Gyakran fürdenek, tehát piszkosak

 

 

Andrei Oişteanu: A képzeletbeli zsidó. Kriterion, 2005, Kolozsvár. 466 oldal. Fordította: Hadházy Zsuzsa

 

 „Egy bojár elvesztette, egy nem zsidó megtalálta, és mindketten a zsidóba kötnek bele.” (moldvai közmondás)

 

A kiváló román antropológus 466 oldalas, gazdagon illusztrált, hihetetlen mennyiségű forrás és szakirodalom felhasználásával megírt, a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent könyve igazán hiánypótló alkotás, egy rendkívül kényes és indulatokkal átfűtött kérdés objektív és őszinte bemutatása. Egy olyan témáé, amelyet egészen az 1990-es évekig elhallgattak és a szőnyeg alá söpörtek. (Ahogyan a szerző, a rá jellemző fanyar humorral megállapítja: „A csausiszta cenzúra szervei odajutottak, hogy jobban féltek a kifejezésektől, mint a fogalmaktól”.)

A végig tárgyilagos és a tudományosság talaján álló, de mégis anekdotákkal, idézetekkel, szórakoztató elbeszélésekkel fűszerezett könyv bámulatos stílusban mutatja be az évszázados román-zsidó (valamint magyar-román, magyar-zsidó, román-német, lengyel-zsidó, lengyel-orosz, görög-román, görög-zsidó…) együttélés népi-társadalmi gyökereit, s ezzel együtt, a teljesen egyedi, kelet-európai zsidóság életét és kultúráját. Mindezt olyan precizitással és mindenre kiterjedő részletességgel teszi, hogy műve a társadalomtörténet és néprajz szempontjából is megkerülhetetlenné válik. Erényei közé tartozik továbbá a számos korabeli ábra, fotó, karikatúra és rajz, melyek gazdagon illusztrálják, egyúttal még közelebb hozzák a vizsgált témát.

Olvasmányos nyelvezete és szépirodalmi stílusa már-már elfeledteti velünk, hogy egy komoly szakkönyvet tartunk a kezünkben, s ha a téma nemegyszer megrázó volta nem emlékeztetné az olvasót, hogy egy hajdan volt világ mementóját tartja a kezében, akkor mint egy bestsellert forgatná.

A remekül felépített mű az enyhe – a népszokások világába tartozó –­ hiedelmektől kezdve, az emberek életét pokollá tevő előítéleteken át, lépcsőzetesen haladva jut el a legsúlyosabb antiszemita klisékig, bemutatva, hogy a tudatlanságból fakadó képzetek hogyan válhatnak a gyilkos indulatok táptalajává. (A „vörös zsidó” toposzától a pogromokig.)

Oisteanut olvasva megismerkedhetünk a  „szeplős zsidó”, a „piszkos és koszos zsidó”, a „szép és elegáns zsidó nő”, a „bölcs zsidó nő”, az „erényes/romlott zsidó nő”, a „kereskedő zsidó”, az „iparos zsidó”, az „uzsorás zsidó”, a „kocsmáros zsidó”, a „vonzó zsidó táncosnő”, a „földműves és pásztor zsidó”, az „intelligens, de ravasz, gyáva zsidó”, a „jó és rossz zsidó”, „vak, a süket és néma zsidó”, „az isten- és gyermekgyilkos zsidó”, képzeletbeli toposzával. Többek közt megtudhatjuk, hogy – a moldvai folklór szerint ­– egy zsidóval történő reggeli találkozás szerencsét hoz, hogy a zsidó nők páratlanul hűségesek (vagy éppen csalfák), és hogy a zsidók manna helyet eszik a fokhagymát. De azt is megtudhatja a Tisztelt Olvasó, hogy egyes vidékeken azért tartották a zsidókat piszkosnak, mert sokszor tisztálkodtak, s ebből arra a következtettek, hogy bizonyára nagyon koszosnak kell lenniük, ha rendszeresen fürdenek.

A negatív előítéletek mellett a különböző vallású és kultúrájú népek együttélésének nem egy megható és szívbemarkoló epizódját is felfedi: így a vészkorszakban meghaltak emlékére emelt máramarosi sírokat, ahol az állítólag zsidókból készült szappanokat a helyiek kegyelettel eltemették, s a sír lapjára a következő feliratot vésték: „Ide hantolták el a náci barbárság áldozatait, akikből szappant készítettek. Imádkozzatok értük!”

