„Zohárul álmodom”

Uri Asaf költő és festő héber műfordítóként sem ismeretlen a Szombat olvasói előtt. Másfél évvel ezelőtt, vers-, próza- és lapunk internetes honlapján olvasható midrásfordításai után, nem kevesebbre szánta el magát, mint a Zohár magyarítására, ami – ha minden igaz – az Atlantisz Kiadónál lát majd napvilágot. Erről az egyedülálló vállalkozásról kérdeztük.

– Kicsit álnaiv leszek, hiszen sokszor meséltél már készülő munkádról, de kérlek, foglald össze pár szóban, mi is a Zóhár, és mi ennek a könyvnek a története?

– Röviden azt mondhatnám, hogy „a Kabbala bibliája”, noha a ’kabbala’ szó szinte elő sem fordul benne. Egy középkori misztikus műről van szó, amelyet a hagyomány szerint a híres talmudi bölcs, Rabbi Simon bar Joháj írt, aki, mivel részt vett a második Bar Kochba-felkelésben – fiával, Rabbi Elázárral együtt – évekig egy barlangban rejtőzött Hadrianus katonái elől. Ez a tradíció persze csak a szöveg autentikusságát hivatott megalapozni, ugyanis – mint azt már a 19. századi bibliakutatás, majd Gershom Scholem is kimutatta –, „hamisítványról” van szó: a Zóhár a 13. század végén élt spanyolországi rabbi, Mose de Leon műve. A Zohár tulajdonképpen hagyományos bibliamagyarázat, amelynek magva a Tórához írt kommentárokból áll – Mose de Leonnak egyébként e magyarázatok sokszorosítása és árusítása volt a fő megélhetési forrása.

– Ettől függetlenül az ortodox hagyomány befogadta a könyvet?

– Teljes mértékben, problémák csupán a Zohárból kifejlődő, azt magyarázó – a többek között Cordovero és Luria által művelt – tudomány, a kabbala tudománya körül vannak, amelyet egyes ortodox csoportok ma is istenkáromlásnak tartanak.

– A Zohárt még az ortodoxok is csak komoly vallási képzettség elsajátítása után forgatják. Mennyire emészthető ez a szöveg az átlagos bibliai műveltséggel bíró olvasóknak?

– Kifejezetten olvasmányos, sőt, olykor még túl egyszerűnek, áttetszőnek, könnyednek is tűnik, igaz, a stílusát nem mondanám ragyogónak vagy sziporkázónak: meglehetősen gyér szókinccsel dolgozó, sok önismétlést tartalmazó szöveg.

– Misztikus műről lévén szó, azt hittem, inkább valami nyelvi túlburjánzás jellemzi.

– Szó sincs róla: Scholem azt mondta, harminc oldal Zohár elolvasása után az ember érti ezt az arámit. A szikár szókincs korántsem azt jelenti, hogy könnyű fordítani: éppen az jelenti a kihívást, hogy valamiképpen gazdagítsam, megelevenítsem magyarul ezt a nyelvet, miközben a szűkösségét is érzékeltetnem kell. Másrészt, a talmudi észjárás, a midrás-irodalomból táplálkozó logika, a rövidítések sokasága elképesztő gondolati tömörséget eredményez, így a főszöveg is gyakran kiegészítésre szorul.

– A Zohár számos kiadása közül te melyikből dolgozol?

– Az utóbbi években Daniel Matt és csapata – akikkel fel is vettem a kapcsolatot – elkészítette a hatalmas jegyzetapparátussal kísért Pritzker-féle kiadást (a korábbi, Sperling és Simon-féle angol verzió a kihagyások, pontatlanságok miatt használhatatlan), ám előtte ugyancsak megalkottak egy kritikai arámi változatot, ami bárki számára hozzáférhető, így én is ebből dolgozom. Néhány különösen nehéz szöveghely esetében előveszem Charles Mopsik francia munkáját is, bár ő kevés kommentárt hoz.

– Miért, a te fordításodban mennyi, illetve milyen típusú jegyzet szerepel majd?

