Két magyar zsidó pszichoanalitikus ‘ügye’ Párizsban

Ez a könyv[1] a párizsi Diderot Egyetem pszichopatológiai és pszichoanalitikai laboratóriuma keretében kidolgozott, és 2018 novemberében megvédett, 600 oldalt meghaladó (ebből 31 oldal bibliográfia) és nem kevesebb mint 2232 lapalji jegyzettel gazdagított doktori disszertáció egy szeletéből készült.[2]

A szerző maga is gyakorló pszichoanalitikus, e mellett óraadó egyetemi oktató, bár eredeti képzettsége csak marginálisan kötődött az embertudományokhoz. Mivel tuniszi (arab) értelmiségi családból származik, szülőhelye klasszikus francia gimnáziumában érettségizett s ezután Párizsba költözvén, a francia menedzserképzés történelmileg legelső, szigorú intellektuális szelekciót biztosító versenyvizsgán keresztül elérhető főiskoláján (HEC[3]) szerzett vállalkozói szakdiplomát. Hosszú ideig a könyvkiadás piacán tevékenykedett. Itt többek között része volt egy könyvértékesítéssel kapcsolatos nagyszabású nemzetközi visszaélés-sorozat leleplezésében és komoly francia és belga sajtóvisszhangot keltő perben való tisztázásában. Eközben sikerült végigjárnia a nála másfél évtizednél is tovább tartó pszichoanalitikus szakképzés grádicsait, amellett, hogy elvégezte sokéves elmélyült kutatást igénylő doktori disszertációja munkálatait.

A most hatodik évtizede elején járó szerző életútjának több tematikus mozzanata sejlik fel könyvében. Syrine Slim is Párizsba betelepedett ‘migráns’, külhoni fiatalkori háttérrel és külföldi rokonsággal, beilleszkedési problémákkal a háta mögött, széleskörű vegyes, részben allogén kapcsolathálóval (ami úgy látszik a francia pszchoanalitikus iskolát is valamennyire jellemzi, bár távolról sem annyira mint ahogy a középeurópai freudizmust a zsidó szakértelmiség túlsúlya – Magyarországon sokáig kizárólagossága), valamint szakmaváltásbeli törésekkel, pályamódosításokkal. Ezt tükrözi maga a könyv is, amely formálisan történelmi szakmunka annak ellenére, hogy a szerző nem tekinti magát történésznek. Témája két Franciaországba bevándorló (a fasizálódás előli és a soát túlélő menekült) magyar-zsidó születésű, párkapcsolatban élő és alkotó pszichoanalitikus – Ábrahám Miklós (1919-1975) és Török Mária (1925-1998) – pályája, elméleti munkássága, ennek (főképp francia) fogadtatása illetve – részbeni – elutasítása, majd utóélete. A két igen alapos pályaképben szóba kerül a szerzők családi háttere, (eléggé korlátozott) iskolai, valamint szakképzésbeli pályafutása, magánéletük lényegesnek tekinthető mozzanatai, szakmai teljesítményeik s az ezekre szóló reakciók a párizsi pszichoanalitikai közéletnek külföldön folyamatosan elismert szektorában (melyből a külön intézményt alapító Jacques Lacan hívei már 1953 óta kíváltak). Ehhez a szerzőnek sokféle levéltári és egyéb, az 1930-as évektől az 1980-as évekig datálható (magyarországi, franciaországi, sőt németországi) forrást, számos a 21. században még elérhető tanú kikérdezéséből származó információt, a pszichoanalízis nemzetközi és specifikusan francia történetére vonatkozó szakirodalom eredményeit, valamint értelemszerűen a két vizsgált szerző életművének részleteit egyaránt mozgósítania kellett. Érdekes fényt vet a modern kommunikációs eszközök hatékonyságára az a tény, hogy a párizsi forrásokon kívül Syrine Slim a kutatásához fontos külhoni információkat a francia értelmiségi átlagot alig meghaladó nyelvtudással az internet segítségével, illetve a levéltárakkal való intenzív levelezés útján gyűjtötte össze.

