Örkény 100 / 2×1 perces novellák

A napokban kerül a könyvesboltokba a Mazsike és a Tevan Alapítvány gondozásában az Örkény István születésnek 100 évfordulójára megjelent 2×1 perces novellák című kiadvány. A kötet Örkény István ismert egyperceseit, és azok parafrázisait tartalmazza. Szerzői: Dragomán György, Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Háy János, Kemény István, Kukorelly Endre, Petőcz András, Podmaniczky Szilárd, Térey János, Tóth Krisztina és Vámos Miklós. Alább a Mazsike elnökének a kötethez írt előszavát és az antológia néhány írását közöljük.

Örkény István száz éves kortársunk lehetne. Valójában az is. Itt van közöttünk a mindennapjainkban. Nem úgy, ahogy közhelyként emlegetni szokták a nagy írókat, hogy műveikben, szellemükben élnek tovább. A magyar irodalomban a groteszk és abszurd iskolateremtő alkotója legmerészebb álmai is valóra váltak.

Elég belelapozni az újságokba, szörfölni a hírcsatornákon, máris beláthatjuk, hogy az általunk annyira tisztelt, nagy képzelőerejével, különös groteszk látásmódjával kitűnő író fantáziája szürke és szegényes mai világunk abszurditásaihoz. Ezt a világot, mintha Örkény forgatókönyve alapján, közös összefogással mi magunk teremtenénk újra, nap, mint nap. „Ki írja az Egyperces novellákat? „Önök vagy én?”

Kell ennél nagyobb elismerés a kortárs utókortól? Ó, ha Petőfi álmai is így valósultak volna meg! A vágy a mai író generációkban egyre erősebb, hogy hasonló groteszk forgatókönyvekkel lássák el kétkezi politikusainkat, polgármestereinket, vállalkozóinkat, pedagógusokat, diákokat, szülészorvosokat, mindennapjaink és jövőnk alkotóit. Ezért ihlette meg sokukat Örkény abszurd és groteszk világa, leginkább pedig ennek legnépszerűbb formája; az egyperces. A már-már köznapi beszélgetéseink részévé vált egypercesek ihlette parafrázisokból adunk közre egy kis füzetre valót, ezzel tisztelegve a „haza második bölcse” előtt.

Tevan Andor, a két háború közötti magyar könyvkiadás, könyvművészet és irodalompártolás kiemelkedő alakja, sok tekintetben Örkény kortársa és sorstársa, híres olcsó könyvsorozatával szolgálta a kortárs magyar irodalom népszerűsítését. A hagyományokat ápoló Tevan Alapítvány, a Tevan család tagjai szeretnék, ha ez a sorozat újra indulhatna. Talán jó előjelnek bizonyul, ha elsőként egy Örkény és a groteszk irodalom új generációjának kötetével lépünk a nyilvánosság elé. Hiszen annál abszurdabb és lehetetlenebb vállalkozás mai aligha lehet, mint olcsó, szép és igényes könyvsorozatot elindítani.

Fogadják jó szívvel ezt a vállalkozást! A könyvecskét tegyék bele a zsebükbe. Buszon, villamoson, vonaton mobiltelefon helyett ezt vegyék elő. Olvasása közben pedig ne legyenek tekintettel utastársaikra, és ne fogják vissza hangos érzelemkitöréseiket!

Emlékeztetőül idézzük ide a szerző használati utasítását: „Olvashatjuk őket ülve, és állva, szélben és esőben… A legtöbbje járkálás közben is élvezhető… Rossz közérzet, zaklatott idegállapot nem akadály”.

Kirschner Péter

Kemény István:
Variáció

Örkény István Dal című novellájához

Ez így van.
Egy Örkény-novellának nincs tanulsága. Ő maga a tanulság.
Vonjuk le, itt az újév.
Soha ne legyen senkitek, akinek emlékei vannak.
Mert ha meghal, ott álltok majd az emlékeivel, és nem bírtok tőlük megszabadulni. Az a legbiztosabb, ha nektek sincs emléketek.
Élményeitek se legyenek, mert abból lesz az emlék.
Lehetőleg ne is gondolkozzatok, mert abból lesz a gondolat, abból meg az élmény.
Ismerek valakit, aki látott egyszer egy döglött tankot a Horthy Miklós út és a Lágymányosi utca sarkán. Elég baj ez még nekem is. A lövegtoronyból kilógott egy fél katona. Halála előtt a vérével felírta a tank oldalára, hogy MARGITKA. Persze fordítva, mert úgy esett neki jobban kézről. Az ismerősömnek kutya kötelessége lett volna attól fogva megkérdezni minden Margit nevű nőtől, akit megismer, hogy nem esett-e el az apja, férje, vőlegénye Budapest ostrománál. De nem kérdezte meg, pontosabban nem az összestől kérdezte meg, pedig sejtette, milyen jó napot szerezhetett volna vele Margitkának. A mulasztást nemhogy az ismerősöm, de még én is szégyellem.
A kicsi hópelyhekkel kicsit mégis más a helyzet.
Kicsi hópelyhek az után is lesznek, hogy Margitkák már egyáltalán nem. Pláne a szóba jöhető Margitkák, mert azok harminc éven belül kihalnak.
De jó rímet a kicsi hópehelyre nem lehet találni.
Ez így van.
Ne terheljetek másokat az emlékeitekkel – mert titeket is emlékekkel fognak terhelni.
Ne hagyjatok nyomokat magatok után. Legyetek kíméletesek. Hagyjatok fel minden érzelmi zsarolással.
Hallgassatok.
Hallgassatok empéhárom lejátszót a metrón, az utcán, vagy – Isten ne adja – a hómezőn.
És sose tudjátok meg, hogy születik a dal.
Vagy, ahogy Örkény István szépapja, Rotterdami Erasmus megmondta nekünk: „Éljetek vidáman és igyatok.”

