„A jó keresztény zsidó az apám volt…” – Sárközi Mátyással beszélget Várnai Pál

Londonban élő magyar író. Évtizedekig a BBC munkatársa volt, három évig Münchenben, a Szabad Európánál is dolgozott. Jelenleg az Info rádió londoni tudósítója. 24 éven át művészeti galériát működtetett a londoni Hamsteadben. Beszélgetésünk apropója népszerű könyvének (Levelek Zugligetből) második kiadása.

– Ha – mint az életben – tegeznénk egymást, most azzal kezdeném, hogy „neked két hazát adott a végzeted”. Mit jelent „otthon” és „haza”egy Angliában élő magyar írónak?
– Én Magyarországon elvarázsolt hercegnek éreztem magam, és soha nem tudtam, hogy miért. A titokra 1944-ben derült fény. Nem vagyok magyar fajú s ez feltűnt Hitler Adolfnak, aki üldözőbe vett, s akkor már nem éreztem magam olyan nagyon ide tartozónak. De amikor Londonból iderepülök, azt szoktam mondani, hogy hazaindulok. Amikor pedig visszautazom, nem azt mondom, hogy hazamegyek, mert ötvennégy évi londoni tartózkodásom után még mindig úgy érzem, hogy ott külföldön vagyok.
– Könyvei olvasása közben nekem feltűnt a többes szám első személy használata. Nekem is van legalább három különböző identitásom, mégis képtelen vagyok bármelyikkel is olyan mértékben azonosulni, hogy a „mi” szócskát használjam. Legfeljebb egy rokonom szokta mondogatni nekem, amúgy fél komolyan, hogy „ti zsidók”.
– Engem nem olyan könnyű lezsidózni, mert katolikusnak születtem. Apám fiatalon kitért és engem már háromhetes koromban megkereszteltek a városmajori templomban. Ettől függetlenül a felmenőim között egyetlen egy keresztény sem volt. Könyveimben is, és magánbeszélgetéseimben is azt használom, hogy „mi magyarok”. Két asszimiláló nemzetről van szó, a britről és a magyarról. Életem nagy részét Angliában töltöttem. Az angolokhoz lehet asszimilálódni, de nem könnyű. Van egy történet az egyszeri magyarról, aki egy év után már megvette a keménykalapját meg az esernyőjét, és egyszer csak sírva fakadt. A kérdésre, hogy miért zokog, azt válaszolta, hogy „elvesztettük Indiát”. Én nem tartozom az ilyen asszimilált magyarok közé. Inkább a humorista Mikes György és Vicky (a Berlinben született, de magát mindvégig magyarnak valló Vicky Weisz, a neves karikaturista) jutnak eszembe, akik egy angol–magyar focimeccsen az angol újságírók között ültek. Amikor a magyarok belőtték az első gólt és ők felugorva elüvöltötték magukat, hogy „gól”, az angol újságírók rémülten néztek rájuk. Egy magyar meg azt mondta a háború alatt egy angolnak, hogy „lelőttünk egy német gépet”. Az angol megdöbbent: mi az, hogy „lelőttünk”? Ki az a mi? Hát így lehet Angliában asszimilálódni.
– ’56 után mondogatták itthon, hogy „könnyű neki, a készbe ment”. Ha ez a mondás vonatkozik valakire, az Sárközi Mátyás. Angliában nagy és illusztris rokonság, meg a szüleitől örökölt rengeteg barát várta. Vajon Londonban is ki van írva az a Hollywoodnak tulajdonított mondás, hogy nem elég, ha valaki magyar, tehetségesnek is kell lenni?
