Száz éve született Kaján Tibor

Száz éve, 1921 március 3-án született Kaján Tibor, a magyar karikatúra egyik legnagyobb mestere. Egy korábbi interjúnk újraközlésével emlékezünk rá.

–Kérném, hogy mondjon pár szót gyermekkoráról, ifjúságáról.

Miskolcon születtem és már 10 éves korom óta rajzolok. Az újságok szöveg tengereiben észrevettem kis ábrákat, amelyek nekem nagyon tetszettek és magam is próbálkoztam ezzel. A Vörösmarty gimnáziumban érettségiztem s mivel egyetemre nem mehettem, az Óbudai Guttman és Fekete harisnyagyárban dolgoztam kötszövő munkásként. Majd behívtak munkaszolgálatra Kárpátaljára és Vácott szabadultam fel.

– Utána azt hiszem Szegedre került, ami akkor szinte az ország fővárosa volt.

A felszabaduláskor öten voltunk együtt és haza szerettünk volna menni, Budapestre, de  a város még ostrom alatt állt és nem engedtek be bennünket. Hallottuk, hogy Szegeden már beindult az élet és elindultunk oda gyalog. Még a pestiek közül is sokan Szegedre jöttek, mert ott volt élelem és aránylag normális élet. Beindult a színház is, sok kitűnő színész, rendező lejött oda játszani, így például Beregi Oszkár, Lehotay Árpád, Alfonso.

– Mit mondana arról, hogy a karikatúra üzenete, rejtélye azonnal felismerhető e vagy az a jó, ha gondolkodni kell rajta. Ellentétben például a viccel, amit vagy azonnal megértünk vagy nem?

Gondolkodni mindenképpen kell. A karikatúra két elemből tevődik össze, képzőművészetből és témából, tartalomból. Nem mindegyik vicces. Vannak bölcselkedő rajzok, olyanok, amelyeken nem nevetünk.

– Idézném önt: „a karikatúra olyan, mint a rejtvény, ki kell találni”.

Igen, meg kell fejteni, a karikatúra egy rejtjeles ábra. A karikatúrát meg kell tanulni olvasni és erre nem mindenki képes. A humorérzék mindenképpen segít.

– Valahol azt mondja, hogy a karikatúra mosolyt fakaszt. Én azt gondolom, hogy aki mindenen nevet, az tulajdonképpen semmin sem nevet

Ez igaz. Karikatúra egyébként annyi van, ahányféle nevetés: Kacagás, röhögés vagy bölcs mosoly. .Az olvasó jellemén is múlik, hogy mennyire érvényesül egy karikatúra.

– Gondolom, egy karikaturista jó megfigyelő is kell, hogy legyen?

A képzettársításnak erősnek kell lenni, fel kell tudni ismerni bizonyos dolgoknak a hasonlóságát, meg kell találni a rejtett összefüggéseket.

– Egy újabb Kaján idézet arról, hogy a karikatúrista egy „alkalmazhatatlan grafikus”. Mit ért ez alatt?

A karikaturista nem konkrét feladatot teljesít. Ő maga találja meg a témáját..

– Az Ön karikatúráiról azt írják, hogy azokat nem annyira a helyzet, hanem a mögöttes gondolat jellemzi.

Hogyne, a gondolat nélküli karikatúra csupán illusztráció lenne.

– Mennyire legyen aktuális a karikatúra?

Legyen időszerű, de ne legyen naprakész.. A korra kell, hogy jellemző legyen.

– Különböző korszakok másképpen kedveznek a karikatúrának. A mai, úgy gondolom, nem kedvez a humornak. Én azt tapasztaltam, hogy az ötvenes évek diktatúrája idején nagyszerű volt a humor, rengeteg vicc született.

A diktatúrákban nehezebb a karikatúrista helyzete. Az ilyen helyzetekben az érvényesüléshez alkalmazkodni kell. A szólásszabadság mértéke viszonylagos.

– Lehet kormánypárti a karikatúra?

Volt ilyen, de az igazi karikatúra szemben áll a hatalommal.

– Én valamikor a Ludas Matyi rendszeres olvasója voltam, még az emigrációban is kaptam itthonról. Sokan olvasták, szinte az volt a politikai újság. Ön  több helyen beszélt arról, megírta, hogy a Ludas Matyi azért nem volt egy könnyű munkahely.

A történelmi korszakoknak megfelelően a Ludas Matyi is változott. Voltak nagyon nehéz évek, az ötvenes évek például, amikor tulajdonképpen ál – karikatúrák születtek, amelyek inkább propagálták a rendszert, ahelyett, hogy bírálták volna. A karikatúra egy kritikai műfaj amely akkor elég nehéz helyzetbe került. Azt kell mondanom, hogy a politika területén nem voltak igazi karikatúrák, inkább a kommunista párt politikájának a támogatói voltak. .

– Ezt is lehetett élvezettel csinálni?

