Jézus, a túlélő

A világtörténelem egyik legrejtélyesebb hősét gomolygó köd takarja.

Szunyogh Szabolcs Jézusról szóló oknyomozó kötete kísérleti, ám életszerű életrajzi modell. Egy Jézus-monográfia érthető módon ködös. A szerző finom iróniája, humora mellett komoly forráskritikával dolgozott, és nem mentes a pszichologizáló megközelítéstől. Nagy erénye, hogy a „fikciós” és helyenként vélhetően utólagos betoldásokkal, hamisításokkal manipulált újszövetségi forrásanyagot, evangéliumokat pragmatikusan szemléli, valamint összeveti zsidó (és nemcsak zsidó) forrásokkal.

Hogyan látták főhősét kortársai és az utókor? Mitől és hányféleképpen torzított az a Jézus-kép, ami ma közismert? Alakját miképp (de)formálta a hatalom? A szerzői állítások és/vagy hipotézisek gondolatébresztőek.

Jézus igazi arcát legendák csipkebokrai rejtik. A keresztény evangéliumok csodatévőként ábrázolták, a zsidó források földi emberként. Van-e magyarázat a feltámadásra? „Nem biztos, hogy Jézus meghalt isz. 30. Niszán 15-én. A Biblia szerint hat órát lógott a keresztfán.” Túlélte volna? Ez a tanulmány esszenciális kérdése.

János evangéliuma írja le a látomásszerű jelenetet, amikor Mária Magdolna két fehér ruhás (?) angyalt lát a sírboltban, majd hátrafordul, és alig hisz a szemének, hogy Jézust látja, aki kijutott a sírból. A „feltámadott” negyven napig bolyongott, tanítványai rettegve bujkáltak a hatóságoktól. Mi történt vele azután, hogy „feltámadt”? Mennybe ment?

A szerző szerint nem szerencsés, hogy a kutatások az indiai (kasmíri) és a nepáli forrásokat alig veszik figyelembe; ezek és szent helyek bizonyíthatják, hogy Jézus anyjával, Máriával és Tamás apostollal Indiában élt, az ottani szórvány zsidókat tanította prófétaként, nem Isten fiaként. Ő lehet a kasmíri Juz Aszaf? Jézust és Tamás apostolt követőik alig tudták megkülönböztetni, annyira hasonlítottak. Mária ikreket szült volna? Hol lehet Jézus valódi sírja? A jeruzsálemi két sziklasír nem túl hiteles. Keressük Kasmírban.

Jézus élete megfejthetetlen labirintus. A vallási hagyomány kaotikus és félrevezető, a szent helyek valódisága is megkérdőjelezhető. A keresztény hagyománnyal szemben, amit a zsidó források állítanak, kissé blaszfémikus.

A szociális feszültségektől terhelt forrongó Júdeában lázasan várták a Messiást, Dávid király leszármazottját, a zsidók királyát; elegük volt a római uralomból. Ézsaiás próféciájában ő teremti meg az örök békét. Vallási csoportok versengtek, és a helytartó nem volt szívbajos, egy-egy vezetőjüket kivégeztetett.

Ki volt Jézus apja? A Talmud szerint egy Pandera nevű szír származású római légiós csábította el Máriát (Miriamot), aki egyedül, szegénységben nevelte elsőszülött fiát, akiből jó zsidót kívánt nevelni. Ám Jézus az iskolaházban tiszteletlen volt a rabbikkal, kicsapták, majd Egyiptomban kitanulta a varázslómesterséget.

A Toledot Jesu (Jézus cselekedetei) című középkori héber-arámi nyelvű irat a zsidó folklór becses darabja, és alighanem paródia. Ez a pamfletszerű írásmű jóval a Talmud véglegesítése után keletkezett, története szerint Jézus törvénytelen gyerek volt, Pandera fia. Amikor Jézus tiszteletlen volt a rabbikkal, kiderült a származása. Furcsa, hogy a Toledot Jesu szövege nem említi a jeruzsálemi rómaiakat, ez így egy szimpla zsidók közötti perpatvar; a végén Jesut a főpapok akasztatják fel egy szentjánoskenyérfára, mint csalót és varázslót.

Hab a tortán: Bad Kreuznach-ban látható egy különös sírkő, ha az apát keresnénk, de ezt hagyjuk meg az olvasónak.

„Jézus soha nem beszélt az apjáról. Annál többet szólt viszont a Mennyei Atyjáról, akivel egynek érezte magát.” – mutat rá a szerző. Az apakeresés motívuma tapintható az evangéliumokban. Jézus egy furcsa dühroham után Türoszba és Szidónba rohant, hogy miért is?

Az evangéliumok szerint Jézusnak voltak testvérei, Jakab apostol is a testvére volt. Mária, a szerény újszövetségi statiszta hatalmas karriert futott be; földi anyából kereszténység Égi Királynője lett, a Madonna, túlnőtt gyermekén. Mária-kultuszát évszázadok alatt kovácsolták össze a hittudósok – olvashatjuk a részleteket. 431-ben az efezusi zsinaton hivatalosan Theotokosz, azaz istenszülővé vált. Aztán örökké szüzet kreáltak belőle, felment a Mennybe, sőt, a teológusok megvilágosodtak, hogy édesanyja, Szent Anna is szűz volt.

Az egyházatyák profi marketing-szakemberként dolgoztak a brand-jén. A legtragikusabb: az igazi Máriát, a kereszt alatt zokogó zsidó anyát elfelejtették.

