Kemény István: A kereszteződés

Hajnali fél öt. A tejszállítók teherautója áll meg a sarkon. Letesznek öt mázsa tejet az élelmiszerbolt elé. Az ő zajuk az első igazi zaj az éjszakai autók után, amik még inkább kísértetek mint tények. A tények fél ötkor kezdődnek. A szomszéd utcából idehallatszik az első troli. A kereszteződés négy nagy sarokházában összesen két ablak világos.

Háromnegyed öt. Két járókelő találkozik a sarkon, és itt ma reggel ez az első ilyen találkozás. Kissé nevetséges helyzet, mert mindketten el akartak vinni egy zacskó tejet a bolt elől, de így egymás miatt nem merik. Az egyik most megy dolgozni, a másik soha nem fog.

De a tejet mindketten elvitték volna.

Háromnegyed hat körül matatnak odalent. Autóik zárjaiban, és legalább hárman, és a boltajtó is nyitva van már. Két eladólány cipeli be a tejesládákat éppen.

Az átellenes sarkon is bolt van, zöldségesbolt, maga, a zöldséges pedig most érkezik meg a furgonjával a nagypiacról. Arra, hogy ő mikor indult, nincs adat. A zöldséges kövér, mogorva, mégis középponti ember itt a kereszteződésben. A ládákat már a segéd pakolja le, ő maga mára végzett. A boltja fölött van a lakás. Felmegy a kutyáért. A nap folyamán már  nem csinál majd semmit, csak a kutyát fogja sétáltatni, bár azt szinte folyamatosan. Így jelen lehet a kereszteződés társadalmi életében, és van alibije, hogy miért nem áll be soha a felesége helyére a segéd mellé. Bár alibire nincs szükség, mert a feleség meg éppen így vehet részt a kereszteződés életében. Ez a munkarendszer régi, régebbi a furgonnál, régebbi a kutyánál, a segédnél, a zöldségeséknél, régebbi az egész kereszteződésnél, kétszáz nemzedékre megy vissza, és jó.

Meleg március van, nyitott ablakok.

Fél hétig a sarokház összes kisbabája felsír, négy vagy öt lehet belőlük, és mindegyik komolyan veszi feladatát, az ájultan alvó szülők észretérítését. Fékcsikorgás, két autó majdnem összecsúszik. A kereszteződésben könnyű karambolok gyakran történnek, nem egyértelműek a táblák, és nem is lehet oldalra látni az eszeveszetten parkoló többi autótól.

Hat után már komoly forgalom van: autók, gyalogos átutazók és a lakók, akik a négy sarokházban élnek, a kereszteződés polgárai. Ebben az órában a hagyományoknak megfelelően felerősödik, majd beáll a város alapzaja.

Háromnegyed hét, még szürkület. A nagy, kivilágított zöldséges-kirakat csodálatosan szép.

Fél nyolc és tíz között rajzanak ki a négy sarokház idős úrnői bevásárolni. Elegáns sétálásuk az ötödik emeletről már jól megfigyelhető, és az eszeveszetten parkoló gépkocsik közt is élményszerű. A kora délelőtt bármely pillanatában lenézve is látható közülük kettő-három, átlóban a zöldségestől a boltba vagy a boltból a zöldségeshez. Vagy éppen állva és beszélgetve. Odabent pedig – bár ez nem tartozik szorosan a kereszteződés madártávlati képéhez – tegeződnek a zöldségesnével, viszont túl szigorúan bánnak az átellenes élelmiszerbolt kamasz eladólányaival.

Negyed tíz után három perccel valaki üvölt, mert egy tilosban parkoló miatt nem tud kiállni a kocsijával.

Kilenc óra húszkor néhány szem eső esik. Társalgási téma.

Tíz óráig tizenhétszer történik a kereszteződésben olyan találkozás, hogy a felek meg is állnak. Ebből hatszor támad csoportosulás három vagy annál több résztvevővel. Ebből az első öthöz a zöldséges és a kutyája is csatlakozik. A beszélgetésekből hangos nevetés igen jó arányban, háromszor hallatszik fel, egyébként pedig a káros jelenségeket – autóriaszók, kutyaszar, szemét, stb. – bírálják.

