Gracia Mendes hosszú útja (Hamvas Levente Péter)

Talán Tolsztoj írja valahol, hogy a nők úgy irányítják a háttérből a férfiakat, ahogyan a Rothschild báró befolyásolja pénzével a világpolitika menetét. Kézenfekvő lenne mármost, hogy a nagypolitika csakis a „Rothschildnék” szeszélyének függvénye. Mielőtt azonban bárki azt gondolná, hogy közepes színvonalú összeesküvés-elméletekkel akarom szórakoztatni a kedves olvasókat, sietek leszögezni, ilyen asszony valóban létezett a 16. században, úgy hívták: Gracia Mendes. Itáliában Beatrix de Lunaként emlegették, bár szülőhazájában, Portugáliában élő rokonai a Miques (Micas) nevet viselték. Már önmagában az is tanulságos, hogy hányféle név mögé kényszerült e portugál converso asszony, akinek kegyeiért uralkodók versengtek. V. Károly például egy spanyol nemes számára akarta megszerezni Gracia lányának kezét, ám az végül is az asszony unokaöccséhez, a később mesés gazdagságáról elhíresült Joseph Nasihoz, az Oszmán Birodalom majdani teljhatalmú bankárához, Naxos hercegéhez ment feleségül. A férje (Francisco Mendes, dúsgazdag üzletember) halála után az inkvizíciótól szorongatott asszony Antwerpenbe, majd a kedvezőbb üzleti lehetőségekkel kecsegtető Velencébe költözött. Ez idő tájt unokaöccsével együtt vezette férjétől örökölt vállalkozását, amely kezdetben jórészt a portugál állami monopóliumnak számító, és az egész kontinenst behálózó fűszerkereskedelemre alapult. Amint az inkvizíció Velencébe is betette a lábát (a Mendes-vagyont sokak szerint bizonyos befolyásos körök a Szent Hivatal révén akarták megszerezni), Gracia az Esték uralta, ekkor még toleráns, sőt a zsidók betelepülését kimondottan pártoló Ferrarába költözött, de a vallási gyanakvás, a judaizálás vádja itt is elérte. Végül a Velence–Konstantinápoly vetélkedést kihasználó Raguzán keresztül a török fővárosban lelt menedékre, ahová a szultán személyes meghívására érkezett. Az asszony útját tehát a „vér és arany” szegélyezte, már szülei is spanyolországi menekültként érkeztek Portugáliába, miután onnan 1492-ben végleg elűzték a zsidókat. Apja elismert orvos volt, akárcsak híres őse, Nasi Isaac Benveniste, aki egyenesen az aragóniai királyt szolgálta a 12. században. A család leghíresebb őse kétségkívül Abraham Benveniste, Kasztíliai II. János „udvari rabbija”, aki azért kapta e megtisztelő címet, mert ő tette rendbe a király zűrzavaros anyagi ügyeit. A Nasi név egyébként „herceget” jelent, ami előkelő származásra utal.

E nem mindennapi életutat a magyar származású amerikai professzorasszony dolgozta fel egy mikrotörténeti kismonográfiában. Célja láthatóan nem az, hogy új megvilágításba helyezze a történészek előtt egyébként nem ismeretlen család történetét, és még kevésbé, hogy valamiféle „korai cionista” mozgalom előfutárát láttassa Graciában. Pedig sokan így vélekednek róla, hiszen állítólag anyagilag is segítette az ibériai zsidó menekültek letelepedését a Török Birodalomban, pályafutása csúcsán pedig unokaöccsével közösen birtokul kapta Szafedot és Tiberiast, ahol uralkodói utasításra zsidó telepet hozott létre azzal a céllal, hogy föllendítse a vidék gazdasági életét. Birnbaum a „korai cionista”-elméletet mint anakronizmust elveti, mindössze egy, a maga nemében kivételes kora újkori nősorsot akar ábrázolni. Egy olyan asszonyét, aki a 16. században egyedül vezetett egy Konstantinápolytól Lisszabonig, Velencétől Moszkváig terjedő üzleti vállalkozást, aki uralkodóknak szabott feltételeket, nem tudott olyat kérni a raguzai tanácstól, amit az ne teljesített volna, amikor pedig az inkvizíció börtönbe vetette, mert az üzlet irányításából végrendeletileg kirekesztett húga judaizálás vádjával feladta, Nagy Szulejmán szultán követe Velencében kijelentette, hogy a Mendes nővérek az ő alattvalói.