A vizsgált magyar pszichoanalitikusok életműve behelyezhető a freudi elmélet továbbfejlesztési kísérleteinek sorába, itt főképp az Edmund Husserl-re (1859-1938) támaszkodó fenomenológiai énkép segítségével. Nem véletlenül kapta a két érintett gondolkodó első nyilvános elméletalkotó akciója – egy több éven át vezetett magánszeminárium (1959-1961) Párizs előkelő 8. kerületében – éppen a ‘Fenomenológiai pszichoanalízis’ alcímet. Freud alapvető téziseit kísérelték meg bizonyos mértékben kérdésessé tenni, illetve minősíteni, mintegy visszautasítva a hitet általános érvényességükben, amennyiben ezeket a pszichoanalízis atyjának konkrét, de elfojtott, családi vagy személyesen megélt traumáira vélték visszavezetni tudni. Syrine Slim vállalkozása valósággal szavukon fogja Ábrahám Miklóst és Török Máriát, amennyiben életútjukban, rokonaik és felmenőik életének dokumentálható részleteiben megpróbálja azonosítani azokat a traumákat, elfojtásokat, félrevezetéseket, kitalált életrajzi adukat, elhallgatásokat, kvalifikált bűnöket, tévutakat vagy hibákat – az ő szóhasználatuk szerinti ‘titkokat’, ‘kriptákat’ vagy ‘sírboltokat’ – melyek elméleti vizsgálódásaik orientációit éppen saját munkahipotéziseikből kifolyólag megalapozhatták. Sok itt a valódi kimondhatatlan, a rejteni való és a különböző címen elrejtett, sőt maradnak valódi rejtélyek még a nyomozás után is. Szerepet kapnak mindebben többek között az emigráció nehézségei, Ábrahám menekülése és bujkálása Toulouse-ban a német megszállás alatt, állítólagos ellenállási tevékenysége, az üldöztetés túlélésének más epizódjai, a Soá rettentő pusztítása mindkét magyarországi családban, Török szakmai és egyetemi pályájára vonatkozó hiátusok fiktív feltöltése, Ábrahám házas életének drámai mozzanatai (házassága egy lengyel zsidó menekülttel 1942-ben amelynek révén a férje után magyarrá lett várandós feleség mentesült a deportálástól, két gyerek születése gyors egymásutánban másfél év alatt a Vichy-féle államban a patologikusan terhelt anyától, aki 1946 végétől további igen hosszú életét – 1913-ban hunyt el – majd zárt pszichiátriai intézetben tölti), a német jóvátétel részben csalárd megszerzése és kisajátítása, az egyik felnövő gyermek öngyilkossága (melyet apja maga által nyújtott analitikus kezeléssel próbált sikertelenül megelőzni), Ábrahám anyjának többször megkísérelt ám végül sikeres öngyilkossága – melyet kisunokája fedez fel, a gyerekek kizárása Ábrahám vagyoni örökségéből. Mindehhez hozzátartozik még Ábrahám és Török házasság nélküli, de házasságként beállított élet-, vagyon- és alkotó közössége, igencsak szelektív utalásaik munkáikban szellemi elődjeikre és inspiráló kortársaikra, Ábrahám fiatal, Amerikában felnőtt diplomázott magyar unokaöccsének, Rand Miklósnak (1953-?) ‘kreatív’ szerepvállalása – irodalomtörténész képzettsége és pályája ellenére – abban, hogy a szakma konszenzuális történelmében a szerzőpáros analízis-elméleti munkássága kanonikus státuszt nyerjen, Rand későbbi rendhagyó házassága nagybátyja korábbi élettársával, a nála 28 évvel idősebb Török Máriával.

