Lovas Nagy Anna: Zöld disznó

Előtörténet a Zöld disznóhoz

A Zöld disznó az 1986. évben született, Flóra Debóra utónevű, három éves lánygyermek szórakoztatására. A szerző abban az évben alijázott, és döntése egyáltalán nem vált be. A szerzőt heves honvágy gyötörte, ezért hazahozta Flóra Debórát és a Zöld disznót.

Az évek múltával, a Zöld disznó önálló személyiséget szerzett, a csetlő-botló pancserét, aki megpróbál elboldogulni, a nem könnyen érthető világban.

A Zöld disznó történetek nincsenek befejezve, mindig megesik vele valami, mert egy olyan helyen él, ahol túl szembetűnő, sebezhető és kirekeszthető.

A Zöld disznó novellafüzérnek készül. Szerzője, az első regény megjelenését várja, amelyet tavasszal hoz a Kalligram kiadó, Verazélet címen.

A szerző második regénye, az Estközi munkafázisaiban, a Zöld disznó ott ül az íróasztal szélén, türelmesen gyarapodik, mert biztosan tudja, eljön az ideje.

Üdvözlettel,

a Szerző

 

 Lovas Nagy Anna

 Zöld disznó

 

Szombat van és eljött a sóletevés napja. Az étkezde tulajdonosa az ajtóban áll, nála a számológép, meg a jóindulat, mindenki bemondja, mit fogyasztott, beleértve az utolsó szelet kenyeret, beleértve a kicsorgatott szódát, a mértékkel málnázott szörpöt.

Elviszem a barátainkat, akik szeretik a sóletet, a maceszgombócot, de nem szeretik a hangoskodást és a zsúfoltságot. Pedig csak az van, meg Jentl, a ravasz. A lány. A fiú ruhába öltözött.

Az ajtóban a megszokott sorállás, odakint tombol a tavasz, leginkább száz kilométeres, orkános szél erejében. Ezért mindannyian bezsúfolódunk, vágyódó sóletevők és a bennrekedt jóllakottak. Szuszakolnának kifele, de a hasuk nem engedi és összesúrlódnak az idegenek. Torlódik az ingerültség, mert viharos a szél és egy fiatal anya véletlenül felrázta karonülő gyerekét, akiből spriccel az ebéd, mint a túltöltött szódásüvegből. Öregember sipít, álljanak odébb, nem lát semmit, pedig csak a hírességek fotóit láthatná a szemközti falon. Ezerkilencszázhatvannégy sztárjait. Néhányat a hetvenes évekből. Letűnt sportolók. Hullott csillagok, mind barack és szilvalekvárnak való. Ez a magas fejhang nem a falnak szól. Nem a falon a képeknek. Ez, a vagonok kilátástalanságának. A felcsúszott ingujj alól kibújó tetoválásnak. A kilátás igénye mindennél erősebb, amikor a kor kilátástalan.

Elfogyott minden az idők folyamán, el az óbudai kiskocsmák, a zongorás helyek, csak ez maradt. A Kádár korszakot őrző minigettó. Enni adnak. Enni jó.

A barátaim nők és sóletet akarnak enni. A barátaim nem sikszék, mert sikszét, csak sikszecseléd szóösszetételben hallottam, gyerekként a szomszédban lakó Deutsch nénitől. Nevelőanyámat nevezte így, akit még édesként szerettem.

Mindez persze képzavar és időzavar, mert az étkezde megalakulásának idején rég időtlenné vált a gettó. Mondják, megszűnt minden különbség. Csak tanulj és dolgozz, ahogy a csillag megy az égen – csupa barack és szilvalekvárnak való.

Ghetto olaszul hordót jelent, Velencében a kádárok utcáját jelölték ki a zsidóknak, ott a legszorosabbak és legmagasabbak az épületek. Úgy laktak ott, mint hordóban az olajbogyók. Így terjedt Európában az elnevezés. Prágai gettóban a Židovský hřbitov. Több rétegben fekszenek egymáson a holtak, mint tányéron a lerágott húsú magok.

A barátaim nők. Csupa Jentl. Mind másnak látszanak, és másnak látszom én is, visz a tetszés látszata, a látszólagosság játéka, ahogy a hideg feszesít, didereg a dekoltázs, színlelve szexust, ártatlan csábítót. Játszom a jártasságom kóserolásban, hogy natürlich a gersli, és magam vagyok a behoved idetartozó. Nyelvlecke jiddisből. Fogadjunk, nem tudják, milyen szélesen árad nyelvünkben a számtalan jövevényszó?