Tóth Krisztina:
Örkény – árnyjáték

(Ahasvérus)

Kétezres évek, párbeszéd Budapesten. Kisebb változásokkal lezajlik minden év december 31-én de. 11 és 12 óra között. Csöng a telefon, fiatal nő fölveszi. A vonal végén egy öregasszony hangja.
– Zsuzsika?
– Csókolom, nagymama, boldog új évet!
– Ebédeltél?
– Még korán van. Megyek át anyuékhoz, majd ott.
– Vigyázz, ha mész át.
– Vigyázok, nagymama.
– Azért van otthon ennivalód?
– Van, nagymama.
– Zsír van?
– Nem szoktam zsírral főzni, nagymama.
– Hallottad a durrogást?
– Hallottam. Petárdáznak.
– Reggel is petárdáznak?
– Reggel is, ilyenkor kezdik.
– Hangosan petárdáznak.
– De nagymama, nem is hallja…
– Liszted van?
– Minek, nagymama? Nem szoktam sütni.
– Rántáshoz is kell.
– Rántani se szoktam.
– De azért van liszted, ugye Zsuzsikám?
– Van.
– És a keresztleveled megvan, ugye?

Térey János:
Gyászmunka

Abrudbányay-Rédiger Ödön, fiatal kolozsvári patikus, az ezerkilencszáztízes évek közepén belészeretett egy mutatós és művelt lányba. Abrudbányay eljegyezte a lányt, azonban Magdus, a tizenkilenc éves menyasszony, három héttel az esküvő előtt, bajosan tisztázható körülmények között, hirtelen meghalt. Abrudbányay mélyen megrendült. Összegyűjtötte halott kedvese tárgyait, és híven gyászolta Magdust. Az első világháború után, az új határok megvonásakor arra kényszerült, hogy elhagyja szülőföldjét, és Magdus emlékével a szívében, Pécsett telepedett le. Évekig magányosan élt, beutazta Európát, végül feleségül vett egy útközben megismert nőt. Egészséges gyermekeik születtek, akik megfelelő nevelésben részesültek.

A harmincas évek végén doktor Abrudbányay már tehetős embernek számított. A második bécsi döntés után, Észak-Erdély visszacsatolásakor úgyhatározott, a Dunántúlra hozatja halott menyasszonya hamvait, s megvalósítva régi tervét, emlékházat építtet Magdusnak. Sokáig kereste a legideálisabb helyet, ahol fölépíttetheti a villát. Tüzetes kutatás után végül Fonyódon, a Sípos-hegy lejtőjén állapodott meg. A hely kétségtelenül emlékeztet a Nápolyi- öböl egyik legpazarabb pontjára, a szirttetőn fekvő Anacaprira, s ahogyan onnét át lehet tekinteni a teljes Nápolyi-öblöt, a Sípos-hegyről is ellátni Keszthelytől egész Tihanyig. Szemközt zöldellnek a Balaton-felvidék tanúhegyei, s a szemlélő lába előtt fodrozódik a palackszínű tó. Abrudbányay az utolsó pillanatig titkolta családja előtt, mit tervez a pincében, ötletére csupán az állványok lebontása után derült fény. A villa alagsorában, az el nem hált szerelem emlékére, szabályos nászszobát faragtatott ki egy pécsi szobrásszal: vörösmárványból széles franciaágyat rendelt, továbbá rézlámpával fölszerelt éjjeliszekrényeket. A nyoszolyán, életnagyságú szobormásként, finoman redőzött kőtakaró alatt, egymás mellett fekszik Magdus és Ödön. Némi vitalitásról tanúskodva, fektükben mind a ketten fölemelik az egyik térdüket, mintha csak a réten heveredtek volna le piknik közben. Ödön szeme nyitva, jobbkeze Magdus balján pihen. Amikor a tényleges feleség egyik reggel lesétált az alagsorba, s ott szembetalálta magát Abrudbányay gyászmunkájának eredményével, halkan, de élesen fölsikított. „De hát végső soron azt teszel a pénzeddel, Ödön, amit akarsz.” A család beköltözött az emeleten kialakított szobákba.