Ezeknek az életrajzi elemeknek tárgyalása annál szélesebb kutatási perspektívákat nyit, hogy a ‘titok’ státusa sokféleképp tekinthető a pszichoanalitikus gyakorlat egyik – talán legfontosabb – központi elemének. A ‘titok’ problematikája egyfajta narrációs vörös vonalként számos alakban felbukkan Syrine Slim elemzéseiben. A könyv központi témáját adó események központjában is az húzódik meg, hogy a Párizsi Pszichanalitikai Társaság rendes tagságára jelentkező Ábrahám Miklós pályázatát olyan ténymegállapítások alapján sikerült blokkolni, melyekre nézve a szavazásra jogosultakat titoktartási kötelezettségük volt. Ezzel el is jutottunk a könyv tematikus magjához, az 1970-as évek párizsi analitikus miliőiben kibontakozó botrányhoz, az ‘ügyhöz’ ami a könyv francia címét is adta[4] és ami bevezetheti Syrine Slim sokágú elemzéseinek első olvasatát.

Az ‘ügy’ tulajdonképpen csak Ábrahám Miklóst érinti, az alkotó páros idősebb, minden szempontból képzettebb, valószínűleg invenciózusabb, de korán (ötvenöt évesen, szívoperáció alatt) elhunyt tagját. Őt ugyanis a Párizsi Pszichoanalitikai Társaság 1972-ben annak ellenére nem fogadta be, hogy a tagságon belül de ezen kívül egyaránt igen tekintélyes támogatói, hívei, sőt valóságos rajongói is voltak. Olyanok például, mint a korán világhírűvé vált Jacques Derrida, a párizsi Társadalomtudományi Főiskola (EHESS) filozófus professzora, aki Ábrahám halála után vállalta egy nagyszabású előszó írását a szerzőpáros közös alapművéhez. Az “ügyet” e választási kudarc részletei képezik. A tanúbizonyságok szerint Ábrahám karizmatikus előadó, sziporkázó vitapartner és a szakfolyóiratokban még életében publikált néhány (valójában igen kevés) tanulmánya alapján jól képzett, ambiciózus és eredeti elméletalkotó analitikus volt. Igaz, klinikai pszichoanalitikus gyakorlatot igazából nem tudott felmutatni, habár ez a Társaságban való hivatalos, analitikusként való elismertetéséhez elengedhetetlen lett volna. Török Mária életpárjának halálát is legfőképp a Társaságban teljes tagkénti felvétele kudarcának tulajdonította, miután őt magát ugyanaz a Társaság gond nélkül befogadta. Furcsa mód neki ez annak ellenére sikerült, hogy ő egyáltalán nem töltötte be az ehhez kötött intézményes elvárásokat, nevezetesen sosem szerzett semmiféle egyetemi diplomát, nem úgy mint Ábrahám Miklós, akit a Toulouse-i majd a Párizs-i bölcsészkaron végzett tanulmányai legalább egy filozófiai alapképzettséghez (diplôme d’études supérieures de philosophie) juttatták.

Az ‘ügyről’ a szerző egyfajta pszicho-szociológiai vizsgálatot mutat be. Ebből többek között kitűnik, hogy egy magán jellegű, tagjai által fenntartott és működtetett intézmény konszenzusos alapú s látszólag egyértelmű szabályait saját tagsága mennyire változóan tudja értelmezni, hogy a döntési mechanizmusban résztvevők szereplését hogyan befolyásolják az érdekeltek közötti hatalmi illetve tekintély-elvű viszonyok, hogy a magánélet viszontagságai (itt egy házastárs igazolt elmebaja, egy leszármazott és egy felmenő öngyilkosságba torkolló idegbetegsége) milyen paradox visszhangra találnak az intézmény közönségében, anélkül, hogy ezek releváns részletei nyilvánosan  akárcsak említésre kerülnének. Magának az “ügynek” botrányt okozó adaléka a Párizsi Pszichanalitikai Társaság szabályrendjének önellentmodásos működésében is kereshető. A teljes tagságra jelentkező Ábrahám azért is talál többségi elutasításra, mert ‘személyiségi struktúráját’ saját képző analitikusa minősítette egyfajta ominózus ‘P’ jelzéssel (pszichotikus ? perverz ? paranoid ?) s így az analitikus pályára radikálisan alkalmatlannak két a Társaság elnökének címzett spontán levelében. (Közülük az egyik, érthetetlenül, még aláírva sem volt, bár szerzőjét így is egyértelműen azonosítani lehetett). Ugyan a levelekről hivatalosan csak a titoktartásra kötelezett címzett tudhatott, a neves képző analitikus – a szintén magyar-zsidó hátterű Grünberger Béla – lesújtó véleményét és érveit suba alatt egyre többen megismerték, de csak bevallhatatlanul – a közjogi ‘titoktartás’ itt is érvényesült – ami kizárta az erre való nyilvános utalás lehetőségét. Mindez amellett történt, hogy az érintett képző analitikus értékelésének az adott szabályrendszer szerint nem is kellett volna szerepet játszani a választási procedúrában.