A szép tipográfiával kialakított kötet a viszonylag bőséges forrásidézet mellett néhány fekete-fehér illusztrációval is hozzásegíti az olvasót a kor megismeréséhez. Viszont zavaró, hogy a kiadó, amint az mostanság megszokott, megint csak a kényesebb nyelvi ízlésű olvasókon spórolt: a fordítás enyhén szólva is nyögve nyelős. Ráadásul a könyvben erősen visszaköszön az amerikai ismeretterjesztő kiadványokból megszokott „szájbarágós stílus”, és olykor – főként Gracia ibériai éveire igaz ez – kissé elnagyolt a történelmi háttér is. A szerző nem fordít különösebb figyelmet arra, hogy árnyalja Gracia gyermekéveinek fojtott légkörét, annak a ma már alig felfogható indulathullámnak az okait és hatásait, amely a Graciához hasonlókat állandó hely- és névváltoztatásra kényszerítette. Birnbaum sokat ír az inkvizícióról és a zsidó-keresztény konfliktusról, ám eközben nem mutatja be elég plasztikusan a sajátos ibériai converso-lét ellentmondásait – azt az egész társadalomra kiterjedő hatalmi harcot, amelyet nem ritkán a convero-származású vezető egyházi személyiségek vívtak, gyakran saját volt hittársaik kárára. Viszonylag közismert tény például, hogy a rettegett főinkvizítor, Tomás de Torquemada apai nagyanyja révén maga is zsidó származású volt, miként az a ferences szerzetes is, aki elsőként szorgalmazta a zsidó valláshoz visszatérő „judaizálók” ügyével foglalkozó hivatal fölállítását. De apja révén zsidó volt Francisco de Vitoria dominikánus szerzetes is, aki viszont elsőként állt ki nagy hatású szónoklattal az Újvilág bennszülötteinek emberi jogaiért. A sors tragikus fintora, hogy a fanatikusok által követelt hírhedt „vértisztasági törvényt” valójában azért nem alkalmazták, mert nem csupán a nemesség és az egyházi előkelőségek túlnyomó többségét érintette volna, de maga Aragóniai Ferdinánd és összes leszármazója is conversó-nak számított. Ráadásul a conversók egy csoportja továbbra is egymás közt házasodott, és magát külön natióként határozta meg – ebből a csoportból származott Gracia is. Ezek a sorsok, életutak jól érzékeltetik, milyen választási lehetőségei voltak ekkoriban egy olyan embernek, akire bármikor rásüthették, hogy titokban ősei hitéhez pártol, és meggyalázza a keresztény vallást, miként rávilágít arra is, milyen nyomás alatt voltak azok a kettős életre kényszerülő, esetleg őszintén áttért „marranók”, akiket adott esetben az egyházi hierarchia csúcsára jutott saját asszimilált sorstársaik kényszerítettek – hatalomféltésből, önvédelemből – hitvallásra. Ennek fényében talán Gracia indítékai is sokkal érthetőbbé váltak volna.

Gracia alakja is homályban marad, a sok per, szerződés, költözés krónikájából nem rajzolódik ki plasztikusan személyisége. Pedig a könyv magában rejti egy hipotetikusan rekonstruált portré lehetőségét, hiszen a különböző fejezetekben elszórva található néhány nyomjelző információ arra nézve, ki is volt valójában Gracia Mendes. A szerző egy helyütt megemlíti például, hogy Gracia valószínűleg nem volt különösebben szép: szépségét egyetlen dicsőítő ajánlás vagy dokumentum sem említi (azaz tapintatosan elhallgatják). Egy Raguzával kötött szerződésből viszont egy minden részletre figyelő, évekkel előre gondolkodó, rendkívül szigorú üzletasszony vonásai rajzolódnak ki, aki ugyanakkor (amint arra a szultán udvari orvosához, Moses Hamonhoz fűződő viszonyából következtetni lehet), ha kellett, nőiségével is megnyerte magának embereit. Műveltsége középkorias lehetett, ám azért mikor tehette, támogatta a zsidó literátorokat. A legizgalmasabb talán az a rész, amely részletekbe menően ecseteli Gracia és a zsidók helyzetét az Oszmán Birodalomban. A szerző például hosszan idéz az olyan éles szemű kívülállóktól, mint a Fuggerek megbízásában álló Hans Dernschwam, de Gracia alakja ezúttal is mintha kissé háttérbe szorulna. Az utolsó fejezetekben pedig egyszerűen eltűnik, helyette unokaöccse viselt dolgairól értesülünk. Az eleven, izgalmas záró rész viszont mindenért kárpótol.

