Homoszexuális szerelem – Tuzár detektív naplója

Részletek az 1908-ban napvilágot látott könyvből, melynek új kiadása 2023-ban jelenik meg a Qadmon Kiadó gondozásában, Borgos Anna kísérő tanulmányával.

Meg ne ijedj, jámbor, nyájas olvasóm!… Eljöhetsz velem bátran, nem kell majd pirulnod a réunion látnivalóin… Távol áll tőlem a szándéka is annak, hogy obszcén jeleneteket, túl pikáns képeket tárjak eléd, amelyek föllázítják erkölcsi érzéseidet… Végre is túltehetném magam ezen a kicsinyességen… Hiszen a túlságos pikantériákat akaratlanul is megszokhattad már a mindennapi életben: az utcán, a színházban, a kabarettekben, a modern írók modern munkáiban, az újságokban; azt is jól tudod, hogy a másik nemmel való normális viszonynak is vannak arcpirító elfajulásai… Nem elzüllött egzisztenciák, prostituált férfiak társaságába viszlek, hanem nagy műveltségű, magas állásban levő urak közé…

[…]

Itt vagyok hát a réunionban, az osztrák, magyar és német származású urningok találkozóhelyén!

Óriás tömeg hullámzott föl s alá az oszlopos teremben. Az urak festői jelmezben; de sokan vannak huszártiszti uniformisban, kék vagy rózsaszínű selyemtrikóban, mintegy hivalkodva hatalmas idomaikkal; az öregebbek frakkban, hónuk alatt az összelapított klakkcilinderrel.

A „hölgyek” elegáns estélyruhában, csillogó, vagyont érő ékszerekkel fölcicomázva. Valamennyi dekoltálva, csupasz karjukon könyökig érő kesztyűvel. Mindegyiknek megvan a maga párja, akihez szerelmesen odasimul, közben kacéran legyezgeti magát; némán hallgatja udvarlója bókját, hízelgő szavait, s közben fölkacag. Csak ez a kacagás árulja el, hogy az elegáns női toalett alatt férfiú rejtőzik. Különben azt hinnők, hogy valamely rendes elit álarcos bálon vagyunk.

Az emelvényen hatalmas zenekar, világtalan zenészekkel. A mulató párok halkan társalognak; csak ritkán üti meg fülünket egy-egy hangosabb megjegyzés, de sehol semmi ízléstelenség.

Egy fekete álarcos, nyúlánk termetű férfiú egyszerre csak a terem közepére sasíroz, és harsányan odaszól a zenészekhez:

• Quadrille!

A zenekar rázendíti a szebbnél szebb keringőket, s a párok készülődnek a négyesre.

• Mesdames!… Messieurs!… 

És végigtáncolják a négyes összes figuráit, majd körülkeringőznek a teremben. Tánc után az urak szépen karonfogják hölgyeiket, visszavezetik helyeikre. 

• Teringettét! Ezek ugyancsak ügyelnek a magas etikett szabályaira!
• Hja, nagyurak valamennyien! Nézze csak azt a fehér ruhás hölgyet, keblén azzal a hatalmas virágcsokorral, L… herceg!
• Ne mondja!
• Becsületemre! Udvarlója híres bonviván színész egy hamburgi színházban. A hamburgi dámák ugyancsak ostromolják szerelmes levelekkel. Persze elolvasás nélkül félredobja valamennyit.
• Hát az az erősen dekoltált nő kicsoda?
• A briliáns nyaklánccal? B… követségi attasé. Mellette a bársonyszéken ül egy imponálóan szép termetű hölgy, tiroli jelmezben. Tudja-e, kicsoda? Dr. S… egyetemi tanár, aki gyalázó könyvet írt az urningokról. Pedig ő maga is „testvér”.
• És mégis ellenünk agitál?
• El akarja hitetni az emberekkel, hogy nem közülünk való. Tudja: félti az állását. Nagy tekintélye van mindenfelé. Megbocsátottunk neki.
• Hahaha! Cifra komédia volna, ha most valamelyik fényképész hirtelen lekapná abban a rövid szoknyában, és odaadná valamelyik képes újságnak!
• Hová gondol! Esküt tettünk valamennyien, hogy titokban tartjuk, ami itt történik. A réunionba csak tisztességes emberek jöhetnek. A prostituált férfiak ide be nem tehetik a lábukat. Odanézzen! Figyelje meg azt a frakkos urat, aki a második oszlopnak dőlve egy katonatiszttel társalog. Feleséges ember; hat gyereke van.
• Hihetetlenül hangzik!
• De úgy van. Testvéreink közül sokan vannak, akik csak harminc-negyvenéves korukban gyűlölik meg az asszonynépséget. A tudós emberek az ilyen testvéreket „szerzett hajlamúaknak” hívják, ellentétben a „veleszületett hajlamúakkal”. Nekem is érthetetlen ez a dolog. Én már tizenhárom esztendős koromban leánynak éreztem magam. És ön?
• Én? Bolond kérdés!
• Nono! Láthatja, hogy vannak kivételek is a szabály alól.
• Ninini! Hát az ott kicsoda? Alighanem valami akrobata.

