgyai között elhelyeztük ezeket az ornamentális díszítésű kortárs ruhákat, megdöbbentő erővel hatottak vissza rám is. 100-200 éves hímzéstöredékeket építettünk be a kollekciónkba és azáltal, hogy közös térbe kerültek Lesznai hímzéseivel, terveivel, teljesen új jelentést kaptak.  Ebben a kiállítótérben szembesültem én is azzal, hogy milyen hosszú távon képes hatni egy alkotó a másikra, egy tervezői vonal milyen hosszú utat képes bejárni. Ekkor ébredtem rá arra, hogy Lesznai Anna integráló művészete engem is integráló művésszé formált.

A kiállításon láttam egy fekete népi hímzéssel díszített különlegesen szép kabátot. A kabáton látható ornamensek Lesznai Anna tervei nyomán készültek?

Igen, látható például egy kortárs anyagból készült pelerin, akár egy suba, vagy egy szűrszerű modern kabát, amelynek a mintáit akár Lesznai is rajzolhatta volna. De az igazi különlegesség egy szőnyegszövéssel készült hosszú színgazdag selyem mellény, széles tűfestett selyem rátéttel. Ez áttételesen kapcsolódik Lesznai Annához. Egy több mint 150 éves, Észak-Magyarországon fellelt, molyrágta lószőr falvédő ékessége volt az a mellényre applikált bordűr. A rendkívül kifinomult technikával készült darabot egy ma már ismeretlen úriasszony hímezhette, több száz óra munkával, a környék motívumait keverve a korának divatos stílusával. Lesznai Anna is a Zemplén környéki viseletek díszítő elemeiből alkotott.

A napjainkban olyan divatos újrahasznosítás elvei alapján dolgozik, amikor felhasználja a több száz éves sérült csipkéket, textileket?

Mostanában erre is nyílik a divatvilág, érdeklődnek az újra felhasználható régi tárgyak iránt. Én egész életemben gyűjtöttem ezeket a kincseket, nem szeretek kidobni semmit, minden töredéket elteszek, ha lehet, használok. A kiállítás, haute couture kollekcióink, a textilgyűjteményem mind felfűzhetők erre a szálra. Akár kommunikálhatnánk az újrafelhasználást is, bár nem ez volt a cél, de kifejezetten örülök, hogy az élet hozzátett egy ilyen üzenetet is. A generációváltás mindig elsodor sok korábbi értéket a tárgykultúrából is, szinte kidobtunk már mindent.

Amikor beléptem az első terembe, egy fotó fogadott. Ön látható rajta a nagymamájával, aki önkéntesen vonult 40 éves száműzetésbe sümegi kúriájába. Nemcsak a ruha kollekcióját mutatja meg a látogatóknak, hanem betekintést enged egy sokkal intimebb szférába is, a családjába. Miért érezte azt, hogy meg kell osztania velünk generációról-generációra örökített privát nőtörténetét?

A nagymamám története nagyon fontos. Tíz évvel volt fiatalabb Lesznai Annánál. Számtalan hasonlóság van a két asszony között. Nagyanyám apjának nyomdája volt Budapesten, az egyetemi tankönyvek és a szépirodalom mellett például aranyozott cigarettapapírt is nyomtattak az úri közönségnek. Nagyanyám is igazi nagyvárosi arisztokrata lány volt. Értelmetlen pusztító háborúk és új rendszerek törték össze az álmaikat. Lesznai Anna zsidó családjának tragikus sors jutott, fölfoghatatlan fájdalmakkal és veszteségekkel. Az újrakezdés is nehéz sors volt. „Minden megváltozott” – írta naplójában Lesznai Anna –, csak a veszteségeik maradtak”. Nagyanyám 1945-ben önkéntes száműzetésbe vonult, soha többé nem ment ki az utcára, és soha többé nem nézett tükörbe. Nem tudta feldolgozni az átélt háborúkat és nem akarta tudni az újakat. Lesznai Anna alkotói csodákkal új meséket adott a világnak, nagyanyám pedig az ajtókat magára zárva őrizte az úri hímzést, az utolsó pár selyemharisnyát, a receptes füzeteket és Lesznai Anna mesekönyveit.

Ki látott engem? Ez a kiállítás címe, ami nem pusztán a Lesznai Anna tervezte Ady kötet borítója. Ki látta Lesznai Annát, ki látta a nagymamámat? Ki látta a nagy generációt, és vajon képesek lennénk-e állni a tekintetüket?

Egy korábbi interjúban azt nyilatkozta, hogy amit a legjobban beszél, az a textil nyelve, és néha ezen a nyelven el kell mondania valamit. Elolvastam az üzeneteit, amelyeket fehér ruhákra írt fekete filctollal. „Kati! Elmentünk templomba. Maradj itthon, ha megjöttél és rakd a tüzet!” Aztán volt egy levél 1860-ból „Kedves fijamnak anyai szeretettel” – kezdettel, és egy gyerekbetűkkel írt vers Nekünk is lesz kertünk címmel. Az édesanyja, az ükanyja és a kilenc éves kislánya kézírásaival díszítette a ruhákat. Hogyan válnak díszekké a különböző korokból, különböző életkorú nők szövegei? Miért fontos Önnek a kézírás?

Mélyen megérintettek Lesznai Anna naplójegyzetei, melyben arról ír, hogy a betű is ornamens. Erről jutottak eszembe a saját családom levelei, asszonyaink kézírásai, úgy éreztem, ez egy újabb párhuzam. Lesznai kézírása is sokféleképpen vizsgálható. Például, hogy hogyan változik az ember kézírása az élete folyamán. De hogyan változik a kézírás jelentősége az idők folyamán? Félek, ott tartunk, elveszítjük a tudását, lassan már nem is írunk kézzel. Pedig, ha nem írunk kézzel a gyerekeinknek levelet, mesét, receptkönyvet, üzenetet, akkor az unokáink nem tudnak mit elővenni a fiókból, szegényebbé tesszük őket.

Lesznai Anna gyerekei hatalmas mennyiségű kéziratot örököltek az édesanyjuktól. Micsoda kincs birtokában vannak, kézírásai visszaidézik a rezdüléseit… Sok évvel ezelőtt én is megörököltem családunk levéltárát, velem is megtörtént ez a misztikus csoda. Kezembe vehettem ükanyám levelét, amit 1860-ban dédapámnak írt. Átérezhettem belőle azt az örömöt, amivel hazavárta a fiát, írásának ritmusából megismerhettem személyiségét, anyai lelkiállapotát.

Eszembe jutott az a kis levél is, amit egyszer az édesanyám írt sietve egy süteményrecept hátoldalára: „Kati! Elmentünk templomba. Maradj itthon és rakd a tüzet!” Már a megszólítás és írásának erélyes betűvezetése felidézte, hogy akkor haragudott rám, valószínűleg elcsavarogtam. Ilyen sok év után is nagyon erősnek érzem az üzenetét. Legyen hitünk, és a családi „tűznek” mindig égni kell. Aztán elővettem a lányom versét, amit kilenc évesen írt: Nekünk is lesz kertünk.

Lesznai Anna a Kezdetben volt a kert című önéletrajzi regényében mesél a gyönyörű körtvélyesi kertről, az inspiráló meleg otthonról. Az én lányom pedig ilyen kertre vágyott. Mi lehet ezeknél erősebb párhuzam? Ezeket nem lehetett nem kiállításba ölteni.