Identitás és Másság I.

A két fogalom szembenállása Szép Ernő Emberszag című regényében[1]

Anssi Halmesvirta finn történész lefordította Szép Ernő Emberszag című regényét. Anssi a hungarológia jeles alakja, a Jyväskylä-i Egyetem professzor emeritusa, aki igen elkötelezett a magyar kultúra ügye iránt. A kötet 2023-ban fog megjelenni a Basam Books kiadásában. A kötethez Anssi írt előszót, amelyben Szép Ernő szövegét elemezte, az Identitás és a Másság fogalmait középpontba állítva, amit az alábbiakban közlünk.

 

Bevezetés: Identitás versus Másság

Az antiszemitizmussal foglalkozó történészek egy része az 1880-tól 1914-ig tartó időszakot tartja a magyar zsidóság aranykorának. Közülük sokan biztos társadalmi státuszt nyertek és anyagilag is megerősödtek, mint a magyar nacionalizmus támogatói. Az első világháború, a forradalmak és a konszolidáció azonban mindent megváltoztatott; Horthy-csapatainak fehérterrorja igen ellenséges közhangulatot teremtett és 1920-ban Magyarország volt az első állam, amely diszkriminatív törvénykezéssel (numerus clausus) korlátozta a zsidó diákok számát az egyetemeken. Mindez a háború előtti liberális politikai attitűd fél-autoriter, keresztény-konzervatív jellegűvé való átalakulásának köszönhető, mely nézőpontból a zsidók megbízhatatlannak és idegennek számítottak, mivel 1919-ben szép számmal vettek részt a rövid életű kommunista kormányzatban.[2]

Jelen írás két egymással szemben álló fogalom, az Identitás és a Másság dichotómiájából indul ki.[3] Bár ezek egymás ellentétei, mégis egymás mellé kerülnek, amikor az ellenséges Másság fizikailag és lelkileg átlépi az Identitás határait. Ez következett be a zsidók Identitása és a Többiek Mássága közötti kapcsolatokban Magyarországon 1944-45 folyamán, amikor a Többiek szándékai az együttélésből átváltoztak gyanakvássá, zaklatássá, gyűlöletté és végül a népirtásban való szerepvállalássá. A Másság érintése halálos öleléssé lett.

A mindent legyűrő Másság Szép Ernő Emberszag című memoárjában a zsidókkal szembeni felfokozott gyűlöletben megtestesülő antiszemitizmus, amely faji előítéleteken, a társadalmi és gazdasági rend elleni összeesküvés hamis tanain, az erőszak, a bosszú és a vezérkultusz ideológiáján alapult. Habár akkoriban nem minden fasiszta mozgalom számított antiszemitának, Magyarországon a Nyilaskeresztes Párt és szövetségesei bizonyosan azok voltak. A zsidók zaklatásának, üldözésének és megölésének ideológiai változatai és gyakorlati kivitelezése egyaránt megismerhető Szép könyvéből. E műben az antiszemita Másság szembekerül a zsidó Identitással azért, hogy rágalmazza, megtörje és végül felszámolja azt. A tényleges elkövetők náci németek, nyilas fiatalok, civil őrök, magyar katonák és antiszemita zsidók voltak, akik Szép felfogása szerint maguk is az antiszemita Másság képviselői.

Szép Ernő, akinek a zsidó Identitás kéretlen ’születési hiba’, ’egy rossz vicc’, ’sőt betegség’ volt, nagyon hamar felismerte, hogy hamis képet erőszakolnak rá, amelynek révén az antiszemiták elhomályosítják emberségét és magyarságát, Identitásának tartóoszlopait. Rendkívül nyomasztó volt megtapasztalnia, hogy 1918-ban nem engedték be a Korona Kávéházba. Ez olyan csalódással töltötte el, hogy egy időre emigrációba vonult.[4]

Szép Ernő: Emberszag[5]

 Azt szeretnénk elemezni, hogy tekintett Szép saját, asszimilált zsidó Identitására az Emberszagban és hogyan foglalt állást a Mássággal való összeütközésben. Ez a megközelítés azért fontos, mert a korábbi kutatások során nem igazán foglalkoztak azzal a kérdéssel hogyan hatott a Másság Szép Identitására.