A barátaim nők. Szeretnek engem, és mindet férfiként szerettem, vagy hagytam magam úgy, ahogy pacáktól sosem. Jegyezzétek meg. Pacák férfit jelent és nem összekeverendő a pacával, amit a retro töltőtoll tintája, vagy a töltőtollból írt szövegre hulló könny okoz.

Mind így tanultunk írni. Görcsösen. Ejtve a pacát és a könnyet. Sírva tanultuk a tudást és apánk azt mondta nevetve, nem baj. Úgy szép a zsidó, ha taknyos.

Eszünk hát, mert ezért jöttünk. Álgettóban az álkóser tarjás babot. Hithűk libacombbal. Tojással, a hússal dacolók.

 

A sertés részei: lapocka, comb, köröm, csülök, oldalas, dagadó, karaj, borda, tarja.

Tarja: a sertés „félbehasított nyaka”. Felhasználható: egyben sütve, szeletelve, füstölve, rántva, flekkennek.

E sertés rész, felsorolásban a kilencedik. A kilences szám a befejezettséget szimbolizálja. A héber alefbét kilencedik betűje a tet. Ezzel a betűvel kezdődik a tréfli. Legfőbb tréfli a disznóhús.

 

A Klauzál téri malac betér a Síp utcába. Befordul a kapun, ahol a biztonsági őr nem ereszti beljebb. A malac visítva méltatlankodik és ordít, neki a rabbival van dolga. Szidónia néni a portásfülkéből telefonál. Balhé van. Balhé jiddis szó, „botrány” a héber ballahah-ból, amelynek jelentése, rettenetes dolog.

Rabbi uram, lelkem! Jöjjön már le, egy malac akar magával beszélni! A malac bizakodik. A biztonsági őr szétvetett lábakkal áll előtte. Az Új élet szerkesztőségéből újságírótanonc rohan a lépcsőn, hármasával ugorva keresztül a lépcsőfokokat. Malac a hitközségben, fogalmazza az átütő címet, amivel nagyobb lapokhoz betörhet.

A Rabbi méltósággal érkezik. Kicsit megköszörüli a torkát, jó napottal köszönti a malacot és megkérdezi, miben segíthet?

Rabbi! Malac vagyok. Szeretnék ezentúl zsidó lenni. Betartok minden szabályt. Hitsorsomnak tekintek minden üldözöttet. Magam is átéltem fajtám genocídiumát. Nem eszem tréflit, disznót meg főleg nem. Esetemben ez amúgy is kannibalizmus lenne. Mély azonosságot érzek a zsidó néppel. Tanulmányoztam történelmét, tudását. Elmélyedtem a tórában, a talmudi bölcsek tanításaiban és a Zóhárban. Egyetlen Istenben hiszek, akinek neve kimondhatatlan. Prozelita malac vagyok. Kérem, tegye létezésemet hivatalossá, vegyen fel hittestvérének!

A Rabbi áll. A malac áll. A biztonsági őr szemlesütve. A tanonc, Szidónia néni, falként állnak.

A Rabbi is. Nos. Tisztelt Malac, mint tudja, egyedül nem dönthetek. De mindenképpen lebeszélném a zsidóság nehéz sorsáról. Ám ha mégis minden fárasztó procedúrán átesne és elsajátítaná a hitünkhöz szükséges összes tudnivalót, akkor is igen magányos malac maradna, mert nincs malac több közöttünk. Ezért kérem, mondjon le tervéről és próbáljon boldogan élni, megtalálni önmaga malacságát a sajátjai között.

Ezzel a Rabbi hátat fordított és töprengve felment a lépcsőn.

A malac áll. A malac sír. Könnyei pacákat ejtenek húsrózsaszín ingecskéjén. Cefetül érzi magát. Cefet: beteget jelent a héber cefetből, használatos a pocsékul szinonimájaként.

 

 

A Klauzál téri malac a Kisdiófa utcában lakott. Néha leugrott a Klauzál téri kóser borpincébe.

A borpince öreg csaplárja rég hozzászokott, mindenféle népek látogatnak a pincészetbe, mert jó bor csak a kóser lehet. Ezt még az ultra nacionalista pártvezér is elismerte, aki titokban hozatta a bort innen és a házában tartott nagy mulatságokon és az idegenszívűek kiirtásáról szóló eszmecseréken ezt itatta cimboráival. A borról pedig csak annyit szólt, Eger mellől származik.

Malac igen nagy szükségét érezte szívét megerősíteni egy kis szőlőnek nemes levével. Bánatát belefojtani. Ilyenkor a Carmina Burana-t hallgatta és megpróbálta rádanolni Csokonai versét a Szerelemdalt a csikóbőrös kulacshoz. Bánatában előtört élete összes megpróbáltatása, a gyermekkor, a falu irgalmat nem ismerő társadalma, hogyan túrták, lökték félre az életet jelentő vályútól.

