Második generáció

Elhurcolták, elpusztult, elvitték, nem jött vissza, megfagyott, eltűnt.

Nagypapa, Ernő bácsi, Lizi néni, Frida néni, Zebi bácsi, két gyerek, szinte az egész gyetvai család. Árjásít, kikeresztelkedik, árjapárja, stróman, aladár, rendes ember, róse, gyilkos, Schlachta Margit. Bujkálás, hamis papír, sárga csillag, succpassz, svéd védnökség, Dunába lőtték, kilépett a menetből, tisztességes keresztény férj, csillagos ház, pince, bombázás, razzia, feljelentett. Haláltábor, gázkamra, tömegsír, nyilasok, eszeszek, csendőrök, puskatus, németek, bevagoníroz, marhavagon, gettó, kápó, appelplacc, munkaszolgálat, keretlegény, agyonver, szögesdrót, áram, kutyák, krematórium, kemence, elégették. Visszajött, negyven kiló, nem találták, kifosztották, hullarablók, öngyilkos lett, a kisfiát, a kislányát, a feleségét, a szüleit. Kanadában, Ausztráliában, Svédországban, Izraelben, Kassán, Bécsben. Szegény Pali, szegény Annus, szegény Marci bácsi, szegény Marika. Hatmillió, hatszázezer.

Római katolikus vagy, így mondd, hogy római katolikus.

Meg vagy keresztelve, terád már nem vonatkozik. Nem kell szégyellni, de közhírré tenni sem kell. Olyankor ne szólj semmit. Tedd csak el azt a keresztlevelet, jól jön az még. Ne törődj vele. Időben menekülni. Most, hogy apád közhírré tette, úgyis mindegy. Azért légy büszke, Einstein, Freud és Marx is AZ volt, meg a Krisztus is. Na, jó, a Kun meg a Rákosi is, de … Azzal nem kell szóba állni, az egy fasiszta. Fogadok, hogy ő is AZ. Juif. Miközülünk való. A nagyapját ismertem, még Freundnak hívták, papírüzlete volt a Csáky utcában. Egész Németországot benzinnel kellett volna leönteni és felgyújtani. Ez egy fasiszta ország. Ha tehetné, rögtön elvitetne. Ha megkérdezik, mondd azt, hogy nem tudod. Én se kérdem, ő se kérdezze. Egy ilyen névvel, hogy Róna? Uggyan már! Végigmért és megkérdezte: maga ugye nem eszik kolbászt? Nem kell hazudni, de azért ne hagyd, hogy faggassanak. Nem kell feltűnősködni. Részeges gój. Fölhúzták, fölkötötték.

Pick, Glázner, Huppert, Dzsoint, umberufn, gottzeidank. mirzeigezagt, mispóhe, rasekól, slemil, untám, bisszig, tóhesz, azesz, siksze, unsereiner, mísz, nimolista, ausgetippt, gejl, züsz, macesz, kindli, pejsli, barhesz, pólisi, bóher, sadchen.

Kiss József, Schwarz-Bart, Keszi Imre, Peter Weiss, Vercors, Malaparte, Frank László, Zsolt Béla, Radnóti, Akcióban az SS, Hétköznapi fasizmus, Emberi sors, Krupp és Krause, Budapesti tavasz. Fényképek, híradófelvételek, könyvek, adatok, családi történetek, Mami mesél, Apu mesél, borzalmak.

Doremifaszolatidó, szalonnátzabála…. Megyavonat, megyavonat Auss-vicc-ba. Ide, a jébuzeus pofádat! Ugye egy bibsi sincs köztünk? Volt ott minden, még halott zsidógyerek is. Ne pofázz mán, még meghallja valami zsé, és elvitet. Egy-gyip-tomba leszazaratás, Zálilesza marokszedő, Kóbiakaszás. Ott adtak-vettek a romok közt, többen voltak, mint az ostrom előtt. Ezeknek nem jelent semmit ez az ország, csak állomáshely. Árulták az aranyat, számolták a kampós orrukkal a pénzt. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de vannak dolgok, amiket csak egy magyar ember érthet meg. Bejött egy ilyen horgasorrú ávós. Azért szar lehet, ha az lennék, rögtön főbe lőném magam. Mindenki utálja őket, szerinted ennek mi az oka? Azért azt el kell ismerned, hogy a pénzvilág meg az összes médium az Övék! Összetartás igenis van, ezt hülyeség lenne tagadnod. Mindenütt ott vannak. Nem furcsa, hogy ennyi a köztük a Nobeldíjas?

