Gross-Bettelheim Jolán – a rejtőzködő művész újrafelfedezése

Vannak magyar művészek, akik ma ismertebbek Amerikában, mint szülőhazájukban. De kevés olyan amerikai magyar művészről tudok, aki miután Budapesten elhunyt, újra felfedezték, és tették ezt éppen Amerikában.

Gross-Bettelheim Jolán 1972-ben Budapesten hunyt el és majd 40 évvel később New Jersey állam, New Brunswick városában levő Zimmerli múzeum rendezte meg „újrafelfedező” kiállítását.

De ki is volt ez a művésznő, aki manapság Amerikában (és talán Magyarországon is) egyre ismertebb? Gross-Bettelheim soha nem törekedett elismerésre. Sőt, mintha tudatos célja lett volna az, hogy minél kevesebbet tudjunk meg életéről és művészetéről. Meghökkentő életút ez.

Több mint 20 évvel ezelőtt jelent meg éppen itt a Szombatban Böröcz László írása róla “Egy rejtélyes életmű” címmel. A cím igencsak találó, hiszen a művésznő annyira visszahúzódó volt, hogy Amerikában sokáig azt hitték róla, hogy férfi, és Mr.-nek titulálták. Egyetlen fényképet sem sikerült találnom róla.

Ráadásul sokan szlovák művésznek tartották, pedig magyarul (és németül) beszélő zsidó család sarjaként született 1900-ban Nyitrán. 19 éves diák a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, amikor kikiáltják a Tanácsköztársaságot, és Gross ekkor már elkötelezett baloldali aktivista, aki szimpatizál a szocialista eszmékkel.

Kevés szó esik manapság arról az emigrációs hullámról, amelyet Horthy fehérterrorja indított el. A magyar művészeti élet vezető egyéniségei menekültek, többek között olyan színészóriások, mint Lugosi Béla vagy Beregi Oszkár, a festő Bíró Mihály, valamint a diák Grósz Jolán is, aki húszévesen Bécsbe menekül a megtorlások elöl. Ott a Kunstgewerbeschule-n tanul, majd egy évvel később a berlini Képzőművészeti Főiskola (Akademie der Bildenden Künste) hallgatója. 1922-ben pedig már Párizsban él, az Académie de Grande Chaumière művészhallgatója.

Nem tudni, hogy pontosan mikor és hogyan találkozott Bettelheim Frigyessel, a magyar származású orvossal, de 1925-ben már házas asszony, nevét is megváltoztatja, Gross-Bettelheim Jolán néven ismeri meg az amerikai művészvilág. Az USA-ban, Cleveland városában telepednek le.

Cleveland jelentős magyar központ volt akkoriban és Gross-Bettelheim hamarosan kapcsolatba kerül helyi művészekkel, ismertté válik, kiállításai is vannak. 1938-ban férjével New York közelébe költöznek, Jackson Heights könyékén laknak és férje, aki pszichológus orvos, Manhattanben praktizál. Jolán beleveti magát a helyi művészeti életbe, antifasisztaként támogatja a Roosevelt adminisztrációt. De a második világháború után megváltozik a politikai helyzet, és már nem tetszik neki a hidegháború Amerikája.

Férje halála után, 1956 nyarán, sokak meghökkenésére visszaköltözik Budapestre. Az okok nem ismertek, és az sem, hogy akkoriban kikkel érintkezik. Háza van a Rózsadombon ahol csendben, magányosan él. A Művészeti Szakszervezetek lapjában 1972-ben jelenik meg a hír hogy a művésznő elhunyt és mivel örököse nem volt, “mindene a Bizományi Áruházon keresztül került értékesítésre.”

Ma művei jelentős amerikai múzeumokban is megtalálhatóak, és nehéz elhinni, hogy 1972-ben a Bizományi Áruház árusította litográfiáit.

Gross-Bettelheim Jolán talán legtermékenyebb korszaka clevelandi tartózkodásának idejére esik. 1927 és 1937 között évente kiállított a Cleveland Museum of Art májusi szemléjén és 1932-ben gyűjteményes kiállítása is volt.

De igazán híressé a WPA (Works Progress Administration) számára készített litográfiái tették, akkor találta meg igazi hangját. A WPA projekt egy közmunka kezdeményezés volt, amelynek keretében a Roosevelt adminisztráció adófizetői dollárokkal támogatott képzőművészeket, írókat, színházi produkciókat is. Azok a kor legprogresszívebb irányzataival ismertették meg az amerikai közönséget.

A szocialista elveket valló Gross-Bettelheim illusztrációi akkoriban megjelennek a Daily Worker munkáslapban, és tagja a John Reed Klubnak, valamint az American Artists’ Congress szervezeteknek. A második világháború alatt antifasiszta vándorkiállításokon és múzeumokban állit ki, többek között a Metropolitan Museum of Art-ban is, New Yorkban.

A fasizmus legyőzésének mámora nem tart sokáig. 1947-ben a McCarthy-korszak már gyanakvással tekint a korábbi antifasisztákra, sokakat “szovjet ügynökként” bélyegeznek meg. Gross-Bettelheimet ugyan nem vádolják, de művésztársai közül sokan esnek áldozatául a boszorkányüldözésnek.

Az Amerikában csalódott művésznő azt reméli, hogy Budapesten egy “emberibb szocializmust” talál, és néhány hónappal az 1956-os forradalom kitörése előtt visszaköltözik Magyarországra.

1960-ban a Kulturális Kapcsolatok Intézetének Dorottya utcai termében kiállítása nyílik. A Magyar Nemzet azt írja arról: “Grafikái agitatív erejűek. Fasizmus című linosorozatának közérthető jelképiségében megrázóan mutatja meg a gázálarcos, horogkeresztes csákójú fantomok egymást metsző, ritmikus glédasorában a fasizmus igazi arcát. S épp oly szenvedélyes hangon mond ítéletet az amerikai életformáról, melyet óriás gyárkémények, hidak, felleghorzsolók, vasúti sínek, gigantikus tartályok rengetegéből feszültséget teremtő, dinamikus mértani rendet alkot, s a képfelületen inkább a formák és a vonalak élnek és cselekszenek, semmint az ember. Ez az ábrázolásmód nem egyszer megdöbbentő jajkiáltásnak hat…”

Nem kis meglepetéssel fedeztem fel, hogy a Hebrew Union College, Amerika legnagyobb reform rabbiképző szemináriuma a legjelentősebb amerikai zsidó származású művészek között tartja számon. Művei többek között a Cleveland Museum, a Library of Congress, a Seattle Art Museum és a Brooklyn Museum tárlatain is láthatók.