Nem nagyon. Csak abban az esetben, ha kaptunk egy oldalt, ahol szabadon választhattunk témát.

– Lehetett visszautasítani egy megbízást?

Igen, ki lehetett bújni.

Az amerikai New Yorker folyóiratban nagyszerű karikatúrák jelennek meg. Oda dolgozott Saul Steinberg is, akit Ön a század legnagyobbikának tart.

A mi ideálunk elsősorban az angol karikatúra volt, de a New Yorkerben megjelent rajzok is éppolyan  érdekesek voltak a számunkra, mint például a londoni Punch rajzai.   A franciákat is kedveltük.  A szerkesztőségünkbe járatták a Le rire-t és a Le canard enchainée-t. Versenybe próbáltunk maradni velük, ami nem volt könnyű, mert, mint említettem, a pártos szerkesztők nagyon forszírozták a politikai ál- karikatúrákat.

– Én nagyon szerettem a francia Jean Effelt, az ő Ádám és Éváját..

Vele személyesen is találkoztam itt Budapesten, ahol kiállítása volt, amelyet részben én rendeztem. Különben kitűnő rajzoló kollégám, Kassowitz Félix segített nekem tolmácsolni.

– Kasso unokája nagyon neves filmrendező lett Párizsban. Most újból egy műfaji kérdésem lenne. A napokban nézegettem a neves német George Grosz rajzait. . Ön hogyan határozná meg a különbséget a szatíra és a karikatúra között?

 A szatíra egy támadó, erősen kritikai műfaj. Az irodalomból is tudjuk, hogy mi a szatíra s mi a humor. A szatírában a szellemesség helyét talán inkább az élesség foglalja el.

– Ma a karikatúra apályának vagyunk a tanúi. Nem jobb a helyzet a humor terén sem, viccek is alig vannak. Mikor tudott a legszabadabban alkotni?

Azt hiszem, hogy a hetvenes években. A legrosszabbak pedig az ötvenes évek voltak.

– Moldova Györgynek, aki egy interjúsorozatot készített Önnel, azt nyilatkozta, hogy 45 után kezdett igazán foglalkozni a zsidóságával. Gondolom, hogy ez összefüggött azzal. Hogy milyen sokan pusztultak el a családjában?

Már előtte is, hiszen nem lehetett nem foglalkozni a származásommal és nemcsak a kényszer miatt. A valahova tartozás vágya volt ez, a melegedő közelség vágya.

– Ez valószínűleg egy szellemi kör volt,  hiszen a humoristák szinte kizárólag zsidók voltak. Talán a rajzolók is.

Igen, így van. Hogy miért? Talán az üldöztetés elleni védelem, az emberi méltóság megőrzése, amire a humor nagyon alkalmas.

– Valaki említette, hogy Ön dolgozott egy cionista folyóiratnak is?

 Igen emlékszem. Ez nem volt egy intenzív munka, voltak ott barátaim, akik időnként kértek tőlem rajzokat. A lapcímérem, amelynek a szerkesztői később alijáztak, már nem emlékszem.

– Például Gárdos, aki Dosch néven nagyon híres lett Izraelben.

Nagyon jó barátom volt, egy osztályba jártunk.  Szinte vetélkedve rajzoltuk a tanárokat.

– Ha már itt tartunk, honnan kapta a Kaján nevet?

Egyik szigorú és humortalan tanáromat rajzoltam le az iskolában. Minden reggel el kellett mondanunk a Hiszekegyet s ahogy felálltunk, a tanárunknak láthatóvá vált az én padomon a rajz. Amikor a mögöttem ülő diákok elkezdtek röhögni, a tanárom felkergetett az igazgatóhoz, aki megrovásban részesített. Majd utánam kiabált, hogy ilyen kaján emberekre nincs szükség. Így lett a művésznevem Kaján s az ilyen álnév abban az időben egész Európában divat volt.

– Ön illusztrált is könyveket.

Igen, azon kívül úgy nyolc önálló könyvet is kiadtam.

Van egy aforizma gyűjteménye is.  Egy ilyen az, hogy” még nagyon fiatal vagyok, mert hosszú halál áll előttem.” Mondana párat?

A fájdalommentes szülőt már kitalálták, a fájdalommentes zsidót még nem.
Egy női arcon a leghatásosabb szépítőszer az értelem.
Egy könyvű olvasó is létezik.
A tehetségtelenség is lehet sokoldalú.

– Úgy hírlik, hogy most is dolgozik egy könyvön?

Ebben olyan rajzok lesznek, amelyeket nem jelentettem meg, de sajnáltam eldobni. Ezek vázlatok voltak, úgyhogy ez nem egy szokványos könyv lesz.

– Melyik kiadó adja ki?

A Karton kiadó és a nyáron fog megjelenni.

– Sok sikert és további alkotó éveket kívánok Önnek.  

 

Az interjú a Szombat 2011. októberi számában jelent meg.