– Korda Sándor figyelmeztetése csak Hollywoodban volt kiírva. Valóban voltak Londonban urbánus rokonaim, mint nagyanyám testvérei, a forgatókönyvíró Bíró Lajos özvegye, illetve Vészi Gábor fizikus, hajdan az Egyesült Izzó neves kutatója, amellett népies barátaim, mint Szabó Zoltán és Cs. Szabó László. Az igazság az, hogy urbánus rokonságom cserbenhagyott, a jómódú polgáremberek egyszerűen nem voltak hajlandók velem foglalkozni. Ön mint ’56-os menekült, tudja, hogy nyugaton sincs kolbászból a kerítés. Diákkoromban bizony nagyon kemény éveim voltak. Alacsony ösztöndíjamból nem lehetett megélni, minden nyáron dolgoztam, elég alantas munkakörökben. Szóval az a bizonyos „kész” abszolút nem volt az.
– Beszéljünk most közeli felmenőiről. Édesapját, a mártírköltő Sárközi Györgyöt közeli barátja, Illyés Gyula szentnek nevezte. Kevesen tudják, hogy az ő tollából származik az egyik legszebb magyar szerelmes vers, a „Virágok beszélgetése”. Gyönyörűek Petrarca fordításai, ő fordította (felesége, Márta segítségével) a József és testvérei című Thomas Mann regényt. Ismert történelmi regénye a Mint oldott kéve. Szerkesztette a népi írók Válasz című folyóiratát. És Sárközi György kezdeményezésére indult meg a Magyarország felfedezése című szociográfiai, falukutató sorozat is. 1938-ban írott levelében a barát Erdei Ferenc felveti Sárközi esetleges kivándorlásának a lehetőségét, de ebből nem derül ki számomra, hogy a költő maga foglalkozott-e ezzel a gondolattal.
– Apám úgy vélte, hogy amíg magyar területen, magyar rabtartói vannak, addig nem lehet bántódása, hiszen tudják róla, hogy kicsoda. Ehhez képest magyar földön, Balfon végezte. A legenda szerint barátja, Szabó Lőrinc azt tanácsolta apámnak, hogy legyen öngyilkos.
– Kedves volt tőle. Ezt többeknek tanácsolta.
– Apám gyönyörűen írt magyarul, verset, prózát is. Német tudása valóban gyenge volt, olaszul pedig egyáltalán nem tudott. E két nyelvben viszont anyám briliáns volt, s a regény fordításában sokat segített apámnak. A József és testvérei vallási vonatkozásaiban pedig Benoschofszky Imre főrabbi látta el tanácsokkal.
-Beszéljünk most édesanyjáról, Sárközi (lánynevén Molnár) Mártáról és az ő neves felmenőiről. A nagyapa Vészi József volt, a Pesti Napló szerkesztője, a felsőház tagja, igen sok magyar író, köztük Ady felfedezője. Lánya, Vészi Margit Molnár első felesége lett. Mondana pár szót nagymamájáról, erről a különleges és tehetséges nőről?
– Sajnos nagyapámmal, Molnár Ferenccel soha nem találkoztam, de nagymamámat ismertem. Margit korán elvált kimaradós férjétől, aki alkohol közeli állapotában időnként meg is verte.
– A Margita élni akar című versciklust Ady Vészi Margithoz írta, akinek, többek között, Puccini is udvarolt. Sőt, idős korában báróné is lett. Az ambiciózus Vészi Margit többféle művészeti ággal is próbálkozott.
– Éppen ez volt a baj, túl sokféle tehetséggel áldotta meg a Jóisten: festett, énekelt és írói ambíciói is voltak. Írt pár novellát, sok újságcikket, tudósította az Est lapokat Rómából és Berlinből. Az első világháborúban ő is és Molnár is haditudósítók voltak. Ő volt az egyetlen női haditudósító, romantikus érzelmeitől hajtva lóháton vágtatott csaták színhelyén és nagyon közepes tudósításokat küldött a lapoknak, míg Molnár a fronttól távoli kocsmákban kártyázott K. und K. tisztekkel, és sokkal jobb sztorikat írt.
– Milyen érzés Molnár Ferenc unokájának lenni?