Jézus példázatainak forrása a héber prófétai hagyomány. Nem kívánt a rómaiak ellen lázadni. Összeütközései a zsidó főpapsággal voltak, de a többi szekta se rokonszenvezett a templomi judaizmussal. A könyv érdeme, hogy a farizeusokat árnyaltan ítéli meg. Az igazán életerős népi judaizmust, a farizeusok mozgalmát a rabbik vezették (főfoglalkozásban üzletemberek, mesteremberek voltak): egy-egy közösségi házban magyarázták az Írást.

Bár a farizeusokkal jól elbánt a keresztény utókor, a rabbinikus judaizmus értékrendje alig különbözött a Jézus-féle názáreti szektáétól. Mindkét mozgalom népi-urbánus hívő zsidóságot mozgósított, szolidaritást és egyenlőséget hirdettek, hittek a feltámadásban és a túlvilágban.

Ám a farizeusok nem gondolták azt, hogy Jézus lenne az Isten fia, a Messiás, és a jézusi radikális törvényértelmezésért se rajongtak; józanul látták, hogy ez megvalósíthatatlan. Míg Jézus a világvégét vizionálta, a rabbik a törvény szellemében megoldásokat kerestek a napi problémákra. Ez két különböző világkép. Jézus az égre tekintett, egy más bolygóra, míg a farizeusok a földön segítették a közösségüket. Jézus (mint gyarló ember) indulatosan ostorozta a farizeusokat, bár gyakran a vendégük volt. A főpapok ravaszul azért állították Jézust éjszaka bíróság elé, hogy a farizeusok ne tudják őt megvédeni.

A Keresztelő Szent Jánoshoz közel álló esszénus szekta – talpig fehérben – viszont kivonult a pusztára. Jézus csak időnként vonult ki, hogy elmélkedjen.

A passiótörténet manipulálhatósága fontos felvetés, bár látható, hogy Jézus szenvedéséért a korabeli zsidó főpapság is felelős. A rabbik korruptnak tartották Kajafást és Annást, ezt talmudi szöveg bizonyítja.

Az evangéliumok szerint Pilátus megkérdezte a népet, kit engedjen el, Jézust vagy Barrabást, és a tömeg Barabbás nevét kiáltotta. Ez a jelenet tömeghisztériát generált, ha a 300 év múlva fellángoló keresztény antijudaizmusra gondolunk.

Nagy Constantin idején zajlott le az a fordulat és folyamat, amelynek során az üldözött keresztény szekta hatalmi pozícióba került. A császárok egy ideje azon ügyeskedtek, hogy a poliszdemokrácia szellemét tükröző politeizmust bármilyen monoteizmusra lecseréljék. Constantinus Milvius-hídi csata (312) előtti látomása közismert („In hoc signo vinces”); a császár engedélyezte a keresztény vallásgyakorlatot. A szervezetten hierarchikus keresztény egyház a római birodalom támasza lett.

325-ben a niceai zsinaton – Constantinus elnöklésével – állapították meg az egyházatyák, hogy az evangéliumok közül melyik szent, és melyik apokrif, kanonizálták az Újszövetséget. Véglegesítették, hogy mi történt Jézus „perében”. Tisztára mosták Pilátust. Érthető, a tisztelt (kissé antiszemita) püspökök a római császártól kapták javadalmaikat.

Állítólag Máté evangéliumának ősi szövegében Barabbás = Jézus Barabbás. A tömeg nem Jézus halálát követelte Pilátustól, hanem azt, hogy engedje szabadon Jézust, az atya fiát (Barabbás = Atya fia). Az evangéliumokhoz a szent püspökök hozzányúlhattak, hogy a rómaiakat felmentsék, és a bűnt a zsidók nyakába varrják.

A hegyi beszéd mint jézusi kinyilatkoztatás (tanítás) a szemtanú Máté evangéliumában zavarba ejtő. Elhangozhatott ez így? Mondanivalója fényévekre van a zsidó ésszerűségtől, sőt, nem nehéz belőle zsidókat becsmérlő szófordulatokat kihallani. Elképzelhetőek a szövegben későbbi betoldások.

Ne felejtkezzünk el az igazságról sem.

Jézus Pilátus előtt az igazságról kíván tanúságot tenni, ám Pilátusnak ez így érthetetlen absztrakció. Az igazság a zsidóknak mást jelentett, mint egy rómaiaknak. Ézsaiás próféta jövendölése értelmében az eljövendő Messiás „Megszilárdítja az igazságosságot a földön”.

Jézus hívő zsidó (reform)gondolkodó volt, számára az igazság a méltányosságot és az emberséget jelentette. A tan, amit örökül hagyott keresztényeknek, zsidóknak, bárkinek, például az, hogy „törekedjetek az igazságra”, „az igazság szabaddá tesz benneteket”, „új törvényt adok néktek: hogy egymást szeressétek”, vagy amit Mózestől idézett; „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat” nem más, mint a zsidó szeretetfilozófia.

Nem mellesleg kik szabadíthatták ki a sírból Jézust, kik lehettek a fehér ruhás alakok (angyalok), akiket Mária Magdolna látomásában látott? Higgyünk a szerzőnek, talán az esszénusok. Róluk jó lett volna többet megtudni, de ettől még egy szerteágazó és izgalmas könyvet forgathatunk.

(Szunyogh Szabolcs: Jézus, a názáreti. Kocsis Kiadó, 2022, 224 oldal)