Tízkor az ablakban cigarettázom Dezsővel. Nálunk aludt. Másnaposak vagyunk. Nem nagyon érdekli, hogy egy jó kis országról beszélek neki: erről a négy sarokházról és a köztük lévő kereszteződésről. És hogy mennyire tökéletes világ lehetne ez, ha kettő helyett mind a négy sarkon volna valami fontos üzlethelyiség, gyógyszertár, posta.. Ez egy kicsi állam ötszáz polgárral, harminc kutyával, két forgalmas kereskedelmi úttal, langyos, városi klímával, állandó, átsiető idegenforgalommal, és az idegenek ártalmatlan megszólásával.

Dezső annyit mond, nézzem meg jobban.

Tíz után még tartanak a napi bevásárlások, de feltűnnek már az overallos szerelők is, és a négy sarokház névtábláit kezdik bogarászni, és feltűnnek a postások is, akik útbaigazítják őket. Négy postás tűnik fel, mert négy körzet találkozása a kereszteződés.

Tizenkettő tájban jön két hittérítő. Csalódottan távoznak. A zöldséges negyedszer jön le a kutyával.

Rövid csönd.

Negyed egykor hatalmas csattanás. A harmadik karambol ebben a hónapban. Egy percen belül húszfős közönség veszi körül a két autót, két perc múlva negyvenen vannak: az éppen utcán levők, aztán a vevők, végül a boltosok. Az ablakok is sorra nyílnak, végül összesen kb. száz szem szegeződik a színpadra. A hagyományoknak megfelelően először a sértett ugrik ki értékes kocsijából. Üvöltve káromkodik, de először mégis a behorpadt hátsó ajtóra pillant. Ettől az apró gyengeségtől háttérbe is szorul, mert a bűnös úgyis érdekesebb. A hagyományoknak megfelelően a bűnösre kíváncsi mindenki. Ki is nyílik a másik autó.

És csönd lesz, mert merev arcú, sápadt pár száll ki. Olyan sápadtak, hogy annak semmi köze nem lehet ehhez a karambolhoz. A káromkodás is lepereg róluk, és szilánkokra törik az úttesten. Annyira érzéketlenek a tömegre, hogy hagyni kell elmenni őket. És mennek, mennek egyre távolabbi utcákon, később már kint a Dunaparton, nemsokára már nevetgélve, csókolózva az Árpád-híd felé; mint egy váratlan keresztkérdés.

 

 

A nap délutánja

 

Sebesült a baleset A-változata szerint sincs. Villámgyorsan megegyezik egymással a két autós. A szerelmesek adnak egy betétlapot a szakállasnak, aki fejét csóválva beül a kocsijába, és elhajt abba az irányba, amerre a jobbkézszabályt figyelmen kívül hagyó szerelmesek lökték. A pár még megvárja a rendőröket (mert mégis jönnek), aztán a lány ül a volánhoz. Keserves fintorral indul el a kocsijuk, de legalább az eredeti irányba. Az üvegszilánkokat egyelőre nem söpri össze senki. Oszlik a csődület. A kereszteződés nyugalma helyreáll.

A valaha széles járdákat elfoglalják a parkoló autók. A kereszteződés környéke tele van boltokkal és irodákkal, és az autók percenként állnak ki és be. Kegyetlenül pontos mozgásban van az összes autó, mint a kártyalapok hajnaltájt.

Feloszlott a karambol csődülete.

Csak most tűnik fel, hogy még egy megrongált autó parkol a sarkon. Nyilván egy régebbi karambol nyomait viseli, különben a csődület, ami nagyrészt a kereszteződés népéből

került ki, nem hagyta volna elmenni a feleket. A mi házunkban lakik egy feljelentős bácsi, járókerettel jár ugyan, de kitűnő szemmel. Neki rutinfeladat lett volna észrevenni a szökési kísérletet, és szokása szerint ott is nélkülözhetetlenkedett a csődületben. De még ő sem vett észre semmit. Akkor pedig tényleg nem most sérülhetett meg a harmadik autó.

