Wirth Imre verse

Elmentem ma ebéd után a Schweidel utca
20-hoz, ma Csukló utca 11. Ebéd után
mindegy is. Ahogy sétáltam, meg-megállva fel,
a Google jelezte, hogy vonatokat lehet ott
nézni. És ott volt egy régi kerítés. Micsoda
idő szakadt itt a mélybe, hányan zuhantak le.
Ezerkilencszáznegyvennégy. Olvasom, hogy
ki sárga csillagos, ki nem az Arcanumon.
Mintha. Majd meghalok, felfelé az Avar utcán.
Asztma, szellemek? Alig bírok lépni, a kertben
fák osonnak felfelé, évtizedek óta. Nem
tudom elolvasni, ki lakik ott, ahol meghalt
ezerkilencszázhatvanötben a rokon, akit
elfelejtett a család. Fulladva megyek le, és
mínuszban jéghideg ásványvizet veszek, hogy ne
fulladjak. Azonnal hat, többé nem megyek oda:
a kertben láttam, talán, hogy felszakad a föld,
és kizuhan, amit nem fogok látni soha.