Holokauszt-kép a szlovák filmművészetben

Az első Szlovák állam idején élő zsidók tragikus sorsának bemutatása évekig tabuizált volt mind a dokumentumfilmek, mind a játékfilmek esetében, melyért 1946-tól egészen a hatvanas évek kezdetéig a korabeli politikai cenzúra volt a felelős. A cenzúrázás legmarkánsabban 1948 után jelenik meg Csehszlovákia Kommunista Pártjának uralma alatt, hiszen ez a párt anticionista és antiszemita állást foglalt. 

A koncentrációs tábor világát a szlovák játékfilmben Peter Solan A bokszoló és a halál  című film hozza közelebb a nézőkhöz 1962-ben. A film Józef Hen lengyel író elbeszélése alapján készült és központi figurája Ján Komínek, szlovák politikai fogoly és hajdnavolt neves bokszoló, akit Walter Kraft, a koncentrációs tábor parancsnoka választ ki, hogy legyen kivel edzeni. A koncentrációs tábor lengyel oldala multietnikus – német fegyőrök vigyáznak a szlovákokra, lengyelekre és zsidókra. Míg a német, lengyel vagy szlovák a beszélt nyelvvel reprezentálja magát, addig a zsidók fegyencruháin található szenny szimbólumával a zsidókat meg is különböztetik. A zsidó foglyok szimbóluma a névtelen hős, aki egy aránylag hosszú jelenetben a sárban kényszerül fürdeni, ugyanis a fegyőr szerint nem elég tiszta. Ez a jelenet  tulajdonképpen egy rejtett utalás az antiszemitizmusra, de ehhez hasonlóan implicit módon a holokauszt is megjelenik a filmben. 

Štefan Uher: Az orgona című filmje (1964) a zsidó lakosság 2. világháború alatti  üldözését, a vagyonelkobzás folyamatának tematikáját dolgozza fel. A forgatókönyvet Alfonz Bednár írta, aki egy lengyel szökevény rejtőzködését írja le. A szökevényt egy szlovák kolostorban bújtatják. Annak ellenére, hogy a megfilmesítés folyamatában jelentősen gyengítették a mű antiklerikális jellegét, és minimálisra csökkentették a zsidó Stein család bujtatási munkáját, a film mégis az első olyan szlovák játékfilm, amelyik a zsidó lakosság üldözésére és vagyonelkobzására reflektál. 

Az arizálás és a zsidóüldözés beszédesen, szimbólummmentesen és a kétértelműséget is megkerülve világosan fogalmazódik meg a Szent Erzsébet tér című filmben, melyet Vladimír Bahna rendezett 1965-ben Rudolf Jašík regénye alapján. A mű központi motívuma egy ábrándozó, szegény családból származó fiatal, Igor  és a zsidó lány, Eva szerelme, mely abban az időben bontakozik ki, amikor bevezetik a zsidótörvényeket. A filmadaptációban, Štefan Sokol forgatókönyvíró arra fókuszált, hogy rámutasson a háborús kisváros szociálisan és etnikailag gazdag közösségének kollektív tragédiájára. A zsidó közép- és alsó rétegen kívül a filmben megjelenik tehetősebb Helder, a zsidó vállalkozó, aki feleségével együtt emigrálni készül Szlovákiából. Ezzel a párossal lesz teljes a szociális rétegek felvonultatása, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a gazdagabbak közül is sokan is áldozatául estek a rendszernek.

1965-ben született az első olyan csehszlovák film, melyet Oscar-díjjal is kitüntettek. Jan Kadar és Elmar Klos rendezésében az Üzlet a korzón című film főszereplője egy öregedő zsidó asszony, Lautmanné és a szlovák Tóno Brtko, aki nem tud azonosulni az arizátor szerepével. A filmalkotók szuggesztív módon érzékeltetik azt, hogy a Szlovák állam karhatalmának képviselete hogyan követ el egyrészt gazdasági vétségeket, másrészt rámutat arra is, hogyan alkalmaznak megtorló intézkedéseket, fizikai bántalmazásokat a legvédtelenebb zsidó lakossággal szemben. Meg kell jegyezni, hogy a film cseh alkotásnak számít, hiszen  Prágában, a Barrandov stúdióban készült, ugyanakkor szlovák alkotásként is értelmezhetjük, hiszen szlovák nyelven készült, szlovák környezetben. A legtöbb jelenetet Kelet-Szlovákiában, Kissszebenben (Sabinov) forgatták javarészt szlovák színészekkel. A forgatókönyvet a szlovák származású zsidó, Ladislav Grosman írta Csapda (Pasca) címmel 1962-ben. A film egyik rendezője, a szlovák-magyar-zsidó, Ján Kadár, aki  Szlovákiában nőtt fel, és itt forgatta és  debütált a Katka (1949) című filmmel. Az Üzlet a korzón nem tartozott a nézők által közkedvelt filmek közé, sőt Kadár amerikai emigrációja után (1968) ki is vonták a forgalomból. Az utóbbi években újra a figyelem központjába került, s mind a filmes szakemberek, mind a média igyekszik minél szélesebb körben megismertetni a filmet.  

