Így éltünk Pannóniában

2004-ben megrázta a magyar színházi világot a hír: az első számú színikritikus, a rettegett tollú, briliáns műveltségű Molnár Gál Péter, ismert nevén MGP, beszervezett ügynökként tizenöt éven át jelentett a belügynek.

MGP a szokott tömör és pontos stílusában ennyit fűzött hozzá a nyilvánosság előtt: „Hetek óta feltételezések terjengenek egykori ügynökmúltamról. 1963-ban valóban aláírtam egy beszervezési nyilatkozatot. Elszámolással önmagamnak tartozom a történtekért. Többet erről mondani nem fogok.”

Sokan azonnal revansot akartak venni, olyan is akadt, aki az ügynöki tevékenységre hivatkozva vissza akarta vonatni MGP-vel a lesújtó kritikáit. Dühtől habzó és szomorkás írások öntötték el a sajtót. MPG pedig, tulajdonképpen válaszul, hamarjában megírta a saját élettörténetét – magának, mert közzétenni már nem engedte. 2011-ben elhunyt, és az örököse most úgy döntött, mégis kiadatja a kéziratot.

Jól tette. Mert a vallomásfolyam ugyan szaggatott, töredékes, néhány részlet finoman csiszolt, másutt az olvasó hamar elveszti a fonalat, mikor mi hogyan is történt. Ráadásul a szerkesztőknek is sok dolga volt a szöveggel, a terjedelmes jegyzetapparátusban kellett korrigálniuk a téves adatokat.  De még ebben a formában is alapmű született, a Kádár-kor kulturális életéről, a befolyások, emberi és hatalmi viszonyok szövevényéről, ismeretlen tehetségek és ismert tehetségtelenek színpompás ábrázolásaival, hol bravúros stílusban, hol szűkszavú, szinte öngyötrő egyszerűséggel.

MGP nyíltan ír azokról a témákról is, amelyek a Kádár-korban tabusítva voltak: zsidó származásáról és homoszexualitásáról.

Előbbiről viszonylag keveset, mivel ez a pályáját – néhány óvatos megjegyzésen túl – kevéssé befolyásolta. A melegségét azonban szokatlan nyíltsággal tárgyalja, alkalmi kapcsolatokról is részletesen beszámol, nem véletlenül: ügynöki beszervezését is egy futó kalandnak köszönhette, ami csapdának bizonyult. De mellé teszi a párizsi Folies Bergeres legendás vezetőjénél, a magyar származású Michel Gyarmatinál töltött szexparti emlékét, hogy az olvasó kilépjen sznobizmusából, és átlássa az analógiákat.

És beszél, sokat beszél a beszervezése utáni titkos találkozókról, emberi figurákká élesíti a tartótiszteket, akikkel másfél évtizeden át napi kapcsolatban kellett állnia. Ugyanolyan plasztikusan ábrázolja őket, mint a színházi- és sajtószakma nagy alakjait. Gyönyörűséges, érzékeny portrékat rajzol fel Ronyecz Máriáról, aki a felesége volt, elváltak, majd a rákban megbetegedett színésznőt MGP újra elvette, hogy vele maradjon a haláláig. Vagy Makai Péter díszlettervezőről, József Attila unokaöccséről; Bognár Károlyról, a Népszabadság szerkesztőjéről, E. Fehér Pál újságíróról, Simonyi Magda színésznőről, Szergej Paradzsanov grúz filmrendezőről, a születésnapját a Népszabadság szerkesztőségében megünneplő Marina Vladyról, vagy tragikus sorsú szerelméről, Viszockijról. Ír Hamletekről és hajlani részegségekről, a humorista Sándor Györgyről és az Orfeo csoport legendás előadásairól és a betiltásukról. Vagy saját lebukásáról, amikor 1978-ban egy ellenzéki kéziratot próbált kicsempészni az országból. Az eset véget vetett MGP besúgói pályafutásának is.

Nem magyarázkodó életrajzot kap az olvasó a negyven évvel korábbi történtekről. MGP coming out-ja valójában egy szabálytalan, de remekbe szabott korrajz besúgókról és besúgottakról, helyezkedőkről és szabad lelkűekről, hatalomról és művészetről. Maga a kor teregeti ki magát ezeken a lapokon, nem mindennapi nyíltsággal. Nem tett jót a kötetnek, hogy szerzője az elejére illesztett egy bőséges válogatást a 2004-ben ellene felhabzó támadásokból, de az utókor számára még ez sem von le értékéből: megdöbbentően hiteles forrás művészet és hatalom viszonyáról.

Molnár Gál Péter: Coming out. Magvető, Tények és Tanúk sorozat, 2020