Kalap-és kendőlengetés, éljenzés, cigánymuzsika

Részletek az egykori szépségkirálynő, Simon Böske naplójából.

„….A filmfelvevő gépek kattogtak, fénykévék estek ránk, királynővé koszorúztak, és felzúgott megindítóan, hatalmasan – a magyar Himnusz. A magyar Himnusz hangzott fel, több jóakarattal, mint tudással, de mégis a mi zenénk, a mi harangzúgásunk itt Párizsban, s a zenekar fölött kibontakozott a magyar trikolór, a magyar zászló – ezer mérföldnyire a magyar hazától! Most már nem nevettem, csak úgy patakzott a könnyem, és éreztem, hogy ez a siker mennyire túlnő és felülkerekedik az én jelentéktelen kis személyemen…”

(Színházi Élet, 1929. 19. sz. (május 5 – 11.)

„…Persze, én nem tudtam, ki az a miszter Ferguson. De megmondták. Az a pilótakosztümös, fapipás angol a londoni Keystone Press Agency szerkesztője s a legnagyobb tekintély a fotoriportázs terén. Amikor megtudta Madridban (ahol a spanyol forradalmat fotografálta), hogy csekélységemet megválasztották Miss Európának, otthagyta a politika leglázasabb eseményeit, és repülőgépen „átjött” Párizsba, csak egy ugrásra, hogy engem százötven pózban lefotografáljon. Hello, Mr. Ferguson, ez igen kedves magától, de nekem mégis fel kellett ezért kelnem hajnalban kilenc órakor!”

(Színházi Élet, 1929. 19. sz. (május 5 – 11.)

 

„Nekem megmondták, hogy itt ülnek Rockefellerek, Vanderbilték, Gouldék és más hasonló fejedelmek. Rengeteg magyar is ülhetett a teremben, mert fülemet minduntalan megütötte, hogy „Keszthely”, „Balaton”, „Böske” és hasonló szavak, amelyeknek eredete nem lehetett kétséges. A zenekar előszeretettel játszott magyar zenét: Brahms Ungarische Tänze-t és csárdásokat. Ezeket a számokat a nemzetközi publikum megéljenezte.

Vacsora után tánc következett, és engem sokkal többen kértek fel, mint akikkel valóban, fizikailag lehetséges volt táncolnom… Közben : a filmfelvevőgépek berregtek, a reflektorok túlzott fényt szórtak, megindultak ismét az interjú-és az autogramrohamok, amelyek ezúttal már meglehetősen blazírtan – vagy csak fáradtan – találtak. Rájöttem, hogy a hivatalos Miss Európa számára – ahová csak lép – nincs semmi új a nap alatt.”

(Színházi Élet, 1929. 19. sz. (május 5 – 11.)

„Három napon át voltunk Nizza város vendégei, ami természetesen, egy csomó nyilvános szerepléssel járt – kedden este hétkor indultunk vissza Párizsba. A nagy európai hideg épp akkorra érkezett el Dél-Franciaországba is, igen kellemetlen utunk volt, az összes kocsi fűtőkészüléke befagyott, kivéve az étkezőkocsiét, minek következtében én majdnem egész idő alatt a vagon-restaurantban tartózkodtam. Az utazás Párizsig harminc óra hosszat tartott huszonnégy óra helyett. Közülünk a szegény kis Miss Írország alaposan megfázott.”

(Színházi Élet, 1929. 19. sz. (május 5 – 11.)

 

„Másnap délelőtt felültem a vonatra, és hárman, ahogy mentünk, jöttünk haza is. Nem, nem lehet leírni ezt a rendkívüli utat, legalábbis az én tollam gyenge hozzá. Hegyeshalomtól kezdve feketéllett minden állomás, kalap-és kendőlengetés, éljenzés, cigánymuzsika…Győrött nem tudott elindulni a vonatunk: belegázoltunk volna a tömegbe, olyan tengersok ember volt!”

(Színházi Élet, 1929. 20. sz. (május 12 – 18. )

 

„…Én ilyen izgalmat soha, semmiféle zsűri előtt nem éreztem, mint most, Kelenföld és a Keleti pályaudvar között! Azt mondják, hogy a művészeket, akik külföldön nagy hírre, népszerűségre tettek szert, titokban, legbelsejükben semmi sem érdekli, csakhogy otthon mit fognak sikereikhez szólani… Hogy otthon észreveszik-e, amit ők ott kinn elértek, hogy a drága szülőföldnek is van-e egyetlen mosolya, egy kis fejbiccentése, kézszorítása számukra?…”

(Színházi Élet, 1929. 20. sz. (május 12 – 18. )

Kapcsolódó cikkünk: Szépségkirálynő Trianon jelvénnyel