Képnovellák titokzatos élete

Látott már valaki könyvtározó szifonmolyt könyvzuhataggal? Szép színes. Esetleg nyakkendőt lengető asztronautát? Nos, Szerényi Gábor grafikusművész egyszerre karikaturista, újságíró, közéleti szereplő és médiaszemélyiség; harmonikus derűvel, meghökkentően groteszk szűrővel közvetíti tragikomikus kis világunkat és a híreket. Ő újságot ír és újságot rajzol. Miképp rajzai, írásai is kifinomultan átszellemültek. A Műcsarnokban válogatott műveiből láthatunk egy kiállítást.

Kétségtelenül elvarázsolt univerzum az övé, ami nem markánsan, inkább rejtetten zsidó.

A rajzai olyanok, mintha álmodnánk, és álmunkban egy sorozatot néznénk. Ne keressünk logikát a képciklusokban, spontán rátalálunk összeolvashatóságukban, jelképrendszerükben. Szerényi szubjektív kommentárrajzai a vizuális költészet remekei, van bennük bölcsesség, és humorukkal jól fejbe vágják a nézőt (befogadót), miközben szerény véleményt formálnak. Képei, újságrajzai működnek karikatúraként, önálló műként, önmagukért élnek, de ami izgalmas, hogy a művésznél a lerajzolt tárgy egyszerre metafora és káprázat, de leginkább mi magunk vagyunk.

A művész szívesen ír és szépirodalmi igénnyel (például az Országút hasábjain saját írásaival és rajzaival örvendezteti olvasóit), rajzlapjain visszatérő szimbólum a toll-motívum, mely önálló karakterré válik, és nem véletlen az Olvasónapló ciklus finom bája, iróniája.

A kiállítás nyitánya hommage a művész korán elveszített édesapjának, Szerényi Emilnek, aki bohém művészlélek volt. A hajdani munkaszolgálatos sorsa tipikus zsidó sors, az egykori holokauszttúlélőt megtépázták a diktatúrák. Szerényi Gábor édesapja rajzaiból montázst alkotott (Apám, Szerényi Emil és egy rajza), hiszen ez az apa nem volt mindennapi jelenség, mint a művész kommentárjából kitűnik. Volt ő minden, főkönyvelő, benzinkutas, mindemellett rajzolt, énekelt és sakkozott. Leveleit tündöklő portré-karikatúrákkal fűszerezte, és most, hála Szerényi Gábor szellemidéző gesztusának, itt láthatjuk ezeket a kedvesen merengő ismeretlen kísérteteket, amint kipillantanak a múltból, hogy megsúgják titkaikat.

Szerényi Gábor kissé problémás fiatal volt, szeretett kötöttségektől mentesen élni. Életéről, pályatársairól és munkamódszeréről, technikájáról, tematikáiról portréfilmen beszél, például arról, hogy sümegi diákéveiben kezdett levelezni a magyar származású Marcel Gotlib francia rajzolóval, a Pif-képregények alkotójával. Vagy arról, hol ismerte meg Erdély Miklóst, és hogyan került Olajos György közvetítésével rajzolóként az ÉS-be, és ott mi mindent köszönhetett Nagy László költőnek, a képzőművészeti rovat vezetőjének.

Rajzait teremtő képzelettel és sajátos képi lírával komponálja, és a kezdetektől napjainkig kedvenc modelljei az antropomorf és zoomorf tollak, rejtélyes könyvek, a tarka nyakkendők, az óra-variációk (mi mindent lehet egy számlapba sűríteni), és megannyi más bűvös tárgy és zavarba ejtő furcsa lény.

Képeire jellemző a sejtelmes derengő rajzosság, gyakran tussal rajzol és pöttyökből bontakozik ki az alkotás. Valami mintha történne ezeken a műveken, titkos belső narrációjuk van, a rajzokat egyaránt jellemzi a levegős komponálás és az ábrázolt alakzatokon belül egyfajta horror vacui. Bámulatosak a vegyes technikájú színes sorozatai is (például a Közlekedők blazírt utasfiguráihoz vicces kommentárt fűz.) Egyes portrét, vagy széteső alakokat ábrázoló tusrajzai mikrográfiás ábrázolásra hajaznak.

Lenyűgözőek a színes ceruza és tusrajzok (Szifon, Negyvenkettedik utca), és egyes művekről, színes giclée nyomatokról az indián fejdíszek színvilága köszön ránk. Szerencsére Szerényi nem veszítette el gyermeki látószögét.

Sajátos csoportot alkotnak a művész politikai karikatúrái. A „Melancolia communista” plakátszerű sorozatról, erről a kelet-európai mélabús groteszk drámáról nem választható el a személyes tapasztalat és az átélt létélmény (a művészt mellőzték a rendszerváltásig, rejtőzködve alkothatott). A vörös csillag visszatérő motívuma, és az arc és egyéniség nélküli öltönyös elvtársak uniformizált világa abszurdan ábrázol egy kort, amelyet fortélyos félelmek és hatalmi hierarchiák határoztak meg.

Geniza-sorozatán, eme egzaltált emléktárolókban profán tárgyak, a Teremtő teremtett világának gyanús kacatjai úsznak és lebegnek, szétszórva, egy íróasztal fiókjában guberálva kereshetjük a szétporladó szent könyvek fragmentumait, a felcsillanó reményt, és lám, alig láthatóan, el-elsuhan egy-egy szent jel, héber betű, apró Tóra, miegymás. A másodgenerációs túlélő művész hajszálfinoman szövi bele a zsidó tematikát egyes műveibe, szinte nagyító kell hozzá.

A Körző-sorozat elénk varázsolja a művész munkamódszerét, azt, hogy egy körből és körzőből, kis fantáziával milyen fantasztikus tárgyakat, lényeket lehet hajlítani. Valami csoda.

Álom logika / Szerényi Gábor grafikái

kurátor: Szegő György DLA, kurátorasszisztens: Markovits Éva

A Műcsarnokban a kiállítás látogatható: 2024. november 10-ig.