Bizonyos, hogy Magdus hamvai sohasem érkezhettek meg Fonyódra, mert a következő háború után Erdélyt ismét Romániához csatolták. Az Abrudbányay család 1949-ig élvezhette a gyönyörű panorámát, amikor is minden vagyonukat államosították. A villát, ezt a velencei vörös kockát, amelynek körvonalai a túlpartról is pontosan kivehetőek, a továbbiakban tanácsi lakásokra osztották föl, majd orvosi rendelővé alakították. Az új tulajdonosok kegyeletből megengedték az Abrudbányay család tagjainak, hogy az udvaron álló melléképületben töltsék a nyarakat. Idővel a család is elmaradt.

A rendelőből lomtár lett, az úgynevezett kriptát pedig, mint morbid látványosságot, évekkel később megnyitották a közönség előtt. Jelenleg bejelentkezéssel látogatható az örök szerelem háza, ez a kitakarított és kiszellőztetett lomtár.

Podmaniczky Szilárd:
Levél a Szerzőhöz

Tisztelt Örkény István, Kedves író úr, szevasz Pista!

Mivel családunk régi barátja vagy, mi pedig nagy tisztelőid, engedd meg, hogy rövid olvasói levélben forduljak hozzád. A teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy az utolsó sorokat, meglehet, már a túlvilágról írom.

Kedves Pistukám!

Tudod, nálunk a karácsony mindig is családi ünnep volt, ezért ebben az évben is összegyűltünk, hogy gyertyagyújtás és rövid énekszó után szerény ajándékokkal lepjük meg egymást.

Tibi fiam ezúttal egy fametszetet kapott a hozzávaló bicskával, Kati lányunk borotvahabot, Matild néni titokzoknit a hozzávaló turista járókerettel, Arankám új baseball-ütőt, és nem fogod elhinni, én egy új Örkény-könyvet kaptam, Egyperces novellák címmel. Persze, lehet, hogy neked már nem akkora újdonság, mint nekem. Ezt csodáltam benned mindig, hogy bírod ki röhögés nélkül, amíg egy új könyved megjelenik.

De a lényegre térek, mert nincs sok időm. Hogy a meghitt, de vidám karácsonyi hangulatot a végtelenségig fokozzam, elhatároztam, hogy találomra fölütöm a könyved, és amíg falatozunk a karácsonyra sütött pogácsából, fölolvasok néhány novellát. A könyv először A végzet című egypercesnél nyílt ki, amitől az egész család elkedvetlenedett, de, mondhatom, mire a végére értem, mindenki harsányan és hálásan kacagott, még a szomszéd is átkopogott, hogy legyünk csendesebbek, mert neki még nem jött meg a Jézuska, és félő, hogy elriasztjuk.

Nem is kellett sokáig várnia, mert Matild néni elfehéredett és arcára fagyott a mosoly. Azt hittük, infarktust kapott vagy agyára ment a karácsonyi kaktusz locsolása, de fölállt és kiment a konyhába. Időtlen idők folytak el, mire visszatért. Faggattuk, jobbról, faggattuk balról, eltelt egy perc, mire megszólalt. Azt mondta, igazat írt a Pista. Mondom, miféle Pista? Hát az Örkény. De milyen igazat? Hát hogy liszt helyett rovarirtószert raktam a pogácsába. Maga, Matild néni? Ilyet soha nem tenne. De-de, erősködött, a liszt ki sincs bontva.

Mondanom sem kell, a halálfélelem kéjutazás langyos aszpikban ahhoz képest, amit akkor éreztünk. Megkértem a család minden tagját, hogy a további, általad fölvázolt tragédiák elkerülése végett, igyekezzünk megenni az összes pogácsát, miközben én megírom neked, kedves Pista, hogy nem szép tőled, hogy megmérgezted az egész családot. Tibi fiam kétpofára eszi a pogácsát, de könnyen lehet, hamarabb végez a pogácsa vele, mint ő a pogácsával. Kati már telefonon búcsúzkodik az iskolatársaitól, Arankám igyekszik lemondani a két ünnep közé eső szabadságát, Matild néni pedig továbbra is értetlenkedik, hogy nem lehet érezni a liszt és rovarirtó közti különbséget. Pontosan nem tudom, meddig jutok a levélben, de a könyvedet a Tibi fametszetével nehezékelve nyitva hagyom a novelládnál.

Boldog karácsonyt és jó egészséget kívánunk neked és egész családodnak! Szívesen olvastam volna a többi novellát is, de sajnos nem maradt rá idő. Itt ülünk a hatalmas tálca pogácsa fölött, és eszünk.

(Kemény István, Podmaniczky Szilárd és Tóth Krisztina írása elhangzott a Litera 6. előszilveszterén 2007-ben, a Trafóban.)