Nekem is a nagyapámat.

Nem ismertem. A vidéki rokonságból alig. Aki fent volt Pesten, igen. Nem tudom, a nőket hogy találták meg. Ez hülyeség, én se vagyok körülmetélve. Szerintem feljelentették és úgy, vagy hogy nem volt rendes igazolványa. Nem igaz, hogy görbe, na jó, nekem igen, de a nővéremnek nem. Nincs lúdtalpam. Nem kapom föl a vizet, de honnét veszed ezt? Nem vagyok túlérzékeny. Te nem vagy normális. Nem igaz, az apám sem kommunista. Nem párttag. Hogyhogy összetartanak? Kivel? Nem is ismerik egymást! Baszd meg!

Veled olyan őszintén lehet beszélni. Tényleg nem érdekel? Komolyan? Biztos? De a szüleidet biztos. Szerintem naiv vagy. Ez mindenkinek beakad valahogy, csak legfeljebb nem mondja.

Engem nem kell sajnálni, nekem semmi bajom nem lett. Miért lenne szar? Nem én éltem át, nem az én életem. Hogy akkor miért? Mit miért?

Nem, még nem voltam. Soha. Miért mennék? Te talán jársz zsinagógába? Akkor én miért járjak? Ne haragudj, de inkább nem megyek. Egyszerűen nem bírom az ilyen belterjes izéket, hogy „mi”. Én nem vagyok mi. Alapjában semmi közöm az egészhez. Nem vagyok vallásos, nem tudok héberül, nem vagyok körülmetélve, zabálom az oldalast meg az abáltszalonnát, karácsonyozom, névnapot tartok, mi a francot akartok tőlem?

Különben is, a feleségem keresztény. Meg az összes gyerekem gój. Mondjuk csak az izraeli törvények szerint. Hagyjanak nekem békét!

Arról, hogy kiválasztott nép, mindig a Feri bácsi jut az eszembe. Gyakorlati foglalkozást tanított általánosban. Reggel a műhelyben sorba kellett állnunk, a Feri bácsi meg elvonult előttünk a barna köpenyében, kiválasztott egy gyereket és adott neki egy nagy pofont. Aztán kezdődhetett a foglalkozás.

Sokáig lapítottam, ha ilyesmiről volt szó. Kussoltam, elsomfordáltam, mosolyogtam. Igyekeztem gúnyosan mosolyogni, de kussoltam. Féltem. Aztán úgy 20-21 éves koromban megváltozott. Talán a szerelmem miatt, hogy láttam, nem érdekli az egész. Na és az egyetemen azért voltak ilyen barátaim, láttam, milyen fesztelenül beszélnek  erről. Ez jó volt. Azóta mindig megmondom, ha kérdik, ha nem.

Van más taktika is, a letagadás, felejtés, kikeresztelkedés, templomjárás, úgycsinálásmintha. Biztos van, akit egyszerűen nem érdekel. Tényleg? Én nem vagyok zsidó – mondja. Mondhatja, de úgyis annak tartják. Van aztán, akiről tényleg nem tudják. Mint a viccben: „de ne tessék mondani neki, mert ő nem tudja.”

Bevallom, viszolygok.

A szakállas-pajeszosoktól, meg a parókás nőktől különösen. De úgy általában ez egésztől. Van valami egészségtelen az egészben. Azokat is utálom, akik látványosan csinálják. Miért ne csinálhatnák látványosan? Számomra idegen.

Volt egy házaspár, az egyszer meghívott minket valami ünnepre. Marhahúst ettünk, tojást, tormát, ment a sok ima, kérdés-felelet, bemutatták, hogy kell zsidónak lenni, iszonyú ciki volt. Aztán kiderült, hogy csak szegényembernek kellettünk, azért hívtak meg. Ott ültem, mint kapedlis Illés próféta. Ez jellemző rájuk. Ránk.

Meg egyszer egy híres rabbinál is voltunk, gyerekestül. A feleségével együtt jártunk latinra. Sötét rabbilakás, fekete bársonyok, ezüst menórák, édes édességek, meg egy hatalmas cirmos, az Icig. Arra gondoltam, nem az én világom. Nem is volt az. Nem is hívtak többé.

