Egyszerű és bonyolult

Konrád György: Zsidókról. Európa Könyvkiadó, 2010. 228 oldal, 3300 forint

 

Németh Gábor anno elmesélte egy randevújának történetét: göndör hajú lány, közös baráti körből a bárpultnál addig kerülgeti a forró kását, amíg nekiszegezi a kérdést: „Te zsidó vagy, Gábor?”. A válasz így hangzott: „Neked nem.” Máskor megesett vele, hogy antiszemita kiszólás fültanúja volt, és szóvá tette, mire a szitkozódó rögtön belé kötött: „Mit véded? Te is zsidó vagy?” Akkor így felelt: „Neked igen.” Ha jól emlékszem, mind a két történet olvasható a Zsidó vagy? című könyvében, ami a Konrád könyv esszéi előtt vagy után olvasva, a regény keretei között keresi a lehetséges válaszokat ugyanazokra a kérdésekre. Mind a két olvasmány ugyanazt a következtetést érleli meg az olvasóban: egy embert nem a tulajdonságai, hanem a tettei alapján ítélünk meg. Nem az a kérdés, hogy valaki milyen, hanem, hogy milyenné válik, milyenné fejleszti magát, és ennek tükrében miként cselekszik, hogyan él? Legalábbis így volna normális, bár akkor búcsút kellene mondanunk a szőke nős és a skót vicceknek is.

Konrád György e könyve előtt A láthatatlan hang címmel 1997-ben jelent meg hasonló kötet az író tollából, melyből csak két írást (II. A fennmaradás kötelessége, Jeruzsálemi tűnődések, 1986, IV. Zsidó-magyar számvetés, 1989) emelt át az új kötetbe. Húsz fejezetből még egy régebbi keltezésű (Kettesben, 1998), így szinte teljesen friss elmélkedésekhez jut az olvasó.

Mit jelent zsidónak lenni? Főleg: mit jelent zsidónak lenni Izraelen kívül? Mi adja az identitás gerincét? A közös nyelv, az eredetközösség, a kulturális azonosság? Esetleg egy adott országhoz köthető? Könyvtárnyi irodalma van a nemzeti identitásnak, de a kérdésre nincs válasz. Konrád Kosztolányi nyelvét és az Újlipótvárost is sajátjának érzi, kötődik ősei földjéhez, Berettyóújfalutól Szigligeten át Budapestig számos helyhez. Mégis, talán addig jó, amíg nincsenek egyértelmű válaszok, mert egy válasz szükségszerűen kizárólagosságot fogalmazna meg, holott a kizárólagosság elkerülése a cél, mivel nincsenek, nem lehetnek „tiszta”, „steril”, „homogén” identitások.

Minden regény azzal a kérdéssel kezdődik, hogy a kedves olvasó elfogadja-e a szöveg fikciós kereteit. Ha igen, beléphet a regénybe. Ha nem, hitetlenkedő kívülálló marad, aki nem igazodik el a környezetében. Valami hasonlóval indul Konrád kötete is, noha nem regény:

„Egy ember, akit a gondviselés zsidó emberpár gyerekévé tett, tudomásul veszi, hogy ő kicsoda-micsoda, és mindabból, amit a zsidóságról tud, beleértve a családi emléktárat, leszűrhet egy kérdést. Azt válassza-e, hogy elfogadja magát annak, aminek született, hogy elfogadja a szüleit, a tágabb famíliát, és közéjük valónak, közülük származónak tekintse magát? (…) Ha viszont elfogadja magát zsidónak, akkor indokolt a további gondolkodás a tárgyról.”

A könyvméretű elmélkedésnek az lesz a vége tizenkilenc fejezet múlva, hogy „A zsidó öntudatnak nem Auschwitz az alapja, hanem ez a stratégiai triász: hagyomány, nemzet, világ.” Azaz a zsidó identitás bármelyik irányzatát is követi, az ember, ahhoz, hogy bármelyikre rá tudjon lépni, és járni tudjon rajta, zsidóként kell magára tekintenie. Lehet, hogy egy pszichológus most őrjöngve a fejéhez kap, hogy az önmeghatározás önmagába visszatérő útját járjuk be, ám az is lehetséges, hogyha valaki nem ad választ erre a kérdésre, más nem késlekedik majd megtenni. Woody Allen azt mondta: zsidó az, aki annak született, annak érzi magát, vagy egyszerűen csak lezsidózták. Vagy saját magunk, vagy valaki más, de ránk fogja mondani, hogy zsidók vagyunk, és akkor nem jó úgy állni ott, mint akit tyúklopáson értek. Másrészt: egy ortodox zsidó nem fogja zsidónak tekinteni azt, akinek az anyja nem volt zsidó. Egy modernebb, de vallásos zsidó nem fogja (egészen) zsidónak tekinteni azt, aki nem gyakorolja a vallást, de legalábbis a szokásokat, hasonlóképpen egy izraeli sem fogja (egészen) zsidónak tekinteni azt, aki nem ott él, és nem katonáskodott két-három évet a seregben. Zsidóként az ember mindig megrökönyödve konstatálja, hogy mások vindikálják maguknak a jogot az ő definiálására, ezért érdemes az eredeti kérdésre minél előbb válaszolnunk.

Az ember fejét feszítik az eldönthetetlen és megválaszolhatatlan dilemmák, szívét súlyos emlékek nyomják, mindazonáltal örömben és büszkeségben is részünk lehet. A XVIII. fejezetben, amikor a régi zsidónegyedről ír, a fiatalabb olvasók felderülhetnek, hogy kedvenc romkocsmáik egy Konrád könyvben köszönnek vissza. Az idősebbek lubickolhatnak a rendszerváltás előtti retro-hangulatban, amikor az író arról mesél, hogy a szellemi elit magánlakásokon gyűlt össze beszélgetni, és Susan Sontagtól Amos Ozig sok reprezentatív értelmiségi megfordult a legvidámabb barakkban.

A Zsidókról őszinte és személyes hangvételű könyv, keserű és édes emlékekkel, egyszerű kérdésekkel és bonyolult felvetésekkel, zsidókról – ám remélhetőleg nemcsak zsidóknak.

Vadas János