Bárdos Pál: Szárazon

Meg kell próbálnom érzelemmentesen. Szinte közönyösen. Mintha nem a tulajdon szüleimről… Más dolgot nem említve, nem oldva, nem kötve. Csak a temető. Semmi egyéb. Az ítélet másnál. Nekem nem jutott egyéb, csak a beszámolás joga. Ezzel próbálok élni, a jó ízléshez fohászkodva, el ne hagyjon.

Anyám az átlagéletkorhoz viszonyítva fiatalon halt meg. Szinte minden szerve beteg volt. Szívbetegség tudatában élt, ezzel kapcsolatban utólag kétségeim támadtak, de a betegségről épp úgy hallgatott, mint az életkoráról vagy első házasságáról. Már fiatal korában gyakran járt nálunk mentő szívroham miatt, amelyről el tudom képzelni, hogy csak tachicardia volt, de hát a szívbetegség legenyhébb formája is halálfélelemmel jár. Minden esetre fél évig feküdt szegény kómához hasonló állapotban agyvérzés után és egyetlen szerve működött egészségesen, a szíve.

Apa a munkásmozgalmi (dísz) parcellába temettette őt. Elkülönített hely a keresztény köztemetőben, nem messze a bejárattól, betonfal rekeszekkel, urnák, hisz aki oda vágyott, azt nem nyűgözte a hamvasztás tilalma. Anya neve mellé felvésette a sajátját is, a születési dátummal. Nagyfokú bizalmatlanság a gyerekeivel szemben, akik képesek nem tartani tiszteletben végakaratát. Köröskörül csupa százados, osztályvezető, gyárigazgató, rendőrtiszt, munkásőr. Vörös csillagok, keresztbe tett géppisztolyok, az Új Osztály szimbólumai. Itt magukban lehettek, nem keveredtek a bamba köznéppel és holmi osztályidegen, klerikális elemekkel. Itt nem járt pap, ateisták nyughelye, akik haláluk után sem békéltek meg semmiféle úgynevezett Istennel. Származásukat tekintve főként keresztények, de nincs különbségtevés, antiszemitizmus, nincs külön zsidó sors, itt csak elvtársak vannak, kommunisták. A színházi díszelőadások közönsége, akik ott féltékenyen lesték, ki hányadik sorban kapott jegyet, hol áll a protokollban. Itt megelégedtek az érkezési sorrenddel.

A sors gonosz. Ironikus. Az urnasor fél méterre lehetett a zsidó temető kerítésétől. A betonfal túloldalán pedig pontosan szemben anyám urnájával nagymama és nagyapa nyughelye. A fal tövében. A veréb egyetlen pillanat alatt elrepült mindkettő felett. Beleszámítva a fal vastagságát is, kerítés nélkül talán négy lépés. Anya és lánya egymás mellett, de köztük világnyi méretű nézetkülönbség a palánk. Apa anyánkkal teljes egyetértésben a zsidó temetőt akarta minden áron elkerülni. Ők nem oda tartoznak, sosem is tartoztak, nekik az elvtársak közt a helyük.

Ha anyánk sírját látogattuk, átmentünk a zsidó temetőbe is, megállni pillanatra sokat szenvedett nagyszüleink sírja mellett, amelyre mi, az unokák tetettünk beton fedelet és táblát. Apát hiába kérleltük, nem jött velünk. Ami kerítés nélkül néhány lépés, az körben, gyalog, tízpercnyi út. Sosem volt olyan rossz állapotban, hogy ne tudta volna megtenni. De mindenféle mondvacsinált kifogással élt. Azt se tudjátok, hol van. Már hogy ne tudtuk volna, hisz mi fizettük Öcsivel a gondozását. Meg se lehet közelíteni a gaztól. Ebben volt szemernyi igazság, de a fű meg a lapulevél még se legyőzhetetlen akadály. Rá se lehet ismerni, a biboldók csak felveszik a pénzt, aztán nem tesznek érte semmit. Ilyen is előfordult. Általában minden évben rendbe hozták, és ápolták a hantot. A sógornőm ellenőrizte és vele, aki hajdan lelenc és parasztlány volt, nem tanácsos holmi kertészeknek kikezdeni. Van ám ott szókincs a dolgok rendbetételére. Tehát apánk rendben tartott sírt talált volna, ahogy sógornőm körül általában mindig minden tiszta és rendezett. Nem tudtuk rávenni a sétára. Nem és nem. Az öregekkel kapcsolatban semmiféle lelkiismeret furdalásra nem volt oka, kölcsönösen szerették egymást. Egyetlen dologra lehetett gondolni. Apa úgy véli, beszennyeződik, ha zsidó temetőbe lép. Ráragad valami láthatatlan, de lemoshatatlan folt, amelytől elvész az ő elvtársi makulátlansága.