 

Malac születik Libickozmán. Nem is egy, hanem tizenkettő. A faluban igen kevesen laknak. Zsákfalu. Zsákfalusiak a lelkek, ide a madár is csak akkor jön, ha ketrecben hozzák. A falu kincse a koca. Együtt vették az összekuporgatott pénzből, meg a marcali agronómus segélyéből. Együtt adták a kukoricát, a száraz kenyeret, bár abból nem sok gyűlt, inkább lereszelték morzsának. Ha megfial a koca és éppen eleget, mindenkinek lesz saját disznaja. Nevelheti, pátyolhatja a kolbásznak, sonkának valót. Képzeletben mindenki nagy kanállal eszi a zsírt. Ha csak el nem viszi a sertéspestis vagy a száj és körömfájás. Az anyadisznó erős, hasában vidáman rúgkapálnak a malackák, kicsi odabent a hely, készülik a születést. Hajnalra meglesznek. Mindannyian. Így született malac, egy a tizenkettőből, ahogy a tizenkét testvér közül csak Józsefet vitte sorsa Egyiptomba.

Reggelre kimentek az ólhoz a falulakók, megnézni a malackákat. Tizenegy rózsás malacpólyás. A tizenkettediket észre se vették, egy csokor friss lóherének látszott, vagy egy marék pitypang levelének. Halvány volt, friss, fényes és zöld.

Lett is nagy óbégatás, siránkozás. Futottak a Somogyzsitfára Vajákos Biri néniért, aki bába volt és titkon angyalcsináló. Értett a gyógyfüvekhez és a rontást úgy tette, adta, vette, mint a takarék pénztáros kisasszony a betéteket. De bizony a Biri ereiben is meghűlt a vér. Sose tartotta nagyra a Libickozmásokat, mert nem vitték semmire, egyetlen lyukas híresség se született náluk. Templomra se telt nekik, a harangláb is meggörbült, mielőtt a harang megrepedt. Mondták is a környéken az élhetetlen, pechvogel szerencsétlenekre: kozmázik a libic. Azaz odaégett a libici. Nem is vette komolyan a zöld disznó hírét, amíg a saját szemeivel meglátta. Akkor aztán hányta magára a keresztet, és megmondta, ide bizony az ördög tette be patás lábát. Itt bizony ő, Biri nem marad. Húst, komatálat, húsvéti sonkát a libiciek ne küldjenek, mert abból nem eszik. Tenni nem tud semmit. Erősebbek nála az itt játszódó hatalmak. Háromszor a háta mögé köpött aztán, huss, mint a fergeteg, haza biciklizett.

Álltak Libickozmán a népek tanácstalanul. Elpusztítani nem merték a malackákat, főleg, hogy az volt reménységük és egyetlen vagyonuk. Meg az ördög nem alszik. Főleg, ha a fattyait ölik. Ezért hazamentek és az ég meg a jóisten gondjára bízták a jövőt.

Az emse szépen szoptatta a malackákat. Azok meg napról napra gömbölyödtek. Eljött a nap, amikor úgy megerősödtek, el lehetett vinni őket, sétálni a makkosig, ahol Gyurka bácsiéknál az öreg kan disznó lakott. Emse vitte megmutatni a kismalacokat apának. Lett is disznó nagy botrány. Az öreg kan nézte fiait, de a legkisebb zöldre kijelentette az nem az övé, de ha mégis, akkor felfalja, kettéroppantja, mert ezt a szégyent nem viseli. Anyja felfalni nem engedte, de a pusztulj örökre innen átkától nem védhette meg. Ettől a naptól kezdve megváltozott az élete a zöld malacnak. Meglátta másságát, és mindenki más meglátta. A pulykák, a kacsák, a falubeli gyerekek és testvérei, akikkel egy tejen nevelkedett. Hiába való a malacság, ami összekötötte őket. Zöld színe elválasztotta a sajátjaitól és az apai átok örökre megjelölte. Aztán emse is elfáradt a háborúban, meg féltette az aprócska zöldet. Egy éjjel kitörte oldalával az ól gyöngébbik falát, és a zöld disznócskát szélnek eresztette. Jól figyelj malacom! Amikor beérsz a városba, vegyél magadnak egy rend malacrózsaszín ruhát. Vegyél egy tégely malacpúdert, barackpír színűt. Neked adom az összes spórolt pénzem. Próbáld meg és élj boldogul. Így is lett. Malac vett mindenféle jelmezt, csak a boldog élettel nem boldogult.