Szép első összecsapása a Mássággal eléggé szembeszökő: Magyarország 1944. március 19-én történt német megszállásának következtében júniusban a Budapesten élő zsidóknak ún. csillagos házakba kellett vonulniuk, amely intézkedés a tömeges deportálást készítette volna elő. Zsidó származású lévén Szép Ernőnek is el kellett hagynia a margitszigeti Palatinus Szállót, ahol harminc évig lakott (sohasem nősült meg, a magányos írók és újságírók életét élte). A légiriadók idején a szobájában bújt el, s alapvetően nem attól félt, hogy életét veszti a bombázások során, hanem, hogy egy koncentrációs táborba deportálják.[6] A Másság által megszólaltatott, fenyegető ’vészcsengő’ betört az életébe, megkérdőjelezve magyar Identitását és veszélyeztetvén életét, mint budapesti zsidóét. Ez a betolakodás megtestesült például abban, hogy Szép Ernő félelmében elégette angol nyelvű könyveit, nehogy veszélyt jelentsenek rá, pedig ezek olvasása Identitása alapvető részét képezte. Zsidósága miatt tartották szemmel és mindent, amit meg akart írni, „nemzetellenesnek” tekinthettek.[7] A Másság megkezdte a határ kíméletlen átlépését és az Identitás szférájába való behatolását.

1944 nyarán és kora őszén a bombázások hányattatásainak, a lakóhelyen kívüli mozgás szigorú korlátainak, a házkutatások kiváltotta félelem és zaklatások megtapasztalását követően, az újonnan megalakult nyilaskeresztes kormány a zsidó férfiakat – tekintet nélkül arra, hogy keresztény vallásúak, áttértek vagy hitüket őrzők – munkaszolgálatra hívta be. Szép Ernő maradék szabadsága is elveszett: eszébe jutott hogyan várta a parancsok kiadását Szerbiában, az első világháború idején. Most ismét várakoznia kellett, egyhangú unalomban, elpazarolván értékes privát idejét. „Munkaszolgálatra behívottként” megfosztották Identitásának legdrágább rétegétől, magyar írói/olvasói mivoltától. Ráébredt arra, hogy engedelmeskedő testet, az erőszak, a szenvedés, a megalázás és a megfélemlítés tárgyát csinálták belőle. A sárga csillag viselése (az Identitás határának jelképes, megbélyegző áthágása) szégyent jelentett a zsidók számára, de még inkább Szép Ernőnek: megfogadta saját magának, hogy nyilvánosan nem fogja hordani, mivel ezzel „a megjegyzett állat” szintjére kerülne, de nem kerülhette el az Identitásában való gyötrődést.[8] Még megalázóbb volt számára, hogy kérelemmel kellett fordulnia Horthy kormányzóhoz menlevélért, elmondván, hogy semmit sem vétett a magyar nemzet ellen. A hivatalos Másságtól származó igény azért volt megalázó Szép számára, mert íróként „küldetése révén nemzete fölé magasodik”, mégis könyörögnie kell kérnie azért, hogy magyarnak tartsák. Mindez egy „cigány kutyasintér” vagy „egy bűnöző” szintjére degradálta őt, ami mélyen sértette Identitását. Sőt mi több, a Másság arra törekedett, hogy feltörje a zsidó Identitást azzal, hogy Szépet a „sárga csillagos” sorstársai fölé emeli, így növelve a zsidó közösségen belüli megosztottságot.[9]

Bizonyos helyzetekben, amikor a Másság rendet követelt az idős zsidó férfiak körében, paradox módon erősítette a zsidó magatartást. Az összeírás közben várakozva néhányan elmosolyodtak, mint a „kis leventék”, hiszen nevetségesnek tűnt, hogy olyan magyar fiatalok parancsolnak, akik valójában nem személyesítik meg a Másságot, pusztán szánalmasan bedőltek az antiszemitizmusnak és gyengítik a Másság hatalmát.[10]