Egy atlétai termetű férfiúra mutattam, aki a professzionátus birkózók kosztümében behajlított karján hatalmas izmait mutogatta egy hölgyekből álló nagyobb csoportnak.

• Dehogy akrobata! Hajoljon közelebb, megsúgom, hogy kicsoda. A IX. kerületi rendőrfőnök.
• Ah!
• Egyike a császárváros legügyesebb, legképzettebb rendőrtisztviselőinek. Szenzációs, bonyolult bűnperekben mindig őt bízzák meg a nyomozással, és csodálatos szimatjával csakhamar kézre keríti a tetteseket. Megbecsülhetetlen erő; büszkesége a bécsi políciának. A testvérek sokat köszönhetnek neki.
• És tudják róla a rendőrségen, hogy közülünk való?
• Mindenki tudja, és mégis közbecsülésnek örvend. Mintaképe a korrekt, becsületes köztisztviselőnek.

[…]

Indulóban voltam, midőn a vakok zenekara rázendítette a bécsi keringőt, mely valósággal lázba hozta a fényes bálterem vendégeit. Készülődtek a táncra, amelyet az urningok igaz gyönyörűséggel, szenvedéllyel lejtenek. Szinte fogva tartott az érdekes látvány, és egy-két percre megfeledkeztem az utazásról.

Hecker Gusztáv inasa ott állt mögöttem.

• Megmondtam, ugye? Gyönyörű publikum!
• Meghiszem azt! Ha nem tudnám, hogy valamennyien testvérek, szemébe nevetnék annak, aki el akarná hitetni velem, hogy csak férfiak között vagyok.
• Nézze csak! Most kérik táncra a bálanyát.
• Bálanyát?
• Igéző teremtés! Kár, hogy álarc van rajta. Szép, mint egy angyal.
• Hogy hívják?
• Sch… báró, testőr hadnagy. Elkényeztett, dédelgetett tagja ennek az előkelő társaságnak.

A bálanya egy júnói termetű hölgy, mélyen dekoltált ruhában; de a kiálló mellcsontoknak nyoma sincs. Sőt ellenkezőleg! Megtévesztően domború, húsos mell, vagy amint mondani szokták: hófehér keblek. Nyakán sűrű sorokban széles, vagyont érő gyöngycollier, mely az ádámcsutkát egészen eltakarja. Magas frizurába fésült parókája remeke a fodrászművészetnek; homlokát kacér frufru ékesíti, ami fölött gyönyörű diadém ragyog. A hölgyek által annyira kedvelt teknőc hajtűről és a kis oldalfésűkről sem feledkezett meg. Fülcimpáihoz drágaköves fülbevalót erősített. Karjára ruhája kelméjéből készült, gyöngyökkel hímzett kis tarsoly csüng alá; abban tartogatja flakonját és illatos zsebkendőjét. Magas sarkú, kivágott fehér selyemcipője alól kikandikál finom, áttört selyemharisnyája. Legyezőt szorongat a kezében, amivel rafinált módon tud kifejezést adni érzelmeinek… Úgy látszik: az urningoknak saját külön legyezőnyelvük van.

• Ah! Most kérik táncra!
• Kicsoda?
• Sch… herceg. Lengyel mágnás. Hatvanmillió forintot érő vagyona van.

A bálanya föláll, kecsesen megbiccenti a fejét, aztán karját a herceg vállára téve egészen hozzásimul, és könnyedén, lábujjhegyen táncol, időnként meg-megigazítja parókájának elszabadult fürteit. Mikor vége a táncnak, karját a herceg karjába fűzi, és végigsétál vele a termen, miközben kacéran játszik a legyezőjével. És hogy zihál a melle!…

• Hát az a nagyúri „dáma” kicsoda?
• A Hermes Bank Részvénytársaság igazgatója: F… Theobald. Hofrat.

Theobald önagyságát az udvarlók egész serege veszi körül. Nehéz bársonytoalettje gazdagon díszítve a legfinomabb brüsszeli csipkével. Vállán elegáns, hattyúprémes belépő. Gyakran emelgeti szoknyáját, mintha mutogatni akarná sokfodrú selyemjuponját. Beszédével, kacagásával sem árulja el férfi mivoltát.

Szomszédja nehéz selyembrokátból készült princesszruhát visel. Karcsú dereka fűzőbe szorítva, könyökön felül érő bőrkesztyű egészíti ki gyönyörű toalettjét.

Egynémelyiknek a ruhája szorosan testhezálló, és a hölgyektől ügyesen ellesett ritmikus járásuk közben látni engedik idomaik körvonalát.

A férfiak pedig egytől egyig finomak, előzékenyek. Cukorral, hűsítővel kínálják táncosnőiket, s ha egyik-másik hölgy véletlenül leejt valamit, egyszerre tízen is utánakapnak.

Érzem, hogy egy kéz nehezedik a vállamra.

• Jól látok-e? Hát ön még mindig itt van?