1970-89 között a szlovák filmszakma csak érintőlegesen foglalkozott zsidó tematikával. Az arizáció vagy holokauszt motívumok csupán sporadikusan jelentek meg a filmekben, de sose képezték a film domináns témáját, mert a korabeli pártideológia égisze alatt ismét felerősödni látszott az anticionizmus és az antiszemitizmus. A drámai zsidó sorsokat bemutató háborús filmek közvetlenül a kommunizmus bukása előtt jelentek meg újra. A forradalom évében, 1989-ben három ilyen film is keletkezett: Juraj Jakubisko: A faágon ülök és jól vagyok, Miloslav Luther: Járda a Dunán, valamint Pavol Gejdoš: Széncinege. 

1989 után a zsidóüldözés témája a szlovák játékfilmből teljesen eltűnt, aminek egyik oka, hogy a szlovák film tematikailag másfele orientálódott, másrészt a 90-es években jelentősen csökkent a játékfilmek száma, ami 1996-ban azzal csúcsosodott ki, hogy a pozsonyi filmstúdió magánkézbe került. 

Az ezredforduló után pár évvel, 2009-ben Jiří Chlumský élesztette fel ismét a zsidó témát a filmvásznon a Megszegett eskü (Nedodržaný sľub) filmjével. Martin Friedmann igaz története alapján keletkezett a film, a forgatókönyvet Jan Novák írta. Ez az első olyan játékfilm, amelyik egy fiatal zsidó hős szemével láttatja a háborús szlovák államot. Friedmannék „kis történelmét“ ecseteli a film, Bán (Bánovce nad Benravou) városkában játszódik, aminek része volt a zsidó hagyomány, de bepillantást nyújt Szlovákia „nagy történelmébe“ is, mégpedig Jozef Tiso, báni plébános portréját hozza közelebb, aki később a háborús Szlovák állam elnöke lesz. Éppen a Tisoval kapcsolatos jelenetek egyediek, melyek nincsenek közvetlen kapcsolatban Friedmannal (a valóságban csak egyszer találkoztak), azonban a szlovák állampolitika jelentősen befolyásolja sorsát, hasonlóképpen családjáét és az egész zsidó közösségét. A film tabuizált témát vet fel, mint a szovjet és a szlovák partizánok többségének nyílt antiszemitizmusát. Ez a mű talán a legreálisabban dolgozza fel a témát, kompromisszumok nélkül tárja a néző elé a szlovákiai antiszemitizmust. Hogy így történt, az annak is köszönhető, hogy mind a rendező, mind a forgatókönyvíró cseh és nem szlovák származású.

A másik szlovák holokauszt tematikájú filmnek is van valóságalapja. A jelentés (Správa) 2021 filmet Peter Bebjak rendezte, a forgatókönyv Alfréd Wetzler Amit Dante nem látott (Čo Dante nevidel) önéletrajzi ihletésű könyve alapján készült, és két fiatal zsidó, Alfréd Wetzler és Rudolf Vrba történetét mutatja be. A fiataloknak 1944-ben sikerült megszökniük az auszchwitzi koncentrációs táborból és egy legapróbb részletekbe menő jelentést írtak az ott történtekről. A nemzetközi színészgárdát foglalkoztató szlovák-cseh-német koprodukcióban készült film a légkör autentikus bemutatására vállalkozik. A forgatókönyvírók (Jozef Paštéka, Tomáš Bombík és Peter Bebjak) nagy figyelmet fordítottak arra is, hogy a főszereplők szubjektív élményei is megjelenjenek a filmben. Az alkotók szándéka az volt, hogy a fiatalabb nemzedéket szólítsák meg elsősorban, ennek a szempontnak rendelik alá a történetmesélés dinamikáját és a film vizuális világát. Bebjak filmje olyan szuggesztív háborúellenes és humanista filmek globális sikereihez akar kötődni, mint a  Bokszoló és halál, és az Üzlet a korzón. A film ősbemutatója 2021. január 21-én volt az USA-ban, s a pozitív visszajelzések alapján több országban is forgalmazzák majd.

A Megszegett eskű és a Jelentés című filmek átlagon felüli, szuggesztív, globális kommunikációs művek sorát reprezentálják, amelyek igyekszenek a túlélők visszaemlékezéseiből táplálkozni. A filmesek egyik motivációja, hogy súlyos történelmi témákat feszegessenek, hogy közelebb hozzák a háborús nemzedék emocionális tapasztalatait, valamint igyekeznek megtisztelni és rehabilitálni mindazokat, akik a háborús szlovák állam áldozataivá estek. Egy másik motiváció, s gondolom, sokkal jelenvalóbb, az éppen újra éledező szélsőséges nézetek terjedésének megfékezése. Konkrét túlélők, sorsok felvonultatása, az antiszemita politika áldozatainak bemutása jelenünkben az egyik leghatásosabb módja annak, hogy leromboljuk a nacionalista és xenofób mítoszokat.