– Nehéz kenyér. Általában nem jó, ha az embert nyomasztja egy ilyen kvalitású nagypapa. Egy darabig még működött, hogy úgy mutattak be: ez itt Sárközi Matyi, a Molnár Ferenc unokája. Mára nyugaton Molnár világhíre kissé megkopott, sokan már nem tudják, ki volt a nagypapám. Én tizenkilenc éves koromban elhatároztam, hogy nem leszek író. Könyvillusztrátornak készültem, de aztán olyan érdekesnek találtam az ’56-os emigráció világát, meg azt a környezetet, amibe belecsöppentem Londonban, hogy elkezdtem novellákat írni. Elküldtem ezeket a müncheni Új Látóhatárhoz és a londoni majd párizsi Irodalmi újsághoz, és lassacskán átvedlettem íróvá. Majd sikerrel megpályáztam egy állást a BBC magyar osztályán.
– Milyen ma a magyar irodalom helyzete Angliában? Az angol nyelvű országok soha nem voltak túlságosan nyitottak más irodalmak iránt.
– Szerencsére ma már vannak jó fordítók. Van egy másodgenerációs magyar réteg, valamint néhány Magyarországon élt angol irodalmár, némelyik magyar feleséggel. Végül vannak jó itthoni magyar fordítók is.
– Az utóbbi időben Zsolt Béla Kilenc kofferjét, Márait, Szerb Antalt fordították sikerrel angolra.
– Szerb Antal valóban nagy siker. Van jó fordítója, kiadója. Az angolok nem szeretik az egykönyves szerzőket. Az az igazi, ha a sikeres kiadást követheti egy másik mű megjelenése. Szeretik egy író könyveit kiadni gyors egymásutánban. Egy európai irodalmat kedvelő szűk angol réteg meg tudja nevezni József Attilát, Pilinszkyt, Nádas Pétert, Kertész Imrét, Márait és Szerb Antalt.
Ami Radnótit illeti, ő elsősorban a mártíriuma okán ismert. Annak ellenére, hogy a 20. századi magyar költészet élvonalába tartozik, kevesebb angol ismeri a verseit, mint József Attiláét. Ez mindig fordítók és propagátorok kérdése is. Szerb Antal fogadtatása viszont nem annak tudható be, hogy ő is mártírhalált halt, hanem egyrészt annak, hogy a prózája nagyon angolos, másrészt annak, hogy az angolokban él némi nosztalgia a harmincas évek után.
– Szóljunk most pár szót édesanyjáról. Sárközi Mártáról. Ön Angliából évtizedekig levelezett anyjával s ezekből a levelekből áll össze a – számomra utolérhetetlen – Levelek Zugligetből című könyve. Sárközi Márta a tollát hol vitriolba, hol mézbe mártotta. Tudott nagyon szeretni, példátlanul nagylelkű lenni, de, amikor karikírozni kellett, humora, iróniája senkit és semmit nem kímélt. Másrészt képes volt túllépni a népi–urbánus vitán, bár legközelebbi barátait inkább sorolnám a népiek közé. Vagy nem? Számomra Sárközi Márta az a fajta keresztény volt, amilyen csak zsidó tud lenni.
– A jó keresztény zsidó tulajdonképpen az apám volt, aki zsidó létére katolikus költőként indult. Templomjáró katolikus soha nem volt, de nagyon érdekelte a katolikus filozófia, sokat olvasta Aquinói Szent Tamást és ragaszkodott ahhoz, hogy engem születésem után kereszteljenek meg. Anyám az a típusú zsidó volt, aki megengedte magának, hogy akár antiszemita is legyen. Saját fülemmel hallottam, amint egyszer valakiről azt mondta, hogy milyen ronda zsidó. Ami különben igaz is volt. Ismeretes, hogy a Nyúl utcai, úgynevezett Molnár villa ráment a Válasz folyóirat életben tartására, s a szerkesztési munkát anyám gyakran átvette a főszerkesztő Illyés Gyulától. Azért hozzátenném, hogy urbánus barátai legalább olyan fontosak voltak a számára, mint a népiek. Nagyon jóban volt Ignotus Pállal, s amikor arról ír egyik 1958-as levelében, hogy „az öreg zsidók elmentek”, akkor valóban két legjobb barátja, Baracs János és Márkus Andor távozott az országból. Ők voltak a zsidó bölcsek, akik anyám gondolkodását nagyban befolyásolták.
