Jakov Glatstein versei

Jakov Glatstein, az amerikai jiddis kultúra emblematikus alakja, költő, író, kritikus 1896-ban született Lublinban.

Jakov (Jacob, Yakov, Yaakov, Yankev) Glatstein (Glatshteyn) anyai ágon rabbi-ősök leszármazottja, apai ágon zenei indíttatást kapott, és jiddis írók ismeretségét. 1914-ben a család az antiszemitizmus veszélye elől küldte a fiút Amerikába, ahol kötöttáru boltban dolgozott, majd jogi egyetemre járt. Az emigrációt követő szünet után itt kezdett újra írni, s itt csatlakozott az In Zikh (Énben) c. folyóirat köréhez. Felismerve valódi érdeklődését, nem fejezte be jogi tanulmányait. Jiddis irodalmi körökben hamar felfigyeltek egyedi, kísérletező stílusára, szójátékaira. Megnősült, gyermeke született és újságíróként tartotta el családját. Korai versei a kulturális folytonossággal való modernista szakítás és a tudattalan pszichoanalitikus teóriáinak hatása alatt születtek, beteljesítve „Az egyéniség keresése mindenben és az önvizsgálat mindenben” introspektivista elvét. 1934-es lengyelországi látogatása után költészete erőteljesen a zsidó tradíció és a kortárs zsidó problémák felé fordult, két regényt is írt. Később is fontosnak tartotta újságírói tapasztalatait. Ifjúkori, elszigeteltséget és komorságot sugalló, én-központú műveinek esztétikai elvein a vészkorszak következtében némiképp módosítva vallotta, hogy a költőknek kapcsolódnia kell a modern társadalmi valósághoz. 1971-ben, születésnapján halt meg New Yorkban.

 

Füst

 

A krematórium-kéményen át

egy zsidó Istenhez aspirált.

El se fújhatják a szelek,

követi neje s a gyermekek.

 

A magas égben, fejünk felett,

szent felhők várnak, könnyük hull.

Isten, te akárhol lehetsz,

ott mi szintén nem vagyunk.

 

 

A holtak nem dicsérik Istent

 

Szinájnál kaptuk a Tórát.

És Lublinban visszaadtuk.

A holtak nem dicsérik Istent.

A Tóra az élőknek adatott.

S oly biztosan, amint együtt álltunk

A Tóraadáskor,

Mind meghaltunk Lublinban.

 

Kócos fej, ártatlan szempár,

Kis zsidó gyerek remegő szája,

Ily félelmetes mesébe varázsolom,

Csillagokkal töltöm meg neki a zsidó eget,

S azt mondom neki:

A zsidó nép lángoló nap,

Kezdettől a kezdetig, a kezdetig.

Tanuld meg ezt, kisfiú, drága zsidó fiú –

Kezdettől a kezdetig, a kezdetig.

 

Álomlátó népünk egésze

Szináj hegyénél állt

És megkapta a Tórát,

A holt, az élő s a még meg sem született.

Minden zsidó lélek így felelt:

Megtesszük és meghallgatjuk.

Te, a legszomorúbb zsidó fiú minden nemzedékben,

Te is ott álltál Szináj hegyénél.

Orrodba szippantva

Mazsolás-mandula illatát a Tóra minden szavának.

Sávuot volt, a zöldek ünnepe.

Mint a madárdal, énekeld velük –

Megteszem és meghallgatom, meghallgatom és megteszem.

Kezdettől kezdetig, kezdetig.

 

Kis zsidó fiú, életed terve

a csillagos zsidó éjszakában született.

Sosem hiányoztál.

Sosem mertél hiányozni.

Reméltük és imádkoztunk, hogy itt légy.

Mindig, amikor ott voltunk, velünk voltál te is.

És amikor nem voltunk ott többé,

Te is elmentél, velünk.

 

És így, együtt, amint mi mind együtt

Álltunk a Tóraadáskor,

Mind meghaltunk Lublinban.

Mindenhonnan drága zsidó lelkek jöttek repülve,

hosszú életűek és ifjan haltak,

Megkínzottak, megviseltek és minden tüzekben égetettek,

Meg nem születettek.

Mind a zsidók, kik elpusztultak Ábrahám atyánktól mostanáig,

Mind ott voltak Lublinban, a vészben.

Mind, kik ott álltak Szináj hegyénél,

És megkapták a Tórát,

Magukra vették e szent halálokat –

’Mi mind együtt halunk az egész néppel!

Mi újra holtak akarunk lenni!’

Így sírtak e lelkek.

Sára ősanya, Ráchel ősanya,

Miriam és Debóra, a prófétanő

Ment halálukhoz, imára és dalra fakadva.

És Mózes, ki annyira nem akart meghalni,

Amikor eljött az ideje,

Most újra meghalt.

És testvére, Áron,

És Dávid király,

És Majmonidész és a Vilnai Gáon,

És a Maharam és a Maharsal,

A Látnok, és Ábrahám Eiger,

És minden egyes szent lélek,

Mely kínok közt pusztult,

Drága halott zsidók

Lelkeinek százai haltak velük együtt.

 

És te, szép zsidó fiú, te is ott voltál.

Te, megjelölve a csillagos zsidó égen.

Ott voltál te is és meghaltál.

Édesen, mint a galamb, odakínáltad torkod.

És az Ősatyákkal és az Ősanyákkal énekeltél,

Kezdettől kezdetig, kezdetig.

 

Hunyd be szemed, drága zsidó gyermek,

És emlékezz, hogy táncolt a Bál Sém,

Karjában veled,

Amikor az egész álom-látó nép

Lublin gázkamráiban pusztult.

 

A gázkamrák felett,

És a szent holt lelkek felett

Száll az elhamvadt, lakatlan Szináj füstje.

Kisfiú, kócos hajjal,

Ártatlan szemekkel, remegő szájjal,

Ott voltál akkor,

Amikor a Tóra visszaadatott,

Ott álltál Szináj hegyénél és sírtál,

Sírtál egy halott világnak.

Kezdettől kezdetig, kezdetig.

 

És ezt mondtad, miközben sírtál:

Szinájnál kaptuk a Tórát.

És Lublinban visszaadtuk.

A holtak nem dicsérik Istent.

A Tóra az élőknek adatott.

 

Szántó T. Gábor fordításai