Iskolások mennek át a kereszteződésen.

Egy óra. Ebédszag.

Most két percen át üres a kereszteződés. Még autó sem mozdul.

Ez alatt a két perc alatt kerül fel a lakásunkba az újság. Én lehettem lent, de nem tudom. Ha a kereszteződésnek volna újságja, azt venném. Most lenne holnapra anyaguk, egy szép karambol.

A kereszteződés története csődületek története. Százhúsz éve parcellázták a területet, akkor lehetett az első csődület. Megjöttek a földmérők, akik önmagukban még csak eseménynek számítottak volna, és odalépett hozzájuk egy szántóvető, hogy ugyan  mit csinálnak itt? Ez a beszélgető csoport talán már csődületnek tekinthető. Ha a csődületek nevet vagy számot kapnának, mint a hurrikánok, meg volnának becsülve. Így viszont félő, hogy a kis csődületekkel együtt elfelejtjük azt a nagyot is, ami ebből a kereszteződésből került fel a történelembe. Páran élnek még a kereszteződés négy nagy házában abból a csődületből, ami a Wallenberg-csődület nevet viselhetné.

Mint aki lát, negyed kettőkor ősöreg zsidóasszony könyököl ki szemben. Öt percig fog kinézni, mint mindig. Megpróbálok ezalatt végig csak rá gondolni. Nem sikerül.

Folyamatosan erősödik az érzés, hogy egy fáradt, hajnali társaság kártyázik az autókkal. Kihúznak egyet a pakliból, dugnak a helyére egy másikat. Az a parti mozgatja az egész város forgalmát. Estére bizonyosság lesz az érzésből.

A sarki zöldséges megint lejön a kutyával a lakásukból. Benéz a boltba, ahol a felesége meg a segéd ad el. Ő maga csak hajnalban dolgozik. Árut hoz a nagypiacról. Attól kezdve a bolt előtt ácsorog a kutyával, és beszélteti a kereszteződés népét. Nagyon kövér, nagyon bajszos. Ösztönszerűen játssza a mérges, kevésszavú, aranyszívű embert.

Hamar kijön a boltjából. Ácsorog a szokott helyén a behajtani tilos-tábla mellett. Szemben észrevesz egy káromkodó férfit, akinek megnyomták a hátsó lökhárítóját, és tanúkat keres. A zöldséges nem érti. Igen, itt állt ő is alig egy órája a csődületben, de senki nem vette észre, hogy a karambol kárt tett volna másik autóban is.

Az öregasszony becsukja az ablakot.

Jön egy publicista. Negyvenes, álmos nő bevásárlókosárral. Bemegy a zöldségeshez. Ha cikke van az újságunkban, aznap mindig feltűnik a kereszteződésben. Ha feltűnik a kereszteződésben, mindig tudjuk, hogy ma cikke is jelent meg.

Átfutom a cikkét. Kijön a zöldséges boltból. Most jóllakott: észreveszi persze a káromkodót, de nem mint témát. Átlóban átvág a kereszteződésen, köszöntik egymást a zöldségessel, és eltűnik a boltban, ami már a mi házunk holttere. Ő is a kereszteződés lakójának számít. Az lehet, hogy nem lakik éppen a négy sarokház valamelyikében, de a boltjaink közösek.

Közben a boltból is kijött, és eltűnik arra, amerről húsz perce a látótérbe érkezett.

Most egyszerre két autó áll ki, és három áll be a helyükre. Kártyában ilyen nincs.

Minden órának megvan a telefonálója a sarkon. Ennek is. A szőke szakállú fiú sétált ki beszélni, akinek a festékboltja nem látszik ide. Egy fél autólámpa-búrát odapasszol a zöldséges-segéd söprűje elé, akit most kiküldtek eltakarítani a karambol nyomait.

Román cigányok vonulnak át a kereszteződésen Angyalföld irányában. A rossz trafikoslány, aki mindig átszalad aprót kunyerálni, iszkol vissza a boltjába.

Háromnegyed három. A szemközti hosszú erkélyen elkezdi délutáni föl-le-sétáját a melegítős bácsi. Időt jelez és mosolyt fakaszt. Egyéb funkciói már nincsenek.