– Illyés Gyula egy Sárközi Mártának írott frappáns levelében gratulál Molnár sikeréhez, aki „rengeteget örökölt a maga szellemességéből”. Márta egyáltalán nem maradt el humorban és iróniában briliáns apjától. Éles, csúfondáros nyelve csak keveseket kímélt meg. Ötletgazdag leveleinek köszönhetően több barátja, Madame de Sévigné, a 17. század neves levélírónője utódjaként említi. Márta nagyon szókimondó és bátor asszony volt, aki Révainak is meg merte üzenni, hogy nem kíván vele eszmét cserélni.
– Igen, ezt akkor válaszolta, amikor Révai eszmecserére hívta volna. Számomra az ő becsületessége a legfontosabb. Azt hiszem, hogy anyám nem lett volna jó író. Inkább mint társalgó és levélíró tudta a maximumát nyújtani, s ez az, amit ma is szeretnek benne. Ami az említett nagylelkűségét illeti, ő elsősorban a mindenkori üldözötteket segítette, így például a kiebrudalt Eötvös kollégistákat is. A Rákosi-idők koholt pereiben halálra ítélt katonatisztek özvegyeit szintén segítette anyagilag. Amikor pedig Király Béla tábornok 1956 elején kiszabadult a börtönből, anyám felfogadta kertésznek a zugligeti gyümölcsös kertjébe.
– Ön több könyvet is írt Molnárról, így például a Színház az egész világ című izgalmas életregényt. Egy másik könyvében pedig Molnár számos feleségéről és szerelméről ír színes tudósítást. Több izgalmas könyve jelent meg Budapest városrészeiről, így a várról a Vérbeli várbeliek, valamit a Király utca végestelen végig. Ezek valóságos aranybányák és amolyan helytörténeti könyveknek is felfoghatók. Hogyan jutott eszébe, hogy megszámolja a vár köveit és a Király utca zsidó boltjait?
– Nem tudom, hogy megillet-e engem a helytörténész cím, inkább azt mondanám, hogy két kerület szociográfiáját próbáltam megírni. A Király utcáról olvastam, hogy Krúdy a legpestibb utcának nevezte ezt a zengerájok, az Orczy-ház és zsidó boltok szegélyezte utcát. Ennek akartam utánajárni. Budai lévén, Pestet kevéssé ismertem. A Várról szóló könyvem szintén egy irodalmi idézettel kezdődik, ugyanis Márai azt mondta, hogy a Várban lakni világnézet. Ki akartam deríteni, hogy érvényes-e még ez a mondás. Azt is szerettem volna megtudni, hogy hogyan változott az idők folyamán a vár lakóinak a társadalmi összetétele.
– Érdekes, hogy ezt a könyvet nem egy arisztokrata származék, hanem egy londoni emigráns írta meg.
– Az arisztokraták elfogultan írtak volna, én meg teljesen szabad szellemben tettem ezt. Különben a középkori zsidóság érdekes fészke volt Budának s ma is arra törekszem, hogy a régi, nagyobbik zsinagógát tárják fel, tegyék megtekinthetővé.
– Végül arról kérdezném, hogy mint szülei hagyományaihoz hű, és Londonban élő magyar író, hogyan látja a magyar irodalom jelenlegi helyzetét, amelyet szintén bizonyos szembenállás jellemez? Hogy a klisével éljek, hova állhat itt egy belga?
– Igyekszem hű maradni a szüleim tisztességéhez, bár én nem vagyok olyan kemény, mint anyám volt: mindig megértő vagyok, megpróbálom megtalálni az okokat és indítékokat. Számomra az a legfontosabb, hogy az ország valamire vergődjön. Ha pártpolitikai okokból az emberek ártanak egymásnak, az számomra elfogadhatatlan. Nem veszek részt csatározásokban, abban sem, hogy temessem az országot és állandó búslakodásban éljek. Akkor már inkább ironizálok, és mindig reménykedem abban, hogy valami jobb jön annál, mint ami van.