– Több ezer jegyzet lesz, ezek egy része magyarázó jegyzet, a másik része pedig tallózás a rabbinikus kiadások hagyományos kommentárjaiból, de mivel bibliamagyarázatról van szó, így a bibliai idézeteknek rendkívül precíznek kell lenniük, a jegyzetek nem kevés része a Károlyi-féle fordítás korrigálásából ered.

– Azért jegyezzük meg, hogy létezik a Zohárból két magyar nyelvű szemelvénygyűjtemény. Mennyiben más a te fordításod?

– Az eddigi kiadások nem az eredeti arámiból, hanem német és francia nyelvű kiadások alapján készültek, és bár híven tükrözik a Zohár nyelvét és gondolatiságát, nagyon kis terjedelmű gyűjtemények. Azt hiszem, unikális dolog, hogy a nagy világnyelvek mellett jelentős része magyarul is olvasható lesz, noha én is válogatást adok csupán. A teljes Zohár harminc-negyven könyvből, traktátusból áll, amelyek valószínűleg nem is ugyanattól a szerzőtől származnak, az egész fordítására tehát nincs lehetőségem. Bizonyos formában mégis teljességre törekszem: a Zohár magvának számító Tóra-magyarázatokból a Beresit*–re vonatkozó részeket fordítom, ami – terveim szerint – így is három vaskos kötetre rúg majd. Ráadásul a Zohár szellemét is ez tükrözi a leghívebben, hiszen Mózes első könyvében szerepel a legtöbb és leginkább misztikus magyarázatot (is) igénylő momentum, ennek – bár nem szeretem ezt a szót a Tóra kontextusában – már-már mitikus hősei, cselekményes történetei állnak legközelebb az olvasókhoz.

– Nem úgy ismerlek, mint aki rajong a tömény misztikáért, mi adta mégis a lökést, hogy belekezdj? Nem voltak fenntartásaid ezzel a szövegvilággal szemben?

– A végső lökést a már említett Pritzker-féle kiadás adta, annak is a tudományos körítése: elbűvölt a minden részletet körüljáró enciklopédikus magyarázathalmaz, ami világossá tette, mi minden rejlik ebben a műben. Ez a tudományos hozzáállás nemcsak abban segít, hogy mindenkihez közelebb hozza ezt a világot, de talán a kabbala körül manapság tenyésző áltudományos iparág által terjesztett tévhiteket is képes eloszlatni. Egyébként korábban valóban nem olvastam a Zohárt, tehát az ismerkedés tulajdonképpen a fordítással kezdődött. Inkább tartottam tőle: féltem, hogy egyrészt túl halachikus, másrészt pedig, hogy naivsága csalódást okoz a világirodalom eposzaiban, a filozófiában jártas olvasóknak. Rá kellett azonban döbbennem, hogy ha nem is a felszínen, de egészen különös – leginkább a platóni ideatanhoz hasonlítható – filozófiai világkép bontakozik ki belőle, amennyiben a teremtett világot az égi világ tükörképének tekinti. És a maga hősei is megvannak: az életfa attribútumait megtestesítő Ábrahám, Mózes vagy Sámuel, bár a főszereplő nem más, mint maga a Sechína, az isteni jelenlét.

– Nyilván nem közömbös számodra, hogy költőként milyen szövegekkel foglalkozol intenzíven. Formálja ez a munka a költészetedet akár nyelvileg, akár gondolatilag?

– Pontosan megítélni nem tudom, de annyi bizonyos, hogy amióta fordítom, „zohárul” gondolkodom, álmodom, és ezeket olykor fel is jegyzem – tehát egyfajta búvópatakként jelen van az asszociációimban, visszaköszön az életemben: a napokban is a Zohár egyik kedvelt témájáról, az alvilágról álmodtam.

– Milyen műfordítói terveid vannak a Zohár után?

– Gondolkodom egy másik, ha lehet azt mondani, még misztikusabb mű, a Bahír könyve fordításán, ám egyelőre minél többet olvasom, annál inkább elbátortalanodom. De a Zoháron való munka még biztosan eltart vagy másfél évig.

 

Csáki Márton

* Mózes első könyve. (a szerk.)