A barátnőm meztelen

Kint tűz a nap, és a barátnőm ott fekszik lent a fűben meztelenül. Június huszonegyedike van, az év leghosszabb napja. Az emberek megbámulják, akik elmennek a kérónk mellett,

egyik-másik még ürügyet is talál, hogy megálljon – mondjuk, be kell kötnie a fűzőjét, vagy szarba lépett és sürgősen le kell vakarnia a cipőjéről. Olyan is van, aki minden ürügy nélkül megáll, nyíltan tolja a lúzert. Az előbb az egyik még be is füttyögött neki, de a barátnőm oda se bagózott, mivel épp valami izgalmas résznél tartott a könyvben. A füttyögő várt egy másodpercet és látta, hogy nem hagyja abba az olvasást, úgyhogy továbbment. A barátnőm sokat olvas, de soha nem a szabadban meztelenül. Én kiülök a teraszunkra a harmadikon, és megpróbálok rájönni, mit gondolok erről. Kicsit kíváncsi vagyok, mit lehet erről gondolni, péntekenként néha eljönnek hozzánk a barátaink és minden szexszel kapcsolatos dolgot szenvedélyesen megvitatnak, az egyikük egyszer még annyira mérges is lett, hogy a vita kellős közepén fölállt és hazament. Én meg végig csak ülök mellettük és hang nélkül nézem a tévén a feliratot. A vita hevében valaki aztán tőlem is meg találja kérdezni, hogy mit gondolok. Ilyenkor általában úgy teszek, mintha gondolkodnék, csak nehezen fogalmazom meg a gondolataimat, aztán mindig akad valaki, aki kihasználja az alkalmat és közbevág.

De a vélemények ott elvontabb témákról szólnak, meggyőződésekről meg minden, itt pedig ezektől tök függetlenül a barátnőm elég konkrétan meztelen. Asszem, nagyon jól jönne, ha lenne róla valami véleményem. Elizovék pont most mennek ki az ajtón a kapucsengő mellett. Két emelettel fölöttünk laknak Penthouse-lakásban, a férfi nagyon öreg, talán száz éves, azt se tudom, mi a keresztneve, csak azt, hogy S-szel kezdődik és mérnök, mert a sima postaládájuk mellett van egy másik, nagyobb is, és arra az van ráírva, hogy S. Elizov mérnök, és nem lehet a felesége, mert a szembeszomszéd egyszer mondta, hogy a nő vámhivatalnok. Elizov asszonyság sem egy mai csirke, aszik is rendesen. Amikor először találkoztunk velük a liftben, a barátnőm meg volt róla győződve, hogy hatalmas társasági dáma, mivel szaglott a ruhája a mosószertől. Elizovék megállnak és a barátnőmet bámulják, ahogy meztelenül olvas a fűben, nagy a befolyásuk a lakógyűlésen, a kerítés befuttatása is az ő ötletük volt. Elizov úr súg valamit a felesége fülébe, az tanácstalanul megvonja a vállát, és mennek tovább. A barátnőm rá se hederít, hogy ott mennek el mellette, mélyen belemerült a könyvbe. Az én véleményem, ha sikerül rábukkannom magamban, az az, hogy ha színt kap a bőre, az csak zsír, mert ha lebarnul, az mindig kiemeli a szeme zöldjét. És ha már napozik, akkor a legjobb meztelenül, mert ha van valami, amit utálok, akkor azok a fürdőruha csíkjai a lesülésen, mikor az egész teste sötét, ott pedig hirtelen fehér lesz. Mindig olyan érzést kelt, mintha nem is ugyanaz a bőr lenne, hanem valami szépségszalonos szintetikus izé. Másrészt Elizovékat sem kéne fölzaklatni. Végül is bérlők vagyunk, igaz, hogy két évre előre, de akkor is. És ha elkezdik rólunk mondogatni, hogy keverjük a szart, akkor a háziúr hatvan napos fölmondással simán kidob innen bennünket. Ez van a szerződésben, egyáltalán nem is a kisbetűs részben. Persze ez az egész rész, a második oldal, nem is vélemény, pláne nem az enyém, csak a kockázat, amit figyelembe kell venni. A barátnőm most a hátára fordul. A legjobban a fenekét szeretem, de a melle sem akármi. A kisfiú, aki most görkorcsolyán elhajt mellette, bekiabál neki: „hé, néni, látni a picsáját!” Mintha magától nem tudná. A tesóm egyszer azt mondta róla, hogy ő nem olyan lány, aki sokáig megmarad a seggén, úgyhogy készüljek föl rá, még mielőtt eltöri a szívemet. Ez már elég régen volt, asszem, majdnem két éve. És amikor az az illető ott lent odafüttyögött neki, ez hirtelen eszembe jutott, és kábé egy másodpercre meg is ijedtem, hogy mindjárt föláll és elmegy.

Rövidesen lemegy a nap és ő följön. Mert már nincs elég fény napozni és olvasni se. És ha följön, vágok egy kis dinnyét, amit közösen megeszünk a teraszon. Ha ez tényleg most lesz mindjárt, talán még elcsípjük a napnyugtát.

Az elbeszélés héber nyelven eredetileg az Anihu című novelláskötetben jelent meg (lásd fenn).  

Héberből fordította Pályi Márk