Szép nem árulja el, hogy milyen csalódottá tette, hogy olyan zsidók között élt, akik antiszemiták lettek. Olyan keresztényekről, svábokról vagy régebben áttértekről van szó, akik nem vállaltak közösséget azokkal a zsidókkal, akik újonnan keresztelkedtek meg.[11] A mindennapokban a tévesen felfogott Másságot testesítették meg, így például az a sváb tanárnő, aki nem volt hajlandó leülni Szép nővére mögé az óvóhelyen. Akadt néhány ún. „csillagkeresztes” (főként katolikusok), akik a leghevesebb antiszemitának számítottak a zsidók között. Azt állították, hogy a zsidók bűnei miatt szenvednek, így Másságukat megvetették a nem hozzájuk tartozó zsidók. Egy efféle csaló identitása megkérdőjelezhető, ahogy Szép megjegyzi: ha csak egy ilyen antiszemita lenne az egyedüli zsidó a világon, akkor vitrinbe tennék őt, mint egy Identitás nélküli ereklyét.[12] Nyilvánvaló, hogy a Másság képes volt megosztani a zsidókat és lyukacsossá tenni Identitásuk határait. Szép Ernő számára mindez szánalmas látványnak bizonyult.

A huszadik század eleje óta tartó hosszú erjedést követően a Másság nagyon is konkréttá vált a magyar zsidók számára a háború előtt és alatt. Szép is látta ennek a képviselőit, „hóhérainkat”, a fekete SS-ruhában hetvenkedő fiatalokat. Még akkor is ha a Másságuk a hatalomvágyukat fejezte ki, ártatlanok, jóképűek és megtévesztésig hasonlítanak sok más emberhez, akiket „Isten képmására teremtődtek”. A Másság csúnyán félrevettet őket, egy mesés álommal megfogva, mi szerint Magyarországot a Harmadik Birodalomhoz, a Másság fő forrásához fogják csatolni, ahogyan Szép vélekedett.[13]

Itt és máshol is úgy tűnhet az Emberszagot olvasva, hogy a Másság zsidóság iránti gyűlölete néha mélyebben beágyazódott a magyarok körében, mint más szereplőknél. Szép nővérének nagyon rossz élményben[14] volt része, amikor visszatért a svéd követségről, ahová a menlevekhez szükséges fényképeket vitte. Egy ötvenöt év körüli nő, amikor meghallotta, hogy egy barátjával beszélget, rendőrért kiáltott és rámutatott: „Ez a zsidó nő gyalázta a nemzetet. Azt mondta ennek a másik nőnek, hogy ez egy aljas piszkos náció, és hogy boldog lesz, ha a magyar hadsereget legyőzik. Kérem, tartóztassa le.”[15]

Ez a nő szabadjára engedte a Másság gyűlöletét és haragját, érzékeltetvén a háborús időkben lappangó gonoszságot. Szép nővére megpróbálta elkerülni a csapdát és egy jószándékúnak tűnő ezredeshez fordult, aki éppen akkor érkezett a helyszínre. Megesküdött Istenre, hogy semmi csúnyát nem mondott Magyarországról. Azonban, a Másság levetette a külsőleg becsületesnek tűnő öltözetét és azt ordította: „Rohadt zsidók, a Dunába veletek!”[16] Szép nővérét elvitték a rendőrségre, ám egy engedékeny rendőrtiszt szabadon bocsátotta; de minden hétfőn jelentkeznie kellett.[17] Ez az eset is jelzi, hogy a Másság viselkedése a halállal való otromba fenyegetődzéstől az emberség tisztelete és a törvény betűjének szigorú betartása közötti kompromisszumig terjedt.