Egy ismerősöm, a Ruca egyszer azt mondta, hogy két szóról lehet felismerni őket: az egyik a fasiszta, a másik a probléma. Jó, nem?

Az ember tartozik ennyivel. Az szerintem árulás lenne, ha elfelejtenénk. Az tényleg nagy szemétség lenne letagadni, elfelejteni. Ennyivel tartozunk a holtaknak. Ezt szépen mondtam, ugye?

Elkezdtem héberül is tanulni. 25 évesen. Habajt katan, habajt gadól. Gyökerek. Hát igen az igeragozás, annál abbahagytam. A május 1-ei felvonulásnál. (Egy piros német, NDK-s könyvből tanultam héberül: maga volt a perverzió.)

Nem, nem tudok. Nem voltam Izraelben. Böerec Jiszraél. Hogyhogy miért? Sosincs rá pénzem, nem is lesz. Vannak, igen. Rokonaim vannak, másod-unokatestvérek. Ôk jönnek ide. Elég nagy faszok, szerintem tiszta nácik.

MTK meccsre járok. Igen. A nővérem akkori barátja vitt ki 14 évesen, aztán azóta mindig járok, én vagyok a kemény mag. Nem igaz, egyáltalán nem mindenki. Sőt. Hát igen, kiabálni is szoktam, de semmi ilyesmi nincs az egészben. Mondjuk, van azért ott néhány pónem, nem mondom.

Tudod, hogy lett a családunk Magyar? A dédapám, Mondschein Pál vasútépítő-munkás volt, külsôs a MÁV-nál. 1880 körül aztán jött a nagy magyarosítási hullám. Behívják a dédpapit a főnökségre: No, Mondschein úr, magyarosítani kellene a nevét, mert idegen névvel nem dolgozhat a MÁVnál. Dédpapa nagyon egyszerű ember volt. Mondja: Jó, semmi akadálya főnök úr, én megváltoztatom a nevem, de mire változtassam? Mindegy mire, Mondschein Úr, csak magyar legyen! Na, így lettünk Magyarok.

Rajtam, asszem, nem látszik.

Fiatalon egyáltalán nem látszott, most is inkább töröknek néznek a bajuszommal. Berlinben is mindenki töröknek nézett, még egy csapat echt török is. Azért, ahogy öregszem, egyre görbül az orrom. Ez az emberi sors: öregkorára mindenkiből izraelita lesz.

Meg hát elég sok ilyen témájú dolgot is írok, ez igaz. Eléggé foglalkoztat a dolog, kétségtelen. A lányom szerint betegesen. Merthogy mindig ennél a témánál kötök ki, akármiről van szó. Hát igen, ez egy ilyen betegség. Már többen is mondták. A gyerekeimnél már nincs meg. Ők egészségesek. Csak a lányom járt egy ideig Dávid-csillaggal a nyakában. Meg is akarták verni miatta. De már ő se hordja. Az unokáimban meg negyedrész sincs. Vagy, hát annyi van azért, mi tagadás. A feleségem nagyapja például nyilas pártszolgálatosként esett el. Nem, nem vagyok rá büszke, most miért mondod?

Van judaika-gyűjteményem is, egy Lingel-könyvszekrényben. Sokat tudok erről a témáról, relatíve. Ahhoz képest túl sokat is. Valósággal beleégnek az agyamba ezek a dolgok, falom, megjegyzem őket, rágódom rajtuk. És állandóan antennázom, összerándulok a legkisebb utalásra.

Hogy mi vagyok akkor? Hát Magyar Laci. Elsősorban. Aztán magyar is vagyok, magyarul írok, magyar műveltségem van, magyar a családom, magyarok a gyerekeim, unokáim, Magyarországon élek, magyarul eszem és álmodom. Mi kell még? A vallás az más lenne, de nem vagyok vallásos. Gottseidank.

Igen, ez igaz, mindenkinek azt mondom, hogy az vagyok. Ha kérdik, pláne. Hogy miért? Mert a másik verziót hosszú lenne magyarázni, az apáca-keresztanyával, meg a félelembőlmegkereszteléssel és ezzel a szép, kövér tudathasadással.

Másfelől meg.

Azért van ez, mert el lettem szúrva valahogy. Már nagyon korán, kisgyerekkoromban. És ezen már Isten sem segít.