Jeruzsálem kapui

Ha felülről tekintünk az Óvárosra, olyan, mint Balázs Béla “Hét királyfi” című meséjében az a körhinta-palota, melynek mind a hét kapuja ugyanoda vezet.  

Lenyűgöző látvány! Különböző kapuk, különböző történetek.

A nyugati világból érkezők legtöbbször a Jaffa kapun lépnek be először az Óvárosba. Ez a kapu köldökzsinórként köti össze a modern Izraelt az elmúlt évezredek történelmi helyszíneivel. Itt belépve a „hatalmas díszletek” közé, minden alkalommal úgy érzem, mintha belecsöppennék egy színdarab kellős közepébe.

A titokzatos örmény negyedben találjuk a Cion kaput, melyet Dávid kapujaként is szoktak emlegetni, talán azért, mert nem messze a kaputól található Dávid király sírja.

A legközelebbi kapu a Siratófalhoz a Szemét kapu, amely a nevét onnan kapta, hogy a régi időkben itt vitték ki a város szemetét a Hinnom völgyébe. Nagyot fordult a világ 1967-ben. A Nyugati Fallal határos, zsúfolt marokkói negyed semmivé vált, s helyette egy mindenki által látogatható tér született. Az a Fal, amely majd kétezer évig a fájdalom, a megalázottság, a szenvedés és a bánat jelképe volt, ahová a zsidók nem mehettek imádkozni, ott ma már az emlékezés mellett, Izrael dicsőséges újjászületését ünneplik.

Jó itt lenni. Hallgatni az éneklő, táncoló iskolások zsibongását, látni a Szombat köszöntését és, ha szerencsénk van, akkor tanúi lehetünk bár micváknak és bát micváknak is. A világ minden részéből érkező zarándokok, turisták ámulva csodálják a Falnál davenolókat. Ez az a hely, ahol üzenni lehet az Örökkévalónak. Ki-ki vágyát, álmát, kérését kis papírdarabkára írhatja, és a Fal réseibe rejtheti.

A Heródes és az Új kapu, a hétköznapok kapui. Az előbbi az arab negyedbe visz, ezt csak az arabok használják, míg az Új kapu a keresztény negyedbe vezet. Az Óvárosból az Olajfák hegyére az Oroszlános kapun keresztül jutunk el. Azért nevezik így, mert a kapu melletti kőfalon két oroszlán szobrocska látható. A keresztények Istvánról, az első keresztény mártírról nevezték el ezt a kaput, akit e hely közelében köveztek meg.

A Damaszkuszi kapu a Kelet bejárata, a felfoghatatlan zsibvásár kapuja, mely az Óváros legszebb kapuja is egyben. Igazi turista látványosság. Az ember boldogan veti bele magát a kavargó forgatagba. Megrakott kézi hajtányokat kerülgetünk, pótkocsis kis traktorok vezetői hangosan kiabálva, akrobata mutatványokkal követelnek maguknak utat a Suk (bazár) kacskaringós utcácskáiban. A nyári forróságban a kofák vízzel locsolják az áruikat, rikoltozva kínálják portékáikat. Ez az igazi Kelet!

Sokszor felteszik nekem azt a kérdést, hogy nem veszélyes itt fényképezni? Nem félsz? Nem könnyű röviden válaszolni. Gondoljuk csak el: Ülünk egy téren, vagy akár egy kávéház teraszán, hirtelen odalép elénk egy idegen, felemeli a fényképezőgépét és lefotóz bennünket, mert valami nagyon érdekeset talált rajtunk. Számára csak ennyi, aztán tovább lép. Vajon mi, mit szólnánk hozzá? A legtöbb ember észre sem veszi, ha lefényképezik, megy a dolga után, mit sem törődve a külvilággal. De van, akit ez zavar, és agresszióként éli meg, ha egy fényképezőgép lencséje rászegeződik. Egy fotográfusnak mindig mérlegelnie kell, és bizony van, amikor a kamerát nem szabad felemelni.

Kis kávézóban ücsörögve csodálom ezt a világot. Mi, európaiak, hozzá vagyunk szokva a „dizájnos” kávéházakhoz. Itt a Sukban ez egészen más. Fonott székeken üldögélnek, persze csak a férfiak, előttük vízipipa, mentateát szürcsölnek, és a nem tudom hányadik bivalyerős kávét iszogatják az idők kezdete óta. Köztük ülve számomra is megáll az idő.

Több, mint húsz éven keresztül fényképeztem színházak sötét nézőtereiről a drámairodalom megelevenedő történeteit. Be kell vallanom, sokszor úgy éreztem magam, mint egy kukkoló, aki kéretlenül, egy kulcslyukon át les be más emberek világába. És íme, itt Jeruzsálemben, előttem a világ, számomra legcsodálatosabb élő színháza, ahol az egyetlen vágyam, hogy az időtlenség e csodáját lefényképezhessem.

És végül, a mesében ugyan nem létezik, de itt Jeruzsálemben van egy titkokat rejtő nyolcadik kapu, az Arany kapu, amelyik mindig zárva van. Régi nevén az Irgalom kapuja, de az Örök élet kapujának is nevezték. A kapuval szemben, az Olajfák hegyén van a világ legrégebbi zsidó temetője. Abban a reményben temetkeztek itt, hogy miután feltámadnak, követve a Messiást, majd elsőként léphessenek be a szent városba. “És elindul az Örökkévaló Messiása és utána egész Izrael, megállnak Jeruzsálem kapuja előtt, szemben az Olajfák hegyével” (Zerubbábel könyve). A keresztény hagyomány szerint Jézus ezen a kapun vonult be szamárcsikó hátán Jeruzsálembe. A muzulmánok hite szerint ez az Irgalmasság kapuja, amelyen az Ítélet napján csak az igazhitűek mehetnek át.

És hogy miért lett mégis befalazva Jeruzsálem legfontosabb kapuja? Erről sok legenda kering. A legismertebb szerint, Szaladin szultán azért falaztatta be a kaput, mert félt a prófétai jóslattól, hogy az Úr népe ezen a kapun fog visszatérni Jeruzsálembe. Tudjuk már régóta, hogy a legnagyobb uralkodók és vezérek sohasem tévednek. Itt most meg kell állapítanunk, hogy ebben az egy esetben a nagy szultán nem volt elég előrelátó, ugyanis az 1967-es háborúban az izraeli csapatok, mint annak idején Dávid király, cselt alkalmaztak, és az Oroszlános kapun keresztül támadva foglalták el az Óvárost.