Az “ügy” sokfajta résztvevője szempontjainak és tevékenységének részletes bemutatásán túl Syrine Slim munkája tulajdonképpen egy igen aprólékos, minden dokumentálható részletbe betekintő nyomozás egyrészt a két szerző életútjának nyilvánosságot alig kapó aspektusairól, másrészt központi témáik jelentőségéről a pszichoanalízis elméletében. A jelen sorok írója pszichoanalitikus kompetencia hiányában itt leginkább csak az előbbiekre reflektálhat, annál is inkább, mert ezekben nagy súllyal szerepelnek a két szerző emigrációs viszontagságai és kapcsolathálójuk magyar vonatkozásai.

Az emigráció valamiképp, még a legkedvezőbb körülmények között is, egyfajta egzisztenciális kényszerhelyzetet teremt. Elvesznek vagy leértékelődnek az érintettek legfontosabb kulturális referenciái. Megszűnik vagy meggyengül a családjuk által közvetített vagy korábbi életútjukon összegyűjtött ‘kapcsolati tőkéjük’. Igazolt képzettségük munkapiaci felhasználhatósága kérdésessé válik, amennyiben diplomáikat a célországban nem ismerik el, legalábbis nem tartják a helyi megfelelőkével azonos értékűnek. Franciaországban az 1933-1935-ös törvényhozás lényegileg eltiltotta a legtöbb menekült diplomást szakmájuk legális gyakorlásától, sokszor még akkor is, ha képzettségüket Franciaországban szerezték. Sokfajta korlátozás a felszabadulás után is fennált, közöttük némely még máig is. Mindez nem csak és nem feltétlenül egyfajta politikailag motivált idegenellenesség miatt alakult így, azért, mert a francia elit szakosított testületei így véltek kizárni mindenfajta külső konkurenciát. Ez a szakmai önvédelem, tudjuk, már ott kezdődik, hogy a főiskolai rendszer minőségi csúcsát képező ‘nagy főiskolákon’ (grandes écoles) a felvétel versenyvizsgán keresztül történik s ezeken kizárólag állampolgárok vehetnek részt, amennyiben ezeknek az intézményeknek diplomásai magas államhivatalnokokat képeznek.