Megváltoznak a fényviszonyok. A nap egyre ferdébben süt, egyre könnyebb belátni a szemközti lakásokba. A kereszteződés hét emelet mélységben van. Ott még előbb lesz este.

Egyhangúan cserélődnek az autók. Mindig kering kettő-három a háztömb körül, és ha megürül egy hely, azonnal beáll oda valami.

Az érzés, hogy kártyáznak az autókkal, mégsem fog kitartani estig.

Finálé kéne a nap végére, amikor felvonulnak a nap eseményei meg az események szereplői, és még talán történik is valami. De ma már megtörtént. Délben, a karambol.

A zöldséges már megint a sarkon van. Kutyástul. Fogad. Két panaszost hallgat, akik különböző panaszkodó pózokban járulnak elé. Aztán ő is – viszonozva a pózt – panaszkodik nekik egy kicsit. Enyhén leereszkedő méltósággal panaszkodik, mint aki bármikor, bárhol megengedheti ezt magának. Méltósága jelének használja a behajtani tilos-táblát, amelynek beszélgetés közben nekidől. Mögötte váratlanul kigyullad boltja utcai fénye, almára, narancsra, citromra süt. Ettől a perctől zárásig teljes fényében, pompájában áll ott a zöldséges. Most mindene megvan. Boltja fölött az első emeleten a lakása, a bolt előtt a kétkerekű pótkocsija, a mellett parkol büszkesége, a teherautó. A járda szélén kólásrekeszek. Az utcán kínált gyümölcsök fölött szép, narancssárga-zöld kihúzható sátortető. A boltnak van Coca-cola-neonja is, de a zöldségest nem zavarja ez az erős vendégfény. A két cégnek közös érdeke, hogy ez a neon itt legyen ezen a zöldségesbolton.

Ez a sarok egyértelműen az övé. Ez egy zöldségesség, és ő ennek a zöldségességnek a zöldségese.

És mégis mekkora ez a kereszteződés. A zöldséges-sarkot el is lehet kerülni.

Fél öt. Munkából jönnek haza az emberek. Még csak kezdődik az alkonyat. Az autók mostantól éjszakai parkolóhelyet keresnek maguknak. És ezek már a mi autóink. A GLU – lOO, a FOF – 731 és a többi ismerős rendszám, hazatérőben. Karambolok ilyenkor nincsenek, mert ezeknek a vezetőknek hazája a kereszteződés.

Mégis történik valami. A tudatlanság lendületével KITHIRA TOURS-feliratú, emeletes busz kanyarodik be az utcába olyan ívben, amit szinte lehetetlen hátrafelé megismételni. Az ív háromnegyedénél el is akad a parkoló autók között. Itt nem járnak buszok, nem férnek el. Dudálással telik meg az utca, és a busz araszról araszra próbál tolatni.

Szép busz. Fehér. De pánik jeleit mutatja. A tekintete a tolató rángások miatt ijedtnek látszik. Rablótanyának tartja a kereszteződést? Vannak utasai, de kialszik az utastér világítása, és a füstüveg ablakokon e nélkül már nem lehet belátni. A vezető sem száll le megnézni, mitől hány centire áll, mire vigyázzon tolatás közben. De nagyon ügyes.

A csődület összeáll. Eleve ellenséges a busszal, de néhány kéz ennek ellenére kaszálni kezd, hogy irányítsa a tolatást. A vezető azonban rájuk dudál. Aránylag könnyen ráhagyják.

Mielőtt valódi csődület keletkezhetne, kiszabadul a busz. Megint kigyullad az utastérben a világítás. A csődület embereinek azonban túl magasan van az utastér, nem jól látják a buszablak árnyképeit. A vezető, talán, hogy elterelje a figyelmüket az utastérről, egy ezen a tájon még nem hallott, furcsa, sóvár buszvijjogást hallat. Aztán tart tovább a busz utazása, amit – csak a felirat alapján – nem ez a nemzedék fog befejezni.

A mögötte két irányból feltorlódott autók még tíz percig vonulnak át a kereszteződésen.