Jiddische mamák

Írta: Kalmár Tibor - Rovat: Humor, Irodalom, Kultúra-Művészetek

Nem sokkal a felszabadulás után találkoztam az Egy őszhajú asszony (Jiddische Máme) című dallal, és mindig megríkatott. Amikor jóval később írásra adtam a fejem, állandóan ott motoszkált bennem, hogy e dal nyomán meg kellene írni prózában a jiddische mamák, de a papák olykor vidám, olykor szomorú életét is. Könyvemben erre teszek kísérletet, egy zsidó család, a családom több generációjának életét mutatom be az 1920-as évektől napjainkig.

Kalmár Tibor

Két részlet a Jiddische mamák című könyvből, mely a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg:

Annuskát egy alkalommal az Elvarázsolt kastélyban azzal gúnyolták a fiúk, hogy „nem a tükör torzít, hanem a valóságban van ilyen nagy görbe orrod, te büdös zsidó!”  Ez a durva beszólás azért is rendítette meg Annát, mert eddig sem az iskolában sem a varrodában nem tapasztalt ilyet. Pedig a suliban köztudott volt származása, már csak a hittanóra okán is. Valószínű, hogy rendkívül finom vonásai, bársonyos bőre, jóságos őzike szemei feledtették arcához nem illő nagyobbacska orrát.

Erről eszembe jut a Indig Ottó Torockói menyasszony című lírai vígjátéka, amit a Vidám Színpadon rendeztem. A darabból ide kívánkozik az a részlet, amikor a Nyertes Zsuzsa által alakított Rózsiról kiderül zsidószármazása, a Herskovics zsidó kocsmárost játszó Bodrogi Gyulát így faggatja:

Rózsi: Mi az, hogy zsidó?Tessék már megmondani?

Herskovics: Én is csak jóval később tudtam meg hat éves koromban, amikor megrángatták a hajamat. Tudod, kislányom az ember akkor tudja meg, hogy zsidó, amikor először bántják érte.

Anyám családjának vallási identitásáról annyit, hogy gyerekei tudomásul vették származásukat, de nem voltak vallásosak. Berta mama ugyanakkor péntek esténként, sábeszkor gyertyát gyújtott és ragaszkodott a zsidóság legnagyobb ünnepének az engesztelés napjának a jom kipurnak megünnepléséhez, és az ehhez kapcsolatos egész napos böjthöz. A böjtöt a megelőző nap késő délutánján egy ünnepi lakoma előzi meg, amely után a családfő megáldja gyermekeit. A gyerekeket az étel-ital megvonása nem rázta meg különösen, kivéve a fiúkat a dohányzás tilalma. Szívesen vállalták volna a koplalást még két napig csak rágyújthattak volna! Erről elmesélek egy ide passzoló klasszikus zsidó viccet:

A rabbiképzőben az egyik növendék megkérdezi a rabbit:

– Rebelében, szabad-e a Talmud olvasása közben dohányozni?

– Talmud olvasása közben nem szabad dohányozni.

Egy másik növendék így teszi fel a kérdést:

– Rebelében, szabad-e dohányzás közben a Talmudot olvasni.

-Hát persze, hogy szabad. A Talmudot mindig szabad olvasni.

 

Egy másik részlet Királyhegyi Pál elbeszéléséből.

Egyik este auschwitzi pszichológiai kísérletéről mesélt a Fészek klubban:

– Az éhhalál szélén az egyik parasztházban egy asszonyság megkönyörült rajtam, és levágott egy mérhetetlen nagyságú kenyeret, ráadásul megkente lekvárral. Amikor zsákmányommal igyekeztem vissza a sorba meglátott az egyik keretlegény és már messziről a feje fölé emelt puskával rohant felém. Erre én meghökkentőbb megoldást választottam. Lázas izgalommal intettem a katonának, hogy jöjjön    gyorsabban mire ő tűnődve lassított, nem értette miért siettetem a saját agyonverésemet. Én azonban egyre türelmetlenebbül hívtam közelebb, és amikor már mellettem volt, feldúltan súgtam neki: gyorsan tűnjön el, ne kérdezzen semmit! A keretlegény megzavarodott, eszébe sem jutott ütni, hanem beállt a sor mögé és menetelt tovább velünk. Fél óra múlva  hátranéztem mire láttam, hogy még mindig ugyanott lépked, a furcsa talányon rágódva. Így menekültem meg az egyik agyonveréstől,

A másik agyonverésemet is így úsztam meg.

Egyszer egy német őrmester  az irodájában majdnem agyonpofozott, mert nem köszöntem neki. Nagyon  izgatottnak látszott a halántékán kidagadtak az erek az arca lila volt a méregtől és komolyan kezdtem aggódni miatta. Azt hittem, ezt a szerencsétlent itt minden pillanatban megütheti a guta, és akkor engem kivégeznek őrmestergyilkosságért, ami szigorúan tilos volt Németországban. Különösen egy zsidó részéről. Szóval, mondom neki: bocsásson meg uram, hogy félbeszakítom, de engedje megjegyeznem, hogy nem voltam katona azt sem tudtam, hogy köszönni kell, egyébként a németek nem szokták fogadni a köszönésemet. Nem akarom hosszúra nyújtani a történetet a lényeg az, hogy úgy tettem, mintha aggódnék érte: „sajnálom, hogy   miattam így felizgatta magát. Az ön korában már ártalmasak az ilyen megrázkódtatások.”

Nagy szünet állt be, a véreb teljesen megszelídült és elkezdett nekem panaszkodni: „igaza van, nekem már ilyen istenverte természetem van. Mindjárt dühbe gurulok. Pedig alapjában véve nem vagyok rossz ember, csak ha felidegesítenek. És az idegesít fel a legjobban, hogy ezekről a fegyelemsértésekről jelentést kell írnom ezen az istenverte írógépen.

Az őrmester leült az írógéphez, és ahogy betette a papírt az rögtön elakadt. Amikor megláttam az írógépet, úgy elkezdett dobogni a szívem, hogy azt hittem meghallja. Mondtam, hogy valami baj lehet a géppel, de én szakember vagyok és meg fogom javítani. Természetesen egy olyan gépet, aminek nincs semmi baja bárki meg tudnál javítani! A lényeg, hogy egy hétig nem kellett kivonulnom munkára, bent dolgozhattam a meleg irodában, javítgattam a hibátlan német írógépet és időnként megsimogattam, mint a huszár a lovát.

 

támogatás