Ezért is volt fontos, hogy egyrészt a két vizsgált szerző fiatalon s még tényleges képzettség nélkül érkezett Franciaországba (bár ez utóbbit Török Mária igyekezett tagadni), másrészt, hogy olyan, viszonylag alul-intézményesített szabadértelmiségi szakmát választottak hivatásul, melyben a képzés és az előmenetel módozatait nem a gyakran drákói állami törvényhozás s annak delegált intézményei hanem kizárólag a szakma belső szabályrendje és a tagok által választott és megbízott előljárók határozták meg. Ezeknek sokkal könnyebb volt megfelelni vagy ezeket alkalom adtán kijátszani mint a régi szabadfoglalkozásokat működtető törvényeket és testületeket. A pszichoanalízis, mint szakma gyakorlása, nem igényelt francia állampolgárságot sem s valószínűleg lazább nyelvhelyességi elvárások is jellemezték – ez francia viszonylatban fontos kivétel – mint a legtöbb más szabadfoglalkozást. Ez igen pozitíven érinthette a szakma idegen ajkú jelöltjeit s közvetlenül össze is függhetett az utóbbiak magas számarányával, bár erre nézve – elképzelhetően egyfajta ‘politikai korrektség’ hatására – még számbeli becslések sincsenek. A történelmileg későn induló franciaországi pszichoanalízis helyi státusza és a szerzők emigrációs kényszerhelyzete önmagában is magyarázni engedi (ha talán nem mindig igazolja) Ábrahám és Török számos kisebb-nagyobb morális és professzionális határ-átlépéseit és szabálysértéseit, melyeket Syrine Slim aprólékos kutatómunkával kimutat. Feltűnő itt, hogy a könyvben nincs szó a két szerző nyelvi kompetenciájáról, például arról, hogy volt-e akcentusuk és hogy számíthattak-e segítségre publikálandó szövegeik megfogalmazásában ezen az igen sajátos de azért magasszintű szakmaspecifikus íráskészséget igénylő intellektuális piacon, melyen – műveik címe és fogalomtáruk tanúsága szerint – maguk is mint nyelvalkotók léptek fel. Egy olyan filozófussal mint Jacques Derrida (1930-2004) vagy akár egy olyan nyelvésszel, mint Fónagy Iván (1920-2005) való társas nexus nem mindennapi nyelvi asszimilációt tételez fel. (Igaz, hogy ez utóbbival magyarul is lehetett eszmét cserélni.) Mindez már átvezet a vizsgált szerzők intellektuális kapcsolatainak gazdag problematikájába.

Ábrahám és Török láthatólag végig megtartották kettős – magyar illetve közép-európai és francia – legtöbbször zsidósággal is erősen kombinált kulturális kötődéseiket és személyes kapcsolathálójukat.

Mindkettő analitikusa kezdetben Grünberger Béla (1903-2005) volt (bár Török később analitikussá képző munkáját már egy amerikai női szaktekintély Margaret Clark-Williams (1910-1975) felügyelte). Az előbbivel feltehetően magyarul dolgoztak önelemzésükön, bár erre nincs utalás a könyvben. Elképzelhető, hogy Syrine Slim a saját – tökély közeli – nyelvi akkulturációját, valóságos kulturális átlényegülését vetíthette vissza, mint munkahipotézist, vizsgált szerzőire is, anélkül, hogy különösképp utána nyomozott volna nyelvi kompetenciájuk fejlődésének és elért színvonalának. A könyv azt mutatja, hogy a két magyar szerző otthonosan mozgott a francia egyetemi magaskultúra csúcsát képviselő filozófusok, valamint a hozzájuk közeliként számon tartott pszichológusok és az utóbbiak és az orvosok között elhelyezkedő pszichoanalitikusok világában. A bölcsészkarokon képzett pszichológusoknál és az orvosi képzésen átesett pszichiátereknél a pszichoanalízis alapképzésüket kiegészítő s csak magánúton megszerezhető speciáltudást képviselt. Ez Magyarországon és Franciaországban egyaránt így volt a XX. század utolsó évtizedeiig, amikor – főképp a franciáknál – az egyetemek is erőteljesen bekapcsolódtak a pszichoanalízis elméleti oktatásába.