Joseph Nasi (talán mert róla sokkal több forrás maradt fenn) ebben a részben típusa – a pimaszul elegáns, művelt maffiavezér – igazi képviselőjeként, hús-vér ember képében lép elénk. Állítólag még idősebb korában is versengtek kegyeiért a fiatal nők, férfiúi szépségéről maga Dernschwam is említést tesz, noha közönséges szélhámosnak titulálja. Azt mondják, Marlowe róla mintázta A máltai zsidó főhősét. Ugyanakkor tekintélyes könyvgyűjteménnyel rendelkezett, nyomdát alapított Konstantinápolyban, és a szerzők előszeretettel ajánlották neki műveiket, ami mecénási bőkezűségére utal. Fejedelmi kísérettel járt, saját zenekart tartott, házában színi előadásokat rendezett. Egyes rabbik kifogásolták, hogy keresztény szokásokat is tart, és úgy öltözik, mint egy európai arisztokrata. A francia követ tudni vélte, hogy a Tiberiasban megalapítandó zsidó állam királya akar lenni. Birnbaum könyvének utolsó, talán legizgalmasabb fejezete akár illusztráció is lehetne Babel Odesszai történeteihez, Benya Krik, az odesszai zsidónegyed, a Moldovanka „Király”-ának alakján keresztül könnyen elképzelhetjük Naxos hercegét is. A keresztények szerint Nasi keze volt abban, hogy 1570-ben Ciprus török kézre került, őt gyanúsították a velencei tűzvész miatt is (ekkor pusztult el a velencei hajókat készítő műhely, a híres Arsenale). Az igazság azonban az, hogy ekkorra Nasi befolyása csökkent a Portánál, és miután korábban a II. Szelim halála (1574) után trónra lépő III. Murád ellenfeleit támogatta, végleg félreállították. Noha gazdagon, de befolyás és örökösök nélkül halt meg, a legendás Nasi-vagyon elenyészett. Halálakor már Gracia sem élt. Tiberiasban is csak az épületek maradtak, aki tehette, a fővárosba vagy Szalonikiba települt. A zsidó álom újabb négyszáz évre szertefoszlott. Gracia alakja, élete mégis tanulságos lehet, hiszen általa az olvasó betekintést nyer a kora újkor gazdasági életébe, a dinasztikus politikát felváltó nagyhatalmi diplomácia háttérjátszmáiba, egy formálódó új világrend mindennapjaiba.

 

Irodalom

A kora újkori kapitalizmus kapcsán ld.: Braudel, Fernand: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus. XV-XVIII. század. 1. köt. A mindennapi élet struktúrái: a lehetséges és a lehetetlen. Budapest, Gutta Kvk., 2004. (Magistra vitae)

Gracia Mendes életére, a korabeli szefárd zsidóság és a zsidó nők helyzetére ld.: Geller, Dennis, P.: Gracia Mendes. Her Times and People. A paper submitted in partial fulfillment of requirements for courses on Jewish Education and Sephardic History. International Institute for Secular Humanistic Judaism. http://www.kahalbraira.org/mendes/GraciaMendes.html

A 15–16. századi Spanyolország társadalmi, politikai viszonyait, különösképpen a conversók helyzetét, az üldöztetést és az úgynevezett „vértisztasági törvényt” rendkívül alaposan tárgyalja: Csejtei Dezső–Juhász Anikó: Amerika felfedezése és az új globális rend. 1. Az alteritás ás a ius gentium kérdése Vitoria és Sepúlveda írásaiban. Máriabesnyő–Gödöllő, Attraktor, 2004. (Monumenta hispanica), 1. fej.: 12–52. lap