Amikor a többségében hatvan év fölötti zsidó férfiak menete elindult Budapestről az erdővárosi munkatáborba, a katonák és az őrök úgy bántak velük, mint a bűnözőkkel, azzal a különbséggel, hogy antiszemita gyalázkodásokat hallattak („Mózes”, „Ábel”, „Anyátok”, „piszkos disznó”, „öreg trottyok”, „hazaáruló”, „csürhe”). A rágalmazásban megjelenő Másság fokozatosan alakult ált puszta erőszakká (arcul ütéssé és hátba csapássá). A fegyveresek viselkedése eltért egymástól: a legfeltűnőbbek a civil őrök voltak, akik barna inget, Hitler-bajuszt és gumibotot viseltek, mint a fő-Másság utánzói. A Másság hatalma a szájukban – néhányan németül beszéltek – és ütésre kész kezükben volt. Egyszer egy 72 éves férfi engedély nélkül elment pisilni a játéktérről és arra kényszerítették, hogy mutassa meg a péniszét mindenkinek – a Másság hatalmával való hivalkodás abszolút mértékben érvényesült a zsidó test felett, porig rombolva az Identitást.[18] Vagyis az embereknek meg kellett tanulniuk, hogy a Másság látja őket, ezért csendben kell maradniuk. Nem mindenki találkozott kifejezett embertelenséggel: miközben egy falun keresztül meneteltek, egyetlen rosszindulatú szó vagy átkozódás sem hangzott el a nézelődő asszonyok részéről, csupán nevettek a „reménytelen barmokon.” Szép mindezt nem annyira gonosz, mint inkább gyermeteg cselekedetnek tartotta.[19]

Szép különbséget tett sorstársai között foglalkozás és viselkedés szerint: mindenféle zsidóval találkozott az élet minden területéről. Részletesen és gyakran meghatóan ábrázolta őket.[20] Egyetlen különbséget tartott számon a világban, a szegényekét és a gazdagokét. Szép a szegényekhez és a zsidósághoz számította magát, s kitért az elől, hogy melyik a rosszabb.[21] Ez az összetétel végzetesnek bizonyult: a munkatáborba vezető út során egy szegény, beteg és öreg ember összeesett és nem tudott többé felkelni. A helyszínen agyonlőtték. Szép megjegyezte: a Másság nem hagyta a gyászjelentés kiállítását, sem a koszorúkat, sem a pap kenetes hangját, sem a rokonok gyászát, sem a barátokat, akik földet dobnak a koporsóra.[22] Az Identitásnak semmilyen nyoma sem maradt.

Akadtak olyan kivételes személyiségek, akik megvetették a Másságot, de nem segíthettek a menetelő embereken saját hibájukon kívül, mivel szolgálatban voltak. Egyszer, amikor az éhes és szomjas emberek egy út menti kocsmánál pihentek, egy negyvenöt év körüli, becsületes főhadnagy ért oda és megkérdezte, hogy mit akarnak. A száraz szájak százai vízre vágytak. Megfelelően gondoskodtak róluk, a főhadnagy pedig sört hozott nekik. Így magyarázta a Mássághoz való viszonyát: „Higgyék meg az urak, minden jóravaló magyar pirul azért, amit itt a zsidósággal művelnek. Ezér az embertelenségér fogják Magyarországot a föld színéről eltörülni.”[23]

Elnézést kért, de családja van és „nem szökhet meg a piszkos kutyáktól” (a nyilaskeresztesektől). Amikor egy katona közeledett az út mentén, úgy tett, mintha parancsot adna a zsidóknak és szabályosan távozott. Szép megjegyezte, hogy rendszerint igen szolgálatkész volt a Másság szolgálatában álló katonaság.

Amikor a férfiak megérkeztek a munkatáborba és letelepedtek egy téglagyár felső emeletén a szalmazsákokra, Szép ráébredt arra, hogy az Identitás és a Másság között húzódó határt a tábor tisztjei is észlelték. Így például, Megay kapitány udvariasan üdvözölte őt (mivel kedvelte az irodalmat), ám amikor Szép megkérdezte, hogy tudna-e valamit tenni az emberekért, kitérő választ adott és elnézést kért. Mivel őt a „zsidók védelmezőjeként” ismerték, az egyetlen, amit tehetett, az, hogy megmondta az őröknek, hogy emberként bánjanak velük – ám hiába. Egy embert csupán azért lőttek le, mert nem adta oda az összes pénzét az őröknek.[24]

(A tanulmány második része itt olvasható.)