Francia részről Derridán (1930-2004) kívül, a többek között lényegesnek bizonyult Ábrahám fiatalkori szellemi és személyes kapcsolata a phenomenológiai pszichológia hatása alatt álló neves lengyel-zsidó pszichiáterrel Eugène Minkowski-val (1885-1972), felesége egyik első gondozójával, majd később a hasonló inspirációjú, de sajnos fiatalon elhunyt egyetemi kiválósággal Maurice Merleau-Pontyval (1908-1961). A Derridához közel álló általános embertudományi folyóiratban – Confrontations, Revue Philosophique de la France et de l’étranger (a legrégebbi ilyen típusú orgánum a francia szellemi piacon) – főleg Török Mária publikált tanulmányokat. Francoise Dolto (1908-1988) is jó kapcsolatokat ápolhatott szerzőinkkel, hiszen a Vézelay utcai szemináriumokról kiadott füzetből neki is juttattak. Ezeknek az informális összejöveteleknek a közönsége igen vegyes volt, de a közép-európaiak markáns részvétele ott is feltűnhetett. Köztük találni a Toulouse-i hányattatások éveiben szerzett két marxista filozófus-szociológus barátot, Gábel Józsefet (1912-2004) és a román születésű Lucien Goldmant (1913-1970), mellettük a biológus Hunwald Annát (1915-1965 ?) vagy, esetenként, a későbbi pszichiáter főorvost Wiener Pált (1936-2022) – Pilinszky János legfőbb párizsi támaszát. Török Mária ugyan nem mulasztotta el, hogy rokonként hivatkozzon Radó Sándorra (1890-1972) a híres amerikai pszichiáterre, de erre a feltételezett nexusra Syrine Slim semmifajta igazolást nem talált. Jobban dokumentált a szerzőpáros együttműködése a pszichoszomatikus betegségek Angliában élő iskolaalapító orvosával, Bálint Mihállyal (1896-1970). Ugyanaz áll a Szondi Lipóttól (1893-1986) nyert (nem mindig lehivatkozott) szellemi inspirációkra. (A családi determinációkból merítő ‘sorsanalízis’ elméletének megalkotója élete Soá utáni részét már Svájcban töltötte.) A Slim által tárgyalt szerzőpáros elhúnytukat követően továbbélő szakmai aktualitására jellemző, hogy a szintén magyar származású Judith Dupont (1925-) szerkesztette analitikus folyóirat, a Le Coq-héron, az új évezred hajnalán két fontos dossziét is közölt róluk 2000-ben és 2006-ban.

Többfajta életrajzi adat bizonyítja, hogy Ábrahám Miklós, maga, élete végéig intenzív szellemi kapcsolatokat ápolt Magyarországgal, mégpedig nem csak szűkebb szakmája területén, amiről már több magyarországi kutatás is beszámolt[5], hanem a modern magyar költészettel való nem szűnő, elmélyült foglalkozáson keresztül is. Ábrahám az 1933-ban elhúnyt Ferenczi Sándor szellemi leszármazottjai közé sorolta magát. Ferenczi traumaelmélete valóságos kiindulópontjának tekinthető saját elméletalkotó munkásságának. A Magyar Pszichoanalitikai Társaság (1913) alapítója Katasztrófák címmel publikált könyvének[6] francia kiadását is ő szerkesztette és vezette be[7]. Hasonló módon hozta közel a francia olvasókhoz Hermann Imre alapművét a “gyermeki ösztönről”.[8] Ábrahám irodalmi olvasmányairól keveset tudunk, kivéve József Attiláról és Babits Jónás könyvéről való gondolatait. Az előbbi öngyilkosságát a schizofrénia hibás pszichoanalitikus kezelésének kudarcaként értelmezte. A csecsemőkori trauma analitikus felélesztése, melyre a beteg költő ritkán idézett Iszonyat című remekműve kínál példát, csak elmélyíthette az érintett szenvedéseit, melyre az önpusztító acting out adott felszabadító választ. Babits művét Ábrahám már 1938-as első, Nyugat-beli megjelenésekor olvashatta, talán még ez év szeptember végi Párizsba való érkezése előtt. A mű környezete tanúsítása szerint egész életében szenvedélyesen foglalkoztatta, gondosan őrizte számos költözködése során, utazásaira is magával vitte s még halála napján is dolgozott a szöveg francia verzióján. Jónás sorsában mintegy saját magáéra ismert, “belső önéletrajzként” kezelte s többször nyilvánosan is elemezte egyes részleteit, nevezetesen egy közületi rádióadásban, melyre a 1956 októberi magyar forradalom után kérték fel. Több jel szerint fiatalon – analízise előtt – mindenek előtt a költői alkotás problémavilága érdekelte. Szakdolgozatát is ennek szentelte a Sorbonne-on filozófiai alapdiplomájához.[9] Elméleti munkásságában késöbb is központi helyet foglal el a szimbólum és a nyelv kérdésköre, ahogy a pszichoanalízis szókincsébe általa bevezetett számos új fogalom és kifejezés ezt gazdagon tanúsítja. Az 1968-ban Ábrahám által javasolt terminus – anaszémia – például a szavakhoz való különleges viszonyt volt hivatva illusztrálni az analitikus gyakorlatban.