Hecker Gusztáv állt előttem.

• Bocsánat! Elszórakoztam… Csak most jut eszembe…
• Az istenért, rohanjon! Lekésik a vonatról!
• Megyek… rohanok!…

Szívélyesen elbúcsúztam az inastól, és siettem kifelé. A kávémérésből már eltűntek a vendégek. A kasszírfrajlán kívül senki sem volt odabenn. Szerettem volna fölhajtani egy kupica pálinkát, és megszólítottam a kisasszonyt:

• Hol van a pincér?

A megszólított gyanús pillantásokkal mért végig, majd mély férfihangon adta meg a feleletet:

• Feieramt!

Ami azt jelenti, hogy vége a kiszolgálásnak. Teringettét! Nem hittem volna róla, hogy ő is szoknyába bújt férfi.

[…]

Sokan lesznek, akik majd hibául róják fel, hogy bűnügyi regényem meséjét a homoszexuális szerelem világából merítettem; mert manapság még az az általános vélemény, hogy az urning visszataszító karikatúrája az egészséges embernek. […] Így gondolkodik a „humánus” ember, aki ahelyett, hogy megsajnálná szerencsétlen felebarátait, leküzdhetetlen ellenszenvvel, sőt, irtózattal fordul el tőle. Állatvédő egyesületeket csinál; a normális, de elfajult szerelem áldozatainak: a bujakórosoknak kórházat épít; megrögzött gonosztevőket gyámolít, ha kijutnak a börtönből, az istenverte urningot azonban megkövezi, és könyörtelen előítéletével a halálba kergeti… […] Az egyes államok büntetőkódexei is erkölcstelenségnek tartják a rendellenes nemi érzés megnyilvánulásait, és nemigen tesznek különbséget a perverzió különböző esetei között. Minden urningban pederasztát látnak, sőt, valamennyit egy kategóriába vonják a szadistával, mazochistával, a fetisizmus rabjaival és azokkal az erkölcsileg elzüllött egzisztenciákkal s meghibbant elméjű egyénekkel, akik a világvárosok rendőrhatóságait oly sűrűn foglalkoztatják. Kegyetlen előítélet, mely sokszor öngyilkosságba kergeti az urningot. Aki ismeri őket, nagyon jól tudja, hogy éppen csak nemi ösztönük kielégítési módjában térnek el embertársaiktól, egyébként jórészben nagy intelligenciájú, jószívű és becsületes emberek, és természetellenes hajlamukból kifolyólag a közerkölcs ellen sohasem vétenek. A magyar büntető törvénykönyv például a férfiszerelmet „természet elleni fajtalanságnak” nevezi, és a 241. szakasz egy évig terjedhető fogházzal sújtja azt. Magát a büntetendő cselekményt nem definiálja, s csak bírói megítélés dolga, hogy elkövettetett-e a fajtalanság vagy sem… És nem tudunk rá esetet, hogy a büntető törvénykönyv életbe léptetése óta csak egyetlenegy urningot megbüntettek vagy törvény elé állítottak volna. Ez is azt bizonyítja, hogy a természet szerencsétlen, mostohagyermekei (akik pedig tekintélyes számban vannak Budapesten, körülbelül ezerötszázan) a közszemérem ellen nem vétenek, s inkább föláldozzák egész vagyonukat vagy megválnak az élettől, semhogy egy-egy chanteur vagy prostituált denunciálása folytán akár a társadalom, akár a törvény ítélőszéke elé kerüljenek. A magyar büntető törvénykönyv csak az inter viros véghezvitt fajtalanságról beszél; a nők közötti szerelmi viszonyt egy szóval sem érinti; amiből az következik, hogy a 241. szakaszban említett fajtalanság csakis a pederasztiára vonatkozik, mert hiszen a férfi urning rendellenes nemi érzésének megnyilvánulása – a pederasztiától eltekintve – mindenben hasonló az amor lesbicushoz, ami pedig nem büntetendő… […] Krafft-Ebing báró, a legnagyobb szaktekintély, méltánytalannak és irracionálisnak tartja a férfiszerelem törvényes üldözését. Véleményét azzal okolja meg, hogy csak lelkiismeretes orvosi vizsgálat tudja a puszta perverzitás esetét a kóros perverziótól megkülönböztetni. Az urningok a legtöbb esetben fizikai kényszer hatása alatt vannak; ők maguk semmi természetellenest nem látnak hajlamukban, sőt, azt egészen természetes dolognak tartják. A törvény szigorának sem elriasztó, sem javító hatása nincsen. Ha az urningot sújtó ítélet bűnhődés egy olyan cselekedetért, amit csak hamis föltevésekkel lehet bűnösnek mondani, tág teret adunk a legnagyobb igazságtalanságnak. A büntetőrendelkezés nagyban elősegíti az urningok lelketlen sarcolását. Egyébiránt a közerkölcs ellen való merényletek, az erőszakos cselekedetek és a fiatalság védelme dolgában az egyes kultúrállamok büntetőkódexeiben úgyis külön intézkedések vannak.