Oisteanu egy képzeletbeli időutazásra invitál bennünket, a 100-200 évvel ezelőtti zsidók és nem zsidók világába. Feltárja előttünk a kelet-európai zsidóság mindennapi életét, először a velük együtt élő népek többnyire torz és előítéletes szemüvegén nézve, majd, mint kiváló néprajzkutató és történész, megmutatja számunkra a valóságot.

A kollektív népi tudatban gyökerező előítéletek, babonák és tévhitek mellett elemzi a mindenkori értelmiségi és politikai elitnek a zsidókhoz és a hozzájuk kapcsolódó előítéletekhez való viszonyát; Luthertól Marxig, Richard Wagnertől Eminescuig. Rajtuk kívül részletesen foglalkozik a román antiszemitizmus mindenkori ideológusaival és vezéralakjaival: Nicolea Iorgaval, Corneliu Zelea Codreanuval és Corneliu Vadim Tudorral. Vizsgálatát nem szűkíti le román nyelvterületre, de még Kelet-Európára sem, hanem az ókortól kezdődően, az egyetemes zsidó-keresztény kultúrkörbe helyezve tekinti át a „képzeletbeli zsidó” és a „valóságos zsidó” kérdéskörét.

A könyvet végigolvasva magunk előtt látjuk a 19. századi Bukovinát, Erdélyt, Moldvát, ahol egymás mellett állhatott a szászok evangélikus, az örmények görög katolikus, a románok és ukránok ortodox, a magyarok katolikus vagy protestáns temploma és az izraelita hitűek zsinagógája. S ekkor pár percig elgondolkodhatunk, hogy hová vezetett a másik nem kellő ismerete és démonizálása. Mert hosszú távon az etnikai, faji és vallási ellenségeskedésnek nem lehet győztese, csak vesztesei.

Számomra mégsem a társadalmi kollektív tévképzetek és előítéletek olvasata a legmegrázóbb, hanem annak a ténynek a tudomásul vétele, hogy ez a világ a múlté. S nem azért, mert megszűntek volna a nemegyszer gyilkos indulatokat kiváltó babonák – mint a könyvből megtudhatjuk, a kollektív emlékezet részei a mind mai napig –, melyek a különböző vallású és nemzetiségű emberek életét megkeserítették, hanem mert ez a soknemzetiségű, állandó vitákkal tarkított, de mégis egyedi és ezért minden gonoszsága ellenére is csodálatos társadalom már nincs többé. Megszűnt, s a legborzalmasabb módon, százezrek kiirtásával és elüldözésével. Ahol, bár a zsidók eltűntek, de a hozzájuk kapcsolódó előítéletek megmaradtak, mert – ahogy a könyv olvasása után mindenki megérti – a „zsidóknak a társadalomból való eltűnése nem az antiszemitizmus eltűnéséhez vezetett, hanem a zsidó mitikus jellegének hangsúlyossá válásához (mitizálódásához)”.

Mikor a könyv egy fejezetében olvastam, hogy a 19. századi néphit mit tartott az erdélyi cigány, magyar, német, román, örmény és zsidó nőkről, elborzadva gondoltam rá, hogy ezek a mondókák azért nem hangozhatnak el immár senki ajkáról, mivel se zsidó, se örmény, sőt lassan szász fiatalok se tartanak ott esküvőt.

A mű szolgáljon mementóként minden olyan zsidó és nem zsidó emlékére, akit Kelet-Európában a tudatlan emberek tévhiteit és előítéleteit manipuláló, hatalomra éhes erők megöltek, vagy megnyomorítottak. Marosvásárhelyen az egyszerű, félrevezetett és tájékozatlan román emberek magyarokkal szembeni félelmeit és tévképzeteit meglovagló politika 1990-ben pogromot szervezett. E pogrom 20. évfordulóján láthatjuk, hogy a társadalmi előítéletek a mai napig velünk élnek, s bármikor bárkire lecsaphatnak.

 

Kápolnai Zoltán