Apa rettenetesen szenvedett anyánk halálától. Hónapokon át csak ivott bánatában. Lefogyott, megöregedett. Talán az önvád is hozzájárult állapotához, nem ismerte föl az agyvérzést és későn hívott orvost. Gyakran kijárt az urnafalhoz, hordta a virágot, s néma szemrehányást tett, hogy mi keveset látogatunk haza temetőbe járásra. Aztán egyszer csak összeköltözött, majd élettársi kapcsolatba lépett egy pesti hölggyel, akivel még férje és anyám életében nyaraláson ismerkedtek össze, és ádáz kanaszta csatákat vívtak A férj anyámmal körülbelül egy időben elhalálozott. .Ircsi sok tekintetben anyánkra hasonlító személy volt, viccelődtünk is, hogy mindenki mindig ugyanazt a nőt veszi feleségül, akárhányszor házasodik. Viszont fontos dolgokban különbözött. Beteg anyánkkal szemben egészséges volt. Tudott a pénzzel bánni, a valutával is. Apa anyánkkal Bécsbe utazott, s pénztelenül ücsörögtek a szállodai szobában, mert meglepetésükre a dollárral nem lehetett vásárolni, viszont nem tudták, hol a bank és hogy lehet beváltani. Az elvhűség bizonyos esetekben szép erkölcsi tulajdonság, más viszonyok közt azonban – például a kapitalista Bécsben – nem könnyítette meg az életet. Ircsinek nem voltak ilyen gondjai, polgárasszony, aki felöltöztette apánkat jobbnál jobb ruhákba, megszoktatta, hogy nem a pörkölt az egyetlen jó étel a világon, megértette vele, hogy ha ő úgy látja jónak, ám higgyen a kommunizmusban, de törődjön bele, mások cseppet se hisznek benne, s ők vannak többen. (Ezt igen jól tette, mert együttélésük alatt zajlott az úgynevezett” rendszerváltás”, mindenki attól tartott, aggastyán apámat ez majd megviseli. Nem így történt, Ircsi józan felfogására válaszul, Apa azt válaszolta, olyan rendszer kell, amit az emberek választanak. Ő azonban továbbra is azt gondolja, amit eddig, semmi oka véleményét megváltoztatni. Gyakran ugrattuk, ne vakarja a fejét, szálka megy a körme alá. Még a fafejjel is szépítettük a dolgot. Igazi kőfej volt, makacs, meggyőzhetetlen, konok. A kommunizmus bukását mégis könnyen vette. Ő a huszadik kongresszus után úgyis mindent árulásnak tartott, Gorbacsov már nem tett hozzá és el nem vett belőle semmit.)

Apa jól élt öreg korában, ha nem is mindig vett erről tudomást. Nyolcvan fölött több agyvérzés érte, de Ircsi villámgyorsan jutatta orvoshoz és gondosan ápolta: Minden agyi eseménynek maradt nyoma, de végeredményben apánk korához képest jól elvolt az utolsó, végzetes agyvérzésig. Végakaratának megfelelően előre elkészített urnahelyére temettük. Ircsi gyakran utazott hozzá, vitte a sok virágot, meglepetésünkre azt mondta, Apát jobban szerette, mint az első férjét. Apa halála megváltoztatta őt, és viszonyát a családdal. Korábban hajlamos volt, engem kioktatni zenéről és színházról, sógornőmet főzésről és takarításról, feleségemet irodalomról. Apa halála után erőszakosságán felülkerekedett a család utáni vágy, a félelem az egyedülléttől. Példásan jó rokon vált belőle. Kislány korában Cicának hívták, kezdtem így nevezni, és a buta szó addig sosem volt melegséget varázsolt közénk Hálásak voltunk, hogy jó életet biztosított apánknak utolsó éveiben, ő hálás, mert mi teljes jogú és kora miatt tiszteletet érdemlő családtagnak befogadtuk.

Egy nap azzal állt elő, terhes neki állandóan utazgatni, hogy apánk sírját látogassa. Öregszik, fél, nem lesz erre sokáig képes. Beszélt féltestvéremmel, Jóskával, akinek nem lenne kifogása az ellen, hogy Apa urnáját felhozza Pestre és a volt férje sírjába temettesse. Természetesen anyám urnájával együtt. Mindenféle ellenérveim voltak. De hisz nemrég fizetett kisebb vagyont, hogy száz, vagy mit tudom én, hány évre… apánk végakaratát illik-e megváltoztatnunk? Szabad e zavarni a holtak nyugalmát, összevissza költöztetni őket? Mit keresnének egy sírban olyan emberrel, aki meglehet, Ircsinek fontos személy, nekik azonban csak alkalmi kártyapartner volt? És így tovább. Ircsi azonban hajthatatlan volt, és öcsém véleménye eldöntötte a további vitát: mi értelme lenne olyan nézetkülönbséget feszegetni, amelyben ketten vannak ellenem?

Ircsi felköltöztette a két urnát a Rákos-kereszttúri köztemetőbe. Attól fogva villamoson látogathatta szeretteit. Összebarátkozott egy kőfaragóval, aki minden ősszel letakarta műanyaggal, tavasszal kitakarta a sírkövet, meg ne repesze a fagy. Gondoskodott virágágyásról és ápolta a virágokat.

Aztán Ircsi is meghalt. Végakaratának megfelelően a férje sírjába temettük. Kérésére a két urnát is ott hagytuk. Most együtt nyugszanak négyesben. Újra együtt a kanaszta parti.

Végül is szüleim akarata teljesült. A munkásmozgalmi parcella fokozatosan ürül. Az utódok drágának találják. Nem divat a vörös csillag, a munkásőrség és az ateizmus. Más jó elvtársak is elköltöztek onnan. Szüleim pedig, bár elhagyták az Új Osztály temetkezési helyét, amelyet kinéztek maguknak, és életükben nem tudták elkerülni a zsidó sorsot, halálukban mégis elkerülték a zsidó temetőt.

Részlet a Pótkötet című, készülő műből, mely a Novella könyvkiadónál jelenik meg a közeljövőben