Papp István fordítása

 

Jegyzetek

[1] Előre láthatóan 2023-ban jelenik meg a Basam Books kiadásában az Emberszag szerző által készített finn fordítása. Jelen tanulmány a kötet előszavaként lát napvilágot. (A fordító megjegyzése.)

[2] Steven Beller: Antisemitism. A Very Short Introduction. Second ed. O.U.P., 2015: 21., 71., 84. 92.

[3] Ezt a megközelítést alkalmaztam magyar-finn kontextusban, lásd Anssi Halmesvirta: Encountering Hungarian Alterity: An Analysis of a Narrative by a Finnish Traveller. In: Competing Eyes. Visual Encounters with Alterity in Central and Eastern Europe. Eds. Dagnoslaw Demski, Ildikó Sz. Kristóf & Kamila Baraniecka-Olszewska. L’Harmattan, Budapest, 2013: 100–111.

[4] Széchenyi Ágnes: Három temetetlen hét. Szép Ernő: Emberszag: 43. Turi Tímea: Esetlegesség, közvetlenség, naivitás. Szép Ernő Emberszag című regénye és a zsidó identitás, 157–158. Akik szeretnék összehasonlítani Szép kötetét más magyar nyelvű holokauszt regényekkel, azoknak ezeket a cikkeket javaslom.

[5] Nem egészen tisztázott, hogy mire utal a cím. Lehet, hogy Szép Ernő pusztán rangsorolta az emberi testek szagát és érzékelte a munkaszolgálatosok viselkedése és jellemvonásai közötti apró eltéréseket. Lásd Széchenyi Három temetetlen hét. Szép Ernő: Emberszag: 38–39.

[6] Szép Ernő: Emberszag (1945). Osiris, Budapest, 2018. Szép Ernő tudott a gázkamrák létezéséről, de nem tudta elhinni, hogy embereket pusztítanak el ily módon. 48.

[7] I.m. 19–20.

[8] I.m. 9., 21.

[9] I. m. 33. Ha őt megszabadították volna a sárga csillagtól, továbbra is viselte volna a házon belül, hogy ne váltson ki irigységet és ne okozzon tovább megaláztatást a sorstársainak.

[10] I.m. 9–10.

[11] Szép nem akart megkeresztelkedni, hanem megmaradt „hittestvérei” körében, habár ő maga hitetlen volt (vagy pacifista). I.m. 46., 49., 130–131.

[12] I.m. 23–24.

[13] I.m. 41.

[14] Lásd Túri Tímea: Esetlegesség, közvetlenség, naivitás. Szép Ernő Emberszag című regénye és a zsidó identitás című tanulmányát a zsidók által megtapasztalt, véletlenszerűen bekövetkező támadásokról.

[15] Szép Ernő: Emberszag 44.

[16] Uo.

[17] Az is kiderül az Emberszagból, hogy általában csak a rendőrök tudták a Másságot figyelmen kívül hagyni, amikor azokkal a zsidókkal foglalkoztak, akiket a keresztény magyarok követelésére tartóztattak le.

[18] I.m. 64.

[19] I.m. 68.

[20] Szép Ernőt nagyon mélyen megérintette, amikor kiszolgáltatott embereket látott: „A cigányt, a négert, az Angolparkba hozatott zulukat, akiket reklámkocsin visznek körül a városon fehér nemzeti (vagyis faji) leplükben, fájdalommal, irtó sajnálattal nézem. Ez a meghatottság bizonyára zsidó dolog bennem.” Idézi Purcsi Barna Gyula: Szép Ernő. Budapest, Akadémiai, 1984. 167.

[21] Szép tisztában volt azzal, hogy az öngyilkosságot elkövető zsidók többsége igen szegény ember. Szép Ernő: Emberszag, 106.

[22] I.m. 89.

[23] I.m. 93.

[24] I.m. 102., 117.