Ábrahám Miklós és Török Mária párizsi pályafutása Syrine Slim pompás, igen kritikus de ugyanannyira empatikus elemzésében jól leképezi az alkotásra és integrációra beállított értelmiségi emigránsok dilemmáit és nehézségeit a szellemi újítással elérhetőnek látszó látványos sikerlehetőségek és az intézményes környezetben elhelyezett csapdák kudarcos buktatói között. Itt az érintettek egyszerre próbálnak megfelelni új szakmai befogadó körük elvárásainak, maximálisan érvényesíteni hozott kulturális tőkéjük még remélhető hozamát, kiszélesíteni és mozgósítani támogatásra beállított kapcsolathálójukat – s ebben jelentős szerepet kap a zsidó háttér, mint kimondatlanul is közösséget alapozó referencia, miközben kreatív önbemutatási stratégiákkal is igyekeznek előnyhelyzetet teremteni maguknak az adott tudományos-szellemi piacon való “áttörés” érdekében. Ami hol sikerül, hol nem.

(A könyvet április 9-én 17 órakor mutatják be a Magyar Tudományos Akadémia második emeleti kistermében.)

Jegyzetek

[1] Az utószó kissé módosított változata Syrine Slim könyvéhez : Két magyar pszichoanalitikus esete Párizsban. Legenda, élet és titkok. Fordította Fáber Ágoston. Balassi Kiadó, 2023.

[2] Syrine Slim, Secret pathogène, secret de famille, crypte et fantôme : de Moriz (Moritz) Benedikt à Nicolas Abraham et Maria Torok. Nouvelles considérations historiques et épistémologiques. Thèse de doctorat de Psychopathologie et psychanalyse. Présentée et soutenue publiquement à Paris le 17 novembre 2018.

[3] Ecole des Hautes Etudes Commerciales, (Jouy-en-Josas városban, Párizs közelében).

[4] L’affaire Abraham et Torok, légende, vie et secrets. Paris, Presses Universitaires de France / Humensis, 2021, Collection « Le fil rouge ».

[5] Ritter Andrea, A “Budapesti iskola” hatása a francia pszichoanalitikus elméletekre. Ábrahám Miklós és Török Mária pszichoanalitikus rendszerének elemzése és terápiás alkalmazása. Doktori értekezés, Pécsi Tudományegyetem, BTK, Pszichológiai Intézet, 2005. Ugyanő : “A Budapesti Iskola elgondolásainak jelenléte a modern francia pszichoanalízisben. Történet és elméleti háttér”, Thalassa 14, 2003 / 1, 99-109. Lásd még korábbról a Thalassa folyóirat 98 / 2-3. számát (1997) : Magyar pszichoanalitikusok Párizsban. Magyar pszichoanalitikusok Franciaországban. A pszichoanalízis kelet-európai története.

[6] Katasztrófák a nemi működés fejlődésében, pszichoanalitikai tanulmány, Budapest, Pantheon 1928.

[7] Thalassa, psychanalyse des origines de la vie sexuelle, traduit du hongrois par J. Dupont et S. Samama, suivi de Masculin et féminin (trad. de Mlle Grin), édition établie et annotée par Nicocas Abraham. Paris, Payot, 1962.

[8] L’instinct filial, Paris, Denoël, 1973.

[9] Esquisse d’une phénoménologie poétique. (Mémoire de diplôme d’études supérieures), 1948.